Délmagyarország, 1917. április (6. évfolyam, 79-102. szám)
1917-04-01 / 79. szám
nELMAGYARORSZÁG (Szeged, 1917. április 1. egy nap a tábori kórházban. Harctér, március 23.Kopognak a Feldspita libán. — „Herein!“ Az ajtó nyillik, valami fekete árnyékféle I belép rajta, megáll. (Világosságot csinálok: •az inspektiós ápoló áll, kezében egy papírlap. — Kérem a III. Bakteriétől két sebesültet hoztak. Itt ia cédula. Megnézem az órámat. IFólét van, de még koromsötét miniden.A szolba hideg, hamar miaigamra szedem a ruháimat s köziben mérem a cédulát, keresem a diagnózist. iFormeister Karl Anton, Dg. Vuln. seliap. humeri dextri. (Kanonier Josef Bauer, Dg. Vuln. scissum colli. Ez áll rajta. Lemegyek a kis műtőibe. Az ideiglenes kötést levették már (ki is van mosva a nyakon lévő vágás (hogy kaphat agytüzér )a nyakán ilyen sebet,azt nem bírtam felfedezni), s hamar bekötöm. A másik jön sorra. A jobb válla alatt egy piciny luk, melyből egy kis karminvörös ,csőik indul lefelé. Vér. A tgolyó itt ment be, ide a skimemetti nyitásit nem találom, benne van még. Ki fogjuk venni. Felköltöm az ezredorvost. Tíz perc múlva a műszerek már ki vannak főzve, elő van készítve mindem Egy kis narkózis és már megvillan a kés, végigszántja a hófehér bőrt, vérben úszó barázdát hagy maga után. A műszerek csendben vándorolnak az asztallkáról az operáló kezébe, halotti csend.Hirtelen egy vérsugár szökken fel és a becsületrend vörös Szallagját rakja a vállamra, de már a vérző ér le van kötve. A beteg nyugodtan, egyenletesen lélegzők, szabályosan emelkedik a mellkasa föl és alá. Valami műszer most leesett, nagyot koppan a földön. Meleg van, az égő villanykörték szinte sütik a tarkómat, izzadsággyöngyök sorakoznak a homlokomon, kívülről az első fénysugár behatolt Fenn a hegytetőn a Batterie dolgozni kezd. A Haulbitzok bőgve okádják a tüzet, tompa ünnepélyes dübörgéssel válaszol az orosz tüzérség. Az ablakok rezegnek. Valamelyik gépfegyverosztag most megszólal, gránátok is röpülnek, srapnellzizelgés, fönséges zenekiséret egy hangtalan csöndben végbemenő műtéthez. Mint egy Beethovien-szimfonia, mint egy erőteljes, vadul felviharzó Wagner zene. A golyó kinn van. Egy pár utolsó mozdulat az altató kosár kikerül a sáppadt, vértelen arcról, a szájszögletiben kis hab, nyál ül, a test hideg, kihűlt. A bekötött kant a mellére teszik, a hordágy is előkerül, nemsokára már ágyban van, a Schwester szorgalmasan rakja a testmelegítőket. Már reggel van. Álmos, szomorú szürkeség, ólmos, szállingózó hópiíhék, a völgyből csípős, reggeli szél fúj. Hideg van. Didergő emberek mennek az uton, lihegve kapaszkodnak fölfelé, élelmet visznek in stelluingba. Telefonhoz hívnak. L.-ból, a Feldmarodonhaustól értesítenék,hogy a beteg transport akár 6 órakor elindult, minden pillanatban megérkezhet. Intézkedések történnek, emberek látnak-futuall, ia Schwester kulcscsomóval a köténye mellett, hamar magához ragadja a kormánypálcát és a hatalmas szekrényekből özönével rakatja ki a fehérneműket, a konyhai személyzet kettőzött gyorsasággal mozog. A köd fölszállott. Fenn a lejtőn gőzölgő orrlukú, izzadt testű lovaikat látok: a transport. Lassú, méltóságteljes 'lépéseinkéi közelednek, egy halottasmenet szertartásos grandezzájával, nincs zökkenés, rázás, s mégis mekkora a bennfekvők szenvedése! Négy fő egy-egy kocsi előtt, a kocsi magas, elől kis ablak, az oldalán lekopott, megviselt, s inkább barnásnak mondható vörös kereszt. Megálltaik.Az emberek valósággal megrohanják a kocsiikat, az ajtók feltárulnak, hordágyaik gördülnek ki, sáppadt, beesett arcok révedezve méznek körül. Egy hangot nem lehet hallani. A sok kar gyorsan mozog, a vörös keresztes fehér lkarszalagok cikkáznak a levegőben, s belülről hanigtöredékek hallatszanak, az ezredorvos osztályozza a betegeiket. — „A XII-es szobáiba . . . nem azt a kettőt hagyják csak, majd az uj barakkba tesszük . . . erre vigyázzunk . . . ‘hát mit lesz avval a fürdővel . . . van-i e még kint beteg? . . .