Délmagyarország, 1913. március (2. évfolyam, 50-74. szám)

1913-03-01 / 50. szám

2 madása folyi­k az ellenzéknek a parlamen­ti rendet védő s a nagy izgató problémákat megoldó, tehát országmentő kormányzat ellen. A feladatok, amelyek még a kor­mány előtt állanak, a rátermettség, ame­lyet a kormány férfiai az utolsó esztendő nehéz válságaiban elárultak, valósággal országos érdekké teszi azt, hogy a gyülöl­­ség kitörései őket meg ne riasszák további munkájukban. A Lukács-kormány maradimért ma­radnia kell. S marad, dacára annak, hogy Lukács László a hatalmat, mely az or­szágnak mindent juttat és őt magát csak rosszindulatú, irigy támadásokban része­­sü­l — régóta örömest ott hagyta volna és ott hagyná ma is. „Ez öt perc alatt elin­tézhető!“ — mondotta legutóbbi beszédé­ben. De Lukács László marad, mert az egyéni kényelemnél fontosabb előtte Ma­gyarország létérdeke. Marad, mert a meg­kezdett munkát be kell fejeznie. Marad, mert az igazi férfi nem a maga egyéni haj­lama, hanem az elvállalt feladata paran­csoló kényszerűsége szerint igazítja sor­sát. Marad, mert ha akarna, sem mehetne, mikor minden hivatott és illetékes ténye­ző, minden nemzeti érdek maradását pa­rancsolja. Azok a források, amelyek az ő lemondását és távozását hirdetik, hamisak s ezekből a­­ hírekből egyetlen szó sem igaz. Hiába tehát minden erőlködés. «■»■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]«■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK]aaBiBíaiBBaaaasBiaEass Feministák politikai jogáért. Szombaton a­­ feministák küldöttsége meg fog jelenni Lu­kács László miniszterelnök és az ellenzéki ve­zérek előtt. A választójogi kérdésben, általán a nők szavazati joga miatt jelennek meg a feministák s Lukács­­ előtt Glücklich Vilma, a Kossuth lakásán gyülekező ellenzéki vezé­rek előtt B. Schwimmer­­ Rózsa beszél. Azt hi­szik, hogy képviselők is csatlakoznak a fe­ministák küldöttségéhez. DÉLMAGYARORSZÁG Parisban. Nem vagyóik okosabb, mint te, de feleségemnél sem vagyok ostobább. Nem ez az ok. De én­­ én egyszer csak azt vettem fejembe, hogy ő csupán gazdagságomért jött hozzám. S mióta ez meggyőződéssé lett ben­nem, iszonyúan szenvedek. Nem bízom ben­ne. Nem jóságában. Hűségében. Szerelmé­ben. Azt hiszem csupán pénzemet szereti, a­mit két kézzel szór. Húszezer rubelt dob­­ ki havonkint ... S én gyanakvó természetű va­gyok. Mindig úgy tetszik, csak azért hízeleg ő is, mindenki, te is, a­­ pénzemért. Minél jobb vagy hozzám, annál inkább gyanakszom. Hiába, nehéz a természetem! Újra bort ivott min­d a kettő. — Hallod-e, —­­fordult Frolow az egyik pincérhez, itt van Musztafa. Küld be. Egy körülbelül tizenkét éves tatár fiú lé­pett asztalukhoz, frakkosan, fehér ikettyű­­­sen. — Hallod-e, magyarázd meg nekünk, hogyan értse meg az ember ezt a változást, valamikor ti tatárok uralkodtatok rajtunk, adóztattatok bennünket és most pincérek gyanánt szolgáltok az oroszoknak alázatos hajlongással. A kis fiú fölhuzta szemöldökét és finom éneklő hangon egy szerit: — Ez a sors fordulása! Az ügyvéd elkacagta magát. A kis fiú arca komoly volt, éneklő hangja ünnepies. ~ Adj neki egy rubelt, — mondta Fro­low. — Bölcsen beszél. Aztán behívatta a cigányokat és éne­keltetett velük. Azok énekeltek, fütyültek s táncoltak. Közbe rémesen sokat ittak és et­tek. Reggel hat óra felé kérte Frolow a szám­lát. Kilencszázhuszonöt rubel és huszonöt kopek. — mormogta Almer. — Miért ennyi? Várj, majd utána né­zek. — Ugyan hagyd, — szólt