Délmagyarország, 1911. augusztus (2. évfolyam, 173-199. szám)
1911-08-01 / 173. szám - Reggeli
2 évi bérösszegnek megfelelő biztosíték rendelkezésére áll. De ott, ahol ilyen esetek bekövetkezésétől kell tartani, a földbérlő szövetkezet nem is fog megalakulni, mert ott a lakosságnak vagy elegendő földje, vagy egyéb, a megélhetést biztosító foglalkozása van. Az olyan bérgazdaságok megszüntetése, amelyekben a mezőgazdasági kultúra semmivel sem áll magasabb színvonalon, mint a kisbirtokosoknál, semmiféle országos veszélyt nem jelent, sőt ellenkezőleg üdvös és előnyös az országra, ha ezer ilyen bérlő helyén százezer olyan bérlőszövetkezetekben tömörült — kisbirtokos és földmivelő gazdálkodik, aki maga fogja az eke szarvát, akinek a legfőbb vágya, hogy a honi földnek egy darabján magának és családjának hajlékot teremtsen s aki a nemzeti eszmék diadaláért vívott harcokban is mindenkor hiven teljesiti a kötelességét. DÉLMAGYARORSZÁG 1911 augusztus 1 Nagygyűlés rendőrbotránnyal. Szocialisták és függetlenségiek a választójogért. (Saját tudósítónktól.) Vasárnap délután tartották meg a fővárosban nagygyűlésüket a függetlenségi és 48-as párt hívei és a szociáldemokraták. Tiltakoztak a katonai javaslatok ellen és elsősorban a választói reform mellett. A négy órakor kezdődő nagygyűlésen mintegy húszezren lehettek. A gyűlés résztvevői a Rákóczi-úton tüntetést akartak rendezni. A Tattersallból a Rákóczi-utra kivonult vagy ötezer főnyi tömeget a rendőrök kiverték. Vér folyt a Rákóczi-uton, a rendőrkard dolgozott és néhány sisakos rendőrlegény Justh Gyulát is ide-oda lökdöste. A kard és rendőrököl csapásai alatt sokan megsebesültek. A rendőri brutalitások miatt ma déli két órakor Lovászy Márton a képviselőházban interpellált is. Vasárnap délután négy órakor a Tattersall fedett csarnoka szorongásig megtelt. A tömeg nagyrészt szociaista munkásokból állott igen nagy számban volt képviselve a főváros és a környék függetlenségi érzelmű polgársága is. Pontban négy órakor automobilon érkezett meg a gyűlésre Juth Gyula, Batthyány Tivadar gróf, Justh János, Barabás Béla és Lovászy Márton országgyűlési képviselők társaságában. Lelkes ováció fogadta őket, mely akkor semkart megszűnni, mikor Justh és kísérete jöhetek az elnöki emelvényre s Buchinger Manó szólásra emelkedett, hogy javalatot tegyen az elnök személyére nézve. Batthyány Tivadar grófot ajánlotta elnöknek, s indítványát a gyűlés el is fogadta. Batthyány elfoglalta az elnöki széket s hosszabb beszédet tartott. A következő szónok Justh Gyula volt. A mai állapotok segítsége az általános választójogban rejlik — mondotta. — A parlamentnek az a feladata, hogy a trónbeszédben megígért választói reformot megalkossa. A megkezdett komoly harcot habozás nélkül, semmi vissza nem rettenve folytatnunk kell a parlamenten belü és kívül egyaránt. Ezután a magyarországi szociáldemokratapárt nevében Bokányi Dezső mondott nagy tetszéssel fogadott beszédet. Barabás Bea, Krejtsi Rezső dr. Fogarassy István, Lénárth István, Horovitz Jenő és Bódy-Schwimmer Róza beszéltek még igen nagy és lelkes hatással. Végül határozati javaslatot fogadtak el. A nagygyűlés fölhívja a választójog valamennyi parlamenti hívét, hogy annak érdekében a legerélyesebb akciót fejtsék ki. A határozati javaslatot a népgyűlés elfogadta. Lassan vonult kifelé a Tattersall csarnokából a tömeg, mikor valaki elkiáltotta magát: — Menjünk a Rákóczi-útra! A következő pillanatban száz torok ismételte: A