Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-01 / 1. szám

-Szeged. 1­ MÍ). -kmuk 1, - M:LMiAnYA,pr.R.szÁ« •— V 5 Szerbvilág Magyarországon. Pár év előtt végignéztem Szalma István akasztását. A Csillagbörtön udvarán magasztal­ta föl Báli Mihály állami hóhér, két pribékjé­vel az öreg­­ jósddal, aki üres idejében Buda­pesten zöldségárus és egy másik hasonszőrű emberrel. Szalma kétszeres rablógyilkosságot követett el, elég gyáván, öregasszonyodon. Csi­nos fiú volt ez a Szalma Istvánodé megátalko­dott, konok. Úgy nézett a funkczionáló ügyész­re az ítélethirdetésnél, mintha a kitüntetéséről lett volna szó. Piros, sima arcán egy idegszál sem rezdü­lt meg. És úgy ment a bitófa alá, mintha tánchelyen lett volna s most haladna a leány felé táncra kérésre. Hát mondhatom csúnya dolog volt ezt az akasztást végignézni. Izgató és undorító látvány. Az ember elfelejtette, hogy főbenjáró bünnek a megtorlása történik most, csak azt látta és érezte, hogy egy viruló élet egy-két perc múlva okvetlen meg fog semmisülni. A halál közvetlen közelsége megborzongatja az embert, mint a hirtelen jött fagyos levegő. És irtózat fogja el. Szalma István csak az akasztófa alatt szó­lalt meg. Azt mondta Balinak: — Úgy csinálja, hogy ne fájjon! — Csak nyugodtan legyél fiam, akkor nem fog fájni. — felelte a mester. Most, amikor jobbról is, balról is, alulról is, fölülről is a hóhér kötelet illeszgetik az ál­lami végrehajtók a magyar nemzet nyakára, mintha Báli szavát hallanám; csak nyugodtan fiam, nyugodtan, akkor nem fáj! Ez most a vigasztaló és az erősítő! . . . Csak nyugodtan fiam! ... És mi álljuk nyu­godtan, ki tudja meddig, talán míg ki nem fogy belőlünk a szusz ? . . . És ezenközben riadt arccal nézzünk széjjel magunk körül: hol ér véget a hóhérmunka. Kezünk lábunk mikor szabadul ki a kötelékek közül és nézünk nyugodtan, hogy az erőnk erősebb-e vagy a kötél ? . . . A magyarban mindig élt a hit és a bizodalom. Ezer év óta, ha bármily fekete felhők tornyosultak szép ha­zánk fölé, mindig hittel és bizodalommal néz­tünk a sors munkája felé és türelemmel vár­tuk a mosolygó napsugarat. Így, ahogy borongó bazaffú lélekkel nézem ezt az ötödfél esztendő óta dörgő és cikázó vihart és újra felém csendülni hallom Báli Mi­hály szavát: csak nyugodtan fiam, nyugodtan, — arra eszmélek, hogy a híres dunántúli paraszt­nak igaza volt! Furcsa ugy­e­bár, de így van. Igazat kell adnom ha latolgatom a helyzetet és csoportosítom az eseményeket, melyek a lefog­lalt Délvidékről érkeznek apró híradásokban hozzám. És azt is meg kell állapítanom, hogy minden volt ellenségeink között a szerb nép az, melyre leggyorsabban reáragyog a türelmes magyar szív kiengesztelődésének szivárványa . . . Lovagias nemzet vagyunk, az voltunk min­dig. Évszázados ellenségeinkkel is összeölel­­keztü­nk, mikor letettük a buzogányt, most sem tagadjuk meg magunkat, most is lovagias nemzet vagyunk s mikor a nehéz idők mélyéből egy fényt vet látni a lelkünk, mely azt ígéri, hogy a mi szomszédunkkal, Szerbiával, akivel csak az osztrák ármány és gonoszság rugatta össze a patkót — legelőször fogunk szövet­ségi jóviszonyba kerülhetni — miért hallgatnánk el azt a szép igazságot, hogy a szerb nép, a szerb gondolkozás ezzel a vert honfoglalásával csak becsülni való emlékeket fog maga után hagyni. Nem szándékozom idő előtt dicshim­nuszt zengeni, a tények majd utólag — remél­­tem — elzengik ezt, most csak néhány epi­zódot jegyzek föl, melyek nekem adnak­­ igazat. Ezek az epizódok