Délmagyarország, 1916. december (5. évfolyam, 282-311. szám)

1916-12-01 / 282. szám

templomba, amelynek közönsége ezután el­távozott. Mire a gyászü­nnepély véget ért, leereszkedett már az alkonyat. Précs, november 30. A temetésen részt­vevők száma az egy milliót meghaladta. Impozáns hatást keltett a magyar küldött­ség, amely nemzeti gyászba öltözött. Meg­indító jelenet volt, amikor a király és a ki­rályné között fehér matróz-sipkában sírva ment a kis trónörökös, Ottó főherceg. Kényes volt a király szeme is. A királyi pár után Ferdinánd bolgár cár és Vilmos német trón­örökös haladt; mindketten magyar huszár­­tábornoki egyenruhát viseltek. DSKíIMÁD YABOBSZM Temetés után. Bécs, november 30. A temetés után a német trónörökös és a király temetésére ide­érkezett német fejedelmi személyiségek több­sége és a német fejedelemségek és szövet­séges államok képviselői elutaztak. Bécs, november 30. Károly király és Zita királyné délután öt órakor az uralkodóház összes Bécsben időző tagjainak hódolatát fogadták. Bécs, november 30. A temetési szertar­tás után a magyar vendégek a Keleti pálya­udvarra hajtottak és 6 órakor visszautaztak Budapestre. A magyar vendégek impozáns részvétele mindenütt mély hatást keltett. A magyar kormány Bécsben. Bécs, november 30. A magyar kormány tagjai közü­­l, többen már tegnap este Békcsbe érkeztek, csütörtök reggel pedig­ megjött gróf Tisza István miniszterelnök is, úgy hogy most már a kormány tagjai valamennyien együtt vannak a­­ császárvárosban. Bécs, november 30. Tisza­­ István minisz­terelnök csütörtök délelőtt negyed kilenckor a királyhidai sze­mélyvonaton, amelynek másfélórai késése volt, megérkezett Bécsre és a bankgassei magyar házban szállt meg. A magyar kormány tagjai: Sándor János, báró Hazai Samu, Balogh Jenő, Teleszky János, Jankovich Béla, báró Harkányi János báró Obi Hány Imre és Hideghéfhy Imre mi­niszterek, továbbá báró Skerfecz Iván­­ horvát bán, gróf Wi­chemburg István fiumei kor­mányzó, valamint számos egyháznagy, köz­tük Csernoch János hercegprímás,­­ Várady L. Árpád kalocsai érsek, gróf­­ Batty­hány Vilmos és Glattfelder Gyula püspökök, a görög-keleti román és szerb egyházak­­ püs­pökei, végül a református és az ágostai evan­gélikus egyházak képviselői részint tegnap, részint ma reggel­­ érkeztek meg. Bécsbe jöt­tek továbbá Wekerle Sándor, gróf Khuein- Héderváry Károly és Bakács László volt miniszterelnökök, gróf Andrássy­­ Gyula, gróf Apponyi­­ Albert, Beöthy László, gróf Zichy Madár és gróf Zichy János volt miniszterek. Szteréhyi József volt államtitkár, Freischl Sándor budapesti dán főkonzul, fledderm Glinge budapesti németalföldi­­ i főkonzul Rendkívül nagy számmal érkeztek a magyar törvén­y­ hatóságok küldöttségei is. A Bécsbe ['’•kezelt magyarok számát ötezernél többre­­ ehet tenni. ’A képviselőház és a főrendiház küldöttségei a­ déli órákban érkeztek meg Pécsbe. (Bud. Tud.) Fejedelmi vendégek Bécsben. Bécs. november 30. Lajos ba­jor­­ király és felesége, valamint Frigyes Ágost szász király, ak­iik még tegnap érkeztek Bécsbe este együttesen megjelentek a Hofburg ká­polnájában és hosszabban imádkoztak Fe­renc József koporsója mellett. A német trónörökös megérkezése. Bécs, november 30. Csütörtök reggel 8 óra előtt 15 perccel fegyverbe lépett a Hof­burg vártája és csakhamar megjelent Károly király, főhadsegéde, Lobkowitz herceg kísé­retében. A király és kísérete udvari fogatok­ra szállt és a pályaudvarra hajtatott, hogy fogadja Frigyes Vilmos német trónörököst, aki Vilmos császár képviseletében vesz részt a temetésen. A pályaudvar perronján össze­gyül­ekeztefik a katonai és polgári méltósá­­goik. Ott volt azonkívül Wedel gróf német nagykövet is a nagykövetség személyzetével. Károly király a perronra érkezve, cerclet tartott és néhány percig beszélgetett Wedel gróffal. Egynegyed kilenckor az állomásfőnök jelentette az udvari vonat közeledését, amely csakhamar be is robogott és megállóit. Fri­gyes Vilmos német trónörökös fürgén ug­rott le szailonkocsijáról. Meglátszik rajta a lövészárok levegője, mert arca egészen bar­nára sült. Károly király eléje sietett és a vendéget melegen üdvözölte, háromszor megcsókolta. Frigyes Vilmosnak bemutatták a megjelent személyiségeket. A német trón­örökös azután a királlyal a Hofburgba haj­tatott, ahol kevéssel utóbb Zita királyné fo­gadta. Délelőtt 10 órakor dózsőné volt a német trónörökös tiszteletére. Frigyes Vilmos 11 órakor, amidőn a nyilvánosság előtt elzár­ták a Hofburg kápolnáját, megjelent Ferenc József ravatalánál és koszorút helyezett rá. Majd rövid imádság után visszatért lakosz­tályába. A trónörökös a temetésen. Bécs, november 30.