Délmagyarország, 1913. május (2. évfolyam, 101-125. szám)
1913-05-01 / 101. szám
2 Ságot eleddig összefűzte egymással, ifjúi hévvel és meggondolatlansággal, valóságos rövidlátással a pangermanizmus szolgálatában állanak és a pangermán hóborttól el- és megvakultan lejtőre és vesztébe akarják vinni a mi józan, derék sváb népünket. Jegyezzék meg maguknak azonban ezek az ifjú hősök, hogy a svábság nem arra való, hogy egy Románia vagy Szerbia irredentának a malmára hajtsa a vizet. Mert abban a malomban nem a svábság számára fognak lisztet őrölni. Arra pedig, hogy a szerbek és oláhok malmában zsákhordó legyenek a svábok,arra a sváb váltók túl értékesek. Ebből egyúttal kitetszik annak a kultúrpolitikának rövidlátása is, mely nem Szegednek juttatta a harmadik egyetemet. Sajnos, még a negyediket sem. De nem akarok elkalandozni. Ki beszél ma még a szegedi egyetemről? . . . A sváb intelligenciára vár a feladat, hogy az ifjú pangermánok hősködését ellensúlyozza. S ez egyértelmű azzal, hogy a sváb intelligenciának további kulturális tevékenységével pótolnia kell a szegedi egyetemet, mely arra lett volna hivatva, hogy a sváb egyetemi ifjúságot a mi színtiszta magyar városunkhoz kösse és megakadályozza annak a külföldi, főleg német egyetemekre való gravitálását. És én bízom és bízhatunk mindnyájan abban, hogy a mi derék, kipróbált sváb intelligenciánk, miként a múltban, úgy a jövőben is hivatása magaslatán fog állani. DÉLMAGYARORSZÁG 1913. május 1 Bezárták a Gazdasági és Iparbankot. — Az igazgatóság elbocsátotta a tisztviselőket. — Az ügyek lebonyolítását a Szécsi-bank vette át. — (Saját tudósítónktól.) A mai napon nem várt fordulat történt a Szegedi Gazdasági és Iparbank életében. Az igazgatóság becsukatta a bank üzlethelyiségét és a vezérigazgatótól kezdve az összes tisztviselőket elbocsátotta az intézet kötelékéből. Pénzügyi és banki körökben, de különösen a banknál érdekelt betétesek között nagy feltűnést keltett az igazgatóságnak ez az intézkedése, mert ,hiszen tudvalevő, hogy ezen a legutóbbi hetekben a legjobb útra terelődött a bank megmentése érdekében indított szanálási akció. A bank, amely több mint egy év óta folytonosan súlyosbodó válsággal küzdött, legtöbmiatt, akik perrel és csőddel fenyegették, miatt ,akik perrel és csőddel fenyegették. Az igazgatóság már-már azon az uton volt, hogy önmaga kéri meg a csődöt a bank ellen, ami semmi esetre sem szolgálta volna a betétesek javát. Ezért aztán a betétesek is mérsékeltebb és kíméletesebb álláspontra helyezkedtek a bankkal szemben. Egymás között akciót indítottak, hogy az igazgatóságot csődkérési szándékától eltérítsék és a bank további fönmaradását legalább addig, amig a betétesek megkapják követeléseiket, biztosítsák. Egy vasárnapon tehát értekezletre jöttek össze a bank helyiségében és egyöntetűen úgy határoztak, hogy a banknak három évi moratóriumot adnak a betétek kifizetésére s ez alatt az idő alatt sem perrel, sem csőddel meg nem támadják. Ennek az akciónak betetőzése kivánt lenni az, hogy a városhoz egy beadványt intézett a bank, amelyben azt kérte a várostól, hogy fogadja el a város és az árvaszék betétjeinek olyan módon való visszafizetését, hogy az percentuálisan haladjon a többi betétek kifizetésével. A pénzügyi bizottság tegnap tartott ülésén hozzá is járult ehez az ajánlathoz. Ma azután az előbb említett váratlan fordulat történt a bank életében. Bezárták a bankot és