Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)
1912-06-01 / 126. szám
2 lleti, ha nem szívleli meg a múlt tanulságait és nem ítéli meg tisztán és helyesen a jelen helyzetet. A nemzeti munkapártot a koalíció bukása szülte meg és a koalíció ellen való gyűlölet és ellenszenv életének legfőbb táplálója. A pártnak megszűnik minden létalapja, ha a koalíció politikájához és gondolatköréhez bármily közeledést mutat. Annyit határozottan mondhatunk és ezt jegyezzék meg alaposan, hogy a párt el van ejtve abban a pillanatban, amelyben a koalícióval csak szóba is áll. DÉLMAGYARORSZÁG 1912 június 1. A képviselőház ülése. — Unalmas véderővita. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőházban a véderővita mai folytatása három ellenzéki szónokot fogyasztott el, holott mind a hárman megpróbálták a beszédjüket obstrukciós hosszúságúvá kiterjeszteni. Sümegi Vilmos, Horváth Mihály és Bikády Antal beszélték ki az ülést, valamennyien a vitának már számtalanszor végigcsépelt témáit variálták állandó figyelmetlenség között s az elnöknek sűrűn kellett csengetni a folyosón tanyázó képviselőkre, hogy tanácskozásra képes számban legyenek a teremben. Állandó unalom között érkezett az ülés a két órához, amikor a jegyzőkönyv hitelesítésével véget ért. Az ülésről ez a tudósításunk szól. A képviselőházban pénteken folytatták a véderőjavaslat tárgyalását, világosabban mondva, a vitázó obstrukciót. Az ülés negyed tizenegy órakor kezdődött. Tisza István gróf elnökölt, aki egy-két perc alatt megtette elnöki bejelentéseit, amelyekután a Ház rátért a véderőjavaslat tárgyalásának folytatására. (A kormány tagjai a Házban.) A kormány részéről Lukács László miniszterelnök, Székely Ferenc igazságügyminiszter, Hazai Samu honvédelmi miniszter és Beöthy László kereskedelmi miniszter volt jelen az ülésen. Lukács negyedóráig hallgatta Sümegi Vilmos beszédét, aztán kiment a teremből, mert a béketárgyalásokról tettek jelentést neki. Az ellenzék most azon igyekszik, hogy a véderőjavaslat ellen fölsorakoztassa mindazokat a baloldali képviselőket, akik még nem beszéltek, hogy így beszédekkel gátolja meg az általános vita berekesztését mindaddig, amíg el nem dől, hogy a kormány békét köt-e vagy sem az ellenzék egyezsége alapján? A pénteki napra Sümegi Vilmos után Bikády Antal, Horváth Mihály és Ostffy Lajos állott készenlétben. (Sümegi beszéde.) Az első szónok Sümegi Vilmos volt, aki beszédében felölelte az aktuális politika minden nagy kérdését. A munkapárt is érdeklődéssel hallgatta fejtegetéseit, amelyeket csak itt-ott szakított meg egy közbeszólás. A munkapárt politikusainak bűne — mondotta Sümegi — hogy a hadsereg magyar része még most se magyar. Aztán a haditengerészet új hajóiról szólt, mikor a jobboldalról Auffenbergre célozva kiáltozni kezdték: — Móric, Móric! — Ha önöktől függne — kiáltotta Sümegi önök most még a hadihajókat is Móricnak keresztelnék. Én Kossuth Lajosról nevezném el. — Hiszen ön Kossuth-szakállt is visel! — jegyezte meg Vermes Zoltán. — Igen, én Kossuth-szakállt viselek — felelte Sümegi — önnek pedig módjában van Ferenc József-szakállt viselni. Sümegi beszédét a szélsőbaloldal megéljenezte és megtapsolta. (Horváth és a militarizmus.) Utána negyed tizenkét órakor a Kossuthpárti Horváth Mihály beszélt, aki a militarizmus túltengését veszedelmes jelenségnek tartja. A munkapárti képviselők