Délmagyarország, 1912. december (1. évfolyam, 94-117. szám)
1912-12-01 / 94. szám
2 nagy túlnyomósággal a nemzeti munkapárt és kormány iránt való ragaszkodás, elismerés, bizalom gyümölcsei teremtek meg. Nagy beszédének végén a békés kibontakozás ügyét involválja Návay az ország érdekében, súlyos nemzetközi megpróbáltatásunk, történelmi világesemények robaja közepette. Éhez biztosítva is látja a nemzet rokonszenvét és erkölcsi támogatását, mely belső válságainkkal a csömörlésig jóllakott s az élet fontosabb, égetőbb gondjaival van elfoglalva. De az óhajtott békét csak úgy véli realizálhatónak, ha tényezőiben felülemelkedik a belátás, jóakarat és méltányossági érzés az egyéni érzékenységek, indulatok és illúziók fölé. Ekkor elérkezik majd közéletünk jobbra fordultának amaz időpontja, mikor a közszellem restaurálásának, a nemzeti közélet regenerálásának nagy munkájához rendszeresen hozzáfoghatunk, amiben a történeti osztályok is aktív munkás osztállyá tömörülhetnek az új idők géniusza, Návay ideálja, a nemzeti demokrácia jegyében. DÉLMAGYARORSZÁG 1912. december 1. Húst! (Saját tudósitónktól.) A német birodalmi gyülésben drágasági vita volt, melyből ez az akkord csendült ki folytonosan: — Húst! Sok húst! Olcsó húst követelünk! Ez a jelszó bármikor, bárhol hangzik is el, egész Európában mindenütt megdobogtatja az emberek szivét. Húst! Sok húst! Olcsó húst! Istenem! Mióta nem láttuk olcsó húsnak a színét És mennyien vannak, akik a terjedő és folytonosan növekvő drágaság miatt egyre kevesebb húst látnak az asztalukon, egyre kevesebb erőt és egészséget adó sültet, foltot tudnak adni beteg feleségüknek, akinek az életét hoszabbítaná meg a hús és növendék gyermekeiknek, akiknek a csontképződésükhöz, az izomfejlődésükhöz volna szükségük erre a leghatalmasabb, legkitűnőbb tápláló anyagra. A husinség európai kérdés. És európai érdek volna, ha valahol kielégítő feleletet találnának arra az égető kérdésre, hogy mi az olcsó húsnak a titka, mi az egyre fokozódó és sok helyen immár nemzeti szerencsétlenséggé növekvő piaci drágulásnak az ellenszere? Ezért érdekes minden olyan vita és minden olyan akció, mely e körül a kérdés körül forog. A német birodalmi gyűlésen folyó vita, melynek különben még nincs vége, kétszeres okkal érdekes, épen azért, mert a német birodalmi ülésben folyt le. Vissza kell emlékezni a német birodalmi gyűlési választásokra, mely ez év első hónapjában történt és izgalmas mérkőzését adta a németországi kék-fekete blokknak és a reakciós feudális párt ellen szövetkezett liberális alakulásnak, melynek tagjai a liberálisok, a szabadgondolkozók és a szocialisták voltak. S a liberális ellenzék körülbelül egyenlő erővel került ki a választásokból a blokkal és ezzel azt a reményt nyújtotta, hogy most már, ha nem is ők fogják megszabni a németországi kormányzat irányát, legalább arra kényszerítik rá a kormányt, hogy azokat a jelszavakat és azokat a követeléseket is tekinitetbe fogják venni, amelyek a választókat arra indították, hogy véget vessenek a blokk addigi túlnyomó súlyának. A választás jelszavaira és követeléseire is könnyű még visszaemlékezni: a liberális és radikális elemek ad hocc tömörülése és szövetkezés a blokk ellen a túlhajtott agrárius kormányzati rendszer és a túlhajtott védővámos politika reakciója volt, a cél az volt, hogy az agráriusokkal, a junkerek önzésével szembeni a birodalmi gyűlésen érvényesülésre juttassák a más osztályok, a fogyasztók és a nem mezőgazdasági termeléssel