Délmagyarország, 1911. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1911-09-01 / 200. szám

2 DELMAGY­ARORSZ­AO egyaránt — nem hajlandó továbbra is karéneket adni azokhoz a hamis han­gokhoz, amelyekkel a munkátlanság jegyében újra tele­kornyikálják az or­szágot. Nagy érdeklődéssel várják ország­szerte Szeged határozatát. Ennek a ha­tározatnak elvitathatatlan súlyára és értékére való tekintettel fölhívunk min­denkit, aki a nemzeti ideálokért való harcnak gondolkodó és munkás kato­nája, a nemzeti munkának önföláldozó és szorgos napszámosa, hogy a város­nak pénteki közgyűlésén okvetlenül megjelenjen és szavazatával elősegítse a komoly nemzeti politika szegedi győ­zelmének kivívását. * Teljes egészében közöltük azt az indít­ványt és kérelmet, amelyben a Szeged tár­sadalmának és a nemzeti munkapártnak mintegy száz vezetője rendkívüli közgyűlés összehívását kérte,­­hogy a város törvény­hatósága azon ítélkezhessék az ellenzék viselkedése és az obstrukció fölött. Az in­­dítván­nyal csütörtökön foglalkozott Sásdr György dr polgármester elnöklésével a ta­nács. Tóth Mihály dr. tb. tanácsos terjesztette elő a tanács határozatát, amely a követ­kező : Rósa Izsó dr törvényhatósági bizottsági tag és társai által a jelenlegi parlamenti obstrukció megszüntetése ügyében benyúj­tott indítványt a város tanácsa olyan javas­lattal terjeszti a közgyűlés elé, hogy azt tárgyánál fogva sürgősnek mondja ki és mint ilyent azonnal vegye tárgyalás alá. Érdemét illetőleg pedig javasolja a tanács, hogy az indítványt egész terjedelmében el­fogadván, határozza el a közgyűlés, hogy annak szellemében a zavartalan törvény­hozási tárgyalások biztosítása érdekében az országgyűlés képviselőházához indokolt fel­iratot intéz. Mondja ki továbbá a közgyűlés, hogy Versec város törvényhatóságától e tárgyban hozzá érkezett köriratot jelen ha­tározatával elintézettnek tekinti. Elsőnek Balogh Károly szólt hozzá a ja­vaslathoz. Azt mondotta, hogy a föliratban, amelyet a város közönsége a parlamenthez küld, nemcsak az obstrukciót kell elítélni, hanem kérni kell a nemzeti követelések tel­jesítését is. Lázár György dr fölöslegesnek tartja az ilyen kívánság fölterjesztését. A kormány hoz vívmányokat és nagyon sok nemzeti vív­mányt valósítana meg, ha ebben nem gá­tolná meg az obstrukció, amely kerékkötője minden munkának. Szerinte a beterjesztett javaslat telesen m­egfelelő, az kifejezi a vá­ros polgárságának óhaját és ajánlja, hogy fogadják is el a javaslatot. A tanács ezután a javaslatot elfogadta. * Ezt a javaslatot terjeszti a pénteki közgyűlés elé a tanács. A közgyűlés határozata után, amely mindenesetre marasztaló ítélete lesz az obstrukciónak, készíti el a város tanácsa azt a fölira­tot, amelyet Szeged a képviselőházhoz küld el. Ebben a föliratban a legma­­gyarabb város a legélesebben ítéli el a parlamenti kisebbség viselkedését és ez az ítélet minden bizonyal fedi az egész ország józanul gondolkozó polgárságá­nak véleményét. Romániai lap a magyar barátság mellett. A bukaresti „Universal“ című lap a minap meginterjúvolta Metianu János nagyszebeni görög-keleti érseket, aki neve­zetes kijelentést tett. Azt mondotta, hogy a románoknak csak a magyarokkal egyet­értő politikája lehet hasznos. Hibáztatta azoknak a politikusoknak az eljárását, akik ahelyett, hogy a kibékülési politika mellett agitálnak, azt a rágalmat igyekeznek elhi­tetni, hogy az ő magyaror­szági román po­litikájuk a román kormány javára szolgál. Metianu szerint a leghelyesebb lenne, ha a magyarországi románok érdekeinek megvé­désével a klérust bíznák meg. A kétségbeesett asszony hiába igyekeztt Zetulbével megértetni tettének borzalmassá­gát.