Délmagyarország, 1917. szeptember (6. évfolyam, 203-227. szám)

1917-09-01 / 203. szám

Szerkesztőség: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. ELŐFIZETÉSI ÁRA; egész évre 28.-- K. negyedévre félévre . . 14.— K. egy hónapra Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁt­. szerkesztőség telefonja: 305. Eures dr.fim Arató fillér. A kiadóhivatal telefonja: 81. Szeged, 1917, VI. évfolyam, 203. szám,­zombat szeptember 1­7.- K. 2.40 K. Amerika a tűzvonalban. Képtelenség föltételezni is, hogy az an­tant sajtója hű kifejezője lenne a velünk ellenséges viszonyban álló országok han­gulatának. A nép, amely vérzik és pusztul, nem ü­völ­ghet úgy a béke ellen, mint a vi­lághírnévre jutott angol és francia lapok legnagyobb része, és azért ezeknek bizo­nyára üzleti alapon álló háborús lelkesedé­sét a legkisebb önámítás nélkül szállíthat­juk le arra a mértékre, amelyen m­a, a­­ há­ború negyedik évében nálunk áll minden józanul gondolkodó ember­­ megkéléséb­en. Wilson, a világbéke kikopott apostola, rákié a főérdeim abban, hogy a háború ma­gasra csapó lángnyelvei még mindig vesze­delmesen pusztítják Európát, a legelsőnek válaszolt a pápa békejegyzékére. A polgár­ság, amelyet itt is, ott is három éve kül­denek tömör sorokban ama bizonyos láng­nyelvek máglyájára, még nincs abban a helyzetben, hogy a Fehér Házban bizton­ságban és nagyúri kényelemben lakozó Wilson úr jegyzékéről véleményt alkothas­son, hiszen az amerikai „békés“ hajlandó­ságoknak ezt a legújabb dokumentumát még az antant országaiban sem tették köz­zé teljes szövegében. Ellenben az angol kormány kedves és tisztelt ügynöksége, a Reiner, siet befolyásolni a közvéleményt, megadja a hangulatot, amellyel a nagy írásművet fogadni kell és hogy e téren tel­jes legyen a sikere, közli az amerikai sajtó­nak, a háború szintén becstelen váimszedői­­nek, véleményét. Úgy látszik, a háborús uszítás kényelmes csataterén az első sorok­ba Amerikát kell már küldeni, ha legalább ezen a téren akarnak elérni ma már bizo­nyára csak ideig-óráig tartó sikert katonai sikerekkel dicsekedni nem tudó európai el­lenségeink. Erre va­l a Reuter-ü­gynökség­­nek az a jelentése is, hogy az Egyesült­ Államok válaszát az antant valamennyi fővárosában egyszerre fogják közzétenni. Már abból, hogy Anglia ennyire han­gulatkeltésre dolgozik, következtetni lehet arra, hogy a válasz nem kedvez a béke ügyének. A pápai békeakció ilyen kudar­cát — a komoly és tisztes béketörekvések újabb vétkes és becstelen meghiúsítását —— bizonyára megdöbbenéssel látja Európa egész népe. A nyugati országokban kétség­telen sikerrel tudják ezt a megdöbbenést elfojtani és elleplezni, de nálunk semmi szükség az ilyen manőverekre, mert mi hátsó gondolat nélkül, szentséges áhítattal sóvárogjuk a békét, az írtjából eltávolítunk mindent, ami akadályául szolgálhatna an­nak, hogy minél előbb beérkezzék, mi nem akarunk hódítani, bárkit is megfojtani vagy életképtelenné tenni, mi elértük célunkat, amikor megmutattuk, hogy életerősek és íetörhetetlenek vagyunk, messze heseget­­tük a piszkos dögimadarakat és most hívjuk a békét, rebesgetjük a békét, várjuk a bé­két, ajánljuk — és tartjuk az ajánlatunkat, akárhogy pukkadnak az ellenfeleink — a békét. A hatalmak koncertjében a szónak ak­kor van ereje, ha mögötte szűrön vök erdeje fénylik. A pápa ilyen értelemben jóideje nem nagyhatalom. Békekezdeményezését bizonyára ezért fogadták sokan skepsissel. Mégis gondolnii­ lehetett, hogy annak a megközelíthetetlen magasságban álló lelki hatalomnak, amelyet a pápa képvisel, ha­­ megnyilatkozik, lesz hatása, különösen a­mikor békeasztalhoz hívja meg a tárgyaló­­feleket. Azoknak