Délmagyarország, 1914. március (3. évfolyam, 50-75. szám)
1914-03-01 / 50. szám
a. r MLMAGYARORSZÁG 1914. március ! gőhöz és emberséges bánásmódhoz juthatnának a társadalom páriái. A több épületet fokozatosan fel lehetne emelni a rendelkezésre álló pénz előkerülése esetén. A nagy betegfelvevő épületet azonban a legközelebbi hetekben építeni kell, mert szégyene a városnak, hogy eddig is húzta, halasztotta ezt az ügyet, holott annak idején az egyetem kedvéért ugyancsak gyorsan ajánlotta föl az ötszáz ágyas nagy kórházat! A tanyai vasútról talán szólni sem kellene, annyira nyilvánvaló, hogy ennek az intézménynek az indokolatlan halasztgatásával is végtelen károsodás érte már a város közönségét. A vasút hiánya okozza az élelmiszerek rendkívüli drágaságát, ez akadályozza meg, hogy a tanyai lakosság rátérjen a belterjes gazdálkodásra, hogy a városi földbirtok parcellázását tervbe venni és keresztülvinni lehessen. A tanyavilág előnyeinek kihasználása és jó közlekedés nélkül soha se fog a város piaca és kereskedelme előnyös változáson keresztülmenni és a polgárok tízezreinek jobb megélhetést biztosítani. Hogyha pedig azt kérdezné valaki, hogy miből fogjunk hát hozzá ezekhez a nagy közművekhez, mikor nincs pénz, akkor azt kellene rá válaszolnunk: pénznek kell lenni, mert azért van a hatóság, hogy a halaszthatatlan közszükségletek fedezéséről és megvalósításáról gondoskodjék. Szerezzen kölcsönt, vagy adjon el a birtokaiból, vagy teremtsen alapot bármi más módon, ami rendelkezésére áll, de a felsorolt nagy alkotások építésének megkezdését tovább halasztani nem lehet. A polgárság joga, hogy követeljen, a hatóság kötelessége, hogy a parancsnak helyt álljon! Az a bizonyos végrendelet. (Saját tudósitónktól.) Bizonyára igen kitűnő biró Bernáth Géza őnagyméltósága és a legkiválóbb jogászok egyike Chorin Ferenc őméltósága. Péntek este mind a ketten fényes beszédet mondottak a főrendiházban, de egyiküknek a finom jogászi érvelése és előkelő szónoki művészete sem keltett akkora hatást, mint az a pár mondat, amelyben akadozva és a kifejezések után kapkodva fejezte ki a maga álláspontját egy másik főrend: Zselénszki Róbert gróf. Ha a grófnak jogtudományi ismeretei talán nincsenek is, van sajtójogi tapasztalata. Annyit támadta őt a sajtó, hogy, mint mondja, megkérgesedett tőle a bőre. Talán sohase kereste, hogy miért támadták, de mi láttuk, hogy azért, mert minden közügyben azt az álláspontot foglalta el, amely ép akkor a legnépszerűtlenebb volt. Zselénszki gróf most a méltóságos és kegyelmes főrendeknek elmondotta egy kellemetlen emlékét, mely szemmel láthatóan igen nagy hatással volt. — Egyik esti lap, — mondotta, — még azzal is megrágalmazott, hogy egész vagyonomat végrendelethamisitással örököltém. — Miért nem tetszett pert indítani? — kérdezte az ellenzék. — Hogy pöröltem volna, — felelte a gróf, — mikor végrendelet nélkül örököltem! Világos, hogy ha egyáltalán nem volt végrendelet, akkor azt nem is lehetett meghamisítani. Azaz, a vád, amelyet a gróf ellen hangoztattak, a legtökéletesebb mértékben „légből kapott“ volt. Annyira nem volt igaz és annyira nyilvánvaló, kétségbe egyáltalán nem is vonható volt az alaptalansága, hogy Zselénszki gróf a perre nem is gond dolt. Maga az elbeszélés kétségtelenül alkalmas arra, hogy híveket szerezzen akár a legszigorúbb sajtóreformnak is. Mi azonban, akik a sajtó dolgaiból nem csupán a kellemetlen megnyilatkozásokat ismerjük, mint a Zselénszki gróf, — meg tudjuk magyarázni, hogy hogyan lehetett a gróf urat egy mérges vezércikkben végrendelethamisítóvá avatni. Az újságíró sohase oly gonosz, hogy kieszeljen valami rágalmat. Neki minden rágalmat többnyire művészien kikészítve és fényesen garnírozva, — de legalább is félre készen házhoz szállítanak. Mindenkinek vannak ellenségei vagy ellenfelei, — minél nagyobb ember valaki, annál több az ellensége. Zselénszki gróf mérget vehet rá, hogy neki nem egy és nem száz ellensége van. Ezek alkalmilag elejtenek róla egy-egy rosszindulatú megjegyzést; ezt valaki fölkapja, aki nem barátja a gróf urnak és tovább adja, — de előbb tesz hozzá valamit. így vándorol a maliciózus megjegyzés és amint tova gördül, tapad hozzá minden piszok, amit útjában talál. Női, mint a