Délmagyarország, 1913. április (2. évfolyam, 75-100. szám)
1913-04-01 / 75. szám
t járna, ha ez által derék munkásainknak és családjaiknak egy részét megmenthetnék a tuberkulózis gyilkos pusztításától! És a mellett magunkhoz vonzanánk az ipari munkások javát, akik tiszta, egészséges kis lakásukban, vagy kicsiny kertjükkel bíbelődve szívesebben otthon töltenék szabad idejüket, mint a korcsmában. Még egyet! A lapok teljes joggal telekürtölik az országot, hogy az építőiparosok százával kenyér nélkül vannak az építkezés teljes pangása miatt, hogy óriási nyomor elé néznek. Véleményem szerint a törvényhatóság egyöntetű jóakarattal, polgármesterünk energiájával éppen most, a mostani nehéz viszonyok között kellene és lehetne megoldani e kérdést és egy-két hó alatt annyira elő lehetne készíteni, hogy még a nyár elején belekezdvén, becsületes munkásainknak először tisztességes kenyeret, majd tisztes hajlékot nyújthatnánk. Hogy hány lakást építsünk föl egyelőre, az már részletkérdés volna. Hiába! Ma a létért való küzdelemben nemcsak az egyes embernek kell kivennie a maga részét, hanem a városnak is. Ha ipari téren lépést akarunk tartani a többi, bennünket máris ifjúi erővel megelőző városokkal, akkor derék, becsületes munkásgárdára van szükségünk. Ilyen gárda pedig nemcsak kérheti, hanem megkövetelheti a tisztességes, hygiénikus lakást. A bolgár király Pétervárra utazik, Szófiából jelentik: Bolgár udvari körökben egész bizonyossággal beszélnek arról, hogy Ferdinánd bolgár király legközelebb Pétervárra utazik Miklós cár meglátogatására és hogy erre az előkészületeket már megtették. A király oroszországi útja hir szerint különös pénzügyi kérdésekkel áll összefüggésben. DÉLMAGYARORSZÁG 1913. április 1« Gyöngetehetségüek iskolája Szegeden. — A tanfelügyelő átirata a tanácshoz. — (Saját tudósítónktól.) A magyar gyermektanulmányi társaság szegedi osztályának támadt az a humánus gondolata, hogy Szegeden az abnormális, gyöngetehetségü gyermekek érdekében külön iskolát kellene fölállítani. Ezeket a gyermekeket ugyanis hiába járatják a népiskolákba, gyönge tehetségük miatt analfabéták maradnak, nélkülözik a legelemibb alapismereteket és később, ha felnőnek, vagyon és szülői támogatás hiányában megsemmisülnek az életben. Ez a szempont késztette a gyermektanulmányi társaság szegedi osztályát arra, hogy akciót kezdjen az abnormális gyermekek megmentéséért s az első lépése az volt, hogy Jánossy Gyula szegedi tanfelügyelőhöz fordult, tegyen lépéseket a kultuszminiszternél. A tanfelügyelő készséggel állt az ügy szolgálatába, de természetesen a városnak is tenni kell valamit a terv megvalósítása érdekében. Éppen emiatt a tanfelügyelő ma terjedelmes átiratot intézett a tanácshoz, értesíti, hogy a miniszter nem zárkózik el a költségek fedezése elől, de a városnak is hoznia kell valami kevés áldozatot. Az érdekes átirattal a tanács legközelebbi ülésen foglalkozik.A magyar gyermel'vitaiiulunáhyi tábsaisiáig szegedi fiókakörie — fcezidőidiik a tannifelügyi elő írása — azzal a kérdéssel fortdiunk hozzáim, hogy tegyek célravezető lépéseket illetékes helyen az iránt, holgy Szegeden a nagyszámú gyenge tehetségű tanköteles gyermekek számára kisegítő iskola létesitessék. Ily initézimlónynelk 'fleláJitlitását városunkban nemcsak a gyengie tehiességr gyermekek, hanem az 'elemi népo,kitartás feradmányességének fokozása érdekében is magam részéről is szükségesnek tartom. A