Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)

1913-09-02 / 203. szám

a- Ml-TiPb­­an""CT-'w ■« ■ [UNK] [UNK]- !■ ■ [UNK] ■ [UNK] 11"- -11 Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI i­R SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁS VIDÉKEN [I Kiadóh­ivatal Kárász-utc­a. __ egész évre . K 24 — félévre . . K Q-- egész év* . K»-­­«évre . .KM- N­­egiredévre K 6'— «gyhéropra K 2-— negyedévre K­T— eorMnapnK 240 11 Telefon-szám: 305. Egy« szén ér* m ihm Eg yes én M Mér. I Telefon-szám: 305. u rB n n n­i—■——«———■ «m—m­i sun*? Szeged, 1913. II. évfolyam 203. szám Kedd, szeptember 2 Elkésett vezércikk. Azért késett el, mert tulajdonképen ré­gebben kellett volna megírni, ha azt akar­tuk, hogy az új tanévre némi láttatja is le­gyen. Van azonban két vigasztalásunk. Az egyik az, hogy a jó tanács sohasem jön későn. A másik pedig az, hogy tanácsain­kat minden valószínűség szerint úgy­se fogadták volna meg. De mindegy. Az újságíróknak hagyo­mányos kötelessége, hogy ilyenkor, tanév elején, elmondjon az iskolázásról egyet­­mást, akár van foganatja a szavának, akár nincsen. A pályaválasztás kérdésére fölösle­ges sok szót vesztegetni. Hogy a magyar szülő ne jogásznak adja a fiát, hanem jobb kenyeret, függetlenebb és hasznosabb éle­tet biztosító pályára, arról még ma is hiá­ba beszélünk,­­amikor pedig már ijesztően nagy a jogász-proletárok száma és az ál­lam teljesen képtelen további hivatalokat szervezni,­­ahová a doctor juris utriusque­­urakat valahogy elhelyezhesse. Magyaror­szágon még mindig bolond beszédnek tart­ják, hogy az ifjúságnak ép a java s a tehe­tősebbje menjen ipari, kereskedelmi, gaz­dasági pályára; mert fiatalságunk szine­­java ezután is gyakornok akar lenni s tisz­teletbeli segédfogalmazó vagy számfeletti ügyvéd — szóval: ,,úr“. Még a mérnöki és az orvosi pályára is aránylag kevesen szánják el magukat az úgynevezett „jó“ családok fiai közül. A tanári pályát kerülik és nem becsülik eléggé a filozoptert, aki majd csak egyetemi professzor korában jut illő megbecsültetéshez a hazai társa­dalomban. Akkor sem a tudományáért, ha­nem a jelentékeny fizetéséért és a nagy­ságos vagy mél­tóságos titulusáért. Egy szó mint száz: „jogásznemzet“ vagyunk, az is maradunk. A magyar hi­vatalszolgától a magyar mágnásig min­denkinek az az­­ álma, hogy a fia egykor jogdoktori diplomát szorongasson a kezé­ben. Hogy aztán a diplomát mire használ­hatja, azzal senki sem törődik. És mi a „haladás“ utján meg nem állunk addig, a­míg az utolsó utcaseprőt is úgy nem hív­hatjuk, hogy: „doktor úr“. De hagyjuk az örökös panaszt oly bajok miatt, amelyek forrása mélyebben rejtezik, hogysem egy újságcikk oda leve­zethetné olvasóit. Még a mai nehéz viszo­nyok közt is örvendetes jeleit vehetjük észre fejlődésünknek. Hogy a fejlődés nem szerves, az egészen kétségtelen. Mert a gazdasági élet három tényezője, a földmi­­velés, ipar és kereskedés közül normális körülmények közt időrendben mindig a harmadik a kereskedés. Jelentkezik a nyersáruk és az ipar termelte javak kicse­rélésére akkor, amikor­­ a földműves már rég megtanulta a talaj intenzív, hasznos és előrelátó művelését, az iparos már ké­pes a kor színvonalán, mestersége techni­kájának teljes fegyverzetével kielégíteni az igényeket. Nálunk a földművelés még mindig nem áll a fejlődésnek azon a magaslatán, amelyre intenzív munkával fölemelkednie kellene; az ipar állami segítséggel sem tud kellő terjedelemben kifejlődni. A kereske­dés ellenben belekapaszkodik a nagy eu­rópai, sőt innen-onnan az egész világot áthálózó forgalomba. Természetes, hogy e visszás fejlődés, amely mégis csak­­ fejlődés, jobb a halálos stagnálásnál vagy visszaesésnél, arra bír­ja a műveit s okos szülőket, hogy gyerme­keiket elsőül a kereskedői pályára nevel­jék, ha már elteltek ők is, a jobb belátás­ban nevelkedett ifjak is