Délmagyarország, 1919. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1919-01-01 / 1. szám
-Szeged. 1 MÍ). -kmuk 1, - M:LMiAnYA,pr.R.szÁ« •— V 5 Szerbvilág Magyarországon. Pár év előtt végignéztem Szalma István akasztását. A Csillagbörtön udvarán magasztalta föl Báli Mihály állami hóhér, két pribékjével az öreg jósddal, aki üres idejében Budapesten zöldségárus és egy másik hasonszőrű emberrel. Szalma kétszeres rablógyilkosságot követett el, elég gyáván, öregasszonyodon. Csinos fiú volt ez a Szalma Istvánodé megátalkodott, konok. Úgy nézett a funkczionáló ügyészre az ítélethirdetésnél, mintha a kitüntetéséről lett volna szó. Piros, sima arcán egy idegszál sem rezdült meg. És úgy ment a bitófa alá, mintha tánchelyen lett volna s most haladna a leány felé táncra kérésre. Hát mondhatom csúnya dolog volt ezt az akasztást végignézni. Izgató és undorító látvány. Az ember elfelejtette, hogy főbenjáró bünnek a megtorlása történik most, csak azt látta és érezte, hogy egy viruló élet egy-két perc múlva okvetlen meg fog semmisülni. A halál közvetlen közelsége megborzongatja az embert, mint a hirtelen jött fagyos levegő. És irtózat fogja el. Szalma István csak az akasztófa alatt szólalt meg. Azt mondta Balinak: — Úgy csinálja, hogy ne fájjon! — Csak nyugodtan legyél fiam, akkor nem fog fájni. — felelte a mester. Most, amikor jobbról is, balról is, alulról is, fölülről is a hóhér kötelet illeszgetik az állami végrehajtók a magyar nemzet nyakára, mintha Báli szavát hallanám; csak nyugodtan fiam, nyugodtan, akkor nem fáj! Ez most a vigasztaló és az erősítő! . . . Csak nyugodtan fiam! ... És mi álljuk nyugodtan, ki tudja meddig, talán míg ki nem fogy belőlünk a szusz ? . . . És ezenközben riadt arccal nézzünk széjjel magunk körül: hol ér véget a hóhérmunka. Kezünk lábunk mikor szabadul ki a kötelékek közül és nézünk nyugodtan, hogy az erőnk erősebb-e vagy a kötél ? . . . A magyarban mindig élt a hit és a bizodalom. Ezer év óta, ha bármily fekete felhők tornyosultak szép hazánk fölé, mindig hittel és bizodalommal néztünk a sors munkája felé és türelemmel vártuk a mosolygó napsugarat. Így, ahogy borongó bazaffú lélekkel nézem ezt az ötödfél esztendő óta dörgő és cikázó vihart és újra felém csendülni hallom Báli Mihály szavát: csak nyugodtan fiam, nyugodtan, — arra eszmélek, hogy a híres dunántúli parasztnak igaza volt! Furcsa ugyebár, de így van. Igazat kell adnom ha latolgatom a helyzetet és csoportosítom az eseményeket, melyek a lefoglalt Délvidékről érkeznek apró híradásokban hozzám. És azt is meg kell állapítanom, hogy minden volt ellenségeink között a szerb nép az, melyre leggyorsabban reáragyog a türelmes magyar szív kiengesztelődésének szivárványa . . . Lovagias nemzet vagyunk, az voltunk mindig. Évszázados ellenségeinkkel is összeölelkeztünk, mikor letettük a buzogányt, most sem tagadjuk meg magunkat, most is lovagias nemzet vagyunk s mikor a nehéz idők mélyéből egy fényt vet látni a lelkünk, mely azt ígéri, hogy a mi szomszédunkkal, Szerbiával, akivel csak az osztrák ármány és gonoszság rugatta össze a patkót — legelőször fogunk szövetségi jóviszonyba kerülhetni — miért hallgatnánk el azt a szép igazságot, hogy a szerb nép, a szerb gondolkozás ezzel a vert honfoglalásával csak becsülni való emlékeket fog maga után hagyni. Nem szándékozom idő előtt dicshimnuszt zengeni, a tények majd utólag — reméltem — elzengik ezt, most csak néhány epizódot jegyzek föl, melyek nekem adnak