Délmagyarország, 1913. november (2. évfolyam, 255-279. szám)
1913-11-01 / 255. szám
2 maradandó templomot épít. Kívánatos lenne, hogy az első krematórium mielőbb fölépülhetne Brassóban. Addig azonban, míg a halottégetés általánossá lesz, megmarad még a régi szokás és a régi fájdalmas visszaemlékezés. Halottak ünnepén hányfelé zendül föl szomorú halotti ének! Ha a rég eltávozottak felelni tudnának arra, vajjon mit felelnének? Valószínűleg azt, hogy ők immár a boldogabbak, mert reájuk már elmúlhatatlan szerelemmel mosolyog az örök béke, csend és nyugalom, az élet három legnagyobb értéke. DEEMAQYARORSZÁQ 1913. november 1. közművelődnek. Az ellenzék ha ugyan a párttaktika szempontjából addig mást nem határoz, — mert hiszen mindég a párttaktika érdekében határoz el valamit, s aztán ugyanannak a párttalktikának az érdekében cselkeszi az elhatározottnak ellenkezőjét, — tehát, ha megmarad mai álláspontja mellett, akkor december 7-én lemegy Kolozsvárra. Mégpediglen függetlenségi kongresszusra megy le. Előre tudjuk, lesznek nagy szavalások és filippikák, s igazán, de igazán nem irigyeljük a kolozsváriaktól ezt a kis népünnepélyt. Az ellenzék iránt is vagyunk annyi jóakarattal, hogy különb sikert kívánunk neki, mint amilyennel 1910-es kolozsvári kirándulása járt, amikor bizony nagyonns-nagyon szomorú kis „nép“-gyülést tudtak ott összehozni. Meg sem is említenők ezt a mindenképpen jelentéktelen excussiót, — hiszen végtére mindenki úgy mulat, ahogy akar, — ha a „kongresszus“ egyik és legfőbb pontja nem „Erdély és a közművelődés“ volna. Nehéz megérteni, — ugyebár, — hogy mit keres az ellenzék egyik gyűlésének programján a közművelődés kérdése. S mit akar egy politikai párt, egy prano>ncírozottan politikai gyűlésen a kulturális kérdésektől? Azt senki nem gondolhatja, hogy a párt Kolozsvárom fogja elhatározni, miszerint közte és a kultúra között szorosabb kapcsolatot kell létesíteni. Hanem ismerni kell az állapotokat. Itt, Kolozsvárott van az ország legnagyobb kulturegyesülete, az Emke. Minden harmadik ember érdeklődik itt ennek az egyesületnek s ezzel kapcsolatban a közművelődésnek ügye iránt. Itt tehát a legjobb csalétek a közművelődést hangoztatni. Különben is állandóan .az erdélyi magyarok közműveltségi állapotai, az oláhok terjeszkedése, a magyarság tehetetlensége a beszéd tárgya, s mindezt szeretik kapcsolatba hozni az Emikével. Amellett az intelligencia hangulatát meglehetős izgalomba tartja egy, az Emke belsejében dúló, semmiesetre sem hasznos mozgalom, amelynek annyira személyes éle van, hogy beszélni sem érdemes róla. A tény az, hogy aki ma Kolozsváron közművelődési jelszóval jön, jól számít, miután különösen az Emikével kapcsolatban itt erről a kérdésről szívesen beszélnek. Erre spekulál a tisztelt ellenzék is és ezért rángatta elő hajánál fogva egy par excellence politikai ülésre a közművelődés képét. Tudja, hogy ma az Emkékem két párt küzd egymással, s ezt a belső küzdelmet szeretné politikai térre átjátszani. Egészen bizonyos, hogy a két párt közül az egyik csatlakozik hozzájuk, s akkor meg lesz a legnagyobb baj. A közművelődés ügye Erdélyiben a magyarság ügye. Soha ebből politikát nem csináltak és nem is szabad csinálni. Erdélyben magyarok vannaik, akik elsősorban magyarok és csak aztán tartoznak politikai pártokhoz. Ez volt az Emiké alapelve is mindig. És most jön az ellenzék, kisajátítja magának a közművelődés ügyét, pártpolitikai kérdéssé teszi azt és felrobbantja azt az egyetértést, ami az erdélyi magyarságban mindenkor megvolt, amikor a magyarok közművelődési ügyeiről volt szó. Egyenesen megbontják majd az erdélyi magyarságnak faji kérdésekben eddig mindenkor tanúsított egyetértését, s két pártra szakítják kongresszusokkal az eddig egységes erdélyi magyarságot. Ezt az ajándékot viszi a függetlenségi párt Erdélynek. Persze, ahhoz, hogy nemzetiségi kérdésekről beszéljenek a kongresszuson, nincs bátorságuk. Hiszen ők a nemzetiségek mentorai, a szerbek barátai, a horvát túlzók protektorai nekik csak hallgatóság kell — na és szeretnék, ha az Emikében ebben a gazdag, s Erdélyben, hat atomszámba menő egyesületben magukhoz kaparintanák a hegemóniát. Ezért lett nekik egyszerre olyan fontos a közművelődés ügye, s az erdélyi magyarság, amit kormányképes korukban bizony, teljesen elhanyagoltak. Kár, nagy kár — nem nekünk és nem a nemzetnek ,— hogy az ellenzék így, mai taktikájával folyton arra