Délmagyarország, 1918. november (7. évfolyam, 261-289. szám)
1918-11-19 / 279. szám
6 A szegedi kereskedők mozgalma. Igen tisztelt szerkesztő úr! A Délmagyarország annak vasárnapi iszámának kismeritő tudósítását olvasva a Szegedi Lloyid Társulat kereskedelmi bizottságának legutóbbi üléséről, evvel kapcsolatban néhány észrevételt szeretnék tenni, amelyeket azt hiszem, nem lesz érdektelen a nyilvánosság elé terjeszteni. Szerény véleményeim szerint nincs semmi szükség ülésekre, szónoklatokra, a kereskedő urak nélkül is le fogják szállítani az áraikat. Mean ugyan áldozatkészségből, hanem kényszerűségből. A vásárlási kedv lelohadt, az emberek igen helyesen várakozó álláspontot foglalnak el, az elrejtett áruk is előkerültek, a hadigazdagokra se igen lehet ezentúl számítani, mert majd gondoskodnak róla, hogy a véren szerzett milliók a megfelelő helyre jussanak, tehát mit tehet mást szegény boldogtalan kereskedő: leszállítja az áraikat. És most figyelmeztetem valamire az árakat. Ne nevettessék ki magukat holmi 20—30 százalékos árleszállítással, vagy legalábbis ne tüntessék föl ezt valami nagy emberbaráti cselekedetnek és keressenek más mentséget ahelyett, hogy ők is drágán vásároltak, mert szintén köztudomású, hogy ha 50 százalékkal drágábban vették az árut, ez ürügy volt nagyon sokszor arra, hogy 200 százalékkal emeljék az árakat. Kedvelt s már igen elcsépelt mentségük a kereskedőknek, hogy a paraszt épp úgy uzsoráskodott, mint ők. Hát ez igaznak igaz, de nem mentség. Egyik bűn nem imenti a másikat. Egy gyilkos nem védekezhet azzal, hogy vannak mások is, akik gyilkolnak. Kereskedők, parasztok egyformán bikiiők, mindenesetre a kereskedők elsősorban, mert ők jártak elől a dicső példával, holott mint az intelligensebb elemtől épp az ellenkezőt kellett volna elvárnunk. Az egyetlen helyes, amit tehetnek — és ez szól nemcsak kereskedőnek, hanem térjímelőnek, földbirtokosnak egyaránt — az, hogy minden fillért, amit a háborúban a tisztességes békebeli hasznon felül szereztek, közcélokra adják. Végül még csak annyit, hogy nem szeretném, ha valaki személyes célzásokat olvasnna ki e sorokból. Általánosságban beszéltem. Megengedem, hogy vannak kivételek — bár ezekről nem szól a krónika — de ezek csak azok a bizonyosok, akik m megerősítik a szabályt. Soraim közléséért szerkesztő urnak köszönetét mondva, maradjik kiváló tisztelettel Szabados Magda. TELEFON 11-85. igazgató: VAS SÁNDOR W V Kedden Psylander esték: Nordisk dráma 3 felvonásban. 1hirüshin» Pesti Napi 3 filmriportja. Előadások 5, fél 7 és fél 9 órakor Rendes helyárak. m_______________i telefon: 11-85. DÉLMAGYARORSZAG HÍREK 000 — Minisztertanács. Budapestről telefonálta tudósítónk: A Politikai Híradó jelenti: A kormány ma délutáni 5 órakor Károlyi Mihály elnöklésével miniszteri értekezletet tartott. — A szegedi kormánybiztosság. A minisztertanács dr. Dettre János városi tiszti ügyészt Szeged város kormánybiztosává nevezte ki. — Megszűnt a király személye körüli minisztérium. Budapestről telefonált a tudósítónk. Miután a köztársasági államforma feleslegessé tette a felség személye körüli minisztériumot, a kormány a tegnapi minisztertanácson formálisan is eltörölte ezt a minisztériumot és Batthyány Tivadar belügyminisztert természetesen felmentette. A volt király személye körüli minisztérium ügyeinek likvidálásával Harrer Ferenc bécsi követet bízta meg. — Kinevezések. A hivatalos lap vasárnapi száma közli, hogy Potyáni Boldizsár alezredest ezredessé, Tihanyi Ferenc főhadnagyot századossá nevezték ki a II. számú csendőrkerületnél. Wenner Sándort, a szegedi honvédcsapatkórházhoz beosztott segédgyógyszerészt gyógyszerésszé nevezték ki. A szegedi főpostahivatal a nem kamatozó pénztárjegyeket fizetésként elfogadja és pénzkészletének erejéig be is váltja. — Az 5-ös honvédek és a 46-osok hazaérkezése. A 302. honvéd gyalogezred, amelynek zömét az 5-ös honvédek teszik, vasárnap este érkeztek Szegedre. A pályaudvaron a polgármester fogadta a katonákat, akiket kötelességeik hit teljesítésére hívott fel. Hétfőn este mintegy kétezer 46-os érkezett haza hatvan tiszt vezetésével az olasz frontról. A katonák legnagyobb része környékbeli, így csak néhány órát töltöttek, azután tovább utaztak. Azoknak a megvendégeléséről és elszállásolásáról, akik itt maradtak, a város hatósága