Délmagyarország, 1916. március (5. évfolyam, 51-76. szám)
1916-03-01 / 51. szám
Szeged, 1916, március 1, DÉLMAGYARORSZÁG 3 JT román] politika útjai. (Saját tudósítónktól.) Az € 11111111 év szeptemberének a végén alkalmam volt egy a román viszonyokkal és törekvésekkel teljesen tisztában levő romániai nr információja alapján a Délmagyarország hasábjain az olvasói közönséget Románia hangulatáról tájékoztatni. Mennyire volt megbízható az ő tájékoztatása, annak bizonysága a bekövetkezett, helyesebben: a be nem következett események, amelyeknek be nem következését előre megmondta. Ugyanezen, , s már egyszer szavahihetőnek bizonyult forrásból a következőket jeleníthetem: — Külpolitikai végcél tekintetében a román politikában nincs különbség, csak e végcél megvalósításának a kérdésében járnak a román politikusok két különböző uton. Az egyik párt, Filipescu és Ionescu vezérlete alatt, mindenekelőtt Erdéllyel szeretnék kibővíteni a román királyság határait. Az erdélyi román testvérek felszabadítása csak jelszó. A valóságban ennek a pártnak főleg Erdély érc-, vas-, só- és kőszénbányái miatt fáj a foga Erdélyre. Besszarábiáról ezek az urak azonban nem mondanak le, annyira már nem miszofilek ők. Az ő russzifizmusuk csak úgy értendő, hogy a hadba szállt orosz segítséggel szeretnék rátenni kezüket a mi Erdélyünkre. Azzal érvelnek, hogy az Erdéllyel megnövekedett Romániának sokkal könnyebb lesz Besszarábia visszaszerzése. Ezzel szemben a másik párt, Carp és Marghilorum vezérlete alatt, külpolitikai programjának az előterében Besszarábia áll. Elsősorban azért, mert a besszarábiai románságnak a helyzete nemzeti szempontból hasonlíthatatlanul veszélyeztettebb, mint az erdélyi és magyarországi románságé. Mert hiszen köztudomású, hogy az orosz uralom alatt élő besszarábiai románságnak nincsenek sem román templomai, sem román iskolái. Szóval, nincs semminemű román kultúrája. Azt mondják Carpék, hogy a mentést ott kell megkezdeni, ahol a veszély nagyobb. Továbbá, hogy ha ők most a központi hatalmak ellen támadnak, akkor később nem lesz, kinek a segítségével szabadítsák fel Besszarábiát, mert egymagában még az Erdéllyel megnövekedett Románia sem volna elég erős arra, hogy Besszarábiát visszaszerezze az orosz rablótól. Most pedig rendelkezésére állana Romániának Németország és Ausztria- Magyarország ereje és eddig kivívott harctéri sikere. A Besszarábiával meggyarapodott Románia később sokkal könnyebben valósíthatja meg Erdélyre vonatkozó igényeit. A román külpolitikában tehát csak az egymásutánban van különbség. Nyilvánvaló, hogy Karpék külpolitikájában az adott viszonyok között több a logika. S hogy mégsem ez a tiszta logika jut érvényre Románia magatartásában, annak többféle az oka. Nem szólva a közmondásosan guruló orosz rubelekről, ott van a magyarság ellen évtizedek óta intenzíven folyó izgatás és a román nemzeti hiúság. Büszkék az ő latin származásukra és büszkék arra, hogy az oly kiváló és tehetséges francia a bátyjuk, az olasz perig nénjn Uk legalább így tartják. Ez a rokonsági érzelem teljesen elhomályosítja tiszta látásukat és még azt sem akarják észrevenni, hogy ők is úgy vannak ezzel az előkelő rokonsággal, mint a szegény ember, aki fűnek-fának dicsekszik az ő előkelő és gazdag rokonságával, holott ez a szegény rokonról vagy egyáltalán nem vesz tudomást, vagy egyszerűen letagadja alkalomadtán. Csak iha bajba jut és esetleg hasznát veheti, jut eszébe a szegény rokon, mint most Francia- és Olaszországnak Románia. Ez az erősen kifejlődött román, rokoni érzés az oka annak, hogy néhai Károly király nem tehetett eleget a háború kitörésekor velünk szemben szerződésileg vállalt kötelezettségeinek és a minisztertanács egyszerűen leszavazta a királyát. A közvélemény egy része pedig annyira felzúdult az uralkodója ellen, hogy a királyi palotát — a palatus regalt — teleragasztották ily felirású cédulákkal: — Ez a lakás kiadó. Az ellenünk irányuló hangulat azonban a halom kitörése óta, de csak annak későbbi folyamata alatt lényegesen s miként informátorom mondta, még a russzofilek között is legalább ötven százalékkal megjavult. A románság túlnyomó többsége most még haló porában is áldja Károly királyt, amiért örök kézzel visszatartotta az antant mellett való fegyverfogástól. E hangulatváltozásnak főként két oka van. Az egyik: kétségtelenül fényes harctéri helyzetünk. A másik és talán legfőbb oka: a katonai koncentrálás. Mert ez a katonai összpontosítás óriási munkaerőt von el a román mezőgazdaságtól. A föld túlnyomó része parlagon, meginti véletlenül hever és ami meg is