Rákóczi-utra! A Rákóczi-utra! Hömpölyögve, lassan egy tömegben megindultak az emberek a külső Kerepesi-úton át a város felé. A detektívek nyomban telefonhoz siettek és jelentették a dolgot a főkapitányságnak, ahonnét Markovich Ince rendőrtanácsos intézkedett, hogy a kerületi kapitányságokon lévő készenlétek nyomban vonuljanak ki a Rákóczi útra és oszlassák szét a tüntetőket. A hetedik kerületi kapitányságról Peregriny Sándor rendőrtanácsos és Wolkenberg Gyula felügyelő egy szakasz gyalogrendőrrel kivonultak a Népszínház elé, ahova a Mosonyi utcai laktanyából vágtatva érkezett meg Pausi Emil felügyelő egy szakasz lovasrendőrrel. Időközben a tömeg, melyben ötezernél több ember volt, a Baross-térre ért. Itt Katona Rezső rendőrfogamazó, aki 8 gyalogos és két lovasrendőrrel állott a résen, odalépett a menet elé: — A törvény nevében felszólítom az urakat, hogy oszoljanak szót. Hatalmas kiáltozás volt rá a válasz: — Éljen az általános választói jog! — Figyelmeztetem, hogy erőszakkal fogják önöket szétoszlatni. Feleletként orkánszerüen zúgott fel a Marseillaise. A rendőrök rajvonalban elállották egész szélességében a Rákóci-utat. Peregriny tanácsos pedig odaállott eléjük s dörgő hangja kiáltotta a tüntetők felé:] — Tessék szétoszolni. Falakat rengető orditozás volt a válasz. —■ Abcug a rendőrség! — Boda huszárok! Erre Peregriny rendőrtanácsos kiadta a rendeletet: — Oszlatni ! A lovasrendőrök belevágtattak a tömegbe, amely futásnak eredt. Rettenetes kavarodás keletkezett. A rendőrök kardot rántottak s úgy kergették a szitkozódó, lármázó tömeget, részben a Szövetség, részben az Aggteleki utcába. Még három véres lovasattak volt, amíg sikerült a tüntetőket teljesen szétoszlatni. A rendőrkard megint becsülettel dolgozott. Pár pillanat alatt kialakult a budapesti rendőrbrutalitás megszokott képe mindenkit megvertek, aki útba akadt, azt is, akinek fogalma sem volt arról, hogy itten tüntetnek. Sok véres sérülés történt, de a sérültek nem jelentkeztek, nehogy újabb rendőri beavatkozásban legyen részük és úgy a mentőknek — mint a rendőri sajtóiroda jelenti — ez alkalommal dolguk nem akadt. A sebesültek a poliklinikán köttették be sebeiket. A tömeggel együtt gyalog jött be a Tattersallból Justh Gyula és vele Farkasházy Zsigmond volt képviselő. Mikor a tömeg a rendőrök elől futásnak eredt, Justh és Farkasházy megálltak. Néhány rendőr lökdösni kezdte őket, mire egy tisztviselő odaugrott és rájuU kiáltott: — Ne bántsák a kegyelmes urat, A rendőrök odébb mentek. Justh pedig odakiáltotta a tisztviselőnek: — Ezt még megkeserülik, A szétvert tüntetők közül mintegy kétszázan elmentek a Justh-párt klubja elé, itt a rendőrség már csak pálcával és ököllel dolgozott, a kard használatát akkor már a megrettent főkapitány betiltotta. Imigyen beszélt, a levegőhöz fordulva: — Ilyen szomorú még soha nem voltam. — Öreg vagyok, öreg, elhagy az én ifjúságom, oda a hajam, oda, megőszülök ... és elhibáztam az egész életem. — Mi vár én reám? Én bennem Kaiis szelleme lakozott! Én örvendeztem az én erőmnek ! Én az országot, Bitangországot akartam meghóditani, hol minden bitangságra jut, ami szellem. Mentem az együgyüekhez, — a kulturaátok fészkeibe, — magyar vidéki városokba, — hittem és rajongtam és szerettem. Megbünhődtek ! Oda van minden, oda . . . őszül a fekete hajam, ezüst kévébe kötve viszik illúziómat. — A sikerem nem vált diadallá — hódításomban nem volt emelkedés — megölt az ismétlés, a sok értéktelen jelző, meg