­­ — Csak nem engedhetem meg, hogy fel­faljon! — válaszolt a cseléd csökönyösen, mint a fiatal öszvér, mialatt könnyeivel mo­sogatta piszkos kezeit, melyeket azután fe­hér kötényéhez dörzsölt. A házastársak még mindig ott siránkoztak a homár előtt, midőn a­ csengő hirtelen meg­szólalt.­­ — Biztosan a szabótóll jött­­ valaki! — mondta az ur. — A szabótól? — kérdezte gyanakodó hangon Zetulbé és valószinű­leg arra gon­dolt, hogy az elvetemült uraság, mely egy­szer már majd­­ felfalta őt­­ a homárral — újabb fortélyt eszelt ki ellene. — Igen, a szó ... borii... Jói!... Ha elké­rik a ruhát... — Ah, igen uram!... Jól van!... Ha el­kérik a ruhát? — ismételte Zetulbé ostobán az ige szavait.­­^­Majd átadja azt az uj öltözetet, mely a szobámban az ágyon fekszik!... Valami csekélységet kell még rajta igazítani. — Jó!... — Várjon csak kissé!... Azután ezt a százhúsz frankot is­­ kifizetheti, ha az illető számlát hozott. — Számlát? — mormogott Zetulbé, gond­teli arccal. — Nos ,igen, olyan bélyeges papírt! — magyarázta az úrnő. * — Jó, jó!... Olyan bélyeges papír! — De csupán a számla ellenében adhatja át neki a pénzt! — intette az úr még egyszer a cselédet. A csengő ismét megszólalt. Midőn Zetulbé kirohant az ajtóhoz, egy rongyos alakkal ta­lálta szemben magát. — Mit akar? — kérdezte a leány olyan nyájassággal, mint ami nővel a­­ puskaporos torony előtt álló őr fogadna valakit. — Kérem szépen. — mormogott a szegény ördög — nem kaphatnék valamit: kenyeret, ruhát, vagy ... — Ah, úgy? tehát az úr öltözetét akarja elvinni? — Azt sem utasítanám vissza ... — És a pénzt is? — Ha csak lehet... — Hozott magával nyugtát? — Ah, talán igazolványra gondol? — Nem úgy mondták azt nekem! — mor­mogta Zetulbé. — Van-e rajta bélyeg? — Még pedig a polgármesteré! — szólt diadalmasan a rongyos alak. — Mégis csak az lesz! — töprengett a cseléd, mialatt átvette a koldus szegénységi bizonyítványát, mely már össze-vissza volt piszkolva, gyűrve és hasítva a hajlásokon. Két perccel később Zetulbé lelkiismerete­sen átadta a meghökkent, de a váratlan sze­rencsétől boldog éhenkórásznak az ur uj ru­háját és csengő aranyban a százhúsz fran­kot ... ! Talán mondanunk sem szükséges, délután öt óra harminckét perckor csúfosan kidob­ták Zetulbét, aki állását aznap reggel tíz óra negyvenhét perckor foglalta el. 1911 szeptember 1 A képviselőház ülése. — Antal Géza szemelvényei. — (Saját tudósítónktól.) A legjobb támadó módszert választotta ma a Ház ülésén Antal Géza munkapárti képviselő. Szemelvényeket olvasott föl a mai ellenzéki vezérekről és a szemelvényekből bizonyította be, hogy a ve­zérek olyan ádáz gyűlölettel támadtak az obstrukcióra, mint amennyi ádáz szeretettel most védik, sőt gyakorolják. Felolvasta Justh Gyula több nyilatkozatát,­így nagyon érdekes az, melyet 1908-ban Makón mon­dott, melyben a házszabály revíziót sürgette. Ez nem volt elég. Föltárta ugyancsak Justh Gyulának másik nyilatkozatát, melyet ugyan nem most tett, de azért annak idején ő mondott s amelyben csak ez az érdekes: — Mindig ellensége voltam az obstrukció­­nak.