foglalkozók érdekeit is. A junker osztályérdekek okozta örökös drágulás annyira fokozta a nagy tömegek elkeseredését, hogy a szocialisták olyan nagy számmal jöttek vissza a parlamentbe, mint sohasem az előtt, olyan kerületekben is győztek, amelyeknek az elhódítását soha sem remélhették. A polgári osztályok is tömegesen adták le szavazatukat arra a pártra, amelyik a legradikálisabb és legerélyesebb rendszabályokat ígérte a drágítás politikája ellen. A német birodalmi gyűlésen megindult vita bizonyságát szolgáltatja annak, hogy a német választóknak a birodalmi gyűlésbe vetett minden reménye kudarcot vallott, ettől a birodalmi gyűléstől, ettől a kormányzati rendszertől senki sem várhatja a drágaság megtörését Németországban. A szocialisták interpellációjára Berthmann Hollweg olyan választ adott, mely mindenben az eddigi junker politika vágányain halad. A birodalmi kancellár maga is hozzájárul ahoz a megállapításhoz, hogy a drágaság immár „exorbitáns“ fokra emelkedett és hogy „beállt a húsfogyasztás megszorításának szüksége, mely immár messze túlterjed a munkásság körén.“ E mellett azonban megmaradt azon az állásponton, hogy a mezőgazdasági vámoknak minden csökkentése a német mezőgazdaság tönkjét jelentené és semminemű olyan intézkedést nem helyezett kilátásba, mely a drágaság csökkentésére alkalmas lehetne. A jelszó, melyet a kancellár után a centrum szónokai is hangoztattak, az, A békehír a börzén A börzét ma váratlanul érte a konstantinápolyi hír a béke megkötéséről, amelyet ugyancsak olyan formában közöltek, hogy közel van a béke megkötése. A hírt a börzén körülbelül a déli tőzsde végén kapták meg, amikor a tőzsdeteremben a fekete táblán kifüggesztették a távirati iroda erre vonatkozó szűkszavú táviratát. A hírt szimpatikusan fogadták és nyomban az üzlet kissé megélénkült, az árnivó pedig emelkedett. Ámde az aránylag csekély árnyereségből is zárlatig elveszett valami, mert most már a spekulánsok sem bíznak a balkáni hírek bármelyikének valódiságában. Ezúttal a spekuláció a sok huzavonától kimerülten, alig reagált a kedvező hírre: legényt ingerelte Mária zárkózottsága ... veszedelmeket sejtett. Fekete fürtös fejét búnak eresztette és a nagy csendben, ha egymás mellett ültek, ijesztőket gondolt. Idegesen, izzadó kezekkel nyomogatta a fejét, mely díszeit hullatta ... fürtjei ritkultak ... jön a kopaszság, az éhezés vagy a munka. Mária beszennyezett lelkét tisztogatták a látomások, a könnyesen elgondolt jeleneteik, amik odahaza történnek: ébren, erőszakosan közel hozta magához az apja arcát, a bátyja ábrázatát, félénken megcirógatta őket és sírdogálva, a kezét kitárva, bátran ráomlott a sírhalomra, ahol az édesanyja békén, gyönyörű tudatlanságban fekszik. Lassanként megszerette Lina nénit, a rossz asszonyt, aki sanyargatta őket, rossz kosztot adott, minden pénzüket elvette érte, de a fiát, azt gyászolta, siratgatta. Ha rájött a tapsizás, Mária meghallgatta, Zsigmondot is eltolta magától, rákiáltott: Hagyj békén ... hagyj magunkra ... A boltoslegény arréb húzta a széket, magasra emelte az arcát, belespekulált a levegőbe, hosszan elbámészkodott, aztán két tenyerébe hajtotta a fejét és hallgatta a Lina néni bolondságait. A vén asszony sóhajtgatott: — Vissza fog jönni Gyula ... vissza fog jönni... Hol járhat mostan? Messzi országokban? Tengerek mellett? Nagy városokban? Nagy rengetegben? Óperenciák felé?... Ha egyszer visszajönne ... rám gondolna és megállna az ajtóban... rám nevetne és azt