Délmagyarország, 1915. november (4. évfolyam, 264-286. szám)
1915-11-02 / 264. szám
*-US LM AGY ALO LÍöZAU Szeged, 1915. november 2. ja és két szolgája hadba vonult. Már ezeknek helyettesítése meglehetős áldozatokkal járt. Hozzájárult az adózók tömeges behívása hadi szolgálatra és a segélyezésre szoruló nyomor növekedése. Az eskevések csaknem teljesen szünetelnek, úgy hogy e.címen ,a hitközség bevételei jelentékeny csökkenést mutattak már az idén és nincs kilátás rá, hogy, a legközelebbi esztendőre ez a helyzet lényegesen javuljon. A legnagyobb hiányt a húsdrágaság okozta. A húsfogyasztás annyira leszállott, hogy a vágóhídi vágódíjak elenyésző csekély összegre szállottak alá. A drágaság megszűnésére nem lévén egyelőre kilátás, a jövő évre vágatási díj címén 4000 koronával kevesebbet kellett előirányozni, mint amennyi 1914-ben befolyt. Érzékeny csökkenése volt a jövedelemnek az is, hogy városi segélyt a jövő évi városi költségelőirányzat 1000 koronával leszállította. A hitközség elöljárósága mindezen körülmények következtében, bármennyire fájlalja is, nem volt abban a helyzetben, hogy tisztviselőinek, a tanítótestületnek drágasági pótlékot juttasson. A hiány így a kiadások emelkedése nélkül is 9000 koronával nagyobb, úgy, hogy a közgyűlés kénytelen volt a kivetendő kultuszadó összegét 1915-ra ennyivel fölemelni. Természetes, hogy a normális viszonyok helyreálltával ez az emelés meg fog szűnni. A közgyűlést dr. Rósa Izsó elnök vezette. Napirend előtt emlékezett a képviselőtestület elhunyt tagjairól: Brecher Albertról, Csányi Jánosról, Engelsmann Józsefről, Holländer Józsefről, Lövész Antalról és dr. Redlich Józsefről, az iskola orvosáról. A közgyűlés fájdalmas tudomásul vette a bejelentést és részvétét jegyzőkönyvbe iktatta. Ugyancsak az elnök elparentálta dr. Kármán Mór egyetemi rendes tanárt, akinek tudományos és gyakorlati paedagógiai nagy érdemeit méltatta. Kármán szegedi születésű volt és hitközségünkhöz, melynek mindig szives készséggel állott rendelkezésre mindig szeretettel ragaszkodott. Az országos nevű tudós elhunytat a közgyűlés bánatos érzéssel fájlalja és az elhunyt családját erről jegyzőkönyvi kivonatban értesíti. Újabb alapítványok bejelentése következett erre: Ansfeld Zsigmond 209, néhai dr. Redlich József 1200, néhai Rósa Kálmánná 2009 koronás alapítványát a közgyűlés köszönettel elfogadta. Az elöljáróság által beterjesztett költségvetést a közgyűlés Szécsi Ede pénzügyi felöljáró előterjesztésére változatlanul elfogadta és a kivetendő fultuszadót ,a tavaly 61.500 koronával szemben 70.500 koronában állapította meg. Végül az adókivető bizottság huszonegy tagját választotta meg a közgyűlés. — Lton Lea. (Bemutató a Korzó-moziban.) Bródy Sándor regényes színművét, amely a háborús eseményekről írt első diadalmas színdarab, magyar kéz dolgozta át és vette fel vászonra. Az uj és szenzációs moziban antiRÉinlilM Klasszái-tér* 2. szám. a . a itt hivatalos aláírási helye. ♦ [UNK] Jegyzésekre Lombard kölcsönöket nyújt előnyös feltételek mellett. bot hétfőn este mutatta be a Korzó-mozi. a rendezés sülszerű és találékony, a színészek:Fenyvesi Emil, Jakó Amália, i Rátkai Márton, Virányi Sándor, minden dicséreten felül állanak. A moziban más a darab utolsó 'felvonása és befejezése, mint a 'színpadon. Ez ismét tanulságos összehasonlításra ad alkalmat a színpad' és mozi technikája' 'között. Különösen érdekessé teszi a változtatásokat az, hogy nagy részüket Bródy közreműködésével eszközölték. Festői beállítású képek, állandó akció és kitűnő rendezés Lyon Leának a moziban is a legteljesebb sikert biztosítják. Hirdetmény: Alulírott kir. közjegyző közhírré teszi, hogy a Perl Mór és fia cégnél beraktározott egy darab „De Dion Bonton“ automobil és egy Mein inBlfei Kálvária utca 21. szám alatti raktárhelyiségben f. évi november hó 4-ik napján délutáni 3 órakor megtartandó nyilvános árverés utján eladatni fog. Szegeden, 1915. november 1. Dr. Sirchich György kir. közjegyző. miNDEN AGYARAAü hazafias kötelessége a Ki sk 6 ° U Hadi kölcsönt vásárolni. ♦ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] 50 koronától kezdve minden összegben aláírható eredeti feltételek mellett, a hivatalos aláírási helynél: MAY R. MIKSA bank- és váltó-üzletében ^ SZEGED, Széchenyi-tér. Aláírási ár: Október 31-től november 17-ig A hivatalosan megállapított részletekben 1916. január 8-ig 97'40 fif. 98"—to. ♦ [UNK] [UNK] [UNK] A jegyzések megkönnyítésére I jó kölcsönt nyújtok 80 ® 3 010-al A szövetséges Németország sikereinek titka az összetartásban és áldozatkészségben van. Kövessük ezen példát! F«l,alő* szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Kiadótulajdonos: VÁRNAY L. Nyomatott Várnay L. könyvnyomdájában, Szegedem.