Délmagyarország, 1913. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1913-07-01 / 151. szám
gi támogatásával szinte elhalmozza azt az egyesületet, mely a szórakozás nyújtásában nem riad vissza attól, hogy jó kiszolgálója legyen a közönségnek. Láthatjuk, hogy a fogadások lázát annyira fokozó lóversenyeket minden nehézség nélkül ki lehetne cserélni egészen ártatlan szórakozásokkal s ezt csak az államhatalom tehetné meg, mely egy-egy lóversenytéri pályadíjra százezreket áldoz. Ha az ilyen jellegű óriási szubvenciókat a szabadtéri sport fejlesztésére fordítaná a kormányhatóság s az állattenyésztés ügyéért csupán annyit tenne, amennyit az tényleg megkíván, hogy tudniillik jó tenyészállatokhoz olcsón hozzájuttassa a gazdaközönséget, — ezáltal annyit tehetne az átlagos erkölcsök nemesítéséért, amennyit csak egy igazán szociális és alternista érzésű intéző hatóságtól csak várhatna. A lóversenyek fogadásainak s horribilis díjazásainak eltörlése fölérne a kis lutri eltörlésének jelentőségével. Talán szabad remélnünk, hogy a szabad sportok kultuszának egészséges fejlődése lassabban bár, de magától is eljuttatja a dolgokat erre a fejlődési fokra. «■■■■UBBBBBiBKaaBHBBBBBaaaBBaaaaBaoBaiasBaaflfaafiaaano Ertsey Péter mandátuma. Jelezték a lapok, hogy Ertsey Péter nem várja ide az összeférhetetlenségi zsűri ieintését, hanem önként lemond mandátumáról. Egyes lappok már két hét előtt azt írták, hogy Ertsey lemondott. A lemondás híre kissé korai volt. Mint nagyváradi tudósítónk jelenti,Ertsey Péter csak július 26-ikán jelenti be lemondását. A képviselőház elnöksége természetesen nyomban intézkedni fog az új választás kiírása iránt a berettyóújfalusi kerületben. Hir szerint a választás augusztus 11-én lesz. A munkapárt Cziffra Kálmán főszolgabírót, a függetlenségi párt Leszkay Gyula volt képviselőt jelöli. DÉLMAGYARORSZÁG arra, hogy a minap, hogy megtakarított pénzéről beszélt Mélienek, a szeme mélyében kis lángocska gyűlt ki, és álmodozva hallgatta szavát . . . Jean őrületében túlozta az összeg nagyságát és szentül ígérte, hogy majd utazgatnak — kóborolnak, a nagy világban, a messzeségben . . . Mert ez volt az, ami ennek a kalandvágyó leánynak kellett. Egy év óta annyi, különféle nemzetiségű férfi fordult meg a korcsmájukban, spanyolok, olaszok, németek és mind ezek az emberek láttak pompás nagyvárosokat, szigeteket, melyek levegőjét telítette a citromok keserű illata, aranyfényben úszó vizeket szegélyeztek. Mélie megtanulta a hazájának dalait: Santa Lucia, Granada. Alkonyat órájában e dalok hangjai fölszálltak a kőrakások mellől, a munkások Mélie köré gyűltek és sok kemény legény szeméből kicsordult a könny. Mind e benyomásokat, mind az álmokat ma este újra átélte Jean. Heves fájdalom fölkorbácsolta lomha parasztvérét, a feje lázban égett; dühvel érezte, hogy ez a csinos lány nem szereti, ez azért van, mert csak a röghöz tapadt földmivelő embert látja benne, akinek élete a sötét völgyben, az egyforma barázdákkal szelt szántóföldön fog lefolyni, míg ő változatos képek után vágyódik, versek és dalok után ... És Jean hirtelen gyűlölettel gondolt ö rögre és mindenre, mi hozzáfűzte, a nevelőanyjára, kinek kicsinyes fölfogása, fukarkodása folytán kell eltűrnie Mélie megvetését, ki soha meg nem értené, hogy neki itt többé maradása nincs, hogy neki, nekik pénz kell, pénz . . . Mme Pauline fölriadt álmából. — Ki az? Semmi nesz most. Az öreg hölgy nyugtalankodni kezdett. Úgy tetszett neki, mintha ezüstös csengés hangja ütötte