nem Szeged mellett játszód­tak le, hanem itt is, ott is a demarkációs vo­nalon alul, ahová „rendcsinálás“ céljából vo­nult be a szerb reguláris hadsereg. Egy esetet például a szomszéd bunyevác városból hallottam, ahol alezredes a szerb pa­rancsnok s ahol a lakosok állítólag virágot szórtak a bevonuló hadsereg elé, azt akarván jelezni ezzel, hogy mily igaz, őszinte örömmel fogadják a testvéreket. Történt, hogy az oda­való ifjúság nótaszóval járta be a várost, többé­­kevésbbé illuminált állapotban persze, hogy ez­zel is dokumentálja örömét a vendéglátás felől. A komoly parancsnokot természetesen ez nem tévesztette meg s másnap plakátokon adta tud­tára a városnak, hogy aki a közcsendet hábo­rítani méri, huszonötöt kap ajándékba. Lehe­tetlen ! — mondták a hámból kirúgott legények — ez csak tréfa lehet! . . . Pedig­­ nem volt tréfa, mert a huszonöt ü­gy kijárt minden ordi­­tozónak, mint a pinty . . . Aki nem bírta végig élvezni, az kapott egy Utalványt az elmaradott botütésről és pár nap mulva jelentkezni kellett érte . . . Nem volt protekció, sem elnézés. Magyar, szerb, tót vagy sváb, egyre ment. A jutalom nem maradt el. Azóta a városban — úgy mondják — teljesen csönd van. És példás közbiztonság. Egy másik esetnél vacsorát ad egy jómódú szerb asszony. Megfogad egy surbankót, akinek három koronát fizet minden ablaktábláért, me­lyet magyar háznál ver be a gyerek. A negyedik ablaknál már elcsípik a fiút, beviszik a főhadi­szállásra és kezd működni a rendcsináló pálca. De csak ötig. Itt már ordit a nebuló és elárulja az asszony turpisságát. No most jöjjön az as­­­szony. De azonnal. Még a vacsoráról. — Igaz, amit a fia mond ? — Igaz. — Hát megfizeted tiz koronájával az üve­geket. Az asszony örül, hogy ilyen olcsón viheti el a bőrét, de a parancsnok tovább mondja: — Ráadásul pedig huszonötöt kapsz. És ráverték a szilaj menyecskére a kemény huszonötöt, így megy ez most is ott, ahol ez az eset történt. Máshol meg lopás ügyben tett panaszt a magyar a szerb parancsnoknál. Ez csak kapitány a színhelyen. — Elvittek egy jó kocsira való fámat. — Kicsoda ? — Ha én azt tudnám­ — No jó van, majd utánna nézünk. Behívatta, a kapitány a detektívjét és meg­parancsolta, hogy ki kell nyomozni a lopást. Huszonnégy óra alatt maga előtt akarja látni a tolvajt. Fiatal szerb parasztot vittek a parancs­nok elé. — Ez az. — Miért loptad el a fát ? — Én loptam ! ? . .. Nem loptam én, úgy vettem az őröktől pénzért. 20 koronát fizet­tem érte. Kitudódott, hogy hazudott. — Száz koronát fizetsz büntetést. A fát az utolsó szálig visszaviszed, a helyén szépen összerakod és nyolc napig ingyen fogsz nekünk fuvarozni. Ez volt az ítélet. Talán két hete történt Torontál megye va­lamelyik községében egy borzalmas gyilkosság. Öreg csőszpárt öltek meg és kihurcolták őket a falu végére. A tettesek ketten voltak. Két munkanélküli csavargó. Az ottani szerb pa­rancsnok egy-kettőre kinyomoztatta őket és maga elé hozatta. Nem sokat teketóriázott ve­lük, bevallotta, hogy ők a tettesek és másnap már vitette a szerb katonai bírósághoz — halá­los ítélet kíséretében. Ezóta talán már át is es­tek a kemény de alkalmasint igazságos ítéleten. Temes megyéből pedig arról jön a hír, hogy munka nélkü­l sehol sem szabad lézengeni az em­bereknek. A városban, községben ellenőrzik az embereket és igazoltatják, hogy hol dolgoznak. A munkakerülőket előbb figyelmeztetésül be­zárják néhány napra, azután pedig viszik kény­szermunkára Szerbiába. A piacokat különösképpen fel