Délmagyarország, 1912. július (3. évfolyam, 150-175. szám)

1912-07-02 / 150. szám

2 hatóságáról is. A tanácskozásnak lehető­ségét Tisza István gróf házelnök még ab­ban az értelemben is respektálta, ahogy azt Apponyi most forgatja. A nevezetes június 4-diki ülésen, mikor nem engedte meg a szabályellenes házszabály vitát, ez­zel a kérdéssel fordult a mellette ülő Justh­­párti jegyzőhöz: — A véderőjavaslathoz szólásra ki kö­vetkezik? — Egyelőre a házszabályokhoz jelent­keztek! —­ felelt rá a jegyző. Vagyis a Justh-párti jegyző, akinek kötelessége nyilvántartani s az elnökkel közölni a szó­lásra jelentkezett baloldaliakat, megta­­tagadta a véderőhöz következő felszólaló megnevezését. Erre következett a kérdés feltevése. Az eset lefolyása bizonyítja, hogy a Ház elnöke a tanácskozás lehetőségét nemcsak későbbi tényeivel állította helyre, hanem azt a döntő napon és pillanatban is óvta. Az ellenzék volt az, mely a tanácskozás lehetőségét még magamagától is elvette vak dühében. DELMAGYARORSZAQ A V. H. 0. Sz. és az újságírók. — A győri nagygyűlés. — (Saját tudósitónktól.) Vasárnap délelőtt tar­totta meg rendes évi közgyűlését a Vidéki Hirlapirók Országos Szövetsége Győrött. A közgyűlés iránt újságírói körökben meglehe­tős részvétlenség mutatkozott, ami természe­tes, mert hiszen a V. H. 0. Sz. az egyetlen csoda egyesülete ennek az­­ országnak, amely újságírókat kíván reprezentálni anélkül, hogy elő tudná, vágja akarná mozdítani az újság­írók érdekeit és anélkül, hogy legalább tagjai­nak a többsége újságíró lenne. Ez a ferde helyzet rányomta bélyegét a közgyűlés egész lefolyására, amelyen példás türelmetlenség mutatkozott a jelenlevők többségének részéről minden olyan felszólalással szemben, amely újságíró csak felszólalt, mind legnagyobb elé­gedetlenségének adott kifejezést, mert a V. H. O. Sz. mind­ újságíró testület ment át a köz­tudatba és amikor élvezik a társadalom és ál­lam részéről mindazokat a kedvezményeket és előnyöket, amelyek egy újságíró testületnek ki­járnak, megakadályozzák azt, hogy egy­­ más, valóban újságírók egyesület keletkezhessék. Épen e­zért az ú­jságí­rók az eddigi taktikával szemben ma azon az állásponton vannak, hogy a V. H. O. Sz. vezetőségét, de elsősorban annak titkárát vissza kell szorul­ni pozíciójától, az egyesületnek új szervezetet kell adni és azt a jövőben, mint egy komoly, céltudatos egyesü­letet vezetni. Minthogy a vasárnapi közgyű­lésen meglepetések érték az újságírókat, azok elhatározták, hogy rövid időn belül rendkívüli közgyűlést hívnak össze, amelyen a legerő­sebb akciót indítják meg az új szervezet dia­daláért. Az egész közgyűlésen három ember akadt, akik az újságírók egzisztenciális, társadalmi és etikai helyzetének megjavítása érdekében való erélyes szavakat mondott, aki ezekből a nézőpontokból ostromolta az egyesület mai ve­zetőségét. Sokkal szomorúbb, hogy aránylag kevesen voltak, akik a három ember igazsá­gainak helyeseltek, mert a többség — a nem újságírók és álújságírók — javarésze termé­szetesen érdektelen az újságírók testületi har­cában. Így történhetett csak meg, hogy az el­nökség teljesen a régi maradt és hogy sike­rült becsempészni ismét titkárnak Palócz Lászlót, akinek működésével pedig az újság­írók teljesen elégedetlenek. Ezzel a referádiával kapcsolatban ki kell tér­nünk azokra a vádakra is, amelyek ellenünk a V. H. O. Sz. vezetőségének egy-két tagja ré­széről