választási programbeszédeiből bizonyítja, hogy az új többség a katonai téren is nemzeti engedményeket követelt és ígért, elsősorban a kilences bizottság programjának a végrehajtását. De erre semmi remény, legkevésbé arra, hogy a magyar címért és zászlót megvalósítsák. Székely Ferenc igazságügyminiszter a fejét rázza. Horváth Mihály: Az igazságügyminiszter úgy tiltakozik, de tartok tőle, hogy a magyar címerből és zászlóból mégse lesz semmi! Székely Ferenc igazságügy miniszter: Vállalom érte a felelősséget! Horváth Mihály ezután a javaslat pénzügyi oldalával foglalkozott s azt bizonyította, hogy a rengeteg katonai terhek sorvasztólag hatnak az ország belső fejlődésére, újabb meg újabb adónemeket szülnek s esetleg felborítják az ország pénzügyi egyensúlyát is. (Bikády Antal beszéde.) Bikády Antal a következő szónok. Pirulással lehet csak arról beszélni, hogy a közös hadseregtől száműzve van a magyar szó és gondolat, a magyar címer és a magyar zászló. A közös hadsereg mai helyzete nem egyeztethető össze a nemzeti gondolattal. A javaslatot mai formájában nem lehet jóhiszeműen elfogadni. Tisza István gróf: Nincs joga senkinek a jóhiszeműségét kétségbe vonni. A kijelentésért rendreutasítom. Bikády ezután a javaslat pénzügyi terheivel foglalkozik, majd határozati javaslatot terjeszt be, amely szerint a véderő a honvédség keretén belül felterjesztessék. (Helyeslés a baloldalon.) Azután a jegyzőkönyvet hitelesítették, majd az ülés a holnapi ülés napirendjének megállapítása után negyed háromkor véget ért. Városi felsőkereskedelmi iskola. — Megalakul az igazgató-tanács. — (Saját tudósítónktól.) A múlt havi rendes közgyűlésen tudvalévően kimondotta Szeged vároi törvényhatósági bizottsága, hogy szeptembertől kezdődőleg községi kereskedelmi iskolát állít föl. Ez a határozat megfelelt az általános közóhajnak, mert Szegeden régóta érezték már egy második kereskedelmi iskola hiányát. A Délmagyarország is többször rámutatott már arra, hogy az állami felső kereskedelmi iskola nem képes befogadni a jelentkező diákokat és bizony minden esztendőben előfordul az, hogy a beiratkozáskor Szegedre vándorló diákok nagy része kénytelen idegen városba menni. " Hogy ez mekkora veszteség a városra, azt akkor érthetjük meg legjobban, ha azt vesszük számítás alapjául, hogy az új iskolába csak száz diák fog járni. Száz diák legkevesebb százezer koronát hagy itt Szegeden, ami mindenesetre tekintélyes összeget jelent és csöppet sem jelentéktelen támogatás a kereskedőknek és iparosoknak. Ezek a szempontok vezették a város közgyűlését, amikor elhatározta, hogy fölállítja nemcsak hogy nem palástolja, hanem minden kínálkozó alkalmat felhasznál arra, hogy kimutassa, fitogtassa, dicsekedjék vele, így a júniius 20. és az októberi tragikus napok után a svájci testőrgárda és a német ezredek sebesültjeit ápolja igazi nemes szívre valló odaadással, szeretettel. A megpróbáltatás nehéz napjai közelebb hozzák egymáshoz a két ellenfélt. Mme Dubarry vagyonát, ékszereit, mindenét felajánlja a szerencsétlen királynőnek. „Ezek a derék emberek (a sebesült katonák t. i.) csak azon siránkoznak, hogy Felségedért meg nem halhattak ... Amivel különben velem és minden igaz royalistával vannak egy nézeten... Oh! mily örömmel áldoznám ..