van művelve, az is az ország földterületének nyolcvan százalékát a kezében tartó földbirtokosoké, miután a még jobbágyi sorban élő román paraszt első sorban a földesur földjét köteles megművelni. A maga kevéske földjének a megművelésére már nem tudott sort keríteni a szegény román paraszt. Ezzel kapcsolatban nem lesz érdektelen a román paraszt helyzetét egy kissé közelebbről is megvilágítani. Amint említettem, az ország művelhető területének nyolcvan százaléka a bojároké, marad tehát a parasztságnak húsz százalék. A nép túlnyomó részének vagy egyáltalán nincsen, vagy csak rettenetesen kevés a földje. Ki van tehát szolgáltatva a földesurnak, akitől kaphat évről-évre földet, de csak súlyos feltételek mellett. Például: a tornán paraszt kér és kap két hold földet kukoricának. Ennek ellenértékeképen köteles megmunkálni két hold kukoricát és három hold búzát a földes urnak. A harmadik hold termését megfelezik, amit azonban a földbirtokos rendesen pénzzel vált meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyformán a szegény paraszt pénzhez jut. Ezt rendesen legeltetési dij címén leszámítják és ha netalán mégis még maradna egy valamekkora összeg, ott vannak az évközben felvett előlegek. A vége rendesen, jól magyarul: Null auf Null geht auf. Így fest az Ígéret földje, melyet Gogáék, inkácsinék és egyéb népbolondítók oly káprázatos színekkel festettek a háború kitörése előtt a mi jámbor románjaink elé. Ilyen sorsra szerették volna őket juttatni! Maradjunk tehát Joga Oktávián és Lukácsát László uraknál, a visszaléptetett romániai képviselőjelölteknél. Lukácsiu odakint az ő önkéntes, de reméljük örökös számkivetésében népszerűbb, mint Goga Oktávián, ,a román d‘ Anmazio. Goga képviselősége ellen nagy hévvel agitált maga a köznép is. Nem szeretik, mert szerintük nagyon véressszájú, sőt haragszanak rá, amiért kibontotta Románia földjén a véres zászlót. Lukácsiunak bizonyos népszerűséget szerzett, főleg a papság körében, az állami hitoktatás ellen való propagandája. Romániában ugyanis nem a papság végzi a hitoktatást, hanem az állami tanítók. Lukácsiu most amellett agitál, hogy vegyék ki a hitoktatást a néptanítók kezéből és bízzák rá a papságra.. Bizonyára és legalább részben ez az oka annak, hogy maga Duca közoktatásügyi miniszter korteskedett községről-községre járva a lacfalusi ,renegát ellen. De még így is ugyanannyi szavazatot kapott, mint az ellenfele. Hogy Gogát és Lukácsait miért léptették vissza a pótválasztástól, arra nézve nem tudott informátorom felvilágostást adni. Azt csak a legbeavatottabbak tudják, úgymond, de hogy nem szívesen léptek vissza, az bizonyos. Említettem, hogy a romániai hangulat mementán kedvez nekünk s Erzerum elestének a hite sem rontott. A románok megunták már a háborút, jóllehet csak fegyverbe vonult és tétlen szemlélői annak. Ők már semmiféle harctéri eseményen sem csodálkoznak. Ha hamarosan elfoglalnék Pátervárt, azon ép oly kevéssé csodálkoznának, mint ahogy most nem csodálkoztak Erzerum elestén. Az antant kiéheztetési politikája a románság szemében már rég meghaladott álláspont, amire nem építenek semmit. És nem csodálkoznak a mi drágaságunkon sem, mert Romániában a drágaság még nagyobb. Bukarestben a mazsola kilója 15 frank, a cukor 2 frank, a közönségesebb rizs 2 frank, a kávé 10 frank kilónként, a tej literje 50 fillér, egy pár magas férfi cipő 100 frank. A legilletékesebb katonai körök is ellene vannak a háborúnak. Mert eltekintve attól, hogy az aszalt szilva nem használható a puskába tölténynek, és a mamaliga sem jó ágyszövegnek, bármily keményre főzzék is, két diadalmas hadsereg ellen három fronton Bukovina, Erdély és Bulgária határán — küzdeni, meghaladja a román hadsereg képességeit. Bulgária megnövekedése erősen aggasztja Romániát, mely ettől a rohamléptekkel nagysághoz jutott országtól félti a Dobrudzsát. A románok lelkiismeretét furdalja a közelmúlt, amikor vértelenül, de nem vétektelenül magukhoz ragadták Bulgáriának egy részét. Nehéz most az ő helyzetük. Az ellenünk való háborútól a már említett okokon kívül visszarettenti őket a „káposztataposók“ véres példája. Káposztataposó az olasz nénjük, Olaszország a legnagyobb nő, Franciaország a legnagyobb fiútestvére Romániának. Olaszországot nem irigylik, amiért belement a háborúba, Kár, hogy ők is akkor bele nem avatkoztak, a király és a Bratianu-kormány érdeme. Filipescu oroszországi útjához még a russzofilek sem fűznek valami vérmes reményt Oroszország borzalmas besszarábiai kudarca miatt. Élcelődnek rajta. Az egyik élclap például közli Filipescu és Mille Kon-