lavina, míg takaros kis pletykává és végül jól kihúzott rágalommá gömbölyödik. És ilyen imponáló alakban jelentkezik azután a pártkörben vagy a szerkesztőségben. Ha magasan járnak a politikai szenvedelmek és ítéletet kell mondani azonnal, vájjon ki tudja a hónapok óta növesztett rágalmat vagy pletykát ezernyi alkotórészére bontani és megtalálni hogy mi az igaz benne, vagy mi a hazugság? Az újságíró rendszerint nem kohol és nem rágalmaz, csak könnyen hiszi és tovább adja, amit hall. Ha ezt szüntetné me £ utáltam, mert öreg és erőszakos; önt szeretem, mert fiatal és gyöngéd . . . A doktor (nyersen): Ne sértegessen! Oly kevéssé vagyok gyöngéd, mint amennyire nem vagyok már fiatal! Ha látott valaha gyöngédnek, bizonyára nem önhöz voltam az! Értse meg, semmi közöm önhöz, semmi közöm önhöz . . . semmi közöm! Tiltakozom az ellen, hogy valaha is egy tekintettel csak gyöngédséget mutattam volna ön iránt. És hogy mért szeret maga engem, az nekem csupán olyan probléma volna, melyet nem tartanék érdemesnek megfejteni. De nem is probléma. Egyszerűen ebben a faluban a férjén kívül én vagyok az egyetlen férfi, aki mértékre csináltatja a szabónál ruháit. Ha más lett volna, abba szeretett volna bele. Gesztyné: Mindegy! . . . A doktor: önnek mindegy, nekem nem az! (kérő hangon.) Méltóságos asszonyom, az istenért, ne csinálja ezt! .Mi célt ér el azzal, ha itt valamelyikünk meghal és valamelyikünket becsuknak? Hát nincs annyi emberi finomság, annyi öröklött neveltség önben, hogy ne irtózzék egy ordenáré látványosságtól, egy izgalomtól, mely az ősfarkas-tulajdonságot veri ki az emberi lélekből? Gesztyné: Mik voltak az ősei? A doktor: Az apám tanító volt, a nagyapám és a dédapám tanítottak; több ősről nem emlékszik meg a családi krónika. Gesztyné: Az én őseim farkasok voltak, iáit irtsál is aai rii oraiiii II am Difrisjl akik egymást falták föl. Én is farkas vagyok, a legveszedelmesebb fajtától, a nőstények neméből . . . ölni szeretnék . . . (Hangosabban.) Gyilkolni akarok . . . A doktor: Szervi baj az egész! Férfiak sosem szenvednek benne, nők is csak nagyon ritkán. Kezeléssel elmúlik ... Én a villamosfürdőket ajánlanám . . . Gesztyné: Vért akarok látni, vagy azét, akitől testileg undorodom, akit gyűlölök vagy az önét, akit szerelemmel szeretek. A doktor: Úgy kell nekem, mert nem jártam el rendesen ideggyógyászatra; most tudnám, mi a teendőm önnel szemben . . . Nem ér semmit az egész egyetemi rendszer! Gesztyné: Még tíz perc (izgatottan rázkódik meg). A doktor (fölkel a székéről, de nyomban visszaesik rá): örült! Gesztyné: Mit akart e pillanatban velem? A doktor: Rá akartam rohanni, leteperni a földre és a székhez kötözni, hogy aztán az urának, mint veszedelmes tébolyodottat mutassam be. Gesztyné: És mért nem tette? A doktor: Nincs hozzá elegendő bátorságom ... Gesztyné (revolvert tesz az asztalra): Azt tanácsolom önnek, hogy ne várja be, míg a férjem magára rohan, hanem mihelyt az ajtóin belép, nyomban süsse rá a fegyvert. Mélyen célozzon a bal lágyék felé, úgy biztosan a szívét fogja találni. A doktor: Istenem! miért nem születtem humoristának,hogy feleletül erre a bardarságra egy vidám adomával, vagy ötletes elmésséggel tudnám megnevettetni! Van mért nem vagyok festőművész, aki szavakkal tudnám elébe varázsolni a szép, a nagy yagot, a természetet, hogy felderítsem ebből a fekete hangulatából ... Az én nagy bajom, az öngyilkos gondolatai mellett az, orvos vagyok, akit eltompult a halálérzésbe! Nekem cseppet sem irtózatos másokat hah látni, de azért . . . saját magamat . . . rázkódik. Gesztyné: Nagyon ítél? , ( A doktor: Majdnem olyan nagyon, tijt ön, csak épp, hogy^kevesebb örömmel fé*0,’ mint méltóságod. És aztán ... mit tag*1“ jam, remélek. Bízom abban, hogy a véle 1 ® halomra dönti mindazokat a terveit, mebt két asszonyom ma este idegrohamában beszélt ... ön talán nem fél? Gesztyné egész testében megborzolva): Nagyon, nagyon félek! . . . (Mosolyo ®va.) De az olyan jó! . . . _1 e A dottor (mérgesen): Az ördög vigye magát, asszonyom, — és minden ostoba beteg asszonyt! ... $ (Az udvarról !hangos ‘hangos ugatás csaholás hallatszik. Kocsizörgés.) —— első kézből, nagy választékban csakis az —■,, ■ U U I H11 ^ Eiesill iszlaiosDh IMIM Imin