Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)
1911-11-01 / 251. szám
1911 november 1 bi a visszaéléseket, de remélhetőleg csökkenteni fogja azok számát, ami szintén eredmény, mert azt akinek neve és bűne a nyilvánosságra kerül, mindenesetre kerülni fogja a közönség. Meg vagyok győződve arról, hogy a szegedi sajtó, meg a közönség érdekeinek mindig hü istápolója volt, ezúttal is szivesen fog teret engedni egyszerű közlemények alakjában a vétkes hamisitók megbélyegzésére. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Regulát fölakasztják! — fiz Ítélet: kötél által való halál. — (Saját tudósítónktól.) A miskolci esküdtbíróság szerdán este ítélkezett Regula Ede, az edelényi gyilkos fölött. Nyolc óraikor hirdették ki az ítéletet, amely a legsúlyosabb büntetéssel sújtja a kegyetlen gyilkost. Kötél általi halálra ítélték Regula Edét, aki Szalma István sorsára kerül, ha csak a király nem kegyelmez meg az életének. A gyilkos, aki a tárgyalás alatt a legnagyobb cinizmussal viselkedett, aki vért fagyasztó kegyetlenséggel hajtotta végre a gyilkosságot, az utolsó percben, amikor Geöcze elnök halotti csöndben a bíróság ítéletét kihirdette, könnyekre fakadt. Sirt, zokogott keservesen, megsiratta az életét és ebben a percben mértföldek választották el Szalma Istvántól, aki nyugodt volt még akkor, amikor a királyi ügyész Báli Mihályt fölszólította, hogy teljesítse kötelességét. Báli Mihálynak alkalmasint megint dolga akad. A megsértett jogrendet kell, hogy kötéllel állítsa helyre és a törvény parancsára elvegye annak a megrögzött gonosztevőnek az életét, aki emberéleteket pusztított el és családok szerencsétlenségét teremtette meg. A miskolci tárgyalás utolsó napjáról és az ítéletről alábbi tudósításunk számol be: (A kérdések.) Geöcze elnök kedden reggel kilenc órakor nyitotta meg a tárgyalást s mindenekelőtt az esküdtekhez intézendő kérdéseket olvasta fel. Négy főkérdést és kilenc kisegítő kérdést intéztek az esküdtekhez. így föltette a bíróság a kérdést az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosságra, a szándékos emberölésre, a bűnrészességre és azonkívül a bűnösség minden lehetőségére. Az ügyész a bűnrészesség kérdésének feltevése miatt semmiségi panaszt jelent be, ellenben Lengyel Zoltán dr védő nagy megnyugvással veszi tudomásul, hogy a törvényszék a törvény szellemének, a bűnösség minden lehetőségére feltévén a kérdést, teljes mértékben eleget tett. (A vádbeszéd.) Ezután szólásra emelkedett Bulyovszky Gusztáv dr. főügyészhelyettes, hogy vádbeszédjét elmondja. Mindenekelőtt vázolta a gyilkosságnak már többször ismertetett és eddig kiderített történetét. Azután felsorolja mindazon körülményeket, különösen a hullákon észlelt fejszecsapások nagyságát, formáját, mint amelyek a Boldvában talált fejszétől eredtek, melyek mind azt bizonyitják, hogy a gyilkosságot Regula Ede egymaga követte el. Majd igy folytatja: — Midőn a vádlott a csárdába bement, zajtalanul, csöndesen, nem az volt első ténykedése, hogy a második szobában való szekrényből a pénzt magához vegye, hanem első ténykedése az ágyban megmozdult Czeisler Henrik kegyetlen lemészárlása volt. És ha gyilkos művét tovább folytatni nem akarta volna, csak pénzvágyát kielégíteni, megkegyelmezhetett volna a szegényi asszonynak és a leánynak. A gyilkos azonban nem elégedett meg egy áldozattal, de gonosz lelke szomjúhozott a többi ártatlanok vére után, mivel kétségtelen, hogy Czeisler Henrik lemészárlásának zajától a szomszéd szobában lévők felébredésével és életbenhagyásukkal tanúi lettek volna gaz cselekedetének. Ő tehát levágta őket rettenetes csapásaival, hogy élő tanúkép ne állhassanak elő és midőn előre megfontolt szándékkal és lelketlen brutalitással megsemmisítette, élettelenné tette őket, ment kellő biztonsággal a homályos szobában a szekrényben lévő pénz kivételéhez, amelyet el is rabolt. Kell-e még erősebben bizonyítanunk és meggyőzőleg állítanunk, hogy vádlott elhatározott szándéka elsősorban Czeislerék meggyilkolása és csak másodsorban a pénz elrablása volt. Ilyen mérvű elromlottságról, ilyen elzüllött gonoszságról, ilyen vad bestialitásról, igen tisztelt uraim, itt nem kell bölcselkednünk, itt nem kell szónokolnunk, itt nem lehet és nem szabad humanizmusról gondolkodnunk. Itt az igazság irtóztató súlyával kell büntetnünk, hogy e vadállatias embertől a társadalom meg legyen örökre mentve, fel kell lázadnia minden emberi érzésnek, hogy a megtámadott állami jogrend helyreállittassék, mint az edelényi vérnász legelvetemültebb gonosztevője irtózatos mészárlása, minden érzést kigunyoló eljárása megérdemel. Mély hatást keltettek az ügyész szavai, melyeknek elhangzása után Lengyel Zoltán dr. mondotta el védőbeszédjét. (A védőbeszéd.) — Esküdt uraim, — kezdte Lengyel — kétségbeejtően nehéz a feladatom. Védelem kell ott, ahol három kiontott ember vére kiált boszuért. Védelem kell, mikor