Frolow s az asztalra dobta erszényét. — Hadd lopjanak . . . Gazdag vagyok, ez már ugy szokás. A gazdagot minden parazita húzza. Te is. Más is. Ő is. Hiszen te évenként hatezer rubelt kapsz tőlem és miért? . . . Na, bocsáss meg, bántani nem akartalak . . . Mindenki zsi­­vány, bitang, tolvaj. Fizess . . . Mikor hazahajtattak, egy lélek sem volt közelükben. Bucsuzásnál a gyáros régi moszkvai szo­kás szerint megcsókolta Almert. — Te is áruló vagy . . . Adieu ... El­meséltem titkomat ... te áruló. Művelt, okos vagy és mégis velem iszol, röhögsz, dorbé­­zolsz és . . . nem segítesz rajtam. Pedig, ha becsületes volnál, azt mondanád nekem: „Kö­zönséges, aljas ember vagy! A feleséged....­­­Mert tudom. Te is. Ezzel a rut pofáddal. Te is . . . — Na, na, — dadogta Almer. — Eredj aludni, rád fér. — Ugy­e, most sem ragadsz torkon? Nem mersz megfojtani, pedig ez volna vá­gyad. A pofámba röhögsz, mert részeg va­gyok és részeg vagy te is . . . De azért majd jön segítség, majd nyáron, ha falun leszek, a villám és engem talál. Most már minden tit­komat tudod. Áruló. Nehéz természetű em­ber vagyok, de úgy lesz, másként nem segít­hetek magamon. 1913. március 1 A képviselőház ülése. — Ellenzéki beszéd. — (Saját tudósítónktól.) Féltizenegykor még üres volt az ülésterem. Az első érke­zők: négy román nemzetiségi képviselő. Mind a négy a középen levő bejárónál he­lyezkedik el. Itt szokott bejönni Balogh Je­nő igazságügyminiszter. Pár perc múlva elő is tűnik a nehéz függöny mögül a miniszter magas, szikár alakja. A románok azonnal körülveszik: panaszuk van az osztatlan le­gelőkről szóló törvényjavaslat miatt és bizo­nyos módosításokat óhajtanának. Néhány perc még és már kezdődik az ülés. A mi­niszter idegesen hallgatja őket, majd félbe­szakítja őket: — Hogyne, hogyne, csakhogy jó lett volna, ha előbb méltóztattatok volna szól­ni .. . Menjünk a szobámba. És a miniszter visszavonul a román kép­viselőikkel. A dolog azonban nem lehetett na­gyon életbevágó, mert három perc alatt vég­zett velük. A kisgazdák pártja eddig ha nem is csat­lakozott az ellenzéki pártok szövetségéhez, szolidáris volt vele abban is, hogy nem vett részt a Ház ülésein­. Ma reggel azonban meg­jelent a Házban a párt elnöke, Szabó István nagyatádi képviselő. Szabó István nyilatko­zott is: — Mi nem lépünk be az ellenzéki pár­tok szövetségébe, de azért ha én most részt veszek is az ülésen és föl is szólalok, minden egyéb dologban szolidáris vagyok az ellen­zéki pártokkal. Szabó Istvánon kívül egy ellenzéki kép­viselő jelent meg ma a Házban: a Kossuth­­párti Sennyey Miklós. Láthatólag nagyon idegenül érezte magát, egyedül sétálgatott a baloldali folyosón s nem kereste a munka­pártiakkal való érintkezést sem. Sennyey kü­lönben megválasztatása óta ma volt benn másodszor a képviselői házban. Pártja az ob­­strukció s később a parlamenti dulakodások idején hiába szólította föl ismételten, hogy jöjjön Budapestre s teljesítse ellenzéki kö­telességét, Sennyey a sok hívásra egyszer jelentkezett, akkor is csak ép benézett a Ház­ba, került-fordult s eltávozott. Időközben az­tán otthagyta a Kossuth-pártot. Sennyey ma napirend eőőti fölszólalásra kért enge­delmet Tisza István gróftól s azt meg is kapta. Beszédében többek közt ezeket mon­dotta: " — Nem lehet közönnyel nézni azt, hogy az indulatok végső fölszitásával áthidalhatat­lan ellentétek támadjanak a pártok között és a társadalomban. Ennek a kárát csak a nemzet fizetné meg. Bármiként is, de orvo­solni kell az ellenzék sérelmeit, ha pedig nem lehet, akkor méltóztassék az országgyűlést föloszlatni, — döntsön a nemzet. Az ülésről ez a tudósítás szól.