Délmagyarország, 1915. július (4. évfolyam, 156-182. szám)
1915-07-01 / 156. szám
Szeged, 1915. julius 1. ''...................DÉLMAGYARORSZÁG ' "”•< szorog eleinte de nem sokára fut, rohan az ellenség elé és szembe találkozik vele, iarkasszemet néz e hordával, magasra tartja a legméltóságosabbat s a legenda azt mondja, hogy az ellenség hanyatt-homlok elrohant onnan és ők megmenekültek. Kedveseim! Mit tettünk egyebet mi? Kémes csatazajjal, dühöngő kebellel, tajtékzó szájjal milliók rohannak felénk a szélrözsR minden irányából; nézzetek bármerre, mindenhonnan ellenség, nem egy»zémü karddal, hanem rémes hadiapparátusokkal rohan felénk és mi felkaptuk a legméltóságosabbat, lelkünk főpásztora közénk jött, felkapta a legméltóságosabbat, magasba emelte és nem tettünk úgy, mint azok a pici, gyenge hitvány lelkek, akik a rémes felhő közeledtének megtántorodnak, nem tettünk úgy, mint manapság ezrek tesznek, amidőn a rémes háborút keresve, keresik az Istent, míg végre letagadják, mert azt mondják, ha volna, hát miért nem néz le, ha van szeme, miért nem néz a vérpaitakokra, ha van füle, miért nem hallja meg az ezreknek, millióknak a sóhajtását, mért nem hallgatja meg az özvegyek sírását, rimánkodását,ha van, moért nem csinál rendet, mért nóm csinál rendet? . . . Szegény, egyszerű, együgyű lelkeknek mosolyra méltó isteni tagadása. Mi nem tettünk úgy kedveseim, mi felkaptuk, keresve keressük az Istent. Keressük az Istent a háborúban, keressük az Istent e rémes sötétségben, beletesszük az Istent a háborúba, mert ott van az isten, ott van a háborúban, ott van az ágyú csövén, ott van a katona puskáján, ott van a szuronyoknak a hegyén, ott van a rémes öldöklésben, ott van férjeiteknek, fiaitoknak párolgó vérében s ott van a legnagyobb nyomorban s látja mindezt és tesz és oszt igazságot, Részesen tótét minden; tóin az isten sötétítette be ezt a láthatárt, nem az iszten, besötétítette azt egy pár, mondjuk egy pár tucat szürke ember, egy tucat ember, aki tultengésében, hatalma tultengésében, vétót, fegyveres vétót emelt s kiáltott felénk, akkor, amikor mi az igazság és a szent jog erejével kardot ragadtunk, hogy a gazságot tönkre tegyük, hogy a gazságnak véget vessünk. És az az egy pár tucat ember túlhatalmaskodásában mit tesz? Fegyverrel, ágyúval közeledett és közeledik, hogy a mi véreinknek Indiáján keresztül gázolva, tönkretegyen mindent, ami magyar, ami igazságos s ami szent. Itt van a disztinkció, kedveseim, ami jog, ami igazság a háborúban, az a háború istenségének eleme, ami hatalmaskodás a háborúban, az a gazságnak, az emberi feketeségnek eleme. És most az isteni elem és az emberi elem, az igazság és gazság réme sem összecsapott. S a háború nem egyéb, mint az igazságnak a gazsággal való megküzdése és a gazságnak rémes kapálódzása ,az igazság ellen. A történelem lapjain már sokszor láttuk azt, hogy az igazság összecsapott a gazsággal, sokszor láttuk azt, hogy ,a túlhatalmaskodás fegyvert ragadva kezében fegyveres kézzel tör az igazság szent joga ellen és leszürött tény a történelem lapjaiból az, hogy sajnos néha a gazság győzött az igazság felett, a gazság elnyomta, ellapította, sokszor pocsétába préselte a szent igazságot. de itt az új, valóban páratlan tény: az igazságot le lehetett gázolni, meg lehetett tépázni, de elnyomni, tönkretenni, elveszíteni, szétmorzsolni nem lehetett. — Sokszor láttuk a történelem lapjain, hogy az igazság zokog, vérzik,és sír, hogy évekig, évtizedekig, néha évszázadig sírt és zokogott, de a vége mégis boldog mosoly lett, mert ha az igazság egy évig, évtizedig küzd, ha évszázadig nem élvezi jogait, végre mégis győzni