elhangzottak és amelyek abban kulmi­nálnak, hogy mi súlyos hibákat követünk el, amikor az újságíró egyesület dolgait nyilvá­nos kritika tárgyává tesszük. Meglepőnek tart­juk ezt a vádat azért, mert újságíróktól hall­juk, akik a nyilvánosság nagy ereje mellett kardoskodnak mindig és a világért sem enge­dik elcsempészni a világ elől — a mások dol­gát. Mi azt hisszük, hogy a nyilvánosság ereje és ellenőrző kritikája csak használni fog az újságíró egyesület jövőjének és dolgait ép oly kevéssé lehet a jogos kritika elől elvonni, mint bármely más egyesületét. Bízunk abban, hogy az egyesület­ rövidesen uj vezetőséget kap ,s égisze alatt egy új, erős, céltudatos és hivatásának magaslatán álló újságíró egye­sület alakul ki. A közgyűlés lefolyásáról ez a részletes tudó­sításunk számol be: A közgyűlésen a tanácskozást Szávay Gyula, az újságírók egyesületének érdemes elnöke ve­zette. Nem titkolhatjuk el, hogy módszerében, ahogy elnököl épen azért nem sok új és meg­lepő dolog, mert újságírók egyesületéről van sz­­ó. De úgy látszik, mindez azért történt, most az ellentéteket tompítani igyekezett, és el akarta venni azoknak a támadásoknak az élét, amelyekben a titkári jelentésnek bőv­en volt része. Egyébként azt hisszük, hogy az egyesü­let vezetése sokkal nagyobb­ megelégedettség­gel találkozna, ha a munka­­ Szávay Gyula szellemében történne. Az elnök tartalmas be­széddel nyitotta meg a közgyűlést, amelyre Gelley Jenő győri polgármester válaszolt. Ez­után megejtették a tisztújítást, amelynél mu­tatkozott az újságírók mozgalmának az ered­ménye: az igazgatóságban jóval jobb újságíró foglalt helyet most, mint eddig. Elnök lett újra Szávay Gyula, alelnökök: Barát Ármin, Bráj­­jer Lajos dr. Lenkei Lajos és Tömörkény Ist­­­ván, titkár: Palócé László. Napirend előtt Balassa József a sajtószabad­ság védelme ügyében terjesztett elő határozati javaslatot. A Szövetség kimondotta, hogy aíi egyetemes sajtógyűlésen részt vesz és minden politikai szemponttól eltekintve, védekezik a sajtószabadság ellen akár magánosok, akár törvényes intézmények részéről intézett táma­dások ellen, egyben a sajtóvélemény szabad­ságának és nyilvánossági­­ jogának tön­éleyes biztosítását sürgeti. A titkári jelentés következett ezután. Éhez elsőnek Faragó Rezső szólt hozzá. Nagyon erő­sen támadta Palócz László jelentését, kimu­tatta, hogy az nem találkozik az újságírói ér­dekekkel. Részletesen kívánt foglalkozni a je­lentés egyes pontjai­ra, de az elnök a kénye­sebb természeti­ kérdéseknél a vitát nem en­gedte meg, így félbeszakította a szónokot ak­kor, amidőn a Nagyvárad című lapnál kitört sztrájkról kezdett beszélni, nem engedte meg neki, hogy más ujságíró kérdésekhez hozzá­szóljon. Faragó élesen támadta a vezetőséget, kifogásolta, hogy évi tizenkét korona tagsági díjjért bárkiből újságírót csináljon az egyesü­let és többször részesült azért elnöki rendre­utasításban is. U­tána Katona Imre beszélt aki azt kívánta, tanúsítsanak nagyobb szigorúságot a tagfelvé­teleknél. Ruff Andor azt javasolta, hogy a Szö­­v­etséget Vidéki Írók és Hirlapirók Szövetsé­gének nevezzék el. Pásztor József beszélt Ruff után. Beszéde elején kijelentette, hogy a titkári jelentést nem fogadja el, sőt visszautasítja azt, mert annak szelleme antiszociális és antizsurnaliszta. A kemény igazság hallatára Palócz László idege­sen ugrott föl a helyéről, védelmére mondott egyet-mást. Részletesen a jelentésnek csak az­ ATal a passzusával foglalkozott, amely szerint „az újságírók szociális szervezkedése a szövet­ség megbontására irányul.