volna meg fülét s mintha megmozdult volna a sötétség ... Igen, igen, itt van valaki, elsuhan az ágya mellett .... — Tolvaj! Ssegítség! S hogy egy ugrással az ajtó előtt termett, durva férfikéz lökte félre brutálisan a matróna reszkető alakját . . . Az országúton végig vágtatott egy ember s a csillagok hallgatag fénye mintha életre akarná kelteni a homályban szunnyadó lombot, a vizet . . . Kezében görcsösen szorongatta a zacskót, mely égette az ujjait, mint a lopott, a rablóit jószág. Pedig csak a saját kincsesládája tartalmát gyömöszölte belé. A csillogó sínek mellett sötétlő korcsma előtt lihegve megállt Jean Paillot. A félig nyitott ajtón kiáradó sugarak rettegést is, örömet is lövelltek a szívébe. Mélyen föllélegzett, beszívta a mámortól terhes levegőt; a fák, a fény, a homály, az ég és a sínek keringtek körülötte ... És hirtelen hatalmas, őrületes boldogság érzése töltötte be a lelkét: Íme — meghódította a jövőt! — Ki jár itt? — kiáltotta a korcsmáros durva hangja, mely reszketett a haragtól. Ingujjban, borzas fejjel, puffadt, kivörösödött arccal kilépett a küszöbre maga elé tartva a lámpát. Megpillantotta Paillot-t, ki ott állt, reszketve, a sárgás fényben: — Ah, te vagy az! — harsogott az öreg hahotája. — Jókor jössz. Mélie odébb állt azzal az olasz disznóval. És mialatt ő káromkodott, eltorzult szájjal, a síneken végigvágódott nehéz illődéssel Jean Paillot alakja . . . Egy pillattal utóbb a levegőt hasította a korcsma mellett elszáguldó gőzmozdony gyilkosán éles füttye. 1913. julius 1 Városok mozgalma a közigazgatás reformjáért. (Saját tudósitónktól.) Érdekes átirat érkezett ma Szegedhez Székesfehérvár közönségétől, mely arra hívja föl a közgyűlést, hogy sürgesse meg a kormánynál a közigazgatás újjászervezését, egyben Székesfehérvár példáját követve, fejezze ki aggodalmát azon, hogy miért nem kéri ki a belügyminiszter a törvényhatóságok illetékes tényezőinek a véleményét, mielőtt a közigazgatásról szóló új törvényt megszerkeszti és a képviselőház elé terjeszti. Székesfehérvár ugyanis szükségesnek tartja,hogy a városok együttesen lépjenek föl az autonómia csorbitatlansága érdekében. Nemrég megírta a Délmagyarország, hogy a belügyiminiszter leiratban értesítette a várost, hogy az 1912. évben alkotott egyik törvény meghagyása alapján 1914. augusztusáig a közigazgatás újjászervezésére vonatkozólag törvényjavaslatot fog beterjeszteni az országgyűléshez. Közölte továbbá a várossal, hogy az adatok összegyűjtése és a közigazgatás menetének tanulmányozása céljából rövid időn belül több miniszteri tisztviselőt küld Szegedre és ezen az uton kivánja honorálni a közigazgatás faktorainak a véleményét is. Székesfehérvár azonban azt kívánná, hogy a miniszter a törvényjavaslat tanulmányozását tegye lehetővé úgy a tanács, mint a közgyűlés számára. Székesfehérvárott már bizottság is alakult a tanács tagjaiból, amelynek az a feladata, hogy a város kívánságait a közigazgatás reformálása tekintetében pontokba foglalja s azokat a közgyűlés utján a miniszter elé terjessze. Ehhez az eljáráshoz való csatlakozásra hivja föl Székesfehérvár Szeged közönségét. A határozatnak, amelyet Székesfehérvár közgyűlése ebben az ügyben hozott és amelynek alapján már föliratot is intézett a belügyminiszterhez, több érdekes passzusa van. Az egyik például így szól: A városi törvényhatóságok aggodalmát az új városi törvénnyel szemben nem annyira az adatoknak, az információiknak nem ellenőrizhető, esetleg titkos volta kelti fel, mint