Délmagyarország, 1913. szeptember (2. évfolyam, 203-227. szám)
1913-09-02 / 203. szám
a- Ml-TiPban""CT-'w ■« ■ [UNK] [UNK]- !■ ■ [UNK] ■ [UNK] 11"- -11 Szerkesztőség Kárász-utca 9. ELŐFIZETÉSI iR SZEGEDEN ELŐFIZETÉSI ÁS VIDÉKEN [I Kiadóhivatal Kárász-utca. __ egész évre . K 24 — félévre . . K Q-- egész év* . K»-«évre . .KM- Negiredévre K 6'— «gyhéropra K 2-— negyedévre KT— eorMnapnK 240 11 Telefon-szám: 305. Egy« szén ér* m ihm Eg yes én M Mér. I Telefon-szám: 305. u rB n n ni—■——«———■ «m—mi sun*? Szeged, 1913. II. évfolyam 203. szám Kedd, szeptember 2 Elkésett vezércikk. Azért késett el, mert tulajdonképen régebben kellett volna megírni, ha azt akartuk, hogy az új tanévre némi láttatja is legyen. Van azonban két vigasztalásunk. Az egyik az, hogy a jó tanács sohasem jön későn. A másik pedig az, hogy tanácsainkat minden valószínűség szerint úgyse fogadták volna meg. De mindegy. Az újságíróknak hagyományos kötelessége, hogy ilyenkor, tanév elején, elmondjon az iskolázásról egyetmást, akár van foganatja a szavának, akár nincsen. A pályaválasztás kérdésére fölösleges sok szót vesztegetni. Hogy a magyar szülő ne jogásznak adja a fiát, hanem jobb kenyeret, függetlenebb és hasznosabb életet biztosító pályára, arról még ma is hiába beszélünk,amikor pedig már ijesztően nagy a jogász-proletárok száma és az állam teljesen képtelen további hivatalokat szervezni,ahová a doctor juris utriusqueurakat valahogy elhelyezhesse. Magyarországon még mindig bolond beszédnek tartják, hogy az ifjúságnak ép a java s a tehetősebbje menjen ipari, kereskedelmi, gazdasági pályára; mert fiatalságunk szinejava ezután is gyakornok akar lenni s tiszteletbeli segédfogalmazó vagy számfeletti ügyvéd — szóval: ,,úr“. Még a mérnöki és az orvosi pályára is aránylag kevesen szánják el magukat az úgynevezett „jó“ családok fiai közül. A tanári pályát kerülik és nem becsülik eléggé a filozoptert, aki majd csak egyetemi professzor korában jut illő megbecsültetéshez a hazai társadalomban. Akkor sem a tudományáért, hanem a jelentékeny fizetéséért és a nagyságos vagy méltóságos titulusáért. Egy szó mint száz: „jogásznemzet“ vagyunk, az is maradunk. A magyar hivatalszolgától a magyar mágnásig mindenkinek az az álma, hogy a fia egykor jogdoktori diplomát szorongasson a kezében. Hogy aztán a diplomát mire használhatja, azzal senki sem törődik. És mi a „haladás“ utján meg nem állunk addig, amíg az utolsó utcaseprőt is úgy nem hívhatjuk, hogy: „doktor úr“. De hagyjuk az örökös panaszt oly bajok miatt, amelyek forrása mélyebben rejtezik, hogysem egy újságcikk oda levezethetné olvasóit. Még a mai nehéz viszonyok közt is örvendetes jeleit vehetjük észre fejlődésünknek. Hogy a fejlődés nem szerves, az egészen kétségtelen. Mert a gazdasági élet három tényezője, a földmivelés, ipar és kereskedés közül normális körülmények közt időrendben mindig a harmadik a kereskedés. Jelentkezik a nyersáruk és az ipar termelte javak kicserélésére akkor, amikor a földműves már rég megtanulta a talaj intenzív, hasznos és előrelátó művelését, az iparos már képes a kor színvonalán, mestersége technikájának teljes fegyverzetével kielégíteni az igényeket. Nálunk a földművelés még mindig nem áll a fejlődésnek azon a magaslatán, amelyre intenzív munkával fölemelkednie kellene; az ipar állami segítséggel sem tud kellő terjedelemben kifejlődni. A kereskedés ellenben belekapaszkodik a nagy európai, sőt innen-onnan az egész világot áthálózó forgalomba. Természetes, hogy e visszás fejlődés, amely mégis csak fejlődés, jobb a halálos stagnálásnál vagy visszaesésnél, arra bírja a műveit s okos szülőket, hogy gyermekeiket elsőül a kereskedői pályára neveljék, ha már elteltek ők is, a jobb belátásban nevelkedett ifjak is az örökös