“ Bemegyek, íMegnézem a hozzám beosztott betegeket, lÉgy pár lövés, tudahistóriák, sovány,elcsigázott lemberek. Fürdeni mennek. Az „Entiau Sungsansta Ht“-ba már vagy 20—25 ember van és a melegvizes tuss ra úgy néznek fel, mintha legalább is a világ nyolcadik csodája volna. A műtőben kámfor szag van. Ki kap injekciót? Az egyik hordágyon egy haslövéses káplár fekszik, utolsókat lélegzik. Hörög. Az ajka lila, szederjéé, a szeme megtörten nézi a hegycsúcsokat, a ködön áttörő napsugarat. Utoljára! Kötözünk. (Mindenféle kenőcsszag tér.jieng a levegőben, valaki most a karomat végigöntötte benzinnel, az egyik sarokban egy katona élesen felsulkolt, egy kis elhalt húscafatot vágtak le a lábáról. lAz ajtó myilik-bel csulkódik, betegek jönnek-rmennek, a mozgássietés folytatódik a Schwester a skötszervágó •ollócskáját keresi, de avval nem törődik most senki. Hozzák az uzsonnát. Nagy csészékben párolgó, jószagú tej, s, a letargikus arcok felvidulnak. Mohón isszák a tejet. Talán az éhes oroszlán ilyen mohó, ilyen lázas, amikor a végtelen sivatagban vért szagol. A ,,'Krankenall süÉstatioin“-tól megérkeztek az autók, 4 beteget tovább kell szállítanunk. A hordágyaik élesen nyikorogva csúsznak be a kocsikba, az ajtó zengve csapódik be, mint egy jóllakott páncélszekrény. A gép berreg, zakatol, nyög, siikomg, hát ráugrik, majd egy hatalmas lendülettel törtet előre, mint egy zokogó, hisztérikus asszony. Felmegyek az emeletre szemeiket kezelni.Lefüggönyözött, félhomályos szobában vannak az emberek, a napról, hogy bejövök, valósággal botorkálok, de nemsokára hozzászokik a szemem a félhomályhoz és egymásután veszem sorra a betegeket. Dél van. A műtőben már takarítanak, az ablakokat nyitják ki. Vidám napsugár szökik be, arany porszemek rezegnek a levegőben, kinézek az útra. Az ablak alatt két orosz fogoly eszi az ebédjét. Beszélgetnek. Odafigyelek. Moszkváról, Pétervárról, a szent városról beszélnek, a büszke hótakarókról, az édes anyaföldről, ahol most kezdődik a tavaszi munka, most rügyeznek a fák, a madaraik is most javítják a fészküket! Csillog a szemük. És könny gördül végig az arcukon . . . H. S. c/í csodaszerűm. — Nos, hogy van, kedves barátom? — Köszönöm, professzor úr, az ön széruma valóban csodát művelt. Megfiatalodtam. — Ez nem újság. Ahány ideföeslkenndezés, annyi, esztendő. Hányszor is kapott? — Tizenkétszer. — így hát most . . . — Tizenkettővel kevesebb, bárminei kilencéves vagyok. — No és mit érez? — Valami különös nyugtalanságot, olyan furcsa érzést, mint amikor iegy felnőtt gyerekek közé cseppen. — Pedig meg kell szoknia, hogy fiatal legyen. Ma újra kap egy adagot, holnapután ismét, a jövő hét végén már csak huszonöt éves lesz. Siessen barátom, csinálja meg az életprogrammját. De? lássuk csak, mik a tervei, milyen pályára akar lépni, kit akar feleségül venni és kibe akar belehabarodni, általán: hogyan gondolja az életet? — Egy kicsit zavarban vagyok, kedves professzor úr. A múlt héten, ötvenegy éves fejjel, még nyugalomra vágytam, most pedig újra pezsdül tennem a vér és mintha visszára keringene. Ha huszonöt éves leszek, biztosan elölről kezdek mindent. — Jó, jó és a tapasztalatok? Az én szérumom azt a ritka adományt nyújtja az embleriségnek, hogy korrigálhatja egy egész élet hibáit. Ön például folyton panaszkodott, hogy kár volt bankhivatalnoknak mennie, mert alapjában véve zsenit érez magában s ana már Wagner és Puccini mellett ,emlegetnék. (A jövő hét végén módjában lesz kilépni a bankból és beiratkozni a zeneakadémiába, vagy valamelyik nagy mesterhez. — És a nyugdíjam? — De hiszen ön fiatal ember lesz. •— Pardon, — a huszonnyolc szolgálati évem! ... És a gyermekeim, igen, a gyermekeim, az Annus,a Maigdus, a Pista, a Gazsi ... — Fél rábeszél. A gyermekieiik is visszafiatalodnak. Nekik elég lesz egy-két oltás is— A Gazai még csak nyolc éves.. — Annál jobb. Ő egyszerre tíz évet fiatalodik, tehát mínusz két éves lesz. Vagyis Önnek egy év és skat hónap múlva rendelkezésére áll iaz a pozitív adat, miikor fog megszületni Gazsi nevű kedves, fiacskája. — De hisz ez . . . Professzor úr! ... És Annuska,aki most huszonegy éves és menyasszony . . . — Öt majd beíratja az iskolába és mindegy hogy százezres operaszerződéseiket sejtettek a torkában, módjában lesz énekesnőnek kiképeztetni . . . — Énekesnőnek? . . . Huszonöt éves koromban? Kétszázhusz korona havi fizetésiből? — Akkor talán folytassuk az oltásokat mindaddig, míg ön tizenhárom éves lesz, mire kedves neje őnagysága hatesztendős kislánnyá töpörödik, gyermekeik pedig, visszamennek a nagy semmibe, a teremtés, titokzatos ölébe . . . — Hogy én megint mértani rajzokkal vesződjek i az iskoláiban? Soha! Inkább pusztuljak és korhadjak el ilyen öregen. — Téved, ön most harminckilenc éves. Szeged—Csongrádi takarékpénztár új részvényei előnyös árfolyamon kaphatók: May R. Miksa bank- és váltóüzletében Szeged.