Délmagyarország, 1912. június (3. évfolyam, 126-149. szám)

1912-06-01 / 126. szám

2 lleti, ha nem szívleli meg a múlt tanulsá­gait és nem ítéli meg tisztán és helyesen a jelen helyzetet. A nemzeti munkapártot a koalíció bu­kása szülte meg és a koalíció ellen való gyűlölet és ellenszenv életének legfőbb táplálója. A pártnak megszűnik minden létalapja, ha a koalíció politikájához és gondolatköréhez bármily közeledést mu­tat. Annyit határozottan mondhatunk és ezt jegyezzék meg alaposan, hogy a párt el van ejtve abban a pillanatban, amely­ben a koalícióval csak szóba is áll. DÉLM­AGYARO­RSZÁG 1912 június 1. A képviselőház ülése. — Unalmas véderővita. — (Saját tudósítónktól.) A képviselőházban a véderővita mai folytatása három ellenzéki szónokot fogyasztott el, holott mind a hár­man megpróbálták a beszédjüket obstrukciós hosszúságúvá kiterjeszteni. Sümegi Vilmos, Horváth Mihály és Bikády Antal beszélték ki az ülést, valamennyien a vitának már számtalanszor végigcsépelt témáit variálták­­ állandó figyelmetlenség között s az elnöknek sűrűn kellett csengetni a folyosón tanyázó képviselőkre, hogy tanácskozásra képes szám­ban legyenek a teremben. Állandó unalom között érkezett az ülés a két órához, amikor a­ jegyzőkönyv hitelesítésével véget ért. Az ü­lésrő­l ez a tudósításunk szól. A képviselőházban pénteken folytatták a véd­­­erőjavaslat tárgyalását, világosabban mondva, a vitázó obstrukciót. Az ülés negyed tizenegy órakor kezdődött. Tisza István gróf elnökölt, aki egy-két perc alatt megtette elnöki bejelentéseit, amelyek­­után a Ház rátért a véderőjavaslat tárgyalásá­nak folytatására. (A kormány tagjai a Házban.) A kormány részéről Lukács László miniszter­elnök, Székely Ferenc igazságügyminiszter, Ha­zai Samu honvédelmi miniszter és Beöthy László kereskedelmi miniszter volt jelen az ülésen. Lukács negyedóráig hallgatta Sümegi Vilmos beszédét, aztán kiment a teremből, mert a béketárgyalásokról tettek jelentést neki. Az ellenzék most azon igyekszik, hogy a véd­erőjavaslat ellen fölsorakoztassa mindazokat a baloldali képviselőket, akik még nem beszéltek, hogy így beszédekkel gátolja meg az általános vita berekesztését mindaddig, amíg el nem dől, hogy a kormány békét köt-e vagy sem az ellenzék egyezsége alapján? A pénteki napra Sümegi Vilmos után Bikády Antal, Horváth Mihály és Ostffy Lajos állott készenlétben. (Sümegi beszéde.) Az első szónok Sümegi Vilmos volt, aki be­szédében felölelte az aktuális politika minden nagy kérdését. A munkapárt is érdeklődéssel hallgatta fejtegetéseit, amelyeket csak itt-ott szakított meg egy közbeszólás. A munkapárt politikusainak bűne — mondotta Sümegi — hogy a hadsereg magyar része még most se magyar. Aztán a haditengerészet új hajóiról szólt, mikor a jobboldalról Auffenbergre céloz­va kiáltozni kezdték: — Móric, Móric! — Ha önöktől függne — kiáltotta Sümegi önök most még a hadihajókat is Móricnak ke­resztelnék. Én Kossuth Lajosról nevezném el. — Hiszen ön Kossuth-szakállt is visel! — je­gyezte meg Vermes Zoltán. — Igen, én Kossuth-szakállt viselek — felelte Sümegi — önnek pedig módjában van Ferenc József-sza­kállt viselni. Sümegi beszédét a szélsőbaloldal megélje­nezte és megtapsolta. (Horváth és a militarizmus.) Utána negyed tizenkét órakor a Kossuth­­párti Horváth Mihály beszélt, aki a militariz­­mus túltengését veszedelmes jelenségnek tartja. A munkapárti képviselők választási