inkább az a körülmény, hogy a töményjavaslatok előkészítése oly módon látszik tervezve, hogy a tervezet iránt a városi törvényhatóságok illetékes tényezőik útján és a helyes módon meg nem kérdeztetnek, véleményük ki nem kéretik, egyszóval a városi törvényhatóságokról, azok megfelelő módon való megkérdezése nélkül szándékoltatik — a jelenlegi törvény talán még alapjaiban is megváltoztató új városi törvényt alkotni. Nem akarunk ezúttal a városoknak a magyar állammal úgyszólván keletkezésétől fogva összefüggő jogaival hosszabban foglalkozni, csak röviden rámutatunk arra, hogy a városi törvényhatóságok autonóm jogai ezeréves alkotmányunknak nemcsak egyik fontos kiegészítő részei voltak, hanem egyúttal ezeréves alkotmányunk a törvényhatóságok autonómiájának erős fundamentumán épült föl és hogy jogkörében meg tudott felelni azon egyéb kötelezettségének is amely a városokra a magyarosodás, kultúra, a humánus és szociális szempontokból hárul és mindezek dacára a küljelenségek alapján félő, hogy a városi autonóm szervezet alapjaiból kiforgattatnék anélkül, hogy aziránt a városi törvényhatóságok legilletékesebb fóruma, egyeteme,a közgyűlésük utján megkérdeztetnék. A közgyűlési határozat befejező része pedig így szól: A törvényhatóságok sem kívánnak többet, minthogy véleményük illetékes tényezőik útján k kikéressék és hogy meghallgattassanak azon törvénytervezetre nézve, amely kizárólag reájuk vonatkozik, hogy ily módon reményük legyen arra, hogy a törvénytervezetből a törvényjavaslatba nem vétetnek át a reájuk ,esetleg sérelmes intézkedések, de igenis bevezetik mindaz, ami ,a városok javát szolgálja. Ezen természetes és indokolt kérelmük teljesítését kérjük, épen a városok jól felfogott érdekében, a tervezetet készítő kormányhatóságtól. Nemcsak a városoknak, ide az országnak a közkincse a városok autonómiája, sok jel vall arra, hogy ez a drága kincs veszélyben van! A fölhívás, amelyben Székesfehérvár polgármestere kéri Szegedet, hogy a közgyűlési határozatot az övékhez hasonló fölirattal támogassa, a következő: Tekintetes Törvényhatósági Bizottsági Az 1912. évi LVIII. iz.-c. utasítja a kormányt, hogy 1914. augusztus haváig a városok közigazgatásának rendezéséről törvényjavaslatot terjesszen be az országgyűléshez. Ez a törvényjavaslat lesz hivatva arra, hogy a városoknak a kormányihoz való viszonyát, autonómiáját rendezze s azoknak a jövő gazdasági és kulturális fejlődésükhöz alkalmas keretet és szervezetet adjon. Ilyen feltételezéssel szükségesnek tartjuk, hogy a kormány ezen törvényjavaslat tanulmányozásához és jónálságaiknak közgyűlés útján leendő megnyilvánulásához, időt és módot nyújtson. Hisszük, hogy ez meg is fog történni, mégis nem láttuk fölöslegesnek, hogy eziránt felirattal forduljunk a Belügyminiszter Úrhoz s a városokat is felhívjuk, hogy azt azonos felirattal támogassák. Szíves figyelmükbe ajánljuk hasonló eljárás céljából azt, is, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok s a tisztikarból egyenlő számiban bizottságot alakitottunk, melynek feladata lleendő az uj városi törvénytervezethez városunktól idekivánandó adatok összegyűjtése és a kormánynál kifejezésre hozandó k kivánságok előkészitése. Mély tisztelettel Saára Gyula dr., polgármester. Itt említjük meg, hogy ugyancsak Székesfehérvár intézett ma egy átiratot Szegedhez a városok részére megszavazott ötmilliós államsegély fölosztása tárgyában is. Székesfehérvár ugyanis azt véli, hogy az államsegély fölosztása a városok között nem alá-