beszerzett lakdatolkíból kitűnik, hölgy városiunk területén ez idő szerint 90 tanköteles gyermek van olyan, aki gyenge tehetségű és a normális tehetségű gyermekektől elkülönített oktatásra száma. Ha tovább hagyjuk ezicin gyie inget tehetségíü gyermekieket a népiiskoláikban, ezzel csak azt iéltítünk ell, hogy növeljük azoknak a számát, akik az előírt alapismeretek nélkül, mint analfabéták kerülnek ki az iskolából. Nyert értesülés szerint a kultuszminiszter úr Szegeden hajlandó a gyenge tehetségű gyermekek részére állami iskolát állítani, olyformán, hogy gondoskodik a szükséges tanerőkről, megadja a felszerelést és fedez minden kiadást, kivéve a helyiségeket, azok fűtését, világítását és tisztogatását, melyeket a városnak kell biztosítania. Tudomásom van arról, hogy a szentgyörgyii népiskola épületében négy felesleges tanterem van, amely üresen áll és használva nincsen. A város ennélfogva a kisegítő iskola részére szükséges két tantermet biztoslilhatnia anélkül, a hogy az a legcsekélyebb antegriterheléssel is kiállna. A fűtés, világítás és tisztogatás biztositása pedig oly csekély megterheltedéteít fog okozna a városnak, hogy az számniba vehető áldozatnak nem tekinthető. Mindezekre való szekintettel, miután azt látom, hölgy Szegeden a kisiegítő iskola létesítése anyagi akadályokba nem ütközik, miután továbbá látom, hogy Szeged városnak mint elismert nagy kulturközpontnak erre is szociális és kulturális hivatást teljesítő intézményre feltétlenül szüksége van, van szerencsém felkérni a tek. városi Tanácsost, hogy a létesítendő kisegítő iskola ügyét felkarolná, a szükséges 2 tanterem átadását, továbbá a termek fűtésének és világlitáságak, tisztogatásának vállalása iránti mielőbb határozni szíveskedjék. Amint a tek. városi Tanácsnak fenti hozzájárulásra vonatttkozó határozata kezeimhez kerül, azonnal indokolt javaslatot teszek a Ikui Muszmimliszker úrhoz a kisegítő állami iskola szervezése iránt s azon leszek, hogy a kisegítő iskola Szegeden még a folyó év szeptember havában megnyíljék. Serényi Béla gróf a tengermelléken. Fiuméból táviratozzáik: Serényi Béla gróf földművelésiügyi miniszter háttárából vasárnap délután Fiuméba érkezett, ahol Wickenburg gróf kormányzó fogadta. A miniszter ima a kormányzó autóján Abbáziába ment, ahonnan szombaton tér vissza Budapestre. A szászkabányai választás. Ma választott képviselőt a szászkabányai kerület. Ketten küzdöttek a mandátumért: Orbán Péter munkapárti és Vidd Aurél nemzetiségi jelölt, összesen 1190 szavazatot adtak le és abból Orbán 652, Vlád 538 szavzatot kapott, így Vlád Aurél megbukott. verseny csakhamar leszállítaná foglalkozásuk árát. Igaz, hogy az ilyen tehetségek nem mindennapiak, de nem is oly ritkák, mint ahogy hiszik. Sokan nagy mértékben rendelkeznek ezekkel, csakhogy szégyenük pénzt keresni velük s még többen elsajátíthatnák, ha tisztességes foglalkozások lennének“. Buckle újra fogalmazza a fenti sértést s ebben csak az opera ballettáncosait említi föl, noha nyilvánvaló, hogy mindazokat érti alatta, akikről Smith Ádám fentebb szólott. Angliai művelődéstörténetében Buckle így sérteget: „Dacára annak, hogy Smith Ádám a munkabér mindenkori összegek távolabbi okát föl sem fogta, mégis világosan látta, hogy annak közelebbi oka nem az emberi természet nemeslelkűsége, hanem ellenkezőleg annak önzése és hogy ez tisztán a keresleten és kínálaton fordul meg, ahol aztán mindegyik fél lehetőleg