Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)

1911-08-01 / 173. szám - Reggeli

REGGELI LAP, Napolii szerkesztőség­ és kiadóhivatal Szeged, ö Korona­ utca 15. szám­ra Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., <= Városház­ utca 3. szám c=m *? REGGELI ÉS EST: LAP ELŐFIZETÉSI ARA SZEGEDEN egész évre . K 24’— félévre . . . K 12’— negyedévre. K 6’— egy hónapra R 2'— íj Reggeli lap ára 4 fillér 1 REGGELI ÉS ESTI LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA VIDÉKEN egész évre . R 28"— félévre . . . R 14­— negyedévre. R 7— egy hónapra R 2*40 . I Esti lap ára 2 fillér 1911, kedd, augusztus 1 TELEFON-SZÁM: Szerkesztőség 305. Kiadóhivatal 386. Interurbán 835. Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 II. évfolyam, 173. szé fi földbérlő szövetkezetek. írta Meskó Pál, a Magyar Gazdaszövetség titkára Ez az ország erős és hatalmas mindaddig nem lehet, míg nem mozgósítjuk azt a parlagon heverő termőerőt, amel­lyel az Úristen a magyar földet megáldotta. A szán­tóföld göröngyei között vannak elrejtve azok a fegyverek, amelyekkel az ország jövőjét és szabadságát örök időkre biz­tosíthatjuk. Minél többen művelik ezt a földet, minél többen áldozzák tudásukat, tehetségüket földünk termőerejének célszerű kiaknázá­sára, annál előbb tudjuk megszerezni gaz­dasági függetlenségünk biztosítékait. Minél több jólétben élő, gazdasági függetlenségnek örvendő földmívesgazdája lesz ennek az országnak, annál többet lehet a reménysé­günk arra is, hogy függetlenségünket a Politikai téren is megszerezhetjük. Ezért szükségesek a földbérlő szövetkezetek. A földbérlő szövetségek szervezése által nagyobb birtoktestek bérlői lehetnek olyan földmivelők, akik földet szerezni egyéb­ként nem tudnának sohasem. Földhöz jut­hatnak a földbérlő szövetségek segítségével olyan kisbirtokosok fiai, akik számára a családi birtok nem nyújt már elég munka­­lkalmat és megélhetési alapot. Ha Magyarország bérbeadott és nem há­zilag kezelt birtokainak csak a felét kap­hatják meg a földbérlő-szövetségek révén földmivelő munkások és kisbirtokosok, ak­kor megszűnik a földéhesség, amelyet né­melyek jóhiszemű­leg és hazafias aggódás­ból, de még többen rosszhiszeműleg és spe­kulációból annyit emlegetnek. Erőszakkal rákényszeríteni a birtokosokat arra, hogy földjeiket bérbeadják, vagy hogy kinek ad­ják bérbe, nem lehet. De igenis lehet léte­síteni olyan szervezeteket, amelyek minden tekintetben tudnak az egyes úgynevezett nagybérlővel versenyezni, mikor egy birtok bérbeadása van napirenden. Nagyon kevés az olyan, birtokát bérbe adni akaró földbir­tokos, aki vállalkozik arra, hogy néhány száz bérlővel külön-külön szerződjék s hogy birtokát parcellákra darabolva adja áren­­dába. Hogy milyen kellemetlenségek szár­mazhatnak az ilyen bérbeadásból, arról be­szélni felesleges. De ha 100—200 földmivelőmunkás és kis­birtokos bérletszövetséggé szervezkedik s ha ez a szövetség vagy társaság az évi bérösszeg felét, mint a biztosítékot depo­nálja, egy negyedévi, vagy félévi bér­összeget előre lefizet s ha a szerve­zet tagjai egyetemleges kötelezettsé­get vállalnak a bérleti szerződés pon­tos és lelkiismeretes betartására, akkor a bérbeadó birtokosnak nem lehet semmi­féle aggodalma, mert magát minden baj és kellemetlenség ellen biztosíthatja. Meg lehet találni természetesen azokat a formá­kat és módokat, amelyek alkalmazásával a földművelők és kisbirtokosok földet szerez­hetnek anélkül, hogy a parcellákat vásárol­nának adósságra és méregdrágán. A föl­d­bérlő szövetkezeteket természetesen nem elegendő földdel bíró, tehát vagyonos gaz­dák érdekében szerveznünk, akik talán a meglévő földjeiket nem bírják, vagy tudják művelni úgy, ahogy kellene, hanem elsősor­ban azok számára valók, akiknek nincs földjük, vagy a meglévő nem elegendő ahoz, hogy azon megélhessenek és boldogulhas­sanak. Hogy az anyagiakon felül mennyi er­kölcsi biztosíték rejlik azokban a bérlő­szövetkezeti tagokban, akik éveken át dol­goznak megfeszített erővel, akik takarékos­­kodnak, nélkülöznek csak azért, hogy a megélhetési minimumot alig meghaladó ke­resetükből elő tudják teremteni azt az ös­­­szeget, amel­lyel a földbérlő társaságba be­léphetnek, azt külön