Délmagyarország, 1913. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1913-01-01 / 1. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG 1913. január 1. Történeti pillanatok. (Saját tudósítónktól.) Ellenzéki újságaik nagy buzgósággal variálják annak a néhány képviselőnek a nevét, akik közismert szélső radikális gondolkodásánál fogva a kormány választójogi javaslatával nincs megelégedve, a valóság az,hogy mindenki előtt, aki magyar politikával foglalkozik, régtől fogva ismeretes volt, hogy a többségi pártnak van egynéhány tagja, aki a választójog legszélsőbb és legradikálisabb fajtájával rokonszenvez és aki ennek folytán a kormánynak kevésbé túlzó törvényjavaslatát nem fogadja el. Most, amikor a választójogi kérdés aktuálissá lett, természetesen elérkezett annak is az ideje, hogy a munkapártnak ezen tagjai azokat a konzekvenciákat vonják le,amelyeket ők mmaguk szükségesnek tartanak.Szembeötlő azonban, hogy egy 256 tagú pártnak sem akcióképességét, sem pedig erejét 4—5 tagnak a kilépése meg nem változtatja, több kilépésre pedig még a legvérmesebb ellenzéki fantázia sem számíthat. Egyébként a magyar politikai életnek alapos ismerői abban a hitben vannak, hogy az ellenzéken többen vannak, akiknek az ellenzék túlzó s szélső radikális választójoga nem tetszik, mint ahányan a többség soraiban ezzel a túlzó választójogi programmal rokonszenveznek. A választójogi problémával Magyarország négy évtizeden át, egy nemzedék élettartama alatt, egyáltalán nem k kívánt foglalkozni. Most negyven éve, hogy a Deák-párti érát megpróbálta, de sikertelenül a képviselőválasztások anyagi jogrendjét korszerűbbé s a választói kvalifikációt szabatosabbá tenni. A Lónyai-kabinet eredeti javaslata, lényeges módosításokkal csak két év múlva, a Bittó-kormány alatt került tető alá. Ellenben az alaki jogrend s a kerületek beosztása, a határőrvidéki részeknek pótlólag adott mandátumoktól eltekintve, egészben ma is az, aminek az 1848-iki törvényhozás hetedfél évtized előtt alakta. Egész Európa, sőt az egész civilizált világ azóta többszörösen, itt-ott radikálisan változtatott a különböző választási rendszereken. Csak Magyarország tért ki folyvást e reform elől. Aminek több természetes és érthető oka van. Egyrészt nálunk csak lassan érlelődött meg a kérdés: anyagi bajaink, kulturális igényeink s az államélet aktuális nehézségei égetőbb, sürgősebb feladatok elé állítottak. Másrészt a köztudat aggódva számolt a magyar államiság kiépítetlen, berendezetlen voltán felül társadalmunk átmeneti állapotával s a nemzetiségi kérdés kiforratlan voltával, amik miatt a választójog bármely méretű kiszélesítése ugrást jelentett volna a sötét bizonytalanságba.Ezért a parlamenti reformot negyedfél évtizedig a közvélemény nálunk nemigen kívánta, a pártok alig sürgették és államférfiaink vonakodtak napirendre tűzni, úgy az ellenzéken, mint a kormány padjain. De a haladás, amit az állami konszolidációban tennünk sikerült, fejlődő szociális életünk , a korszellem igényei a közfelfogást e téren pozitív irányokba terelték. A kérdés így napirendre került, bár a nehézségek nem csökkentek ezáltal, hanem szintén aktuálissá váltak, amikkel immár le kell számolnunk. A választójogi probléma szerencsés megoldása a közéletet frissebbé, a törvényhozást egészségesebbé teheti. De