Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2 DÉLMAGY­AR­ORSZÁG 1913. január 1. Történeti pillanatok. (Saját tudósítónktól.) Ellenzéki újságaik nagy buzgósággal variálják annak a néhány képviselőnek a nevét, akik közismert szélső radikális gondolkodásánál fogva a kormány választójogi javaslatával nincs megelégedve, a valóság az,­­hogy mindenki előtt, aki ma­gyar politikával foglalkozik, régtől fogva is­meretes volt, hogy a többségi pártnak van egynéhány tagja, aki a választójog legszél­sőbb és legradikálisabb­­ fajtájával rokon­szenvez és aki ennek folytán a kormánynak kevésbé túlzó törvényjavaslatát nem fogad­ja el. Most, amikor a választójogi kérdés aktuálissá lett, természetesen elérkezett an­nak is az ideje, hogy a munkapártnak ezen tagjai azokat a konzekvenciákat vonják le,­­amelyeket ők mmaguk szükségesnek tartanak.­­Szembeötlő azonban, hogy egy 256 tagú pártnak­­ sem akcióképességét, sem pedig erejét 4—5 tagnak a kilépése meg nem vál­toztatja, több kilépésre pedig még a legvér­­mesebb ellenzéki fantázia sem számíthat. Egyébként a magyar politikai életnek alapos ismerői abban a hitben vannak, hogy az el­lenzéken többen vannak, akiknek az ellenzék túlzó s szélső radikális választójoga nem tet­szik, mint ahányan a többség soraiban ezzel a túlzó választójogi programmal rokonszen­veznek. A választójogi problémával Magyaror­szág négy évtizeden át, egy nemzedék élet­tartama alatt, egyáltalán nem k kívánt foglal­kozni. Most negyven éve, hogy a Deák-párti érá­t megpróbálta, de sikertelenül a képviselő­választások anyagi jogrendjét korszerűbbé s a választói kvalifikációt szabatosabbá ten­ni. A Lónyai-kabinet eredeti javaslata, lénye­ges módosításokkal csak két év múlva, a Bittó-kormány alatt került tető alá. Ellenben az alaki jogrend s a kerületek beosztása, a határőrvidéki részeknek pótlólag adott man­dátumoktól eltekintve, egészben ma is az, a­minek az 1848-iki törvényhozás hetedfél év­tized előtt alakta. Egész Európa, sőt az egész civilizált vi­lág azóta többszörösen, itt-ott radikálisan változtatott a különböző választási rendsze­reken. Csak Magyarország tért ki folyvást e reform elől. Aminek több természetes és érthető oka van. Egyrészt nálunk csak las­san érlelődött meg a kérdés: anyagi bajaink, kulturális igényeink s az államélet aktuális nehézségei égetőbb, sürgősebb feladatok elé állítottak. Másrészt a köztudat aggódva szá­molt a magyar államiság kiépítetlen, beren­dezetlen voltán felül társadalmunk átmeneti állapotával s a nemzetiségi kérdés kiforrat­lan voltával, amik miatt a választójog bár­mely méretű kiszélesítése ugrást jelentett volna a sötét bizonytalanságba.Ezért a parla­menti reformot negyedfél évtizedig a köz­vélemény nálunk nem­igen kívánta, a pártok alig sürgették és államférfiaink vonakodtak napirendre tűzni, úgy az ellenzéken, mint a kormány padjain. De a haladás, amit az állami konszolidá­cióban tennünk sikerült, fejlődő szociális éle­tünk ,­ a korszellem igényei a közfelfogást e téren pozitív irányokba terelték. A kérdés így napirendre került, bár a nehézségek nem csökkentek ezáltal, hanem szintén aktuálissá váltak, amikkel immár le kell számolnunk. A választójogi probléma szerencsés megoldása a közéletet frissebbé, a törvényhozást egészségesebbé teheti. De végzetes bajokat vonna maga után, történeti sorsunkat