­­ I Ezt Justh Gyula mondta. Igen, ő, a , na­gyon következetes hagyma-kuruc. Antal Géza nem fejezte ide Justh szemel­vényeivel. Elővette sorba Andrássy, Ap­­ponyi, Kossuth nyilatkozatait. Ők­­ szintén méltóak nemcsak önmagukhoz, de a követ­kezetes Justh Gyulához is. ők dettó ilyen következetesek. Andrássy Gyula gróf pél­dául a kassaiaknak, Apponyi Albert gróf pedig a jászberényi híveinek üzente meg, hogy elitélik az obstrukciót. Andrássy kü­lönben élesen, tarka jelző k­i kiséretében el­itélte Justh Gyulát is. Felolvasta Antal Géza i Kossuth Ferencnek atyai és nagyméltóságu intelmét, amel­lyel óva inti az egész országot, hogy „a magyar nemzet méltóságával [nem fér össze az ob­strukció“, így Kossuth Ferenc, fis így Antal Géza is. Aki a legjobb módszert választotta, amikor szemelvényeket adott az ellenzék ve­zéreiről. Ebből a néhány szemelvényből is azt lát­juk, amit a Délmagyarország­ban cikksoro­zatban bebizonyítottak, hogy a hírhedt ellen­zéki vezérek olyan alkalmi lovagok, akik mindig más nézetet kiáltoznak, akik mindig változnak, de soha nem jól. Ők elítélték az obstrukciót, mikor nem is volt olyan nagy szüksége az országnak órájuk. Más politi­kusok,­­különösen más államokban, levonnák az ilyen szemelvényekből a tanulságot. De ezek nem vonják le. Igaz, hogy nekik már így se árthat. N­ekik már semmi se árthat! A mai nap tehát, melyen az obstrukció végre ismét szóhoz engedett egy ellenvéle­ményt, megmutatta, hogy miért fél úgy az ellenzék a szótól.­Antal Géza visszatérve arra a zárt ülésbeli jelenetre, mikor őt azért a kifejezésért, hogy megveti az obstrukciót, majd szétszedték. Alaposan ráolvasott az el­lenzék összes vezéreire: Apponyira, Kos­suthra, Justhra. Olvasott azonfelül eégsz­­a­kás olyan idézetet a nevezett vezérek szá­jából, melyből nyilvánvaló, hogy ők maguk tárgyalták kortesbeszédeikben a kormány­nak azt a szándékát, hogy a véderőreformot és a létszámemelést beterjeszti. Felolvassa Andrássy levelét a kassaiakhoz, melyben esd ve kéri, hogy ne adják oda a mandátu­mot a Justh-pártnak, mely olyan szeren­csétlenségbe döntötte az országot. Különö­sen pedig felolvasta Justh Gyulának egy makói beszédét, melyben az általános, egyenlő választói jog ellen dörgött alig­­ há­rom éve, kifejtvén a veszélyeket, melyek a nemzetközi szocialisták és a magyarellenes nemzetiségek beözönlésével alkotmányos életünket fenyegetik. Idézte Antal a kor­­m­ányelnök programbeszédéből is azt a részt, mely a katonai költség emelését bejelenti. Ezek a dolgok, mikhez a munkapárt lelkes kórusa adta a kíséretet, úgy hatottak, mint a bomba és valósággal elképedést okoztak a baloldalon, mely nem mondhatja többé, hogy a parlamentet úgy lepte meg a kormány­­ véderőjavaslatokkal és hogy tehát az ob­strukció jogosult. Egyébiránt ma Trencsi1­ megye közgyűlése is egyhangúlag elfogajta az obstrukció elitélését tartalmazó hit­ványt, ami újabb adalék arra, hogy fele­dik az obstrukció alkonya.

Next