mindaz, ami itt minden nagy akarást meggyilkol. Csak a közönség fejével élvezett mindenki, senki meg nem magyarázott. Soha nem találtam meg teljesen önmagamat — soha nem találtak meg. Az éjszaka ha’sajtolt, hajnal ha rám hasadt, vártam, ami eljön, aminek jönni kell — ami soha nem jött. Ó jaj, én dús hajam, őszülő szép fejem, sok szép illúzióm. — Már itt döglök meg ( Nem robbantom bele magam az ország szívébe (evőé Budapest!) — pedig úgy kellett volna robbantanom a kishitüséget, mint az ágyúgolyó, úgy kellett volna közéjük zuhanni, mint a pestisnek, hadd ijedjenek meg, hadd üssenek és áldjanak. De megvert itt minden, szöges ostorral vert, minden átokkal vert, mintha pókokat eresztettek volna közös gödörbe s egymást faltuk volna. Aj, én szivem, én szép illúzióm ! Fekete szép hajam, őszülő szép hajam. A közönség megmaradt, egyre butább, unottabb pofák tapsoltak, a közönség maradt, csak én öregedtem. Erős, nagy asszonyaim maradoznak. Pezsgő mind komiszabb, bor, sör mind hamisabb. Kiket buzdítottam, már nem buzdítanak. Uj sirás borul az ó kiáltásra, uj szellem az örök butaságra, — uj ősz haj cseréli a fekete hajam • uj nap temeti a régi illúzióm. — Kainz szelleme lakozott bennem! Én tudom — más nem meri hinni. Vége mindennek! — Ilyen szomorú még soha nem voltam. Siratlak, siratlak, én fekete hajam, őszülő bus fejem, siratlak, mert siratsz, siratlak, mert másként nem lehet, siratlak, mert még mindig az enyém vagy, siratlak, siratlak, örökké siratlak — szent, szép illúzióm . . . * Imigyen beszélt a Mester, minden szinészkedés nélkül, életében talán először, mert mintha koporsóban felült halott lett volna. És csak ez az érzése nem volt illúzió — na meg az, hogy szép fekete haja őszülőben. A képviselőház ülése. — Polónyi a nagy esemény. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőházban csodálatos, Polónyi Géza megérkezése volt a főesemény. Hogyne, Polónyi és a mai obstrukció. — a kettő együtt még valamit robbanthat. Például egymást. Mert a robbanás meg is kezdődött, mérsékelt humorral Az általános titkos választójog hívei, a szocialisták és Polónyi Géza — együtt, egy célért: mégis csak isteni színjáték. Mert a magyar politikai életben talán senki nem gyűlölte és üldözte úgy egymást, mint Polónyi Géza, kevés híve és a szociáldemokraták. Ha pedig Polónyi együtt obstruál technikázókkal, bizonyos, hogy a legkacagtatóbb posványba fullad az egész. Mozgalmasabb élet csak a folyosón volt hétfőn. A vasárnapi budapesti országos nagygyűlést tárgyalták, az ellenzék mint nemzeti eseményt tekinti, dacára, hogy a nagygyűléshez az országnak vajmi kevés köze volt. Legföljebb annyi, hogy elmaradt árral. A munkapárti képviselők ilyen szempontba mérlegelik elsősorban a vasárnapi nagygyűlést. A képviselőház ülésén semmi különösenn feltűnő eset nem akadt, csöndes részvétigséggel, kevés mamálárval kezdődött és folytatódott. A hétfői ülés negyed tizenegy órakor kedődött. Elnök: Kabós Ferenc. .j, Polónyi Dezső a házszabályokhoz szól, ko gásolja, hogy Berzeviczy elnök a múlt ilőr l rendreutasította Batthyány Tivadart, mos miniszterelnök okfejtésére azt mondta, hogy „rabulasztikus.“ Ezért a szóért sohasem rótt meg senkit. Ez a szó nem is fejez ki sérte Olak Berzeviczynek a Cinquecento művészek kifinomodott Ízlése találhatott ebben kulcsolni valót. Kéri a jövőben az elnöki jog Ptatlan alkalmazását. . 0it Elnök kijelenti, hogy az elnök intézkedő nem lehet vita tárgyává tenni . . . Polónyi Géza: A szónoknak.