Délmagyarország, 1914. december (3. évfolyam, 309-338. szám)

1914-12-01 / 309. szám

Szeged, 1814. december 1. DÉLM­AGYARORSZÁG 5 buzgó szolgálataiért legfelső­­ e­lisimerése tud­­tul adassék. Egyúttal Boros Sándor pénzügyi tanácsost, szegedi p­énzügyigazgató-helyet­­test, a VII. fizetési osztályban való megha­gyása és a királyi tanácsosi címnek díjmen­tes adományozása mellett pénzügyigazgató­­vá kinevezte. — Kezdődik az ingyentej kiosztása. Kedden, december 1-én kezdődik Szegeden az ingyente­j kiosztása. Tudvalevőleg lelkes moz­galom indult meg, hogy a szegény iskolás gyermekeknek tápláló reggelit adjanak és a közönség nagyszívü érdeklődéssel segítette a humánus feladat megoldását. Keddtől kezd­ve 200 iskolás gyermeket látnak el ingyen­tejjel, még­pedig a Szilléri-sugárúti, a Jem­ey­­h­ázban levő belvárosi leányiskola és a Siket­némák intézetében tanuló elemi iskolások kö­zött. Remélni le­­et, hogy rövidesen lehetővé válik, miszerint még több szegény gyermek is kapjon a friss reggeliből, remélni lehet, hogy a nagyközönség megmarad ezután is adakozó kedvében és kisebb-nagyobb adomá­nyával továbbra is fölkarolja az akciót. — Cserépy ezredes meghalt. Kis uszkai Cserépy Árpád ezredes, a szegedi 3-i­k hon­véd huszárezred parancsnoka szombaton reg­gel Bécsben egy szanatóriumban meghalt. Cserépy ezredes végigharcolta hős szegedi ez­rede élén a galíciai nagy csatákat. Három ,szúrt sebbel érkezett haza sebesülten. A Ka­tolikus Nő­védő Egyesület Madách-utcai tiszti üdülőjében gyógykezelték sokáig a sebesült katonatisztet, aki erős neuraszténiáiban is szenvedett. A tiszti üdülőből, Tisza La jog­körűid lakására szállították Cserépy ezredest. ’Itt érte a királyi kitüntetés.: őfelsége ezre­dessé nevezte ki és vitézségéért a 3-ik osz­tályú hadiéki­tményes vaskoron­a re­ndet ado­­­mányozta neki. Nem sokáig örülhetett azon­ban a derék katona a szép kitüntetésnek. Pár napra rá agyszélhüdés érte. Bajára gyógyu­lást ment keresni. Bélésben egy egyetemi ta­nár tanácsára szanatóriumba ment be. Itt­­ érte utól a halál szombaton hajnali négy óra­kor. Hitvese, aki odaadó szeretettel ápolta hős férjét, a­ halál percében is mellette volt. A halálról táviratilag értesítette Szegeden tartózkodó két felnőtt leányát és a huszár­ezred parancsnokságot. A váro­sban az ezre­des halálának híre általános és nagy részvé­tet keltett, Cserépy ezredes holttestét Bécs­ből Aradra szál­lít­ják és ott ermedik el. Az el­huny ugyanis sokáig volt az aradi huszár­ezred parancsnoka. A szegedi huszár­lakta­­nyára­­ kitűzték a gyászlobogót, a szegedi hu­szárezred tisztikara kü­ldöttségileg jelenik meg a temetésen és koszorút helyez a ko­porsóra. — A szegedi Vörös­ Kereszt választmá­nyi ülése. Az alábbi sorok közlésére kértek fel­­ bennünket: A Vörös­ Kereszt szegedi vá­lasztmánya ez után is­ kéri választmányi tag­jait, hogy a december hó 6-án d. u. 4 óraikor a városháza tanácstermében tartandó vá­lasztmányi ülésen megjelenni ,szív­esked­je­nek. Egyben az ív­tartók­at k­érjük, hogy de­cember 5-ig az aláírási íveket a titkári iro­dába­ (Somogyi­ utca 20) szolgáltassák be. — Gyermek-előadás a katonák javára. Vasárnap, december 5-én délután 3 órakor, a Szegeden fekvő sebesült katonák karácsony­fája javára gyermek-előadás lesz a Korzó­­moziban. Az előadás műsorát, itt közöljük: 1. Mozgó képek. 2.­­Szavalatok, írta:­­Móra Fe­renc. — Előadják: Matusko-vich Lcilika, Szán­tó Margitka és Móra Pannika. 3. PoJidini: Csipke Róz­silka ébredése. —­­Éneklik: Vágó Irén, Várasdy IMaea, Nécsey Mariska, Bagáry Klári, Berényi Margit, Szinger Böske, Schwartz Izabella, Balassa V­i­lm­a, Stilét­ormos Évi, Winternitzi­­ Katica, Fejős Ilona, Szoim­­m­er Adél, Bruner Aranka, Calmer Margit, Ország Vilma, Ország Blanka, Sich­wart­z Rózsi, Kormányos Etelka és Kratochvili­it­on­ka. 4. Mozgó képeik. 