az örökös jogász­­kodással, a veszedelmesen túlterhelt or­vosi pályával, a kevés prosperálást ígérő mérnöki renddel. A józanul gondolkodóknak nyomuk­ba szegődik a tömegösztön, amelyet az utánzás, a presztízs, a divatos jeliszó, hogy adjuk produktív pályára gyermekeinket, szintén odasodor a kereskedelmi iskolák kapuja elé. És hogy mennyire igaz az a Az angol hölgy. írta: Lakatos László. A gazdag párázat« levegőben ezer szag­­­­ keveredött egymással. Az illatok nem küz­döttek, nem viaskodtak egymással. Mi­nt az őserdő templomtorony Vastagságú fájának emeletnyi lomboztatásain,, nyálkás testét a deréknyi ágak köré tekerve, száz és száz kí­gyó pihen, békés, tunya emésztésben, úgy he­vert a kikötő vastag, nedves levegőjében — száz testként — száz ihatnak kanyargó ter­peszkedő csókja. Az állatn­ak nehéz, a kát­ránynak facsaró, távoli gyümölcsöknek édes, hajóköteleknek sósan maró, ázott fá­nak erdős izű szaga zagyva rétegekben bo­rult egymásra. A nagy kated­rális harangja most zúgta, kongatta a déliét és a nagy ha­rangnak komfor, még a déli melegben, ola­josan hig, szirupos­an lágy tenger fölött is ünnepélyes szaga súlyos ércköpönyegként borult ia fcőszentek,rec­aklik a vi­láglitó­ torony körül álolttak, hogy állandóan könyörögjék Isten kegyelmét a tengeren járók számára.­­ Mindenféle nép kavargott a kikötő part­ján, a nagy tárházak rácsos raktárudvarán, a­­ kai­csu mólókon, amelyeknek tengerbe nyu­iskola öltönyök, ffelöl­iák, cast­innak fiúk és leánykák fő testén kátránnyal festett nagy betűk pi­hentek és a meredekre épített kőparton, a­melynek gránitkocká­iból óriási vaskarikák lógtak alá, várva az érkező hajók nagy kö­­télszálait, amelyek a tenger vizétől kőke­mény testükkel beléjük fogózni készülnek. Kék vászonnadrágban, mezítelen felső test­tel olasz rakodómunkások jártak itt, vállu­kon nehéz teher, amely úgy lenyomta tes­tüket, hogy kormos szakállu arcuk 'szinte a_poiros földet látszik érinteni. A sok pisz­kos olasz munkás közt szinte királyi herce­gek módjára ácsorogtak az angol stewar­­tok és matrózok mosott, fehér vászonnad­rágban, tükörtiiszta kék zubbonyban, puha, kötött fehér ingben, amelynek öblös nyaká­ból büszke nézéssel emelkedett ki a tisztá­ra beretvált arc, hol kőfehéren, hol — pá­linka gőzétől megfőzve, kipárolva — bron­­zos-veresen. Papucsos, humuszos tunyasá­gában is csillogó szemű, dilófaszínü arabs ember nagy cinkarnában cukorban főtt édes kávét átült, odébb sárga rézfü­llbe valós kofák fák citromlevet csepegtettek az Osztriga fel­­hasí­tott belsejébe. Cövek módjára álló rend­őrök fejük sima ércsisakját kínálták tükör­ként a fén­yes déli napfény sugarainak . . . Egy a mólóra forduló társzekér faráról kis kutya vidám vakkantással ijesztette idegen szekerek lovait . . . A nagy harangnak tömött hangú zúgá­sa most elállt. A világi­tótoro­ny mellett ki­csiny villanyos csengő szólalt meg és éles, ezüstös berregéssel vékony hang­cikk-cak­­kokat küldött a levegőbe ... A hosszú, éles csengetés az indiai hajó jövetelét jelez­te. Révészek, vámőrök, teherhordó munká­sok, piaci szolgák, utasra éhes kocsisok, a nagy kereskedőházak kiküldöttei és egy-két fekete fejkendős várakozó anyóka most mind a mólóra tolult, hogy az idegen óriást fogadja. Már érkezett is a hatalmas . . . körötte fehér habtarték vált kii a vastag zöldes-kék vízben, feje fölött a tornyos kéményből ka­vargó fekete kőszénfüst bobírozódott millió fekete felhővé. A hajó kürtője beledugott a Várakozó kikötővárosba, hatalmas szavával vendégjogot, de egyúttal tiszteletet is köve­telvén magának. Most már megállt a hajó. Sok hónap­nak, sok hétnek, isok éjszakán, sóik nappal­­ián, rettenthetetlenül haladt előre­­ a tengeren. Idegen földeket hagyott el, ösmeretlen sor­ kérjen árjegyzéket.NEUMANN M. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Sserged, Kárász-utca 5»

Next