végzetes bajokat vonna maga után, történeti sorsunkat befolyásolná hátrányosan, állami létünket támadná meg gyökereiben minden hiba, amit a nem avatottak könnyelmű felületességgel, hiú jelszavak után indulva, a ’tények és viszonyok felől tudatlanul vagy járatlanul az alapvető munkában elkövet■‘hetnek. Magyarország sorsáról, a magyar nemzet létéről s ezok kockázatáról van szó, mikor a választójogi problémát tárgyalás alá vesszük. A kormány beavatta magát a feladatba, számot vetett a lehetőségekkel s s most oly megoldást ajánl javaslatában, a melyért a haza javára s a nemzet jövendő boldogulásáért minden felelősséget emelt fővel viselhet. A magyar közvélemény feszült figyelemmel várja, hogy ebben a mélységes kérdésben a képviselőház minden oldalán a kritika a pártszempontok fölé tudjon emelkedni. Várja az egész nemzet, hogy a választójog e korszakos reformja iránt osztatlan legyen törvényhozóink hazafias érdeklődése. S rossz néven fogná venni, ha a magyar ellenzék e kötelesség alól is kivonná magát, többre taksálva a személyes hiúság és pártszenvedelmek kielégítését a haza ügyénél, a nemzet sorsánál, Magyarország jövőjénél. Az év története. — Országos események. — Szegedi események. (Saját tudósítónktól.) Az elmúlt esztendő megkülönböztetett helyet kell, hogy elfoglaljon a világ történetében. Nagy átalakulások korát éljük most, de ebben a korban idáig egyetlen év sem bővelkedik olyan kiemelkedő, népeik sorsára kiható, az emberiség fejlődésére oly nagy jelentőségű eseményekben, mint az 1912-ik. A világtörténelmi fontosságú események fölsorolását ezúttal mellőzzük, hiszen ezek ma is állandóan foglalkoztatnak bennünket és nap-nap után szó esik róluk minden lapban. Csupán arra szorítkozunk, hogy rövid és könnyen áttekinthető vázlatát adjuk részint a nagy országos, részint pedig a nagy szegedi eseményeknek. A tömegvélemény természetesen az, hogy az elmúlt esztendő sok rosszat és kevés jót hozott. Mindjárt az elején katasztrófát zúdított az országra a viza rudasokkal. Erdélyben isítélnagyarország egyes vidékein milliókra menő kárt okozott. Május 13-án Bálványosváralját ciklon pusztította el háromszáz házzal, templommal. Ugyancsak májusban játszódtak le Budapesten a forradalmi jellegű véres események a szocialisták tüntetései alkalmával. Június negyedikén történt Kovács Gyula merénylete Tisza István gróf, a képviselőház elnöke ellen.Az ősz beálltával az ország figyelme a diplomáciai események felé terelődött. Közvetlenül a tripoliszi hatalmél után a monarchiát oly közelről érdeklő balkáni bonyodalom következett be, amelynek a további eseményei az egész tél folyamán háborús izgalomban tartották az országot. .Hónapokon keresztül egyetlen kérdés foglalkoztatott minden embert: lesz-e háború Szerbiával vagy sémi Nagy vonásokban ezek az elmúlt év legkiemelkedőbb országos eseményei. Szegedi eseményekben szintén gazdag az elmúlt esztendő. És ,nem hiába beszélnek róla Az anya: Én voltam itt az első lány a vármegyében. A lány: Tudom. És a nagyapa főispán volt. És a mi családunk a legrégibb család. Az elsők voltunk. És most az utolsók vagyunk. Az anya (vonagló arccal néz a lányra). A lány: Lásd be végre, hogy ez így van. Ne ábrándozzunk már végre-valahára arról, hogy mi volt, hogyan volt. Senki sem törődik azzal, hogy milyen