Délmagyarország, 1912. március (3. évfolyam, 50-76. szám)
1912-03-01 / 50. szám
2 napról-napra az ország legszentebb javait, anélkül, hogy a házszabályokkal való visszaéléseknek legalább bizonyos korlátok közé való szorítását, könnyű és kényelmes garázdálkodásnak megnehezítését, szóval a házszabályszerű védekezésnek eddig még ki nem próbált eszközeivel való élést meg nem kísértené? Valóban lehetetlen humoros érzések nélkül tudomást venni a technikai obstrukció mai felzúdulásáról, mikor észrevette, hogy az elnök, pártatlanságának teljes megőrzésével és minden erőszak nélkül, egy kissé tövisesebbé és rögösebbé teszi a technikázás útjait és rókacsapásait. DÉLMAGYARORSZÁG 1912. március 1. A képviselőház ülése. — Harc a házszabály körül. — (Saját tudósítónktól.) A technikába fűlt a Ház mai ülése is és a technika eszköze a tegnap bevált módszer szerint ma is a házszabályvita volt. Sűrű sorokban voltak együtt a képviselők, amikor Návay elnök fél tizenegy után megnyitotta az ülést, csak a Kossuthpárti mezőny üres. Minden érdeklődés az elnök előterjesztései felé fordult, mert a teljes erővel megújult technika szabadságkérő levelekben rejtegette a maga bombáit. A házszabályvita különben eltartott egész az ülés végéig, úgy hogy határozathozatalra nem kerülhetett sor. Holnap valami újabb változattal előreláthatóan tovább tart a huzavona. Az ülésről ez a tudósítás szól: Návay Lajos elnök féltizenegy órakor nyitotta meg az ülést. Mihályi Péter jegyző fölolvassa a tegnapi ülés jegyzőkönyvét, amelyet észrevétel nélkül hitelesítenek. Az elnök fölolvassa a leveleket, amelyek a kérés visszavonását azzal okolják meg, hogy az elnök házszabályellenesen akarta kezelni a kérést. Mihályi Péter jegyző fölolvassa az összeférhetetlenségi bizottságnak azt a határozatát, amellyel Inczédy Samu báró mandátumát, gondnokság alá helyezése miatt, megszűntnek jelenti ki. A Ház fölhatalmazza az elnököt, hogy a széki kerületben rendelje el a választást. Széchenyi Emil gróf összeférhetetlenségi ügyében a zsűri kisorsolását március 11-én déli 1 órára tűzik ki. (Vita a névszerinti fölött.) Az elnök bejelenti ezután, hogy több képviselő szabadságot kért. — Megadjuk! — kiáltja az egész jobboldal. Eitner Zsigmond kéri, hogy a kérdést külön-külön tegyék fel. Kenedi Géza: Mivel a képviselőház nem névszerinti szavazásokkal tartozik, hanem az a kötelessége, hogy dolgozzék s az időt ne vesztegesse . . . Hogy a szavazások egyenként történjenek, erre semmi szükség, ezért beterjesztem a következő indítványt: „Mondja ki a Ház, hogy a szabadságot mind az öt képviselőnek megadja“. (Viharos éljenzés és taps a jobboldalon, nagy lárma a Justh-párton.) Polónyi Géza: A házszabályok 255. szakasza alapján a kérdést az elnöknek úgy kell feltennie, hogy a képviselők igen nel vagy nemmel szavazhassanak. Már most, ha én az egyiknek meg akarom adni a szabadságot, a másiknak nem, akkor mikép szavazzak. (Nevetséges beszéd.) A házszabályokat úgy tekintjük, mint alkotmánygaranciát. (Felkiáltások: Visszaélnek vele!) A tisztelt elnök úr a házszabályt eddig így gyakorolta és így értelmezte. Kenedi Géza indítványát ilyen körülmények között nem bocsáthatja szavazás alá. Ha a házszabályt meg akarják változtatni, akkor tegyenek ilyen irányban indítványt. Batthyány Tivadar gróf: Fejtegeti, hogy minden kérést külön kell szavazás alá bocsátani. Kozma Andor: Akadályozzák a törvényhozást! Batthyány Tivadar gróf: Kérdi Keneditől, mint jogásztól, van-e joga neki arra, hogy egyiknek megadja a szabadságot, a másiknak ne? Ha igen, akkor az indítvány sérelem, erőszak. (Nagy ellentmondás és derültség jobbról.) Azt mondják, nem azért jöttünk össze, hogy név szerint szavazzunk. Ha Kenedi új szabadságokat akar, nyújtson be indítványt a házszabályok megváltoztatására , ha majd eltörlik a név szerinti szavazást, akkor nem lesznek. De addig akkor rendezhetünk név szerintit, amikor hazafias meggyőződésünk megkívánja. (Az elnök nyilatkozata.) Návay Lajos elnök: Kijelenti, hogy Kenedi indítványának megokolását nem fogadja el, mert teljesen irreleváns, akar-e név szerintit a Ház, vagy nem. Részletes fejtegetésébe bocsátkozik a házszabályoknak s azt bizonyítja, hogy először Kenedi indítványát kell szavazás alá bocsátani, mert ha a Ház mindenkinek megadja a kért szabadságot, senkit sérelem nem ér. De ha a Ház többsége nem fogadná el Kenedi indítványát, akkor sor kerül a többi indítványokra, melyek az egyenkénti szavazást sürgetik. Precedenst olvas föl, mely szerint a Ház a koalíció idején Hoitsy indítványára törvényszakaszokról