igazat. Ezek az epizódok nem Szeged mellett játszódtak le, hanem itt is, ott is a demarkációs vonalon alul, ahová „rendcsinálás“ céljából vonult be a szerb reguláris hadsereg. Egy esetet például a szomszéd bunyevác városból hallottam, ahol alezredes a szerb parancsnok s ahol a lakosok állítólag virágot szórtak a bevonuló hadsereg elé, azt akarván jelezni ezzel, hogy mily igaz, őszinte örömmel fogadják a testvéreket. Történt, hogy az odavaló ifjúság nótaszóval járta be a várost, többékevésbbé illuminált állapotban persze, hogy ezzel is dokumentálja örömét a vendéglátás felől. A komoly parancsnokot természetesen ez nem tévesztette meg s másnap plakátokon adta tudtára a városnak, hogy aki a közcsendet háborítani méri, huszonötöt kap ajándékba. Lehetetlen ! — mondták a hámból kirúgott legények — ez csak tréfa lehet! . . . Pedig nem volt tréfa, mert a huszonöt ügy kijárt minden orditozónak, mint a pinty . . . Aki nem bírta végig élvezni, az kapott egy Utalványt az elmaradott botütésről és pár nap mulva jelentkezni kellett érte . . . Nem volt protekció, sem elnézés. Magyar, szerb, tót vagy sváb, egyre ment. A jutalom nem maradt el. Azóta a városban — úgy mondják — teljesen csönd van. És példás közbiztonság. Egy másik esetnél vacsorát ad egy jómódú szerb asszony. Megfogad egy surbankót, akinek három koronát fizet minden ablaktábláért, melyet magyar háznál ver be a gyerek. A negyedik ablaknál már elcsípik a fiút, beviszik a főhadiszállásra és kezd működni a rendcsináló pálca. De csak ötig. Itt már ordit a nebuló és elárulja az asszony turpisságát. No most jöjjön az asszony. De azonnal. Még a vacsoráról. — Igaz, amit a fia mond ? — Igaz. — Hát megfizeted tiz koronájával az üvegeket. Az asszony örül, hogy ilyen olcsón viheti el a bőrét, de a parancsnok tovább mondja: — Ráadásul pedig huszonötöt kapsz. És ráverték a szilaj menyecskére a kemény huszonötöt, így megy ez most is ott, ahol ez az eset történt. Máshol meg lopás ügyben tett panaszt a magyar a szerb parancsnoknál. Ez csak kapitány a színhelyen. — Elvittek egy jó kocsira való fámat. — Kicsoda ? — Ha én azt tudnám — No jó van, majd utánna nézünk. Behívatta, a kapitány a detektívjét és megparancsolta, hogy ki kell nyomozni a lopást. Huszonnégy óra alatt maga előtt akarja látni a tolvajt. Fiatal szerb parasztot vittek a parancsnok elé. — Ez az. — Miért loptad el a fát ? — Én loptam ! ? . .. Nem loptam én, úgy vettem az őröktől pénzért. 20 koronát fizettem érte. Kitudódott, hogy hazudott. — Száz koronát fizetsz büntetést. A fát az utolsó szálig visszaviszed, a helyén szépen összerakod és nyolc napig ingyen fogsz nekünk fuvarozni. Ez volt az ítélet. Talán két hete történt Torontál megye valamelyik községében egy borzalmas gyilkosság. Öreg csőszpárt öltek meg és kihurcolták őket a falu végére. A tettesek ketten voltak. Két munkanélküli csavargó. Az ottani szerb parancsnok egy-kettőre kinyomoztatta őket és maga elé hozatta. Nem sokat teketóriázott velük, bevallotta, hogy ők a tettesek és másnap már vitette a szerb katonai bírósághoz — halálos ítélet kíséretében. Ezóta talán már át is estek a kemény de alkalmasint igazságos ítéleten. Temes megyéből pedig arról jön a hír, hogy munka nélkül sehol sem szabad lézengeni az embereknek. A városban, községben ellenőrzik az embereket és igazoltatják, hogy hol dolgoznak. A munkakerülőket előbb figyelmeztetésül bezárják néhány napra, azután pedig viszik kényszermunkára Szerbiába. A piacokat