fog. Kedveseim! E rémes küzdésben, amit én az igazság és gazság rémes küzdésének neveztem, ebben a rettenetes küzdelemben, a háborúban, amely palotákat és viskókat egyaránt siralom Völgyévé tesz, mely nem tud már mást gyártani, mint a menyasszonyi fátyol helyébe a gyásznak rémséges fátyolát, kérdem, eme rettenetes küzdelemben, mely annyi könyet fakasztott, kérdem, e rémes küzdésben, melyik lesz a győztes, igazság-e, vagy a gazság? Ugye, valamennyiünknek imádkozása, vágya s éltető reménysége, hogy győzzön az igazság. Igen, kedveseim, győzzön az igazság! Győznie kell az igazságnak, az igazságnak kell győznie. Isten, hól vagy, igazság istene, jön a te igazságod, győzzön az igazság! Biztató reménységünk ő, akit végig hordoztunk városunk utcáin, ő az igazság istene. Ugye győzünk, Jézus, győzni fog az igazság, ugye Jézus, visszajönnek a mi szeretteink, diadalmasan térnek vissza, bár véres lesz a kardjuk, mert karddal kellett ezt az igazságot kiküzdenünk; ugye Jézus, visszajönnek a kenyérkeresők, visszatérnek a férjek és itthon találják hűséges párjukat, visszajönnek a daliás, Szent László mására teremtett férfiaink , visszaadod őket öreg anyókáiknak s apáiknak. Zadravecz István beszédét ,feszült figyelemmel hallgatták, egy-egy részletnél, fölcsuklott a zokogás, majd büszke, szent örömmel teltek meg az emberek szivei a fölemelő, minden izében vallásos és magyar beszéd során. Esti 9 órakor a Templom-térről is hazamentek az ünneplők. Monarchiánk jövője. Zürich, június 30. A Neue Züricher Zeitung vezércikkben foglalkozik a monarchia szerepével a világháborúban és a többek között a következőket árja: A világháború egyik legnagyobb tapasztalata, hogy általáiban a hadviselő államok erősebbeknek és egységesebbeknek bizonyultak, mint ahogy békében gondoltuk. Túlbecsültük azokat a nehézségeket, ellentéteket és tor’zsalkfldásokat, amelyek mindenütt megvoltak és ahol edáig sehol sem gyakoroltak lényegesebb befolyást a fegyveres erőkifejtésre. Legszebb példája ennek Ausztria-Magyarország, íimelyet, aránylag sok nemzetiség alkot és amelyekről fantasztikus híreket terjesztettek a 'háború kitörése előtt 'és a háború első idejében. A próba, amelyet a monarchia megállt, egyike volt a legnehezebbeknek, de fényesen kiállotta. Pétervárott, Belgrádban és Londonban elkeseredve látják, hogy a monarchia a háború tizenegyedik hónapjában törhetetlenül és frissen állja a harcot. A hadsereg teljesen intakt és azok a hírek, amiik az entente sajtójában röpködtek, az eredmények mérlegében könnyűnek találtattak. A pánszláv agitációk meddőek maradtak, a paraszt és a polgári elem egyformán teljesíti kötelességét, sőt sokszor valósággal csodákat művel. Természetes, hogy az élelmezés kérdésének nehézségeit, mint minden hadviselő fél, úgy a monarcia is érzi, miután a háború rendkívüli követeléseket állított fel, mindazok a zavarok azonban, amelyek eleinte mutatkoztak, ma már lényegesen enyhültek. Az a meggyőződés, hogy a monarchiának meg kell maradnia s az a biztos remény, hogy a Németországgal való szövetség erőben és hatalomban megsokszorosítja a központi hatalmak súlyát, és úgy él Ausztriában, mint Magyarországon, ahol az önbizalom nagyszerű jelei mutatkoznak. A nép készséggel és megnyugvással áll fegyverbe és elszántabb, mint valaha, úgy, hogy a mindenáron való béke eszméje a monarchiában teljesen idegen. A monarchia népei megismerték egymást, a magyar a tirolit, a lengyel a szerint, a horvát a románt egyformán megérti és megbecsüli. Közös nagy szolidaritásban harcolnak a közös célért és ha ez a meglepetés is a tájékozatlan, vagy rosszhiszemű világ számára, bizonyos, hogy a világháború nemcsak hogy nem törte össze a monarchiát, hanem új életre és új jövőre ébresztette, mely sokkal olcsóbb és gyorsabb, mint a fa vagy szénnel való főzés, ha egy szoba- Soma világítást válmazott falatánál Kölcsey u. 4. beszerez. 