előkelőek voltunk valamikor. Rokonunk nincs. Barátunk nincs. Nevetséges, ha azért ragaszkodunk a városhoz, hogy a nagyapának és nagyapa nagyapjának óriási volt a tekintélye. Mi ránk úgy néznek, mintha foltos és beteg állatok volnánk. Az anya: De nem. A lány: De igen. Miért tagadod ezt még mindig? Azt hiszed, én még mindig elhiszem neked, hogy olyanok vagyunk, mint a többiek? Azt hiszed, én még mindig nem látom, milyen itt a helyzetünk? Az anya: A helyzetünk ... A lány: A helyzetünk olyan, mintha bélpoklosok volnánk. Amióta apa külföldön élt, alig akartak velünk érintkezni. A hamiskártyás családja voltunk. Amióta apa ... apát.. elfogták .. és .. főbelőtte magát, azóta megszüntettek velünk minden érintkezést. És amióta ... Leonéval... megtörtént a szerencsétlenség, azóta messze elkerülnek bennünket. (Keserűen.) Azóta csak a fiatal urak érdeklődnek irántunk. Az anya: Ágnes! A lány: Igen, azóta csak a fiatal urak érdeklődnek irántunk. Nem köszöntek nekem, de jól megnézegettek ... Mindig jól benéztek az arcomba ... Megnéztek elől-hátul... Megvizsgáltak ... Megméregettek ... Hogyan fejlődöm... Kinek lesz jó ... A lány: Igenis, úgy nézegettek, hogy kinek leszek majd jó. Én nem tudtam. Sokáig nem tudtam. Nem értettem. Te nem mondtad. Letagadtad, ha kérdeztem. Azt mondtad, szép lány vagyok, a férfiak így tesznek, ha egy szép lány iránt érdeklődnek. Most tudom már, hogy a férfiak nem tesznek így. Más lányokkal nem. Csak velem tettek . . . És igazuk volt. Az anya: Igazuk volt? A lány (lassan): Igazuk volt... Azt gondolták, ha... az idősebb lánnyal lehetett... akkor ezzel is lehet. Szabad zsákmány. Az a kérdés, kinek jut. Ha az idősebb lánnyal megtörtént a baj... ha meg kellett szöknie... a fiatalabbnál is csak arról van szó, ki lesz a gyorsabb és az ügyesebb. Csak erről volt szó... Az anya (a lélegzetét visszafojtva hallgat a lányra). A lány (elhallgat). Az anya (szorongva): Ágnes... és ... A lány (zokogva kitör): Miért nem vittél el innen? Miért hagytál itt nekik? Az anya (remegve): Ágnes! A lány: Vagy miért nem mondtad legalább, mit akarnak tőlem? Miért nem vigyáztál rám? Miért engedtél ifél éjszakákon át sétálni Pándyval a Püspök-kertben? Miért engedtél el itthonról? Az anya: Ágnes!... Mi történt? A lány (elfojtja a sírását, összeszedi magát, nyugodtan: Megtörtént az, aminek meg kellett történnie. Leoma után nekem kellett jönnöm. Az egész város tudta. Az egész város így akarta. Most már nyugodt vagyok. Két hét óta nem alszom éjjel. A sötétben fekszem és gondolkozom. Elhatároztam, hogy ima elmondok neked mindent. Leona elszökött. Lehet, hogy okosan tette. Nekem is jobb lett volna talán nem szólni. Elmenni. De én szeretlek. Ha nem figyelmeztettél is, szeretlek. Szeretnék veled maradni. Az a kérdés, akarod-e? Az anya (jajveszékel): Istenem! Istenem ! A lány: Ne sírj. Ennek így kellett jönnie. Mondd meg, akarsz-e jó lenni hozzám? akarsz-e eljönni valahová? Elbújni... Az anya (térdre esik, azután végigbukik a földön). A lány: Anyám... Az isten szerelmére... mit csinálsz? Az anya (jajveszékel): Jobb lett volna nekem nem születni... Jobb lett volna nekem réges-régen elpusztulni... Jobb lenne nekem fogni egy kést és beleszurni a szivem kellős közepébe... A lány (megdöbbenve): Anyám, az isten szerelmére, hát mi ejt úgy kétségbe? Hát