különösképpen fel kell említeni .Mindennek megvan a régi, mérsékelt ára s etinél drágábban nem szabad semmit sem adni. Aki ezt a rendeletet áthágja, az büntetés alá esik, igen rövid végrehajtási idő kiszabásával. Ezért van az, hogy némely helyen nem egy korona hatvannégy tojás ára, hanem nyolc, tíz fillér. Hasonlóképpen a többi élelmi cikkeknek is ilyen arányban esett le az ára. Kivitel egyáltalán nincs, így a termelő kénytelen a helybeli piacon értékesíteni az áruit. A háborút alatt sok szó esett erről Szegeden is, hogy miért nem szünteti meg a hatóság a kivitelt, az ügynökök kapzsiságát Sok községben a szesztilalmat akként hajtják végre a szerbek, hogy este 6 órán túl nem szabad senkinek a lakását elhagyni. Akiben mégis felgerjed a vágy egy kis itóka irányában, s annak külön engedélyt kell kérni, hogy korcsmába mehessen. Ha így mégis sikerül berúgnia, az aztán megint más elbírálás alá kerül. A bácskai hangulat ilyenformán visszaszorult a legcsöndesebb mederbe. Nincs is panasz sehol, legfeljebb a hangászok zugolódnak . . . Ebben a zavaros és teljesen bizonytalan időben mindezeket megnyugvással vesszük tudomásul mi, kik a forrongó világban mindenképpen igyekezünk megőrizni a nyugalmunkat, iparkodunk fenntartani a csendet és közbiztonságot és megaláztatásunkban érezzük az ellenfél emberiességét. Mert a meghasadt hajból éltető piros levegőjében már látjuk fényleni a hit szent keresztjét, a remény friss zöldjét s ezek előtt leborulva mormogjuk magunkban — mint szent zsolozsmát — a jövőbe látó nagy lélek ihletett jóslását: Bízom s hiszek, mig Isten lesz fölöttünk, Ki trónusán bírói széket ül! És hogyha minden búra, bajra válik, pontok között is hirdetem halálig, Erős, nagy hittel, rendületlenül: Legyen bár sorsunk még oly mostoha, Él a magyar s nem veszhet el soha! cigarettahüvelyek looo darabonként 10 korért kaphatók a Médi Specialité hygienikus szivarkahövely főraktárában. Szeged, Jókai utca II.Telefon 15-20. A szegedi sportegyesületek szövetsége A Szegedi Torna Egyesület elnöksége értekezletre hívta össze a múlt héten az összes szegedi sportegyesületeket azon célból, hogy megalakítsák az összes szegedi sportegyesületek szövetségét. Az értekezleten meg is jelentek az egyesületek kiküldöttei, kik egymást kérdezték a szövetség megalakításának célját illetőleg. Az összehívó egyesület képviselőin kívül senki sem értette meg, miért kell egy ilyen sportszövetség, mi célja lesz annak, ha megalakul és milyen eredmények elérésére számíthat ? Tudvalévő dolig, hogy minden sportegyesület eddig is tagja kellett, hogy legyen egy országos sportszövetségnek. Az én egyesületem Szegedi Athlétikai Klub hét szövetségnek is tagja. Labdarugó osztálya a A Magyar Labdarugók Szövetségéhez, athlétikai osztálya a Magyar Athlétikai Szövetséghez tartozik és sportoltűködését minden tekintetben ezen két szövetség szabályai és előírásai szerint tartozik irányítani. Most alakulóban lévő vivő osztálya pedig a Vívószövetségnek lesz tagja. Önkéntelenül is felmerül a kérdés, mikor minden hazai egyesület tartozik az országos szövetségnek magát alávetni, mi szükség van még egy helyi fórumra is, amely az egyesületek sportműködését szintén irányítani akarja ? Ezen kérdésre nehéz feleletet adni. Az bizonyos, hogy egyik egyesület sem fog tűrni semmi beleszólást belügyeibe, még kevésbé fogja megengedni, hogy pályája, felszerelése felett a helyi szövetség rendelkezzen. Az értekezleten számos kérdés hangzott el a