jogászkodással, a veszedelmesen túlterhelt orvosi pályával, a kevés prosperálást ígérő mérnöki renddel. A józanul gondolkodóknak nyomukba szegődik a tömegösztön, amelyet az utánzás, a presztízs, a divatos jeliszó, hogy adjuk produktív pályára gyermekeinket, szintén odasodor a kereskedelmi iskolák kapuja elé. És hogy mennyire igaz az a Az angol hölgy. írta: Lakatos László. A gazdag párázat« levegőben ezer szag keveredött egymással. Az illatok nem küzdöttek, nem viaskodtak egymással. Mint az őserdő templomtorony Vastagságú fájának emeletnyi lomboztatásain,, nyálkás testét a deréknyi ágak köré tekerve, száz és száz kígyó pihen, békés, tunya emésztésben, úgy hevert a kikötő vastag, nedves levegőjében — száz testként — száz ihatnak kanyargó terpeszkedő csókja. Az állatnak nehéz, a kátránynak facsaró, távoli gyümölcsöknek édes, hajóköteleknek sósan maró, ázott fának erdős izű szaga zagyva rétegekben borult egymásra. A nagy katedrális harangja most zúgta, kongatta a déliét és a nagy harangnak komfor, még a déli melegben, olajosan hig, sziruposan lágy tenger fölött is ünnepélyes szaga súlyos ércköpönyegként borult ia fcőszentek,recaklik a világlitó torony körül álolttak, hogy állandóan könyörögjék Isten kegyelmét a tengeren járók számára. Mindenféle nép kavargott a kikötő partján, a nagy tárházak rácsos raktárudvarán, a kaicsu mólókon, amelyeknek tengerbe nyuiskola öltönyök, ffelöliák, castinnak fiúk és leánykák fő testén kátránnyal festett nagy betűk pihentek és a meredekre épített kőparton, amelynek gránitkockáiból óriási vaskarikák lógtak alá, várva az érkező hajók nagy kötélszálait, amelyek a tenger vizétől kőkemény testükkel beléjük fogózni készülnek. Kék vászonnadrágban, mezítelen felső testtel olasz rakodómunkások jártak itt, vállukon nehéz teher, amely úgy lenyomta testüket, hogy kormos szakállu arcuk 'szinte a_poiros földet látszik érinteni. A sok piszkos olasz munkás közt szinte királyi hercegek módjára ácsorogtak az angol stewartok és matrózok mosott, fehér vászonnadrágban, tükörtiiszta kék zubbonyban, puha, kötött fehér ingben, amelynek öblös nyakából büszke nézéssel emelkedett ki a tisztára beretvált arc, hol kőfehéren, hol — pálinka gőzétől megfőzve, kipárolva — bronzos-veresen. Papucsos, humuszos tunyaságában is csillogó szemű, dilófaszínü arabs ember nagy cinkarnában cukorban főtt édes kávét átült, odébb sárga rézfüllbe valós kofák fák citromlevet csepegtettek az Osztriga felhasított belsejébe. Cövek módjára álló rendőrök fejük sima ércsisakját kínálták tükörként a fényes déli napfény sugarainak . . . Egy a mólóra forduló társzekér faráról kis kutya vidám vakkantással ijesztette idegen szekerek lovait . . . A nagy harangnak tömött hangú zúgása most elállt. A világitótorony mellett kicsiny villanyos csengő szólalt meg és éles, ezüstös berregéssel vékony hangcikk-cakkokat küldött a levegőbe ... A hosszú, éles csengetés az indiai hajó jövetelét jelezte. Révészek, vámőrök, teherhordó munkások, piaci szolgák, utasra éhes kocsisok, a nagy kereskedőházak kiküldöttei és egy-két fekete fejkendős várakozó anyóka most mind a mólóra tolult, hogy az idegen óriást fogadja. Már érkezett is a hatalmas . . . körötte fehér habtarték vált kii a vastag zöldes-kék vízben, feje fölött a tornyos kéményből kavargó fekete kőszénfüst bobírozódott millió fekete felhővé. A hajó kürtője beledugott a Várakozó kikötővárosba, hatalmas szavával vendégjogot, de egyúttal tiszteletet is követelvén magának. Most már megállt a hajó. Sok hónapnak, sok hétnek, isok éjszakán, sóik nappalián, rettenthetetlenül haladt előre a tengeren. Idegen földeket hagyott el, ösmeretlen sor kérjen árjegyzéket.NEUMANN M. cs. és kir. udvari és kamarai szállítónál részére kaphatók Sserged, Kárász-utca 5»