gondoskodott. Szegeden megszűnt a spanyol járvány. A járványbizottság hétfőn délután dr. Wolf Ferenc tiszti főorvos elnöklésével ülést tartott. Az ülésen a tiszti főorvos bejelentette, hogy a város területén a spanyolnátha teljesen megszűnt, így a folyamatba tett óvóintézkedések megszüntetését kéri a bizottságtól a város területére. A tanyákon még nem szűnt meg teljesen a járvány, ezért ott még továbbra is szükség van az óvóintézkedésekre. A bizottság elfogadta a tiszti főorvos előterjesztését és kimondta a járványbizottság megszűnését. Ezek szerint tehát november 25-én az iskolákban is megkezdhetik az előadásokat, ha ezt a szénhiány meg nem akadályozza. — Új vasúti menetrend a demarkációs területen. A szerbek által megszállott területek felé a vonatok indulására nézve a francia közép-európai időszámítás irányadó és így a Szeged állomásról Temesvár és Nagybecskerek állomások felé induló személyvonatok hétfőn éjjeltől kezdődőleg a rendes menetrendben kitüntetett indulási időnél egy órával előbb indulnak. A Maros felső folyása és a Tisza alsó folyása közt levő összes vasutak parancsnokságának vezetését Dusán szerb ezredes, a Versecen székelő bánáti vasutak parancsnoka vette át. — Nincs hústalan nap. Budapestről telefonált a tudósítónk . Félhivatalosan jelentik : A kormány elrendelte a hústalan napok eltörlését. — Szeged város két millió korona aprópénzt bocsájt ki. Balogh Károly pénzügyi tanácsnok a hétfői tanácsülésen bejelentette, hogy miután nagy az aprópénzhiány, szükséges, hogy a város szükségpénzek kibocsájtása iránt intézkedjék. Balogh Károly azt is bejelentette, hogy ez irányban az illetékes pénzügyi körökkel már a tárgyalásokat megkezdte, sőt a szükségpénzek kliséjét el is készítették. A pénzintézetekkel a tárgyalások során megállapodás történt, hogy a város öt- és húszkoronás bankjegyeket fog kibocsájtani, mégpedig egy millió értékűt a húsz- és egy millió értékűt az ötkoronásokból. Ha szüksége mutatkozik, a két millión felül újabb bankjegyeket bocsájt ki a város, amely tíz milliónál nagyobb összeget azonban nem bocsájthat ki és hozhat forgalomba. A tanács tudomásul vette a bejelentést és elhatározta, hogy rendkívüli közgyűlés elé viszi a bankjegykibocsájtási javaslatot. • Hatszáz korona rendkívüli segély a közalkalmazottaknak. Budapestről telefonált a tudósítónk. A magyarországi közalkalmazottak szövetsége értesülésünk szerint abban állapodott meg Szende Pál pénzügyi államtitkárral, hogy a pénzügyminiszter minden állami alkalmazottnak (tisztviselő szolga és díjnoknak) egyformán tullszáz karaka rendkívüli segély utalványozáséit kéri a minisztertanácstól. — A közélelmezési bizottság első ülése. Jelentettük, hogy a közélelmezési miniszter rendelete alapján dr. Somogyi Szilveszter polgármester megalakította a közélelmezési bizottságot. A 12 tagú bizottság a polgármester elnöklésével hétfőn délután négy órakor tartotta első ülését, amelyen a város közönségét érdeklő közélelmezési ügyekről tárgyaltak. — A gázfogyasztás újabb korlátozása. Vázsonyi Jenő szénkormánybiztos újabb rendeletet adott ki a gázfogyasztás korlátozásáról. Eszerint további intézkedésig reggel 8 órától délután 4 óráig a gáznak bármilyen célra való felhasználása tilos. — A közös hadügyminisztérium tartozásainak összeírása. Ipari köreink sajnálatos tapasztalatból tudják, hogy a volt közös hadügyminisztérium az utolsó hónapok folyamán már nem folyósította a hadsereg részéről eszközölt szállításokért járó összegeket. Minthogy így a volt hadügy minisztériumnak igen sok tartozása van a magyar iparral szemben is, a pénzügyminisztérium úgy intézkedett, hogy ezek a tartozások miinél előbb összeírássá mik. A szegedi kereskedelmi és iparkamara eziután hívja fel a kis- és középipari vállalatokat, valamint az ipari szövetkezeteket, hogy követeléseik összegét haladéktalanul jelentsék be.A követelésiek három csoportban külön tüntetendők fel: 1. olyan követelések, amelyek már számláztattak, amelyekre nai Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszer- üzletemben. Szolid árak : Órákban és ékszerekben nagy raktár. FISCHER K. Korzó-kávéház mellett. Körmendiné virágosboltja SZF.GED, SZÉCHENYI TÉR 15. SZ. Főüzlet: Budapest, VI., Teréz-körút 37. sz. (Britannia-szálló mellett.) TELEFON 11-78, TELEFON 11-78. Szeged, 1918. november 19.