Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)
1911-09-01 / 200. szám
1911 Központi szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, cm Korona-utca 15. szám cm Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., cm Városház-utca 3. szám cm ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . K 24'— félévre . . . K 12 — negyedévre . K 6— egy hónapra K 2'— Egyes számára 10 fillér. .. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28'— félévre . . . K 14*— negyedévre . K 7'— egy hónapra K 2.40 Egyes szám ára 10 fillér. Péntek, szeptember I TELEFONSZÁM: Szerkesztőség 305 cm Kiadóhivatal 836 Interurban 305 Budapesti szerkesztőség telefonszáma 128—12 II. évfolyam, 200. szám Szegeditől. Pénteken ítélkezik Szeged és ítélete minden bizonnyal marasztaló lesz az ok nélkül békétlenkedőknek arra a kisded táborára, akik a nemzeti érzések patentírozott védőinek úgy csapnak föl, hogy kockára teszik ezzel a legnagyobb nemzeti érdekeket. A vármegyei és városi törvényhatóságoknak hosszú sora tört már pálcát afölött a törvényhozási tétlenség fölött, amelyben az ellenzék bujálkodik és amellyel az alkotásokra képes és fölkészült többséget is megfosztja annak lehetősétől, hogy a nemzet érdekében való tartalmas munkásságát folytathassa. Most Szeged következik ezeknek a törvényhatóságoknak a sorában és ítélkező szavának minden bizonnyal hatalmas súlya lesz. Amíg a törvényhatóságok tekintélyes része évekkel ezelőtt felült a mai ellenzék lármájának, amelyet azonban a hatalomért leszereltek, addig volt súlya és nemzeti félő ereje ezeknek a megnyilatkozásoknak. Hálajistennek, az utolsó tíz év politikai eseményei reálisabb gondolkodás biztosabb útjára vezették ezeket a törvényhatóságokat és mert ami a törvényhozói élet célját nem az ok és cél nélkül való hadabandázásban, hanem a nemzet létérdekét istápoló munkásságban látják, az obstruktorok i ma hallatlan vakmerőséggel suba alatt kezelik a törvényhatóságok megnyilatkozását és azoknak állásfoglalását nem hajlandók többé a nemzet ítéletének tekinteni. No de ez nem keserít el bennünket és azt hisszük, velünk együtt egyet sem azok közül a törvényhatóságok közül, amelyek a nemzet ítéletének meghozatalában eddig szavazatukat leadták. A volt koalíciónak nem első pálfordulása ez és nem első eset, hogy a függetlenségi pártok eseményeket, embereket aszerint mérlegelnek, amint azokat kisded játékukhoz indokul vagy eszközül fölhasználhatják. Szerintünk nagy érdekek fűződnek Szeged város közgyűlésének pénteki állásfoglalásához, amelynek értékéből semmit sem vonhat le az, hogy az obstrukció gyászvitézei lekicsinyléssel fogadják, vagy hallgatással mellőzik. Szeged törvényhatóságának zöme politikailag érett emberekből áll, akik nagyon jól tudják azt, hogy milyen nagy értéke van már annak is, ha a képviselőházi cirkuszosdik helyett sikerülni fog végre konszolidált viszonyokat teremteni. Csodálatos, hogy a hazafiak nem tudják, hogy a függetlenségi szónak százezerszer való elmagolása sem használ annyit a nemzeti ügynek, mint egy törvénynek megalkotása, amelyet akár az ipari, akár a kereskedelmi élet fellendítésére hoznak, akár a zilált közegészségügyi viszonyok rendezésében működik közre. Hisszük, hogy az alakoskodóknak és a komoly hazafiaknak csatája Szegeden az első összeütközés első percében el lesz döntve és Szeged közgyűlésének tagjai nagy többséggel foglalnak állást a nemzeti munka nagy céljai mellett. A képviselőházi obstruktorok szegedi ekszponensei minden bizonnyal vereséget szenvednek, hiszen Szegeden épen úgy nincs meg közöttük az egység és összetartás, mint az ország tanácsában vagy bárhol az országban, míg ellenben az obstrukció elitélését célzó indítványt a bizottsági tagoknak olyan tekintélyes sora írta alá, amely már egymagában is biztosítja a feltétlen győzelmet. Holnap tehát Szegedről, a magyarság Mekkájából megy üzenet azoknak, akik nem átalnak a nemzeti