mondaná, én vagyok a te Gyula fiad ... édesanyám, hazajöttem ... Mária sírva fakadt és felkavargott benne minden, ami zaklatta, az öregasszony bomló áradozása nekiment az eszének és kilökte belőle a kínokat: — Lina néni. én nem tudok aludni... félek aludni... félek az álmaimtól... félek az apámtól, aki múltkor eljött hozzám, hogy megverjen... ha megint álmodnék róla, mit csinálna velem? ... Talán kiköpne, talán megrágná, talán megfojtana? ... Mária pergette az olvasót és az éjszakai fáradságok után minden hajnalban átment a kis kápolnába. Az imádságos szokások hazulról vele jöttek és Mária kivánta a tömjénszagot, mint az űzött szarvas a hires patakot. A leányok kinevették, fullánkos szavukat ráröpítették, de Mária már nem hallotta meg azokat, a gyegécske leány belesüppedt vak sejtelmeibe, rejtelmes események fogták az eszét, várt, valamire várt, ami gomolygott előtte, megnőtt körülötte, lárvás arcú titkokat tolt eléje. Egyik hajnalon rászálltak Máriára a köd-démonok és megharapták a szivét. A leányok szerelemundortól megtelve horkoltak, Lina néni és a más emberek nyújtóztak az álomágyban, Mária is aludt. Fáradt mécses-sugarak ráderengtek vérszegény arcára, mely megvonaglott, eltorzult, lecsukott szemhéjain is apró görcskígyók hemperegtek. Mária felsikoltott. Üvöltött, hörgött, a szomszéd szobákból befutottak kócos emberek. Mária aludt és jajgatott, fehér arcán táncoltak a borzalmak. A kábult, részeg leányok megrémülve nézték Máriát, eltántorodtak az ágyától Zsigmond rángatta fel a sikoltozó leányt. Mária kinyitotta dülledt, véres szemeit, bambán, álmélkodva maga köré nézett, majd hirtelen felült az ágyban, a fejéhez kapott, haját szétzilálta és meggörnyedve beletemette az arcát az ölébe. Térdei közül kinyögött: — Szűz Mária, Szent József... segíts meg... Vékony teste remegett, borzongott, a feje oda-oda vágódott csontos lábaihoz és nyöszörgött, őrjöngött: — Megbüntet az isten ... úgy, ahogy az apám mondta ... egy emberrel álmodtam, az uccán találkoztam vele és megszólított engem... Szűz Mária, ne hagyj el... Bejött velem a szobámba és hálni mentem vele... Megölelt, rámjött... Szűz Mária, könyörögj érettünk ... Megölelt, rajtam volt... úgy mint a többiek ... Megbüntet az isten ... A kezét rátette az arcomra, megnyomta a szemeimet és felemelt az arcához ... Szűz Mária, Szent József, ne hagyj el... A bátyám volt... i Ijf, ’k Mária felemelte könnyes arcát, fuldokolt, levegő után kapkodott és rámeredt az emberekre, akik körülállták. Morgott, suttogott: — Megbüntet az isten ... A bomló leány tépte a haját, gyügyögött, siránkozott, aztán egész testében megrázkódott és rárivallt társaira : — Menjetek ... menjetek ... A társaság elkotródott, a leányok dünnyögve bementek a szobájukba, Zsigmond a konyhában megállt és csodálkozva belebámult a furcsa világosságba, mely a felső ablak előtt liláskodott. Tomposan, gyűrött ingben ücsörgött az ablak előtt. A hajnali világítás ráderengett kopaszodó fejére, a fürtök ritkásabbam szépelegtek a koponyán, a homloka kicsikét megnőtt, az arca egy kicsikét megnyúlt, a szomorkodó embert Lina néni ijesztette fel merengéséből. Jött ki Mária szobájából és tágra nyitotta szemét, amikor Zsigmondot meglátta. Megtorpant, petyhüdt ajkai í megremegtek, izgett-mozgott a facér legény körül és elkapta a kezét: — Maga hasonlít a Gyulára ... Zsigmond kiemelte fejét a lila udvarból, az anyóka mellé lépett és nyájasan, lelkesen rámosolygott. Mária sötét utakon kódorgott... Pisz-