elbocsátottak minden tisztviselőt. Ennek oka az, hogy az igazgatóság és a Szécsi-bank között megállapodás jött létre, amelynek értelmében a bank összes ügyeinek lebonyolítását a Szécsi-bank veszi át és ezért a forgalom után egy per mill tiszteletdíjat kap, ami azonban nem lehet több ötezer koronánál. Az, hogy a Gazdasági és Iparbank ügyeinek lebonyolítása a Szécsi-bank kezébe került, az igazgatóság véleménye szerint csak jó hatást kelthet úgy a visszleszámítoló intézeteknél, mint a betéteseknél. Viszont vannak, akik azt állítják, hogy a Gazdasági és Iparbank ezzel a lépéssel megszűnt létezni, bár nagyon helyesen cselekszik, hogy biztosítani kívánja ügyeinek békés és lehetőleg biztos lebonyolítását. A bank egyik igazgatósági tagja egyébként úgy nyilatkozott nekünk, hogy nem lehet tudni, hogyan alakulnak a viszonyok, esetlen még föltámadhat a Gazdasági és Iparbank. Sä3ä.SäSSiBIB6a2B£!£asa2SHii!SattH&&GHaE3SBi9£BKiaasaBiaBI9KS:Sa — Igazságügyi dolgok. A parlament közeli munkájának anyaga legnagyobbrészt az igazságügyminisztérium műhelyéből kerül ki. A választások tisztaságáról szóló törvényjavaslat már nyilvánosságra került, a többi javaslatok közül, amikkel Balogh Jenő igazságügyminiszter a képviselőház elé lép, kü- Ádám, mi lenne velünk, ha te nem dolgoznál értünk... Ádám anyja — egy özvegy tanítóné — megcjrogatta Rokoska arcát, s a gyerekek, a család ránézett, fölbámult az öreg fiúra, aki ami mögött dünnyögött: — Igen ... igen... sok a gond ... sok... Rokoska különben bölcsen kormányozta önmagát is. A sok probléma közül kikémlelte a legsulyosabbat és arra rávetette magát. Energiája ott is megsegítette, hogy a tolakodó gondokat elhessegette és az egyetlent, a kiválasztottat, mélyen beleplántálta az agyába, szívébe és összegyűjtött erővel küzdött a kijelölt célért. Így volt Rokoska például a nővérével is, aki már fonnyadt és a nyári estéken, a meleg séták alkalmával reszketve beszélt Ádámnak a férjről, aki még nincs. Rokoska egy ilyen promenade alkalmával elébe állt a nővérének, belenézett az arcába, mely fakó volt az izgalomtól és ünnepélyesen kijelentette: — Juliska, én szerzek neked férjet... A szürke família meggazdagodott egy színes emberrel, egy táncmesterrel — a férjjel, akit Rákoska, úgy amint ígérte, elhozott a nővérének. Ádám, a fáradt lábú, beiratkozott egy tánciskolába, ott megismerkedett a vidám emberkével, aki fürge volt, mint a szöcske; egyszer aztán Rokoska odaugratta a nővére mellé, aki ciripelt egy kicsit Juliskának és nász, jeges szép nász szállt le Rokoska családjára. Ádám a mámoros este belefújt kürtjébe és eltrombitálta Lohengrin nászindulóját, a szent éjszakát köszöntve. Rokoska minden este trombitált, de soha igy, mint a menyegzői estén; turbékoló, forró hangok szálltak ki a kürtből; a legendás lovag sóhajtása, vallomása, áradozó boldogsága ott hullámzott a lakodalmi asztal körül, a dalok rálibbentek a családra, mely meghatódott, sirt és gyönyörködött s illetődötten, méla csöndben átadta Juliskát a táncmesternek... Itt kezdődik Rokoska életének nagyobbik fejezete, melyben azért vannak muzsikás részletek is, egy könnyelmű prücsöknek megejtő vidámságai. A táncmester magába bolondította a famíliát, Ádámot is. Pedig szinte ideje se volt ilyesmire. Hónapokra elhagyta Juliskát és városról-városra szökdécselt, itt-amott lejtett egy darabig és járta a valcert, a polkát, és midőn már a francia négyest is