aspirációk színes leple alatt a kormányra jutásért dolgozni. Ennek az üzenetnek, amely Magyarország Mekkájából küldetik különleges karakterisztikuma is van és ez abban csúcsosodik ki, hogy a józan magyar nép intelligenciája, ipari és gazdasági osztálya Az uj cseléd. írta Leon Xanroj. Reggeli tiz óra negyvenkét perckor mutatkozott be a helyszerző utján s már tiz óra Negyvenhét perckor megkezdte hivatalos működését. Az a gyors elhatározás melylyel felfogadták, biztosan rokonszenves külsejének volt tulajdonítható. Mert vörös, nagy szeplőkkel teli arca, kevés de annál égőbb baja és olyan himlőhelyes bőre volt, aminőt elképzelni is alig lehet. Óriási lábain kacsázva járt és kiejtése, valamint illata az auvergne-i parasztokra emlékeztetett. És a madame mégis így szólt hozzá: — Maga nagyon tetszik nekem! Milyen elnézővé teszi az embert a negyvennyolc óráig tartó cselédhiány!. . . Zetulbé — igy hívták a megnyerő külsejű felédet — első ténykedései azonban nem Voltak valami szerencsések. Jól bemázolta fekete fénymázzal az ur sárga cipőit s azután, felkor asztalt kezdett teríteni, iszonyú csörömpölés kíséretében összetörte az edényeknek legalább a felét. A reggeli is rosszul sikerült, bár biztosította úrnőjét, hogy kitünően készíti a leütött ojást, mert nem tett alájuk vajat. De azért fodalmas arccal vitte az ebédlőbe a serpefeihez elválaszthatatlanul odatapadt torkát. Nbitán az ur által erélyes dorgálásban rézsűt, kinek a türelem nem volt épen fölényt. — Zetulbé elárulta érzékeny természetét önnyzáporával, melynek sós vize a többi ételekbe vegyült és élvezhetetlenné tette azokat is. A valódi dráma azonban csak délután öt órakor következett. A monsieur ugyanis ekkor tért haza. Hogy elfelejtse a rossz villásreggelit, remek homárt hozott magával, melyet letett a konyhaasztalon. Zetulbé ebben a pillanatban épen távol volt. Azután feleségéhez ment, de mert meg akarta őt lepni, olyan erőltetett arckifejezéssel lépett be hozzá, hogy az rögtön gyanút fogott. — Semmi, éppen semmi, édesem! — mondta a férj most már természetes mosollyal, amiből az asszony még inkább meggyőződött, hogy a monsieur valamit rejteget. — Fogadni mernék, hogy valami meglepetést tartogatsz számomra, cicuskám!... — De nem, aranyaim! — Nos, gyorsan, valld be kicsi feleségednek! — szólt az asszony egy bébé bájosságával. — Ha bevallanám, titkom nem rejtene többé magában meglepetést! — válaszolt a férj, aki kissé már ingadozott. — Nos, drágkám! — erősködött az asszony, aki hogy kielégítse kíváncsiságát, nem habozott visszaélni száztíz kilós bájainak varázsával. Kedveskedő mozdulattal férje ölébe ült és nyakára számtalan csókot nyomott. Zetulbé ebben a pillanatban rohant be nagy robajjal a szobába, lelkendezve, kuszált hajjal, réveteg szemekkel és a csiptetővel, reszkető kezeiben. Azonban mindjárt az ajtónál megállt, mer kénytelen volt megfogni a kilincset, hogy meg tudjon állani roskadozó lábain. — Ah, asszonyom!... Ah, asszonyom!. — kiáltozott rémülettől elhaló hangon. — Nos, mi történt? — kérdezte az ur némi aggodalommal. — Tűz van? — kiáltott fel ijedten az asszony. — Nem ... irtem, én... az ablak... az ablakon ... — Talán kiesett az ablakon? — ordított az ur. — Nem ... nem, én ... estem ... ki, hanem ki... kidobtam..-. — Mit dobott ki az ablakon, maga szerencsétlen?... Csak nem a salátás tálat? — Azt a szőr .. .nyereget, az ... asztalról ! ... — Mit beszél?... Az én homáromat dobta ki az ablakon? — kiabált magánkívül ur és kirohant a szobából. — Lehetetlen! ... Miként tehetett ilyen ostobaságot? — kérdezte boszosan az asszony, aki kimondhatatlanul imádta a homárt. — Milyen állat!... — Ah, igen, milyen állat! — ismételte Zetulbé, aki nagy zavarában nem tudta megérteni, hogy tulajdonképen róla van szó. Midőn az ur végtére felmászott az öt emeleten, valami alaktalan, piszkos tömeget hozott magával. Ez volt minden, ami az ő gyönyörű homárjából megmaradt... t