kiemelni fölösleges, mert az ilyen emberek a megbízhatósági szigorlaton is elnyerik a kitűnő osztályza­tot. Sokan a szövetkezeti formát tartják meg­felelőnek a földbérlőtársaságok szervezésé­nél, mert a szövetkezetből, az idetartozó törvények értelmében, a fölmondási határ­idő betartása mellett, a szövetkezeti tag bármikor kiléphet s így fönnforog az a ve­szély, hogy a bérelt földeknek egyes részei gazdátlanok maradnak. De szerencsére sem­miféle törvény sem tiltja meg az új tagok fölvételét és határozottan merem állítani, hogy egy kilépő tag helyére tizen jelent­keznek, ha pedig még­sem jelentkeznék senki, — amit képtelenségnek tartok, — a bérbeadó akkor sem károsodik, mert a fél- Fekete haj őszülése. Ny­árai Antalnak, szomorú szívvel. Irta Szalay János. A világa hirtelen olyanná tompult, mint mi­kor a város fölött úszó hold fogja korul s ahol beszélne: — Mert az életemben nem voltak fölvoná­­siak, nem voltak szünetek, csak jól és rosszul gondolt epizódok, csak jól és rosszul megját- 82 ° tt epizódok — Uo a suttogása megszakadt, mert mintha protvával vágtak volna az agyába, úgy, hogy la ° san érezte testének gépszerü lüktetését, szer­­etete zakatolását. Lusta volt, gyönge is volt a 41 ° hanó gondolatokat szóval kifejezni, csak felelte tehát “ie> — hogy szóval kifejezni, hogy: forró, izzadságos az öltö­­fáradtságot és unott izgalmat hogy künn már zug a kabaré közén­ Hirtelen csöndbe burkolózott a világ . . . az öltözö villanyfénye nagyot tüzelt. A űrbe emelte arcának árnyékát, ț. Aj, már visszafelé kezdek élni! Hova let- Szép­ drága, fekete hajam, én nagyon dús alai«. Már igen őszülök, hiába tagadják a sze­­g esd­be. Már be se tudnak csapni. Igaz, hogy a 2inPadon gyerek vagyok félig, az asszonysze­mek megnőnek, ha rám ragyognak, de . . . már botrány ez az undorvonás a pofámon, a szájam körül. Már — de gondolatvilága nagyot zökkent, mert mintha illúzióit valami óriási, isteni kéz ki­markolta volna s mint ezüstös rémkéveket ha­jította volna ki a világából. Meg azt is érezte nagyon fájóan, hogy minden elcsöndesedik kö­rülötte és ... és hold úszik a város fölött, majd elhalványodik a kidobott illúziók kévése. Fölijesztették : — Nem hallja drága Mester ! Ön következik. És kilejtett a színpadra. * Első impressziója az volt, hogy így még soha nem undorodott a közönségtől. Szinte fizikai undor járta át az egész testét, úgy ültek előtte az emberek, mint békák a vízben. Fe­léje pislogtak, bambán röhögtek, izzadtak — a férfiak fáradtan, az asszonyok kövéresen, fiatal urak hóditó butasággal, szolgák, pincérek álla­tias alázatossággal. Mert a Mester mindent észrevett és csikorgatta a fogát és szeretett volna leköpni mindenkit meg önmagát. — És ez a közönség kiáltott ki engem Mes­ternek ! Ez a közönség ünnepelt évtizedekig, ez a kedves magyar közönség, a vidéki váro­sok krémje. Ez a közönség — szaladt át az agyán, az idegein, de megzava­rodott, de megdühösödött, mert a közönség ordított és tombolt: — Éljen ! Éljen ! Halljuk ! Na és játszott, lenevetett az emberekre. A saját erejét, intellektuális győzelmét soha nem érezte ennyi jelentőséggel. Minden gesztusán, minden hangszínén tudta, hogy az igazi, hogy olyanok azok, amilyenekért művészeti oltára felé fordulva annyit imádkozott. Mintha átlát­szó, gyémántsziklás üveggé változott volna át a teste s mintha igy mindent megfigyelt volna önmagán. Ujjongott, kiáltozott, átkozódott hó­dított. És fölsirt, — mint havas hajnal előtt a lompos, kivert kutya, mikor a nyomorúság vi­harszele rásikit és feje fölött vékonyodnak a csillagok. Fölzokogott. A vén bohém: — ez volt a dal refrénje. Sírva mosolygott, nagyon meg­hajlott, és majd előre bukott, mikor leindult a színpadról. Mintha a fülébe, fejébe osont volna a verő szive, hogy bolonditóan kattogjon ott s kalapálja vérütemmel. A refrént, a vén bohém címet ismételte és lezuhant az öltözőjében. Mintha egy emberéletnél tovább ült volna ott , majd megenyhült, láz­gyöngyei gyötörték a a testét. Monológizást s életében először adott elő mint nem színész: gesztus, arckifejezés hangszinezés, póz nélkül, — mintha koporsóból rázták volna föl, mintha az élethez kevesebb köze lett volna, amennyi van a halottnak.

Next