­­ A Ház mai ülését csak tizenegy órakor nyitotta meg Tisza István gróf elnök. Elő­­terjesztéseit Jankovich Béla vallás-­ és köz­oktatásügyi miniszter ipolysági mandátumá­nak bemutatásával kezdte meg. Az uj mi­nisztert ez alkalomból is zajosan megéljenez­ték. Jelentette továbbá az elnök, hogy Sen­­­nyey Miklós báró napirend előtt föl akar szó­lalni és hogy erre neki az engedelmet már meg is adta. A munkapárti képviselők nagy része az elnök kijelentésére a baloldali padsorokba to­longott és az ott ülő Sennyey báró körül fog­lalt helyet. i Sennyey halk hangon, igen meg­fontoltan kezdett beszélni: — Az a különös helyzet — amelybe ál­lásfoglalásom által jutottam, kényszerít en­gem arra, hogy itt az ország színe előtt nyíl­tan elmondjam azokat az okokat, amelyek ar­ra bírtak, hogy a negyvennyolcas Kossuth­­­pártból, amelynek tagja voltam már két cik­luson át, kilépjek, anélkül, hogy független­ségi elveimet a legkisebb mértékben is fölad­nám. Én az obstrukcióban soha­ részt nem vettem. (Zajos helyeslés), mert tisztán állott előttem, h­­ogy ez által nem hogy közelebb jut­nánk nemzeti eszményeink magvalósításához (Ugy van!) hanem inkább eltávolodunk attól, (Ugy van!) mert az évtizedes obstrak­cióval éppen ezt az egyetlen fegyvert tompítjuk, a­mely egyedül lehet alkalmas arra, hogy nem­zeti létünk teljességét általa kivívjuk. Ez a fegyver a gazdasági erő. Ezt fogyasztottuk akkor, midőn a fontosabb gazdasági érdeke­ket a háttérbe szorítottuk. (Úgy van!) nem gondolva meg azt a tényt, hogy a legjobb törvény is csak annak ér valamit, akinek megvan az ereje annak a törvénynek érvényt szerezni. Nem akartam,­­hogy e súlyos külpo­litikai viszonyokban kétfelé szakadjon a nemzet és olcsó prédája legyen külső és bel­­s­ő ellenségeknek. Ez okból volt pártomból már hosszabb idő óta kilépni szándékoztam. Amiket most el fogok mondani, azt ennél fogva senkinek megbízásából nem mondom, ne­m is értekeztem róla egyetlen politikus­sal sem. Tisztán egyéni meggyőződésemből fakad, amit elmondok. Oly fontos törvényt, mint a választójogi reform, a jelen parla­menti viszonyok között, amikor az ellenzék­nek a tárgyaláson részt venni erkölcsi lehe­tetlenség, egyoldalú tárgyalás alapján meg­alkotni lehetetlennek tartom. Nem hiszem, hogy bárkinek, akinek a háza jövője szívén fel­szik, lelkiismeretét nyugodtan hagyhatja az a gondolat, hogy az ellenzéki képviselők erőszakos eltávolítása által oly sérelem esett, amely orvosolatlanul nem maradhat. Ezt a sérelmet bármily lehetséges módon orvosolni kell, mert nem lehet föltételezni, hogy mint az iskolás gyermekek, büntetésük kiállása után egyszerűen vissza fognak sompolyog­ni ide az ellenzéki képviselők. Egy hatig: Viseljék magukat tisztessé­gesen! Sennyey Miklós báró: Nem lehet közön­­nyel nézni azt, h­ogy az indulatok végső felszí­­tásával áthidalhatatlan ellentétek támadja­nak a pártok között és a társadalomban. En­nek a kárát csak a nemz­et fizetné meg. Bár­miként is, de orvosolni kell az ellenzék sérel­meit, ha pedig nem lehet, akkor méltóztassék az Országgyűlést föloszlatni, — döntsön a nemzet. Tisza István gróf: A napirend előtti fel­szólalás sem vita, sem határozat tárgya nem lehet. Áttérünk a napirendre. A Ház ezután 125 szavazattal egyhan­gúan megválasztotta jegyzővé Almássy Lászlót.

Next