5 HÍREK 0000 Bukaresti képek, Bukarest, június 26. Kora reggel már fölverik az alvót az utcán nyüzsgő árusok kiáltásai: gyümölcsöt, zöldséget, szárnyasokat árulnak vidéki parasztok, akik között úgy vágtatnak a rikkancsok, mint a versenyparipák. Az újságárusok tíz hónapon át ontották az utcákon azt a mérget, amely a román fővárost inficiálta és lázba hozta. Most azonban csöndesebbek lettek az újságok, mert az orosz vereségek ellen mérge hatott. Néhány óra múlva az izzó nap elviselhetetlenné teszi az utcákon való tartózkodást. A város központjában azonban nem szűnik meg a zajos, színes élet: munkások, lézengő semmittevők, elegánsan öltözött hölgyek és urak, kicsípett tisztek, parasztok és cigányok tömege mozog itt. A Calea Victoriei, a város főutcája érdekes képet nyújt. Üzlet üzlet mellett és a kiraktokban a hölgyek és urak számára csupán párisi holmit lehet találni. Rendkívül látogatottak a csemegekereskedések és a buffettek, ahol ízes falatokban és borokban nagy a választék. A moziban ugyanazt játszók, amit Bécsben vagy Budapesten, illetve Szegeden. Ugyanazok a plakátok terpeszkednek rikító színeikkel. Hiába keresem azokat a filmeket,amelyek a „német kegyetlenkedésekről“ mutatnak be valami újat. Ez az áru eltűnt a piacról azokkal a könyvekkel együtt, amelyek hasonló célt szolgáltak. A kirakatok nagyobbrészt francia könyvekkel vannak zsúfolva, de itt-ott német könyvet is látni. Számos helyen láttam Joffre generalisszimusz képeit, amint katonáihoz így szól: Variere ou monir! Estefelé, midőn a napsütés megenyhül, valósággal fölélénkül a város és a Kisseler-uton a villák és kertek között hullámzik a korzó, mely összegyűjt minden valamirevaló bukaresti hölgyet és urat, ruhát és új divatot. A minden évben itt lejátszódó nagy virágkorzó az idén elmaradt, mert a rendezők két pártra oszlottak és a rendőrség jobbnak látta ,az ellenségeskedésnek elejét venni. A Cismigiu-parkban és a külvárosok felé eső árnyas,gyönyörű kerthelyiségekben, ahol melancholikus népdalokat és bécsi valcereket játszik a cigány, még inkább szembetűnik, hogy ez i a főváros, ellentétben szomszédaival, nem látott még háborút. Itt még gondtalanul folyik az élet és úgy látszik, hogy az a frivolság, amely a nagyváros luxusát körüllebegi, zavartalan. Mégis a nagy tömegek idegessége elárulja, hogy a mosolygó arcok mögül aggódó szívek figyelnek az ország határain kívül lejátszódó nagy eseményekre. A Szegediek, Roda Roda és a tüzérezredes Roda-Roda, a Neue Freie Presse nagynevű harctéri tudósítója, aki most az olasz harctéren tartózkodik és aki már olyan sokszor dicsőítette a bécsi világlap hasábjain a magyar hősöket, a Neue Freie Presse legutóbbi számában leírja egy autótúráját, amelyet egy tüzérezredes társaságában az olasz tüzérség tűzhatási körletében tett meg. E gyönyörű tudósításból kivesszük azt a részt, amely 300 szegedi és nagykikináui katonai munkásról, azok harci vágyáról és önérzetes magyar becsületéről szól. — A már megindult autónak újból meg kell állania. A vörössapkás magyar munkások két kisiküldöttje jelent meg az ezredes előtt. Kérésük volt. Háromszázan vagyunk szegediek és nagykikindaiak, mondották, ősz óta dolgozunk és szívesen, mert annak így kell lennie. Mivel azonban most kitört a háború az olaszokkal, nem kell többé a vörös sapka, hanem szürkét kérünk és puskát ásó és kapa helyett, fel akarunk esküdni a zász-