én is fel életemet Felségedért és a francia monarchia szent ügyéért... Addig is azonban, amig véremmel pecsételhetném meg a királyné graciozus és felkent személyéhez való őszinte ragaszkodásomat, kérve-kérem, tekintené magáénak kákáimat, vagyonomat, mindenemet és rendelkezzék velem ... E zord időkben mennyi mindenre lehet szüksége Felségednek!...“ 1792-ben Dubarry asszony Párisba megy és jó barátja, De Cossé Brissac herceg vendégszerető palotájában tölt egynéhány napot... És a szép grófnő tragédiája itt kezdődik tulajdonképen ... Párisi tartózkodása alatt ugyanis rablók törnek be a kastélyába, és ellopják milliókat érő drágaköveit, ékszereit; vandáli dühökben fenekestül felforgatják rá gyönyörű nyári lakot, bútorokat törnek össze, szobrokat, remek vázákat semmisítenek meg és pardont nem kap az, ami kezük ügyébe kerül. Dubarry asszony Lucienne-be siet és a rettenetes pusztulás láttára erőt vesz rajta a kétségbeesés: skr, zokog, tombol, majd szokatlan eréllyel tettre határozza el magát, ügyetlen, végzetes, asszonyi tettre egyszóval. Plakátokat ragasztal a nyári lak falaira és a lakot körülvevő kerítésre: „Milliókat érő kincseket loptak el. Aki a rablók nyomára vezet, fejedelmi jutalomban részesül. Bővebbet a kastély úrnőjénél.“ Ezzel Dubarry asszony megpecsételte sorsát; oktalan cselekedetével ugyanis a lucerniei kastélyra irányítja nemcsak a párisi apache-ok, hanem a rémuralom áldozatokra éhes, embervérre szórnajó pribékjeinek figyelmét is. Mindazonáltal a kegyes gondviselés még mindig alkalmat nyújt remek és örökké vidor alkotásának a menekülésre. Mme Dubarry minden veszély nélkül épen négyszer kelhet át a csatornán Angliába menendő, Londonba, t. L, hogy az ékszertolvajokat ott is nyomoztassa. Mindannyiszor néhány hetet tölt az angoll fővárosban és elég bőre, elég könnyelmű, hogy a rémuralom teljében, Fouquier és Sanson urak garázdálkodásának idején visszatérjen hazájába. A lucienne-i nyári lakot ezalatt egy fekete alak kerülgeti: Zaanora az, a néger fiú. Mme Dubarry egykori kegyeltje, túlzó jakobinus most, a flucienne-i „sans culotte-ok“ egyik legtevékenyebb és legkegyetlenebb tagja. Mint a prédára éhes fenevad, arcánál is sötétebb szándékkal szívében őgy eleg volt úrnője, jótevője háza körül. Szegény Dubarry még ki sem pihenhette magát kedvelt fészkében, régi nagyságának tündérhajlékában,a gonosz lélek máris megérzi jövetelét és fut, fut, meg sem áll, mig Párisba nem érkezik és a forradalmi törvényszéknek prédául nem dobja keresztanyját, majdnem édesanyját. Egy szép őszi estén (szeptember 22-én) aztán vad tekintetű poroszlók veszik körül a nyári lakot... Mme Dubarry arra ébred, hogy fogoly; a francia köztársaság foglya a szabadság és testvériség szent nevében ... A mogorva poroszlók a Saint-Pélagie börtönbe hurcolják remegő áldozatukat... És Dubarry asszony ugyanabba a zárkába kerül, amelyet néhai ellenfele,a boldogtalan Mária Antónia könnyei áztattak, szenvedései avattak a monarchia szentélyévé... Csaknem 11 hét telik el, mig bírái elé kerülhet ... Tizenegy hosszú hét a rideg, fűtetlen, magános cellában! ... A rettenetes gyötrelmek, a szivét marcangoló halálfélelem, a kishitűség — mert a megpróbáltatás nehéz napjaiban Dubarry asszonyból újra csak Bécs Janka lett, — egészségét annyira megrenditették, hogy sápadt arcával, beesett szemeivel, melyekből az élet tüze teljesen kialudt már, inkább egy hazajáró lélek, inkább egy élettelen skelett volt az, aki, 1793. dec.