befolyásolná hátrányosan, állami létünket támadná meg gyökereiben minden hiba, amit a nem avatottak könnyelmű felü­­­­letességgel, hiú jelszavak után indulva, a ’tények és viszonyok felől tudatlanul vagy­­ járatlanul az alapvető munkában elkövet­­■‘hetnek. Magyarország sorsáról, a magyar nem­zet létéről s ezok kockázatáról van szó, mi­kor a választójogi problémát tárgyalás alá­­ vesszük. A kormány beavatta magát a fel­adatba, számot vetett a lehetőségekkel s s most oly megoldást­­ ajánl javaslatában, a melyért a haza javára s a nemzet jövendő boldogulásáért minden felelősséget emelt fő­vel viselhet. A magyar közvélemény feszült figye­lemmel várja, hogy ebben a mélységes kér­désben a képviselőház minden oldalán a kri­tika a pártszempontok fölé tudjon emelked­ni. Várja az egész nemzet, hogy a választó­jog e korszakos reformja iránt osztatlan le­gyen törvényhozóink hazafias érdeklődése. S rossz néven fogná venni, ha a magyar el­lenzék e kötelesség alól is kivonná magát, többre taksálva a személyes hiúság és párt­­szenvedelmek­­ kielégítését a haza ügyénél, a nemzet sorsánál, Magyarország jövőjénél. Az év története. — Országos események. — Szegedi események. (Saját tudósítónktól.) Az elmúlt eszten­dő megkülönböztetett helyet kell, hogy elfog­laljon a világ történetében. Nagy átalakulá­sok korát éljük most, de ebben a korban idá­ig egyetlen év sem bővelkedik olyan kiemel­kedő, népeik sorsára kiható, az emberiség fej­lődésére oly nagy jelentőségű eseményekben, mint az 1912-ik. A világtörténelmi fontossá­gú események fölsorolását ezúttal mellőz­zük, hiszen ezek ma is állandóan foglalkoz­tatnak bennünket és nap-nap után­­ szó esik róluk minden lapban. Csupán arra szorítko­zunk, hogy rövid és könnyen áttekinthető vázlatát adjuk részint a nagy országos, ré­szint pedig a nagy szegedi eseményeknek. A tömegvélemény természetesen az, hogy az elmúlt esztendő sok rosszat és kevés jót hozott. Mindjárt az elején katasztrófát zúdí­tott az országra a viza rudasokkal. Erdély­ben is­ítéln­­agyar­ország egyes vidékein mil­liókra menő kárt okozott. Május 13-án Bál­ványosváralját ciklon pusztította el három­száz házzal, templommal. Ugyancsak május­ban játszódtak le Budapesten a forradalmi jellegű véres események a szocialisták tün­tetései alkalmával. Június negyedikén tör­tént­ Kovács Gyula merénylete Tisza­ István gróf, a képviselőház elnöke ellen.­­Az ősz beálltával az ország figyelme a diplomáciai események felé terelődött. Közvetlenül a tri­­poliszi hatalmél után a monarchiát oly kö­zelről érdeklő balkáni bonyodalom követke­zett be, amelynek a további eseményei az egész tél folyamán háborús izgalomban tar­tották az országot. .Hónapokon keresztül egyetlen kérdés foglalkoztatott minden em­bert: lesz-e háború Szerbiával vagy sémi Nagy vonásokban ezek­­ az elmúlt év legkie­melkedőbb országos eseményei. Szegedi eseményekben szintén gazdag az elmúlt esztendő. És ,nem hiába beszélnek róla Az anya: Én voltam itt az első lány a vármegyében. A lány: Tudom. És a nagyapa főispán volt. És a mi családunk a legrégibb család. Az elsők voltunk. És most az utolsók va­gyunk. Az anya (vonagló arccal néz a lányra). A lány: Lásd be végre, hogy ez így van. Ne ábrándozzunk már végre-valahára arról, hogy mi volt, hogyan volt. Senki sem törő­dik azzal, hogy milyen előkelőek voltunk