5. Tündértánc, — Lejtik: Várasdy Maca, Göndöcs Juliska, Mol­nár Ilonka, Bruckner Mariska, Toacsó Valér, Déskay Illonka, Kornfeld Elli, Zeisler Adél, Ország Blanka, Ország Vilma, Kosóiczky Pö­ Szt& és Sölétormos Évi. 6. Himnusz és Wacht •am Rein éneklése. Élőkép. Részt vesznek: Winternitz N­­us, Printz Hermán, Klein Tilda és az összes szereplők. A gyermek elő­adás­a ,Baba vásár“ -bevezetője egyúttal. Az előadásra a jegyeket Szántóné Ladányi Ma­riskánál és Bödőné Trinksz Paulánál lehet megváltani. A ba­bak­iállitásra a babák már szép számban érkeznek. A kiállitás december 10-től 12-ig lesz a Lloyd termében. A kiállí­tandó babákat december 6-ikáig lehet be­nyújtani Nónay Dezsők­e asszonynál (Kla­u­­zál-tér 2. sz.) — A magyar könyvkereskedők és a háború Szép és nemes mozgalmat indított a Ma­gyar könyvkereskedők és könyvkereske­delmi alkalmazottak egyesülete, a hábo­rúval kapcsolatban. Az egyesület felhí­vást intézett tagjaihoz, amely a következő­képen szól: „Harctéren küzdő kartársainkra legmelegebb szeretettel gondolunk. Legele­mibb kötelességünknek­­ tartjuk, hogy azo­kat, akik a jobb jövő­­ megalapozásáért folytatott háborúban munka­képtelenné válnak, a leg­messzebb menő erkölcsi és anyagi támogatás­ban­­ részesítsük, valamint azon kar­társaink hátramaradott ad­t, kik hősi halált halnak. Ezért elhatároztuk, hogy mindannyian fizeté­sünk néhány s­zázaléká­t egy éviig erre a célra adományozzuk és a l­egkevese­bb propagandát fogjuk folytatni az iránt, hogy ne legyen egyetlen könyvkereskedelmi alkalmazott sem, ki eme mozgalmunkban részt nem­ vesz.“ Az akció meg is indult és Budapes­ten meg­alakult a Magyar Könyvkereskedők és Könyvkereskedelmi­­ Alkalmazottak Hábo­rús Akciójának Országos Bizottsága, amely ha­sonló albizottságok szervezését az egész or­szágban megkezdette. Vasárnap Szege­den is megalakult a kereskedelmi és iparkamará­ban a délvidéki bizottság a következőképen: Budapestről a központot képviselték: Réti Béla a Franklin-Társulat cégvezetője és Kende Ferenc a Franklin-Társulat tisztvise­lője. A délvidéki bizottság tagjai tettek: Elnök: Lukács Lukács. Társelnökök: Barton Lipót,­­Schimtz Jenő, Heumanin Mór Sza­badaké. Ügyvezető titkár: Weisz Zsigmond. Más­od­titkár: Hechtl Dénes. A bizottság tag­ja­i: Vértes József, Nagy Mihály, Szépkuthy Nándor, Szemere Ármin, Volvo cits Dezső, Rubin Ármin Nagybecskerek, Borgida Sán­dor, Temesvár, Kollár A. Baja, Wagner Baja, Tóth Béla, Temesvár. — A családtagok részére kiadott arc­képes igazolványok használata. A m. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesülés szerint az áll­ami, a vármegyei és a törvény­­hatósági joggal felruházott városi alkalma­zottak igényjogosult családtagjai részére az 1915. évre szóló arcképes igazolvány­ok alap­ján féláru menetjegyek a m. kir. állam­vas­ut­a­k szem­élypénztárainál már 1. évi decem­ber hó 1-től kezdve válthatók. Az államvas­utak igazgatósága e rendelkezésével azt cé­lozza, hogy azok az igényjogosult alkalma­zottak, kiik az arcképes igazolványt család­tagjaik részére kiváltották, az egyes utazásra szóló igazolványok megszerzésének terhétől Páris a háború idején. + A „Politiken“ párisi levelezője érdekes képet rajzol a mostani Párisról, jobban mond­va a párisi életről. Leveléből közöljük a kö­vetkezőket : Maximnál! Hugó, a főpincér katonává lett és elment a háborúba és északon elesett, özvegyének egy kastélyt és fejedelmi va­gyont hagyva.