program­beszédeiből bizonyítja, hogy az új többség a katonai téren is nemzeti engedményeket köve­telt és ígért, első­sorban a kilences bizottság programjának a végrehajtását. De erre semmi remény, legkevésbé arra, hogy a magyar cí­mért és zászlót megvalósítsák. Székely Ferenc igazságügyminiszter a fejét rázza. Horváth Mihály: Az igazságügyminiszter úgy tiltakozik, de tartok tőle, hogy a magyar címerből és zászlóból mégse lesz semmi! Székely Ferenc igazságügy miniszter: Válla­­­lom érte a felelősséget! Horváth Mihály ezután a javaslat pénzügyi oldalával foglalkozott s azt bizonyította, hogy a rengeteg katonai terhek sorvasztólag hatnak az ország belső fejlődésére, újabb meg újabb adónemeket szülnek s esetleg felborítják az or­szág pénzügyi egyensúlyát is. (Bikády Antal beszéde.) Bikády Antal a következő szónok. Pirulással lehet csak arról beszélni, hogy a közös had­seregtől száműzve van a magyar szó és gondo­lat, a magyar címer és a magyar zászló. A kö­zös hadsereg mai helyzete nem­ egyeztethető össze a nemzeti gondolattal. A javaslatot mai formájában nem lehet jóhiszeműen elfogadni. Tisza István gróf: Nincs joga senkinek a jóhiszeműségét kétségbe vonni. A kijelentésért rendr­eutas­ítom. Bikády ezután a javaslat pénzügyi terheivel foglalkozik, majd határozati javaslatot terjeszt be, amely szerint a véderő a honvédség kere­tén belül felterjesztessék. (Helyeslés a balolda­lon.) Azután a jegyzőkönyvet hitelesítették, majd az ülés a holnapi ülés napirendjének megálla­pítása után negyed háromkor véget ért. Városi felsőkereskedelmi iskola. — Megalakul az igazgató-tanács. — (Saját tudósítónktól.) A múlt havi rendes közgyűlésen tudvalévően kimondotta Szeged váro­i törvényhatósági bizottsága, hogy szep­tembertől kezdődőleg községi kereskedelmi­­ iskolát állít föl. Ez a határozat megfelelt az általános közóhajnak, mert Szegeden régóta érezték már egy második kereskedelmi is­kola hiányát. A Délmagyarország is többször rámutatott már arra, hogy az állami felső kereskedelmi iskola nem képes befogadni a­ jelentkező diákokat és bizony minden esz­tendőben előfordul az, hogy a beiratkozás­kor Szegedre vándorló diákok nagy része kénytelen idegen városba menni. " Hogy ez mekkora veszteség a városra, azt akkor ért­hetjük meg legjobban, ha azt vesszük számí­tás alapjául, hogy az új iskolába csak száz diák fog járni. Száz diák legkevesebb­­ száz­ezer koronát hagy itt Szegeden, ami minden­esetre tekintélyes összeget jelent és csöppet sem jelentéktelen támogatás a kereskedők­nek és iparosoknak. Ezek a szempontok vezették a város köz­gyűlését, amikor elhatározta, hogy fölállítja nemcsak hogy nem palástolja, hanem minden­­ kínálkozó alkalmat felhasznál arra, hogy ki­mutassa, fitogtassa, dicsekedjék vele, így a júniius 20. és az októberi tragikus na­pok után a svájci testőrgárda és a német ez­­redek sebesültjeit ápolja igazi nemes szívre valló odaadással, szeretettel. A megpróbálta­tás nehéz napjai közelebb hozzák egymáshoz a két ellenfélt. Mme Duba­rry vagyonát, ék­szereit, mindenét felajánlja a szerencsétlen királynőnek. „Ezek a derék emberek (a sebesült katonák t. i.) csak azon siránkoznak, hogy Felsége­dért meg nem halhattak ... Amivel különben velem és minden igaz royalistával vannak egy nézeten... Oh! mily örömmel áldoznám ..