va­lamikor. Rokonunk nincs. Barátunk nincs. Nevetséges, ha azért ragaszkodunk a város­hoz, hogy a nagyapának és nagyapa nagy­apjának óriási volt a tekintélye. Mi ránk úgy néznek, mintha foltos és beteg állatok vol­nánk. Az anya: De nem. A lány: De igen. Miért tagadod ezt még mindig? Azt hiszed, én még mindig elhiszem neked, hogy olyanok vagyunk, mint a töb­biek? Azt hiszed, én még mindig nem látom, milyen itt a helyzetünk? Az anya: A helyzetünk ... A lány: A helyzetünk olyan, mintha bél­­poklosok volnánk. Amióta apa külföldön élt, alig akartak velünk érintkezni. A hamiskár­tyás családja voltunk. Amióta apa ... apát.. elfogták .. és .. főbelőtte magát, azóta meg­szüntettek velünk minden érintkezést. És a­mióta ... Leonéval... megtörtént a szeren­csétlenség, azóta messze elkerülnek bennün­ket. (Keserűen.) Azóta csak a fiatal urak ér­deklődnek irántunk. Az anya: Ágnes! A lány: Igen, azóta csak a fiatal urak érdeklődnek irántunk. Nem köszöntek ne­kem, de jól megnézegettek ... Mindig jól be­néztek az arcomba ... Megnéztek elől-hátul... Megvizsgáltak ... Megméregettek ... Hogyan fejlődöm... Kinek lesz jó ... A lány: Igenis, úgy nézegettek, hogy kinek leszek majd jó. Én nem tudtam. Sokáig nem tudtam. Nem értettem. Te nem mond­tad. Letagadtad, ha kérdeztem. Azt mondtad, szép lány vagyok, a férfiak így tesznek, ha egy szép lány iránt érdeklődnek. Most tu­dom már, hogy a férfiak nem tesznek így. Más lányokkal nem. Csak velem tettek . . . És igazuk volt. Az anya: Igazuk volt? A lány (lassan): Igazuk volt... Azt gon­dolták, ha... az idősebb lánnyal lehetett... akkor ezzel is lehet. Szabad zsákmány. Az a kérdés, kinek jut. Ha az idősebb lánnyal megtörtént a baj... ha meg kellett szöknie... a fiatalabbnál is csak arról van szó, ki lesz a gyorsabb és az ügyesebb. Csak erről volt szó... Az anya (a lélegzetét visszafojtva hall­gat a lányra). A lány (elhallgat). Az anya (szorongva): Ágnes... és ... A lány (zokogva kitör): Miért nem vittél el innen? Miért hagytál itt nekik? Az anya (remegve): Ágnes! A lány: Vagy miért nem mondtad leg­alább, mit akarnak tőlem? Miért nem vi­gyáztál rám? Miért engedtél ifél éjszakákon át sétálni Pándyval a Püspök-kertben? Miért engedtél el itthonról? Az anya: Ágnes!... Mi történt? A lány (elfojtja a sírását, összeszedi m­a­gát, nyugodtan­: Megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Leoma után nekem kellett jönnöm. Az egész város­­ tudta. Az egész város így akarta. Most már nyugodt vagyok. Két hét óta nem alszom éjjel. A sötétben fekszem és gondolkozom. Elhatároztam, hogy ima elmondok neked mindent. Leona elszökött. Lehet, hogy oko­san tette. Nekem is jobb lett volna talán nem szólni. Elmenni. De én szeretlek. Ha nem figyelmeztettél is, szeretlek. Szeretnék veled maradni. Az a kérdés, akarod-e? Az anya (jajveszékel): Istenem! Iste­nem ! A lány: Ne sírj. Ennek így kellett jön­nie. Mondd meg, akarsz-e jó lenni hozzám? akarsz-e eljönni valahová? Elbújni... Az anya (térdre esik, azután végigbukik a földön). A lány: Anyám... Az isten szerelmére... mit csinálsz? Az anya (jajveszékel): Jobb lett volna nekem nem születni... Jobb lett volna nekem réges-régen elpusztulni... Jobb lenne nekem fogni egy kést és beleszurni a szivem kellős közepébe... A lány (megdöbbenve): Anyám, az isten szerelmére, hát mi ejt úgy kétségbe? Hát

Next