az egész társadalom példás megtorlást követel. Ámde a védőügyvédnek törvény szerint és lelkiismerete szerint nem szabad megfutni a nehéz feladatok elől sem. A védelem nem a népszerűség és nem az üzlet kérdése, hanem jogi és erkölcsi kötelesség, mint az orvosé, aki a gyilkosságnál megsebesült tettest orvosolja. Ez az emberi feladat hozott ide és semmi más. Regula Edét a szerelem, az idő előtti családalapítás gondolata indította a mostani útjára. A könnyű pénzszerzés gondolatából jön a lopás, a lopás keresztülviteléből az emberölés, az idegen pénz leírásának gondolatától az embervér, az embervérből a többi. Segíteni nem tudunk a történteken, csak magyarázni. És e magyarázat mellett vizsgálni kell az ügy tényállását és ez összesen két kérdésből áll. Előre megfontolt szándékból ölt-e a vádlott és volt-e bűntársa. Az első kérdésre határozott nemmel kell felelni. A bűntárs kérdését szerettem volna tisztázni, de indítványaimmal elutasított a törvényszék. Kiindultam abból, hogy Regula Ede fejében a képe sincs meg annak, hogyan gyilkolták meg Czeislernét és Czeisler Gizellát. Megvan a bűntárs egész véres ruházata és az elkövetés eszköze és még sincs meg a tettestárs, hogy fölötte is ítélkezni lehetne. Ezért kellett ostoroznom minden érdemei mellett is a nyomozás fogyatékosságát és egyoldalúságát, mert akár a második tettes, akit a vádlott megnevezett, akár más volt részese a gyilkosságnak, azt is ide kellett volna állítani. Végül kérte az esküdteket, hogyha választaniuk kell halálbüntetés és életfogytiglani fegyház közt, hozzák meg verdiktjüket úgy, hogy az utóbbit mondja ki a bíróság. Mert ki vállalhatja a felelősséget azért, hogy halálra ítéltek egy büntetlen előéletű, jobb sorsra érdemes 24 éves fiatalembert, akit nem lehet feltámasztani s akiről csak azután derül ki, hogy nem egymaga követte el a terhére rótt bűnt. (Verdikt előtt.) Lengyel beszéde is mély hatást tett az esküdtekre. Az elnök ezután kioktatta az esküdteket a verdikthozatal formaságaira, lelkükre kötötte, hogy fontolják meg jól, amit a tárgyalás folyamán láttak és hallottak. Azután az esküdtek termébe küldte őket, ahonnan nem jöhetnek ki mindaddig, míg verdiktjüket meg nem hozták. Dél volt, mikor az esküdtek mögött bezárult az ajtó. Az elnök felfüggesztette a tárgyalást, a közönség pedig szokás szerint találgatni kezdte, mi lesz a verdikt és mikorra hozzák meg. (Az ítélet.) A késő délutáni órákban hirdette ki az esküdtek főnöke a határozatot. Halotti csöndben, amikor lélekzetét visszafojtva figyelt mindenki a szavára, mondotta: — Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, isten és ember előtt bizonyítom, hogy az esküdtek verdiktje a következő. Bejelentette azután az esküdtek főnöke, hogy a Regulát az esküdtek előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság és rablás bűntettében mondották ki bűnösnek. Ezután a törvényszék Ítélethozatalra vonult vissza. Este nyolc órakor hirdették ki az Ítéletet, amely kötél általi halállal sújtja a gyilkost. Az Ítélet kihirdetése mély hatással volt a közönségre. Regula hangosan sírt és csak sokára jelentette be, hogy kegyelmi kérvénnyel fordul a királyhoz. A parlamenti helyzet. Meghiúsult a béke! — A meghasonlott ellenzék. — A kormány intézkedik. — Leszámolás az obstrukcióval! — (Saját tudósítónktól.) A parlamenti helyzet mai napon erősen kiélesedett. Berzeviczy Albert ugyanis a mai napon befejezte akcióját, mely a normális parlamenti tárgyalások lehetővé tételét célozta. A házelnök fáradozása nem járt eredménnyel. Az eredménytelenségnek oka abban rejlik, hogy az ellenzék különböző csoportjai maguk között sem tudtak megállapodásra jutni azokra a feltételekre nézve, melyek mellett a normális parlamenti tárgyalásokat egyértelműleg biztosítani hajlandók volnának. Ilyen körülmények között a kormány nem is juthatott abba a helyzetbe, hogy az elébe terjesztett békapropozíciókban állást foglalhasson, mivel az ellenzék egységes propozíciókban megegyezni egyáltalán képtelennek bizonyult. Ez a helyzet tiszta képe. Ennek a helyzetnek megfelelőleg a kormánynak már most meg kell állapodnia a maga követendő taktikájában. Az kétségtelen, hogy a technikai obstrukció tobzódását a többség ölbe tett kézzel tovább nézni nem lesz hajlandó. Előre látható, hogy mindenek előtt megakadályozandó lesz, hogy a technikázók a házszabályok nobilisan szabadelvű magyarázásával tovább is a kerékkötésük céljaira visszaéljenek és hogy rá kell majd térni a szabályok olyan interpretálására, amely a tanácskozási rendet biztosítsa. Nehéz napok következnek az obsrukcióra, mely az egész ország határozott erős ellenszenvének közepette és a közvélemény által elítélve semmi támaszra sem számíthat, mert szinte osztatlan az ország felfogása arra nézve, hogy ha az önmaga között és céljai tekintetében teljesen meghasonlott ellenzéki csoportok még a békének és az ország nyu-