én is fel életemet Felségedért és a francia monarchia szent ügyéért... Addig is azon­ban, amig véremmel pecsételhetném meg a­­ királyné graciozus és felkent személyéhez való őszinte ragaszkodásomat, kérve-kérem,­­ tekintené magáénak kákáimat, vagyonomat, mindenemet és rendelkezzék velem ... E zord­­ időkben mennyi mindenre lehet szüksége Felségednek!...“ 1792-ben Dubarry asszony Párisba megy és jó barátja, De Cossé Brissac herceg vendég­­szerető palotájában tölt egynéhány napot... És a szép grófnő tragédiája itt kezdődik tu­laj­donképen ... Párisi tartózkodása alatt ugyanis rablók törnek be a kastélyába, és ellopják milliókat érő drágaköveit, ékszereit; vandáli dühök­ben fenekestül felforgatják rá gyönyörű nyári lakot, bútorokat törnek össze, szobrokat, re­mek vázákat semmisítenek meg és pardont nem kap az, ami kezük ügyébe kerül. Du­barry asszony Lucienne-be siet és a rettenetes pusztulás láttára erőt vesz rajta a kétségbe­esés: skr, zokog, tombol, majd szokatlan erél­­­lyel tettre határozza el magát, ügyetlen, vég­zetes, asszonyi tettre egyszóval. Plakátokat ragasztal­­ a nyári lak falaira és a lakot körülvevő kerítésre: „Milliókat érő kincseket loptak el. Aki a rablók nyomára vezet, fejedelmi jutalomban részesül. Bővebbet a kastély úrnőjénél.“ Ezzel Dubarry asszony megpecsételte sor­sát; oktalan cselekedetével ugyanis a lucer­­niei kastélyra irányít­ja nemcsak a párisi apache-ok, hanem a rémuralom áldozatokra éhes, embervérre szórnajó pribékjeinek figyel­mét is. Mindazonáltal a kegyes gondviselés még mindig alkalmat nyújt remek és örökké vidor alkotásának a menekülésre. Mme Du­barry minden veszély nélkül épen négyszer kelhet át a csatornán Angliába menendő, Londonba, t. L, hogy az ékszertolvajokat ott is nyomoztassa. Mindannyiszor néhány hetet tölt az angoll fővárosban és elég bőre, elég könnyelmű, hogy­­ a rémuralom teljében, Fouquier és Sanson urak garázdálkodásá­nak idején visszatérjen hazájába. A lucienne-i nyári lakot ezalatt egy fekete alak kerülgeti: Zaanora az, a néger fiú. Mme Dubarry egykori kegyeltje, túlzó jakobinus most, a flucienne-i „sans culotte-ok“ egyik leg­tevékenyebb és legkegyetlenebb tagja. Mint a prédára éhes fenevad, arcánál is sötétebb szándékkal szívében őgy eleg volt úrnője, jó­tevője háza körül. Szegény Dubarry­ még ki sem pihenhette magát kedvelt fészkében, régi nagyságának tün­dérh­aj­lékában,­­a go­nosz lélek máris­­ megérzi jövetelét és fut, fut, meg sem áll, mig Párisba nem érkezik és a forradalmi törvényszéknek prédául nem dob­ja keresztanyját, majdnem édesanyját. Egy szép őszi estén (szeptember 22-én) az­tán vad tekintetű poroszlók veszik körül a nyári lakot... Mme Dubarry arra ébred, hogy fogoly; a francia köztársaság foglya a szabadság és testvériség szent nevében ... A mogorva poroszlók a Saint-Pélagie bör­tönbe hurcolják remegő­­ áldozatukat... És Dubarry asszony ugyanabba a zárkába ke­rül, amelyet néhai ellenfele,­­a boldogtalan Mária Antónia könnyei áztattak, szenvedé­sei avattak a monarchia szentélyévé... Csaknem 11 hét telik el, mig bírái elé ke­rülhet ... Tizenegy hosszú hét a rideg, fű­­tetlen, magános cellában! ... A rettenetes gyötrelmek, a szivét marcangoló halálféle­lem, a kishitűség — mert a megpróbáltatás nehéz napjaiban Dubarry asszonyból újra csak Bécs Janka lett, — egészségét annyira megrenditették, hogy sápadt arcával, beesett szemeivel, melyekből az élet tüze teljesen ki­aludt már, inkább egy hazajáró lélek, inkább egy élettelen skelett volt az, aki, 1793. dec.

Next