“ Nem akarja senki megbontani az egyesületet, mert a köztudatba az ment át, hogy az az újságírók szervezete, holott itt minden foglalkozású ember helyet talál, csak épen az ujságirók összesége nem. Csak hivatásos ujságirót lenne szabad a Szö­vetségbe fölvenni, mert végre is ujságirók ügyébe mindenféle foglalkozású embernek be­leszólása nem lehet. Beszédét az a kev­és ujságiró, aki jelen volt a teremben, lelkesen megéljenezte. Lingauer Albin emelkedett szólásra és éles bírálat tár­gyává tette a titkárnak azt az eljárását, hogy a szövetség hi­vatalos lapjában a Nagyvárad sztrájkja alkalmával Sass Ede védekezésének és vádaskodásának négy hasáb helyet adott, ellenben a sztrájkba lépett újságírók érdeké­ben nem közölt egy szót sem. Helytelenítette, hogy az elnökség nem engedte meg itt szóba hozni a kérdést. Többen voltak még szólásra föliratkozva, de az elnök bezárta a v­itát és a nagy zajban ki­jelentette, hogy a benyújtott indítvány fölött a közgyűlés napirendre tér. Ezzel véget is ért a közgyűlés.* A közgyűlést megelőző napon az igazgató­ság bizalmas jellegű értekezletet tartott. Jól­lehet az értekezlet teljesen bizalmas jellegű volt, mi mégis tudósítást, közlünk arról, mert az újságírók hirdették mindenkor azt,, hogy Ölt, rongyos halott — nyomorult,­­zsíros ba­josan halott — most füleidbe belefogott a h­a­­nlál és megfojtott a cso­n­t kéz — most mind­járt jönnek a doktorok, akik kettérepesztik a fejedet és megnézik az agyadat — és itt­­gyerm­­eikes feleséged a morgue kapujánál fog várni rád, ment szegénynek mosnli és va­salni­­ kell másoknak gúnyáit, hogy öt gyer­mekét husvétkor fehérbe öltöztethesse... Két halott között fekszel a morgóéban és várod a fűrészt — és rádszáll egy légy, ot­romba­ nagy testedre és ezerszer hatalma­sabb náladnál e kiss jegyecske, mert kibont­ja a piciny szárnyait és táncol lábaival raj­tad és él a­z ESŐ. Esik az eső. És a paraszt áll kapujában, kezeit felemeli és nézi szent meghatottsággal az eget... Nem lesz rozsdás a búza, beteg iá gyermek, éhes a család — fehér liszt lesz és forró, illatos kenyér. Esik az eső. És nézi a paraszt az esőt és mosolyog szent­­ meghatottsággal. A szalonban az asszony teázik és harapja ajkait. Esik az eső. Utálatos, nagy, ködös eső. Elmossa a délutáni garden party-t. Nem lesz kerti ünnepély. Nem jön senki. Nem fog mu­zsikálni a cigány. Szamócás pezsgő sem lesz... Elmosott mindent az eső ... És i a­z asszony a díványra dől és érzi, hogy nagyon szeren­csétlen . . . A paraszt meghatottam nézi az esőt. Esik. És esni fog reggelig. KÖNYVESBOLT KIRAKATÁBAN. Álltam a könyvesbolt kirakata előtt min­dennap. És változtak a könyvek. Jöttek piros­­fedelű, izmos könyvek. Aztán fehér fedelű, szerény könyvecskék. Súlyos lexikonok. És mindennap más Amit a kirakat lelke és színe. És mindennap álltam és néztem a kiraka­tot. És sok­ hónapon keresztül minden nap meg­néztem a kirakatot. És valahányszor megálltam a bolt előtt, a kirakatban ugyanazt a könyvet láttam, amely senkinek sem kellett; mindenkitől elhagyat­­­va, porosan és sárgán feküdt a többi könyv között. — Ugyan micsoda könyv lehet az, amely senkinek sem kel­l? — gondoltam. — És egy­szer megvettem e könyvet. A biblia volt. Fordította Pap István. 1912 julius 2.

Next