kell említeni­ .Mindennek meg­van a régi, mérsékelt ára s etinél drágábban nem szabad semmit sem adni. Aki ezt a rendeletet áthágja, az büntetés alá esik, igen rövid végrehajtási idő kiszabásával. Ezért van az, hogy némely helyen nem egy korona hat­vannégy tojás ára, hanem nyolc, tíz fillér. Ha­sonlóképpen a többi élelm­i cikkeknek is ilyen arányban esett le az ára. Kivitel egyáltalán nincs, így a termelő kénytelen a helybeli piacon értékesíteni az áruit. A háborút alatt sok szó esett erről Szegeden is, hogy miért nem szün­teti meg a hatóság a kivitelt, az ügynökök kap­zsiságát Sok községben a szesz­tilalmat akként hajt­ják végre a szerbek, hogy este 6 órán túl nem szabad senkinek a lakását elhagyni. Akiben mégis felgerjed a vágy egy kis itóka irányában, s annak külön engedélyt kell kérni, hogy korcs­mába mehessen. Ha így mégis sikerül berúgnia, az aztán megint m­ás elbírálás alá kerül. A bácskai hangulat ilyenformán visszaszorult a leg­csöndesebb mederbe. Nincs is panasz sehol, legfeljebb a hangászok zugolódnak . . . Ebben a zavaros és teljesen bizonytalan időben mindezeket megnyugvással vesszük tu­domásul mi, kik a forrongó világban minden­képpen igyekezünk megőrizni a nyugalmunkat, iparkodunk fenntartani a csendet és közbizton­ságot és megaláztatásunkban érezzük az ellen­fél emberiességét. Mert a meghasadt hajból él­tető piros levegőjében már látjuk fényleni a hit szent keresztjét, a remény friss zöldjét s ezek előtt leborulva mormogjuk magunkban — mint szent zsolozsmát —­ a jövőbe látó nagy lélek ihletett jóslását: Bízom s hiszek, mig Isten lesz fölöttünk, Ki trónusán bírói széket ül! És hogyha minden búra, bajra válik, pontok között is hirdetem halálig, Erős, nagy hittel, rendületlenül: Legyen bár sorsunk még oly mostoha, Él a magyar s nem veszhet el soha! cigarettahüvelyek looo dara­bonként 10 kor­ért kaphatók a Médi Specialité hygienikus szivarkahövely főraktárában. Szeged, Jókai­ utca II.Telefon 15-20. A szegedi sportegyesületek szövetsége­ A Szegedi Torna Egyesület elnöksége ér­tekezletre hívta össze a múlt héten az összes szegedi sportegyesületeket azon célból, hogy megalakítsák az összes szegedi sportegyesüle­tek szövetségét. Az értekezleten meg is jelentek az egyesületek kiküldöttei, kik egymást kérdez­ték a szövetség megalakításának célját illetőleg. Az összehívó egyesület képviselőin kívü­l senki sem értette meg, miért kell egy ilyen sport­­szövetség, mi célja lesz annak, ha megalakul és milyen eredmények elérésére számíthat ? Tudvalévő dolig, hogy minden sportegyesület eddig is tagja kellett, hogy legyen egy országos sportszövetségnek. Az én egyesületem Szegedi Athlétikai Klub hét szövetségnek is tagja. Lab­darugó osztálya a A Magyar Labdarugók Szövet­ségéhez, athlétikai osztálya a Magyar Athlétikai Szövetséghez tartozik és sportolt­ű­ködését min­den tekintetben ezen két szövetség szabályai és előírásai szerint tartozik irányítani. Most alakulóban lévő vivő osztálya ped­ig­­ a Vívószövetségnek lesz tagja. Önkéntelenül is­­ felmerül a kérdés, mikor minden hazai egye­sület tartozik az országos szövetségnek magát alávetni, mi szükség van még egy helyi fórumra is, amely az egyesületek sportm­űködését szin­tén irányítani akarja ? Ezen kérdésre nehéz fe­leletet adni. Az bizonyos, hogy egyik egyesület sem fog tűrni semmi beleszólást belügyeibe, még kevésbé fogja megengedni, hogy pályája, fel­szerelése felett a helyi szövetség rendelkezzen. Az értekezleten számos kérdés hangzott el a

Next