­­Barátja, a valamivel korosabb Benoit, aki inkább valami szerzeteshez ha­sonlít, megelégszik azzal, hogy a sivárrá lett termekben egyik-másik törzsvendégnek fel­szolgálja a reggelit. Most nemi durrognak itt a pezsgőspalackok. A nagy terem, amelyben valamikor zajosan táncoltak, most üres és hideg. Az öreg asszony, aki a garderobe-ban folyton énekelt, most is énekel ugyan, de nem vidám dalocskákat, hanem a Marseillaist, vagy a God sav-et. A gróf úr, aki­­ mindig a bejárattól balra eső asztalnál ült — a Moet és Ghandon-cég főképviselője — még mindig idejár, de rettenetesen megsoványodott. N­e­m,­régiben kis örömben volt része, mikor­­ ver­senytársát, Mummot, a hirhedt Mummot, amint német állampolgárt letartóztatták. A gróf ezen a napon a becsületrend szalagját keresztbe tette a fehér ing plasztronjára, pe­dig ezekben a szomorú napokban, mikor se frakkot, sem smokingot nem hordanak, a becsületrendet is csak úgy látatlanul viselik. T­­e az, hogy Műm német, nagy örömet oko­zott a grófnak. „Benoit!“ — hangzik most egy kiáltás. A vendég, aki Benoit után kiált, az­ért öreg barátom, aki a lóversenyek ama nagyon öreg, vagy nagyon fiatal alakjai­­ kö­zül való, akik régebben itt a Maximban a de­­jeunner-ket látogatták és ezeket híressé tet­ték. Szó­­ nélküli fogyasztja el reggelijét, szó nélkül issza mm­eg a Volnay-ját, csak úgy né­ha-néha int a­­ fejével a pincér felé, s h­ogy önt­sön bort a poharába. És Benőtt i­eketén és ü­nnepiesen az ő hosszú pofaszakállával és sötét ábrázatával önt bort a vendég poharába anélküli, hogy arcán csak egy vonás is­­ megmozdulna. Az én­ barátom hirtelen hozzám fordul s azt kér­di tőlem­: Emlékszik még Sardanapalra?! Nyomban a Rothschild lovára, Sardanapalra gondoltam, amely megnyerte a Grand Prix-t. És abban a pillanatban magam előtt láttam Parist egy ragyogó júliusi napon, mikor egész Páris kiírni volt a longcha­mpsi lóver­senyen, ahol a legutolsó divatot mutogatták, mikor Champs Elysée egész a diadalkúpig hullámzott az automobiloktól és amikor a Bois de Boulogneban nem­ volt egy talpa­latt­­inyi üres­­ hely, melyet a párisiak el ne foglal­tak volna. A Szajna feketéllett a csónakoktól s a levegő megtelt a Cam­elot-k kiáltozásá­val és valamennyi Boulevard-on, de­­ főkép ott a Café de la Paix sarkán csak egy kiáltás vihar­zott: Sár­dán apai! Sard­an apai! Egy név, mely egész vagyont jelentett, ezer meg ezer megnyert és ezer ,meg­­ ezer elvesztett fran­kot a Rothschild lován. Monsieur és Madame Poincaré a fentartott páholyban ültek. Egy­szerre egy úr közeledett a köztársasági elnök helyéhez. Az osztrák-magyar nagykövet volt, aki azt a hírt hozta, hogy Ferenc Ferdinand trónörököst néhány órával ezelőtt meggyil­kolták. Pár pillanatig csönd és szenzáció. De azután a levegő megint visszhangzott a kiál­tástól: Sardanapal! Sardanapal! Kinek is lenne ideje arra, hogy egy­­ főhercegre gon­doljon, mikor a Rothschild lova megnyerte a Grand Prix-t! „Emlékszik még Sardanapal­ra?“ A nők most jobbára feketében járnak és sok prémet viselnek. Nagyon ritkán lehet vi­lágos színeket látni s az emberek megbotrán­­kozva fordulnak el, ha vörös ruhát­ látnak. Ruhák, kalapok, fátylak, sőt az alsószoknyák is feketék, vagy legfeljebb sötétl­ila színüek és a kis elárusi­tónők nem is próbálják már a ve­vőket holmi p­hantasie-kelmékkel csábítgatni. A Rue de Rivolin egy üzletben igen csinosan rendezett ruházati csoportot láttam ezzel a felírással: „Az első tűzkeresztség“. Játék­szerülő gyerekek számára csak kardok, pus­kák, trombiták és ólomkatonák szerepelnek. A boulevardok hosszában minden tíz lépés­nyire asztalok állnak tele ólomkatonákkal és játék­ágyu­kkal. A sok feketeruhás­ ember kö­zött gyakran láthatni sebesült katonákat. Egyik szobrász a minap 25 kiló gipszet ké­réseik de nem kapott. Várnia kellett, mert a kormány 500,000 kiló gipszet foglalt le­ban-

Next