betanította, egy kecses lépéssel arrébb ugrott, új helyeken táncolni, friss lumpolásokban dorbézolni. Néha aztán valami nyugtalanította — talán a hitvesi í hűség — ő legalább szerelmes vallomással ajkán szökkent be Juliskához. Ám Ádám megtudta, nagyon hamar megtudta, hogy a fürge sógornak egy krajcárja sincsen. A gond felhői ilyenkor mégis hirtelen elszéledtek, mert ünnep, áhitatos alkalom volt a táncmester megjelenése. A vacsorák ilyenkor mindig díszesek voltak és a lakoma gyönyörű tableauval végződött. Az asztalt, a szekrényeket eltolták és a szöcske ember a család előtt táncra perdült. Hajlongott, hajbókolt, minden cifra figurát nekik külön megjelenített, aztán belesodorta a táncba Juliskát, Ádámot is és nagy vigalommal mentek az éjszaka elébe, mint akkoron a nász idején. És a család e ritka éjszakákon, mindig ellágyulva, ünnepélyes ceremóniával adta át Juliskát a táncmesternek. Titkos éjszakák voltak ezek! Rejtelmeit kiváncsi szemmel ne bántsuk, szeressük; csak bizonyos az, hogy a korhely, lumpos prücsök virradatig ciripeli — ciripelt; másnap, harmadnap aztán tovaszökkent, és mire eljött a másik kiválasztott éjszaka, egyegy gyerekecske hullott Rokoskáék közé ... Ezek az árnyékos szerelmek bujtogatták egyre Rokoskában a hőst és Ádám a házasság első éveiben mind éberebben szimatolt az új pénzek után, aszerint, hogy a táncmester haza-hazalépett és a család kerete mind szélesebbre tágult. Rokoskát kéjes izgalmak gyötörték. Igavonó karaktere nagy kötelességeket diktált eléje, az eszét keresztül-kasul szántották a fürkésző ötletek, és fűtötte magát a megnőtt öntudattal, hogy két család támaszkodik reá. Most már odahaza is másolt, írta ezrével a tarka borítékokat és mikor fáradtan hátradőlt székén, fantáziáivá bámult bele a lámpásba. Rokoska lázasan dolgozott a nagy csataterven, hol, merre induljon harcba az új pénzekért. A nászavató kürt jött a segítségére. Egy téli éjszakán belefújt a trombitájába és dültek roskadoztak Rokoska előtt a gond komor, már-már megvívhatatlan falai. Ádám beállott egy zenekarba. Trombitás lett egy nyilatóhelyiségben, fújta a kürtöt éjszaka három óráig és kapott ezért egy forintot, harmincegy napért — sha ilyen bő volt a hónap harmincegy forintot. Az egy kiváltságos pillanat volt, mikor Rákoska először ment fel az emelvényre, leült a zenekarban és várt a karmester intésére. Alatta cifrálkodtak az emberek, kifestett nők páváskodtak tarkabarka ruháikban, fess fináncok, kigöndöritett hajú legények itták a sört, a csípős füst kavargód a földiszitett teremben, nemzeti szinü zászlócskák libbentek meg e nyugtalan levegőben, cikk-cakkos tükrökre tűztek rá a gázlángok, ködös színek bujdostak a füstfelhők között. Rokoska lebámult az emelvényről és hangosan dobogott a szive, mely csaknem elszorult, mikor a karmester fölemelte fekete pálcikáját és Ádám először belefújt kürtjébe. Csapongó, jókedvű nótát trombitált, bömbölt körülötte a nagy dob, csörrent a cintányér, a hegedűk sikítottak és a söröző emberek felszöktek a helyükről. El-elkapták a lányokat és porzóit a terem a dobogó tánctól. Rokoska végignézett a hullámzó tömegen, keresztül a terjengő felhőkön és mialatt teli tüdővel fújta a trombitát, az emberek fölött, sugaras világításban, kacérkodott vele, rábámult és elúszott előtte a kerek, ezüst egy forint. Boldog Ádám mosolygott... Rokoska ez éjszaka indult a döntő háborúba. Mióta éjszaka is dolgozott, az ebéd