Délmagyarország, 1916. július (5. évfolyam, 151-176. szám)
1916-07-01 / 151. szám
Szeged, 1916. július 1. J ' ' foÉLMIAÖYAJtORStfiÖ 3....... 1 ■ ■ 1 ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] ...... .......................... .. -------- ■ Németországot elhagyta, szegényebb volt. AlTlinOI* CS6fiCl V3I1 mint amikor oda érkezett. Soha pénzt nem kapott a németektől. Az írfelkelésről Casement azt mondotta, hogy nem Németország szította, vagy finanszírozta. Az orosz offenzíva irányai Bern, június 30. Diplomáciai körök legújabb hírei szerint az oroszok Wladimir— Volinskyj—Sokal felé nyomulnak előre, Kaledin tábornok csapatai pedig Lucktól délre Radzivilov irányában haladnak, hogy így frontjukat kiterjesztve, azt kiegyenesíthessék. Bern, június 30. A Times pétervári tudósítója jelenti: Bruszilov tábornok még mindig a középen és a jobbszárnyon találkozik a legmakacsabb ellenállással. Ennek következtében ezen a két ponton előrenyomulása igen meglassult. Hindenburg támadásától félnek az oroszok. Zürich, junius 30. A Ruszkij Invalid-ban írja Cserget ezredes: Általában azt hiszik, hogy a németek iPinsk és Baranovici régiójából hoztak csapatokat Volhiniába. Arról szó sincs, hogy a vihryj—dvinski frontról vontak volna el seregeket. Ellenkezőleg, igen valószínű, hogy az ellenség a vilna— minsk—dvinai vonalon erősebb támadást akar kezeni, hogy a helyzetet a Pripettől délre javítsa. A németek itt összevont csapatai még most is sértetlenek. Orosz lap az offenziváról. Stockholm, junius 30. A Rjecs írja: Azért volt az orosz offenziva hatásos, mert váratlanul jött. De a meglepetés örökké nem tarthat. Tizenegy nap múlva már az osztrákmagyar csapatok eredményeket is voltak képesek elérni velünk szemben. Hozzájárul ehhez, hogy hadseregünk fáradt és egyre nagyobb szüksége van pihenésre. Már csak hátvédünk megerősítése miatt sem folytathatjuk mostani offenzívánkat. Bruszilov folyton előre akar nyomulni, de az ellenség ellenállása is egyre növekszik. Brussilov Stochodnál akar döntést. Bern, június 30. A Times katonai kritikusa írja: A volhinia—galíciai front közepén, vagyis a lokatsi—gorohov—radzivilov —novoalexineci vonalon és az egész Strypa mentén a helyzet változatlan. Bruszilov minden erőfeszítését a stochodi harctéren akarja kifejteni. Ezért szinte csodálatos, hogy Bothmer nem próbálkozik azzal, hogy a Strypánál offenzívát kezdjen. Kuropatkin seregének frontján csak Smrogonjetől délre voltak kissé fontosabb harcok. Úgy látszik, a németek foglalkoztatni akarják az oroszokat Vilnától keletre. Péknek, hentesnek igen alkalmas ÜZLETHELYISÉG Margit u. 19. sz. alatt azonnal kiadó. ír....... ---v---■ -*------------- Élet az északi fronton az orosz offenziva megindulása előtt. — A Gedó vendéglőse magyarázza a hadimozikban a filmeket. — Orosz harctér, május 29. Beesteledik. Szürke, ködös fátyol ereszkedik a túlsó oldalon levő erdőségre; a drótsövények között elterülő, golyóktól szántott rét májusi színpompája elveszti lelket üdítő zöld színét; a hosszú szárú sárga virágok szürkén bólingatnak az esti szellőben; apró bogárkák zümmögve röpködnek szerteszét. A távolból kocsik gördülése hallszik; a keskenyvágányu lóvasút ritmikus zörgéssel kanyarog a domb mögött; a hosszú tahidról idehallatszik a lovak dobogása, mintha valami nagy lüktető szív hangja volna, amely ezt a nagyszerűen felépített gépezetet táplálja. Elől pedig minden csendes, egy lövés se esik, mintha áhítat költözött volna a lelkekbe, amely varázslat alatt tartja őket. A mély árkok apró ágakból font padozatán hosszú, fáradt lépésektől koppan a bakkancs, le-föl járkálnak a legények. Egyik másik pihenve szívja a pipáját, a fiatalabb szerelmes szíviek félre vonulva dúdolnak valami bús dalt, emlékek szállnak a dohányfüst, a nóta hangja nyomán, amelyek máskor a szív mélyén szunnyadnak, de az alkonyat csendjében előtörnek s magukkal ragadják a lelket, innen a nagy rónaságra, ahol már sárgul a kalász, virít a pipacs s az asszony, a leány vár valakit haza a kis gazdaságra, a nagy eperfa alá. Talán uj búzára, vagy ha arra nem, hát csipős édes borra biztosan. A túloldali drótsövények karói belevesznek a sötétségbe ,s eljön az éj, a sejtelmes, sötét, holdnélküli, májusi