­­A kis Ottó trónörö­kös szintén részt vett Ferenc József temeté­sén. A Szent István-templomban nagyanyja, Mária Josefa főhercegnő mellett tartózko­dott. Péntek, 1916, december 1. Tisza a királynál. Bécsből táviratozzák a Budapesti Tudó­­sító­nak: Gróf Tisza István miniszterelnök csütörtök délelőtt közvetlenül Bécsbe való megérkezése után kiment Schönbrunnba, a­hol magánkihallgatáson jelent meg Károly királynál. A miniszterelnök audienciája kö­rülbelül egy óra hosszat tartott. Utána őfel­sége hosszabb magánkihallgatáson fogadta Roszner Ervin bárót, a király személye kö­rüli minisztert. A temetés elől Bécs, november 30. Bécs város teljes gyászpompával várta a délutáni temetést. A lakosság nagy része az éjszaka le sem fe­küdt, hanem­ már éjfél után állást foglalt azon az útvonalon, amelyen a temetési menet ha­ladt, a Hofburgból a Szent István-templomig és onnan a kapucinusok sírboltjáig. A József­­tér katonai kordonnal volt elzárva. A Hof­­burghoz vezető forgalmat már ma reggel kilenc órakor elzárták. A kápolna körül olyan nagy a közönség tolongása, hogy a rendőr­ség alig bír a tömeggel. Már tíz órakor be­csukták a Hofburg kápolnájának kapuját és a közönséget többé nem bocsátották a rava­talhoz. Rengeteg idegen sereglett össze Ferenc József temetésére nemcsak Ausztriából és Magyarországból, hanem­­ Németországból és a semleges államokból is. Egy rendőrfőtiszt 200.000 főre becsüli a császárvárosban levő idegenek számát. A Szent István-te­mp­l­omban egész éj­szaka dolgoztak a gyászpompa teljessé tété­telén. Nepaljek főszertartásmester két ízben is megtekintette ezeket a munkálatokat. Délelőtt tizenegy órakor a rendőrség és a katonaság kordonja felállott a temetési menet útvonalán és a sok százezer főnyi kö­zönséget a gyalogjáróra szorította. Szeged gyásza a király temetése napján. (Saját tudósítónktól.) Csütörtökön délután indult el a schönbrunni nagy halott temetési menete a Hofburg kápolnájából. A koporsót, amelyben csendesen, szótlanul pihent álla­mok és népek 68 éven át volt erőskezű, bölcs kormányosa, uralkodók és fejedelmek kisér­ték el utolsó útjára; koronás fők a koronás királyt, aki sok év áldásos munkájával a boldogulás útjára vezette országait. De amig a császárváros a gyász komor ünnepét ülte a népek nagy halottjának koporsója mellett, a hűséggel termő magyar föld minden fia bensőséges, mély fájdalommal szintén részt­vett szívében ezen a temetésen. Szeged, amely legmélyebben hálára kö­telezett a halott királlyal szemben, akinek szavára támadott fel halottaiból, impozáns módon nyilvánította részvétét. A házakat fekete zászlókkal lobogózták fel; a temetés napján úgyszólván nem volt ház, amelyen gyuszlobogó ne lengett volna. Ugyancsak fekete zászlók kerültek a villamos-megállók előtt felállított bádog­épületekre is. A belvá­rosi üzletek kirakatait már napokkal ezelő­t ellátták gyászjelvényekkel. A polgármester hivatalszünetet rendelt el minden városi hivatalban a temetés nap­jára, de szünetelt a munka az állami hiva­talokba, sőt egynémely magánvállalatnál is. Az iskolákban gyászünnepélyt tartottak, amely alkalommal a tanári karok megbízott tagjai ünnepi beszédben emlékeztek meg a királyról. Ezt megelőzően az ifjúság tanárai vezetésével hitfelekezetek szerint részt vett a gyászistentiszteleteken. Délután, a temetés órájában valamennyi üzlet zárva volt. A vá­rosháza tornyában egy teljes órán keresztül szólt a harang. Délelőtt 10 órakor a rókusi plébánia­templomban I­­­­iva­talos gyász 1­stent­iszt­elet volt. Az ünnepi maisét Szeged főpapja, Vár­helyi József prépost-kanonok celebrálta­­ fé­nyes papi segédlettel.­­A templom­ hajójában, az oltár előtt ezüsttel himált gyászsátor alatt díszes rava­tal állott, örökzöld növények között. A gyász­­drapériás ravatal körül gyertyáik égtek­ és a koporsó széles, f fehér szalaggal volt let­erít­ve. A kieresztett ezüstgyertya tar­tókban égő gyer­tyáik. A ravatal előtt néhány zöld koszomon* Az ünnepélyes gyászmise a ravatal beszélde­­tésével végződött. A templom a gyászszertar­tás ideje alatt­­ fényesem ki Amit Világítva. A hivatalos gyászistentiszteleten m­egje­­lent Kódlap Albert v. b. t. t. nyugalmazom főispán, valamint a városi tanácsnak Szege­­den tartózkodó tagjai teljes számiban. Ott vol­tak: i Bokor Pál helyettes-polgármester, d­r. Szalay József rendőrfőkapitány,­­Koczor Já­­­nos adóügyi tanácsnok, dr. Turóczi Mihál­ városi főügyész és dr. Póilf ij József árvaszó - elnök. Csaknem teljes számmal jelent a gyászistentiszteleten. Szeged törvényi­ a­sági bizottsága. .A hadsereget Németh és Lipp­mann BZl­desek, valamint Búzás Elek h­onvédbuszu

Next