sokat törekszik a másikból kiszorítani. Ugyanazon elvnek alkalmazása által még egy másik érdekes körülményt is megfejt, t. i. a társadalom legmegvetendőbb osztályának, például az operához tartozó táncosoknak nagy fizetését, akik jelentéktelen működésért jelentékeny fizetést kapnak. Megjegyzi, hogy a főokok egyike, amiért őket oly jól fizetjük, az, hogy gyűlöljük és megvetjük őket. Hogyha a nyilvános tánc tisztességes foglalkozás lenne, akkor több embert nevelnének arra, amikor aztán a nyilvános táncosok kínálata nagyobb lenne és a verseny leszorítaná az árat, így megvetőleg tekintünk reájuk s hogy ezt a megvetést kiegyenlítsük, erős megvesztegetéssel kell őket arra csábítanunk, hogy eme hivatást válasszák. Itt tehát azt látjuk, hogy a díj, melyet az egyik osztály a másiktól kap, ahelyett hogy a rokonszenv által megnagyobbíttatnék, ellenkezőleg megvetés által lesz nagyobb és hogy minél jobban megvetjük embertársaink ízlését és életmódját, annál jobban fizetjük azokat.“ A fent kimutatott két rendbeli sértés olyan világos, olyan meggondolatlan és kíméletlen, hogy ennek elégtételét csak élő embertől lehetne megkövetelni. Számomra tehát nem marad más, mint Smith és Buckle szellemét biztosítani, hogy az ő eltévelyedésük felett a művészet javára már régen napirendre tért a világ. Ha Smith és Buckle a megfizetett művészetet nyilvános lealacsonyításnak mondja,, ez kétségtelen erkölcsi meggabalyodás és amolyan pillanatnyi elmezavar. Melyik az a szellemi vagy erkölcsi érték, amit ingyen lehetne kapni? Hát a misét, a szent beszédet, a prédikációt s az úrvacsoráját nem pénzért adják? A Krisztus koporsójának őrzési díja a walesi herceget talán megalázhatná, de semmiképen sem alacsonyíthatja le a napidíjára rászoruló római katonát. Hiszen ha nem így volna, a Smith által megvetett színészekkel egy kalap alatt meg kellene vetni egy csomó mágnást, mint intendánst és diszkvalifikálni kellene a gavallér színigazgatóknak egész tömegeit, mert ha a színészek, amint Smith mondja, nem tisztességesek, akkor a fejedelmek udvari színházainak intendánsaival sem lehetne kezet fogni. Nincs értelme annak, hogy vitába kapaszkodjam olyan nagy szellemekkel, mint Smith és Buckle s a fenti vékony bölcselkedést csak a lelkismeretem megnyugtatása végett róttam össze, mert sohasem olvastam, hogy valaki a művészek közül, tollal a kezében, megvédelmezte volna ezt az ügyet. Én persze ehhez gyönge tollforgató vagyok. Pedig ebben a nevezetes és fontos kérdésben valakinek jól meg kellett volna mondani a maga idejében az igazságot. Jobban, mint nekem most. Nem volt épen feltétlenül szükséges megírnom e sorokat s ha mégis megtettem, itt most csak két szempontra hivatkozom. Az első és fő szempont — amint már említettem is — a sértés visszautasítása és illetőleg ezen a réven a lelkiismeretem megnyugtatása s a második szempont az az óhajtás, hogy ez ügynek a felbolygatása által támadjon egy kis irodalma, mert a maga idejében alig érthető okokból a világ ezt az ügyet nem tárgyalta, tehát nem is tisztázhatta. Azt mondhatná itt valaki, hogy Smith a sértésből kizárta a festőket, szobrászokat és az írókat. Mert kifejezetten nem említi őket. Ez tévedés. Méltóztassék a kérdést alaposan megvizsgálni s számot vetni Smithnek a sorok közé szándékosan elrejtett logikájává! és mindenki be fogja látni, hogy az író mindenkit megsértett, aki a maga művészi tartalmának produkciójáért pénzt fogad el.