éj, amely ráül a telkekre fantáziát feszítő, képzeteket társító ideges sötétségével. Elül a nóta az ajkakon, visszatér a lélek kábulásából s a szerelmes legény, aki az előbb még egy bús nóta dallamán tördelte lelkét, most ott áll a rés előtti feszült figyelemmel, kidülledt szemekkel bámul bele a sötétségbe, nézi merően az imbolygó alakot, amely csak képzeletének szülöttje, szorítja a fegyvert, egyet villan a puska, egy dörrenés és röpül a golyó zizegve. A csend megtörik, beköszönt az éj, a rémes, a sejtelmes, a sötét, az ideges holdnélküli májusi éj. Az első dörrenést a második, a harmadik követi, először lassú egymásutánban, azután mind sűrűbben s az idegesség végig viharzik az egész vonalon. Pár pillanatra kísérteties fény űzi el a sötétséget, hosszú ív alakban, tüzesávát hagyva maguk után röpülnek a világító bombák s széthasítják a mindenre ráboruló fátyolt; semmi gyanúsat nem látni, csak a rétet, amely alva, mozdulatlanul terül el a két vonal között, még a szellő se zavarja nyugalmát. Erre egy kicsit megnyugszanak a kedélyek, de a sötétség újra ráül a telkekre, belopódzik a félelem a szívekbe s csakhamar ismétlődik az előbbi; a tűz fokozódik, a géppuskák is beleszólnak szakgatott kattogással, rövid pauzákkal, lövik az áttörhetetlen sötétségben mozgó árnyakat, a muszkák is válaszolnak, a golyók fütyülve, zizegve csapódnak a földnyílásba, a szívek pedig összeszorulnak, mint valami nagy, elhatározó pillanat előtt. Egyszerre csak egy villanás cikázik át az égen, hosszú sávval elhomályosítja egy pillanatra a csillagokat, érohangú bődül és reszketteti meg a levegőt, szinte halljuk, miként fúrja magát a levegőben előre a haragos, lassú bugású, csendet parancsoló gránát. Követjük tekintetünkkel a hangot, most itt, most odébb bug, most becsap, most vörös lángnyelvek törnek a földből elő, remegve vonaglik a talaj s egyet morajlik kínjában, mintha fájna neki s aztán elcsendesül a túlsó oldalon minden, csak a távolból hangzik egy-egy puskadörrenés. Egyelőre szünet áll be s az éjféli csend nyomasztóan hat a kedélyekre, de múlik az idő s pereg a sejtelmes éj, a reggel közeleg, nem sok történhetik már. A jobb szárnyon, messze tőlünk egy géppuskás játszik a gépével időtöltésből, Morse-jeleket ad le a puskával, szenget a muszkának szórakozásból. Szegény muszka, ha összeállítaná a betűket, ha magyarul tudna ... Aztán leváltják az őrséget, járáskelés szüntelen, alig szét nem oszlik a sötétség s átlátszóvá válik a tér. Még egy pukkanás s aztán kihal a hosszú folyosó, otthagyják a fegyvereket, álmosan bandukolva mennek a fedezékekbe aludni s mire feljön a nap, csak az őrséget találja a helyén. A kacskaringós mély futóárokban liba* sorban indul egy szakasz a front mögötti fürdőbe és moziba. Pereg a film, a vásznon hosszú hajú, jól fésült, elegáns dámák, fehér plasztronos urak játszanak egy drámát, olyat, amilyet az élet ott hátul szokott produkálni. Imelygős limonádé-szerelem, cselszövés, hűtlenség, halál a fehér párnás ágyon. A recsegő, ósdi, feltámasztott zongorát galoppban veri, egy evikkeres káplár, a képeket pedig a gyengébbeknek Kopasz Ferenc, a szegedi Qedó-vendéglős magyarázza, az udvarias s ha kell, diszkrét Kopasz úr, a jó csirke és halpaprikás, a szép nyári esték, intim vacsorák, diszkrét együttlétek, a népünnepélyek, konfetti-csaták, a régen elmúlt deákszerelmek kisértő emléke a régi szép időkből . — A grófnő állapotának terhességét nem tudja elviselni s megmérgezi magát. Pereg a film, a művésznő az ágyra dőlve fontolgatja, hogy megmérgezze-e magát, amidőn egyszerre világosság özönlik be az ajtón, egy tiszt harsány hangon hirdeti. — A mozit fel kell oszlatnom, lövik a falut. A legények szeretnék végignézni a drámát, de nincs tovább. Megtöröljük a szemünket, bántja a déli világosság s kimegyünk az utcára, nekivágunk a poros útnak haza felé. A gránátok süvítve csapkodnak a mozi környékén, emelet magasságra szórják a fekete földet, néha gerendákat látunk a levegőben röpülni, telibe találta valamelyik házat. Amint így rezignáltan haladunk kifelé, az elrontott kedvtelés hosszúságával, egyenlő távolságra elosztva hosszú, szivar alakú, álló megfigyelő-léggömböket veszünk észre