volt igazuk, akik nem­­ hisznek a lelki hatalmakban. A pápának legelőször Wilson válaszolt, akinek sike­rült egy időre ismét eltemetnie a népek békereményeit, neki, aki a népek önrendel­kezési jogát hirdette. És a francia, az an­gol, az orosz, a német és a magyar polgár­ság és munkásság pusztulhat, veszhet to­vább. A háború csak szántsa fel teljesen Európát. Miért? Hogy né­hány lelkiismeret­len diplomás m­agyarkodhassék tovább, né­hány politikus, kire úgyis a Grey kolléga sorsa leselkedik, kitolhassa inból a felelős­­ségrevonás keserves napját és az extanár úr népe keressen még néhány m­illiárdot. íme Amerika a tűzvonalban! ­jörz területén vereségük harci szünetre - A 14-ik csatanap fegyvereink győzelmével végződött. - Triesztet ellenséges repülők ismét megtámadták. - kényszerítette az olaszokat. BUDAPEST, augusztus­­ 31. (Közli a m­i­­nisztere­lnöki sajtóosztály.) Triesztet tegnap délben az ellenséges repülők negyedízben támadták meg anélkül, hogy említésre mél­tó károkat okoztak volna. A Karszt-fen­tíkon aránylag nyugalom volt. Görz terü­letén az olaszokat utolsó támadásaikban szenvedett veszteségteljes vereségük harci szünetre kényszerítette, amit mi arra hasz­náltunk fel, hogy egyes még megmaradt ellenséges fészkeket kiemeltünk Kaitól északra. Miután reggel az ellenség egyes részleges rohamai után nappal szintén nem került sor nagyobb harci cselekményekre, annál féktelenebből vetették magukat újból az olasz hadosztályok a már említett sza­kaszok közt hú­zódó harci vonalra, a Podie Scenél, Madoninál, Biltonnál lévő állásaink­ra és a 7 napja az Isonzo-viadal közép­pontjában álló Monte san Gabrielére. Az ellenség rendkívül makacsul egyik támadá­sát a másik után intézte. Az Ausztria és Magyarország vala­mennyi részéből való csapatkötelékek vi­tézségének és kitartásának volt ismét kö­szönhető, hogy az ide-oda hullámzó csatá­ban összes állásainkat győzelmesen meg­tartottuk. Az órák hosszat tartó közelharc­bani csapataink ujból csalhatatlan bizony­ságát szolgáltatták férfias fegyelmüknek, harci erkölcsüknek és az alapos kiképzés eredményezte vitéz magatartásuknak. Ál­landó friss támadó szellemtől áthatva osz­tagaink este Biltonnál, amidőn az olaszok rohamaikkal némileg felhagytak, 3 olasz tisztet, 110 főnyi legénységet és 2 géppus­kát hoztak be az ellenséges árkokból. A csata 14-ik napja is a siker alapja volt te­hát csapataink számára. Karinthiában nem volt különösebb ese­­mény. A déltiroli határon, Bazonától észak­nyugatra az ellenségtől elragadtunk egy támaszpontot. Az olaszok közül, aki a há­borúban nem veszett oda, azt fogolyként vittük el. A VEZÉRKAR FŐNÖKE. Az Artoisban elragadták az angoloktól területi nyereségüket. BERLIN,­­augusztus 31. A nagy főhadi­szállás jelenti: Rupprecht trónörökös had­­csoportja: Flandriában a tüzérségek harci tevékenysége a tengerparton és az Yser és a Lys között estefelé fokozódott. Éjjel több ízben összetűzésekre került a sor; állásaink előterében nagyobb számú angolt fogtunk el. Az Artoisban Monstől északra helyi harcok fejlődtek, amelyek a sötétség beálltáig tartottak. Le Gatellettől délnyu­gatra vadász századok az angolok legújabb területi nyereségének egy részét kiragad­ták az ellenség kezéből. Számos foglyot szállítottunk be. St. Quentin ismét a fran­ciák tüze alatt állott. A német trónörökös hadcsoportja: A Chemin des Dames hegyhát keleti felé­ben a tűztevékenység élénk volt. Verdun előtt a romboló tűz a Maas mindkét partján este ismét erős tüzérségi harcba ment át, anélkül, hogy eddig újabb támadásra ke­rült volna a sor. LUDENDORFF, első főszállásm­ester. (Közli a miniszterelnöki sajtóosztályy

Next