is együttesen szavazott. (Élénk helyeslés és derültség a jobboldalon.) Lovászy Márton: Miután akkor ellenindítványt nem tettek! Návay Lajos elnök: Dehogynem. Maniu is tiltakozott ellene, de a Ház úgy határozott s tovább ment. Akkor is az obstrukció leszorítására tették ez intézkedéseket, csakhogy akkor más volt az önök látképe. (Élénk tetszés, taps és éljenzés a jobboldalon.) A szabály előírja, hogy a törvényjavaslatokat először az osztályoknak kell tárgyalni. Hát megtartják ezt? Olvassa a házszabályt. Ráth Endre: Már elolvasta, de úgy látszik, nem érti. (Nagy zaj.) Az elnök: Lehet, hogy korlátolt vagyok. Tehát Kenedi indítványának házszabályszerűségét az próbálja ki, lehet-e rá igennel vagy nemmel szavazni. Ha kétszáz képviselő mind az ötnek megadja a szabadságot, teljesen mellékes, hogy harminc meg akarja-e adni vagy nem. (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Kenedi indítványa egészen házszabályszerű, azt visszautasítani joga nincs, szavazás alá fog bocsáttatni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) (A házszabály vita eredménye.) Barabás Béla: A házszabályok fölötti vita mindig eredménnyel jár és nem időpocsékolás. (Székely Ferenc tagadólag int.) Hiába rázza a fejét az igazságügyminiszter, a ház az egyik ispán-ház felől egy piros ruha előtte volt már. A lustasága eltűnt és meglepetve ugrott fel: — Szeréna. Az asszony fehér arccal meredt rá és a szikrázó napon, a piros ruhába dideregni kezdett. — Tass ur, Tass ur, — hebegte félig ájultam — No, Szeréna, ne ijedjen meg, mondta Tass. Nem szólok senkinek. Az asszony kezet akart csókolni neki. — Hát asszony lett, Szeréna? — Igen. — Itt laknak? — Igen. Ispán az uram a Csákány nagyságos urnái. Azután elváltak. Egy hét múlva rettenetesen unatkozott Tass. A major szép volt, a kényelem fejedelmi volt, de naphosszat nem látott egy emberi lelket sem. Délelőtt tíz óra tájban ekkor átsétált az ispánház felé. A ház előtt két apró gyermek játszott, a konyha ajtaja nyitva volt. Tass bement. Az ajtóban találkozott az asszonnyal. Alig volt ideje meglátni a felgyűrött ujjú, gömbölyű karját, már elárasztotta a suttogó, rémült, felháborodott kitiltás. — Menjen innen. Hogy jöhetett ide? Meglátják. Nem szabad idejönnie. Rögtön menjen. Azonnal. Tass elámulva nézte a sápadt, riadt asszonyt. — Rögtön menjen. Rögtön. Tass dühbe jött. — El akarok jönni egyszer — mondta — mikor egyedül van. — Nem. Nem. — Maga nem volt mindig ilyen erényes. — Takarodjék. Tass nem akart veszekedni. Elment. De halálosan unatkozott és bosszantotta ez a nagy erkölcsiség. Ez nem komoly dolog. Nevetséges. Másnap délelőtt megint átsétált. Az asszony sötét, csendes gyűlölettel fogadta. — No, Szeréna — mondta Tass — csak nem komoly dolog ez. — Menjen. Takarodjék. Tass dühbe jött. — Holnap délelőtt tíz óráig meggondolási időt adok. Ha nem gondolja meg a dolgot, furcsa történetet fognak tőlem hallani a Csákány-majorban. Az asszonynak remegett a teste valami belső didergéstől. Tass most már dühösen kegyetlenkedett: — Délelőtt tíz óra — mondta ridegen. Délután a veranda elé került az asszony. Tass egyedül volt. Odament hozzá. — No — mondta Tass — látja, ezt szeretem, ha okos. Egy olyan szép asszony, mint maga... — Nem, — válaszolt sápadtan az asszony — nem azért jöttem. — Hanem? — Tass ur, könyörgöm, ne bántson. Tass dühösen rázta meg a fejét. — Tass ur, hebegte az asszony, az isten szerelmére... — Eh, mondta Tass, hagyjon békét nekem. Az Olympiában nem volt ilyen kényes. Csak nem hiszi, hogy komolyan veszem a maga tisztességét. Az asszony egy nagyot lélekzett, ránézett és elment. Másnap reggel nyolc óra tájban kelt fel Tass. A verandán Csákánnyal találkozott. — Te még itt vagy, kérdezte tőle. Vége a három órás felkelésnek? — Dehogy — válaszolta bosszankodva Csákány. Dolgom van. Az ispánnám agyonlőtte magát. Tass megszédült. — Az ispánnéd? Melyik? — Az a gömbölyű asszony, az a pirosruhás, amelyiket láttál. Csákány elment. Tass remegő lábakkal állott és szédülve fogódzott a korlátba. Belebámult a friss, meleg nyári reggelbe. Görcsös fájdalom csavarta össze a szivét. Nem tudott gondolkozni és nem tudott álmélkodni se ezen a kétségbeesett, hallatlan becsületességen. Csak azt érezte, hogy nem is akarta igazán az asszonyt, hogy csak szeszélyből és bosszuságból zsarnokoskodott vele, hogy egy tiszta emberi életre úgy taposott rá, mint ahogy egy féregre tapos gondtalanul az ember. Nag v árnyék borult rá könnyelmű lelkére és dühödt magakínzással mondta el magának : — Becstelen, gaz gyilkos vagyok.