emlékeztet,hogy mit kellett volna elvégeznie, amikor a hatalmon volt. Kár, nagy kár — nemzetnek és ellenzéknek egyaránt — hogy az ellenzék valamikor, nem is nagyon régen, hatalmon volt; a nemzetnek, mert a kijózanodásért túldrága árt fizetett; az ellenzéknek, mert nincs azt az épeszű ember, aki hinni tudjon, neki, ha összeveti azzal, amit akkor tettek, azt, amit ma beszélnék. Kár, nagy kár, — nem nekünk és nem a nemzetnek, — hogy az ellenzék i most úgy tesz, mintha közművelőd massinát, csak a használatát mutatták meg , neki vagy harmincszor. És úgy látszik, a szeméhez már sokkal közelebb volt a Rezső agyveleje, mint a füléhez, mert alig egy hónap leforgása alatt olyan fényképeket produkált a göndör fiú, hogy csak úgy búgott. A szép mama oda lett örömében.. Addig sem kételkedett ő egy pillanatig sem fia kiváló képességeiben, csak bizonyítani nem tudta . . . No, de most már megvan a bizonyítéka is! . . . Ezentúl, nem könyörgött többé a tanároknak, hanem szidta őket tokaji bor helyett. — Ne merjék többet az én fiamat megbuktatni, mert magánál a miniszternél jelentem föl magukat, hogy csak azokat eresztik át, akiktől prezentet kapnak. Ám nem használt a fenyegetése semmit: a tanár urak kénytelenek voltak Rezsővel megismételtetni a harmadik osztályt, mert még a saját nevét sem tudta helyesen leírni. S miután másodszor is megbukott, a harmadik osztályban, törvény értelmében kitették a szűrét a gimnáziumból. A szép mama kétségbeesetten tördelte a kezét és megátkozta az igazságtalan tanárokat. Rezső ellenben vigyorgott, állatot szel üdített és ikodakozott. A rokonok, egyebek között a nagyma fma, Ambrus bácsi, Póli néni, most már határozottan követelték a Rezső mamájától, s hogy fiát fotografus-inasnak adja . . . Az ám! Hogy az ő szép fiából mesterember legyen.! Mikor olyanori ,még a gyomra is, hogy a hétköznapi ételt meg sem tudja tenyészteni! Soha! Hiába irigykedik ország-világ az ő zseniális fiára, majd megmutatja az nekik, ha megnő, hogy urasan meg lehet élni tudomány nélkül is. A família dühbe gurult ekkora elfogultságon. Fölváltva eszelték-szidták a Rezső mamáját, de nem használt annak semmi sem. — Majd megmutatja ő nektek! — hajtogatta egyre. — Ar lesz belőle, akárhogy üldözitek is . . . Még folytatta volna, de szerencsére éppen belépett Rezső és kettévágta az általános veszekedést . . . — Mamuci, nyolcvan krajcárt kerestem... — Jé, te fiú! — Na — érdeklődött Ambrus bácsi is, kopasz fejére tolván okuláréját, — erre magam is kiváncsi vagyok. — Nyolcvan krajcárt kerestem — ismételte Rezső — bakákat fotográfáltaim. — Hogy hölgy, te aranyos? — kérdezte a szép mama és majomszeretettel körülrepeste s csókolgatta buta göndör fiát. — Hát — válaszolt Rezső két perc múlva — úgy, hogy bementem a kaszárnyába. — Nessziiíom! — sikáÜott föl a mama örömében. — Bementél a kaszárnyába? — Be — vallotta Rezső egyszerűen. Póli néni is csodálkozott a Rezső merészségén. Az ő képzeletében valami rettenetes barlangként szerepelt a kaszárnya, ahol minden zugolyban és emberen gyilkos szerszámok fityegnek. — Bementél a kaszárnyába? — sápitorval elhalványodva s aggszüzes tekintetével szinte bámulva csüngött a göndör kamaszom.. — Élelmes kölyök! — ismerte be maga Ambrus bácsi is. •— Bement a kaszárnyába!.. ... Az aggodalmak eloszlottak, szó egyelőre nem is esett a Rezső jövőjéről. Bizalommal nézegették a fenegyereket, aki be mert menni a kaszárnyába.’A mama csókolgatta és váltig mondogatta: — nem megmondtam? Kinek volt igaza?! — A többiek büszkén bóilomgattak a fejükkel és megveregették ő göndörsége vállát. Hogy mit jövendöltek ki a jó rokonok a Rezső kaszárnyavizitjéből, azt Isten tudja csak, csupán annyi bizonyos, hogy maga a hős sehogy sem tudta megérteni a lelkesedésüket. Miért bámulgatják őt azért, mert bement a kaszárnyába fotográfiozni? Nem volt ott semmi félelmetes. Vagy busz baka exechtozott, egy káplár meg káromkodott, de csak a bakákra, ám még azok sem vették komolyan a rossz kedvét, meg sem verték a káplárt, pedig buszán voltak hozzá. Egyszóval igen szelíd emberek a bakák, még a diákok is sokkal vadabbak ... Mi lehet meggyőződhetnek arról, hogy dúsan felszerelt raktárunkban kizárólag saját készítésű, elsőrendű bútorok, minden versenyt felülmúló árban — kedvező fizetési feltételek mellett — is kerülnek eladásra. Tisztelettel Élyesik !Kínasztalosol Üstori Istila Szeged, Tisza Lajos-Körtit 19 (Kertész pí HHel szemben.)