Délmagyarország, 1919. április (8. évfolyam, 73-97. szám)

1919-04-01 / 73. szám

f Szeged, 1919. április 1. MIMAGYARORSZAG 5 nyújtott kérelmekben megjelölt lakások el­osztásával azonnal meggyőződést szerezhes­senek és ezáltal a munkát megkönnyítsék. A kimutatás rövidesen elkészül és így a lakás­­rekvirálási kérelmek elintézését a mostani el­járásnál gyorsabban eszközölhetik. — Matiné a rokkantak javára. Élénken látogatott­­ latinét tartottak vasárnap délelőtt a Korzó­ Moziban a rokkantak javára. A jól sikerült matinén D. Hilbert Janka dalokat adott elő. Halmos Gyula operaáriákat éne­kelt, Tölgyes Gyula pedig érdek­- novellá­ját olvasta föl. A műsorszámok ügyesen vol­tak összeválogatva és a szereplőket a közön­ség zajos tapsokkal honorálta. [1] A földosztó bizottság egyelőre az igény­­jogosultakat írja össze. A proletáruralom óta a földmmvelésügyi népbiztosság vette át­ a mezőgazdasági termelés irányításának nagy munkáját. Ebbe kapcsolódik bele a me­gkez­d­ett földbirtokreform, amely a vidékre ki­küldött földosztó bizottságok munkájával in­dult meg. Csizmadia Sándor földmivelésügyi népbiztos tegnap nyilatkozott arról, hogy a Búza Barna-féle földbirtokreformot hogyan­­ illesztik bele a kommunista kormányzásba. — A Búza-féle földbirtoktörvény hatá­lyon kívül helyeztük — mondotta Csizmadia. — A tanácsköztársaság kormánya most fog­lalkozik a földbirto­kreform­ ügyében terve­zett megoldással és azt hiszem, hogy rövid idő múlva már a tárgyalások eredményér­ől is beszámolhatok. Ez idő szerint úgy­­ intézkedő­tünk, hogy a­ földosztó bizottságok a helyükön maradnak, de egyéb dolguk nincs, mint ös­­­szírják az igénylőket. Annyit már most­­ is mondhatok, hogy a kommunista kormány ar­ra törekszik, hogy lehetőleg termelő szövet­kezeteket alakítson és ezeket a szövetkezete­ket ellássa nemcsak az ü­zemtőkével, de min­dennel­, amivel a termelés eredményét bizto­­síthatja. Mezőgazdasági gépekre van nagy szükség, de ezenfelül állatállományra is, a­mely a­ mezőgazdasági termelő szövetkezetek­ben bizony nem­ mindenütt állítható be, úgy, ahogy arra szükség van. • A Szegeden működő hattagú bizottság az igényjogosultak összeírásával már elkészült és most várja a központ további intézkedését. • Ki viselhet egyenruhát ? A forradalmi Kormányzótanács rendeletet adott ki, amely szerint csak azok viselhetnek egyenruhát, a­kik a vörös hadsereg, vagy vörös népőrség tagjai. Akik egyik forradalmi katonai testü­letnek sem tagjai, azonban nincs polgári ru­hájuk, az uniformishoz polgári­­ kalapot köte­lesek viselni. A rendelet ellen vétők a forra­dalmi törvényszék elé kerülnek. A mai naptól kezdve járőrök ellenőrzik a rendelet végre­152 w t Kedden április 1-én Vampyrelle dráma 3 felvonásban. A főszerepben Wanda Treu­mann és Viggo Lar ére. Előadások köznapokon fél 5, Vs 6 és V* 8, ünnepna­pokon : >/a 2, l/a 3, Vs 5, 3 A 6 és V* 8 órakor.* hajtását és azokat az egyenruhás egyéneket, akik nem tudják igazolni, hogy a vörös had­sereg, vagy­ népőrség tagjai, elfogják.­­ Kimaradási engedélyeket csak azok kapnak, akiknek foglalkozásuk teszi szüksé­gessé, hogy 9 óra után is járhassanak az ut­cán. Az engedélyeket Szakáll József, a nép­őrség közigazgatási osztályának vezetője ál­lítja ki. Belvárosi Illatszertár Kiss D. palota, Tóth Péterrel szemben. Legfinomabb par­fümök és illatszerek, fog­krémek, fogkerék, szájvizek, arc- és kézápolószerek. Ült jYÍaniki­r-készletek, hajkefék, fésűk, borotvakészletek. Legfinomabb pú­derek és pipereszappanok. Kozme­tikai cikkek! Elegáns és ízléses kivitelben az összes illat­szer áruk ! Eredeti kölni vizek! Pjazta Ág fc­gmüterme jfi­gyó­ utca 1. Telefon 13—64-155 ROGEP mechanikai üzlet. Mindennemű írógépek javítását és évi jókarban­tartását jutányosan el­vállalom. Használt és új írógépek kaphatók. Sikerült legjobb minőségű írógép-szalla­­got és carbon-copi­ papirokat beszerez­nem. Telefonrendelést azonnal szállítom. K­ELEMEN Szegedi Tábla, Törvényszék és Járásbíróságok Írógép műszerésze Somogyi­ utca 24 szám Telefon 1322. szám. 221 Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszer­üzletemben. Szolid árak! Órákban és ékszerekben nagy raktár, %v.­ FISCH El? 154 Korzó-kávéház mellett. * Hevesi Piroska zongoraművésznő hang­versenye a sajnálatos forgalmi zavarok miatt ■egyelőre el lett halasztva. A megváltott­ je­gyek érvényben maradnak.­­Batisztok, cosztulm­es és kabátbélés s olcsóra kaphatók SZEGED Csekonics-u. o. *»2« b«»ijMéí* 5». reiisfan 854. 156 Tctetou 855. Japán- és nyers-selymek színben 38 és 54 korona. Schottis kosztüm - szövetek 48 és 95 korona. Duplaszéles ruha­selymek összes minőségben 60, 70 és 90 kor. Grenadin és opálbatiszt 32, 36 és 58 kor. Blúz-, Ruha- és Pongyolagyár, Kígyó-utca 1. (Keleti palota). SZÍNHÁZ M­ŰVÉSZET oupo MŰSOR: Kedd: „Cornevillei harangok" operett. Idénybérlet páros 74. Szerda : „Médi“ (a „Három a kisleány“ folytatása operett Idénybérlet páratlan 75. Csütörtök: „Drotostót“ operett. Premierbérlet A 29. , Péntek: „Drotostót“ operett. Premierbérlet B. 29. Szombat: „Drotostót“ operett. Idénybérlet páros 76. Vasárnap délután: Gömöry László vendég felléptével „Stambul rózsája“ operett. — Este: „Drotostót“ operett. Bérletszünet. * Matiné a színházban. Szépen sikerült és élvezetes inasom .matinét rendeztek vasár­nap délelőtt a­­ színházban a felsőkereskedelmi iskola fiú- és leánynövendékei. A proletár célt szolgáló matiné keretében előadásra ke­rült Az ember tragédiája két képe, amely­­ előtt Juhász Gyula és­ Hollód József konfe­ráltak. Móra Ferenc és Juhász Gyula nagy­hatású versei a közönség lelkes tetszésével ta­lálkoztak, úgyszintén a zeneszámok is. Az ember tragédiája két színváltozását Baráti József rendezte. * Ária és dalestély; Élénk emlékében le­het Szeged zeneértő közönségének ama re­mek est, melyet Cholnoky Margit operaéne­kesnő nyújtott a szezon elején. Közkívánat­ra most újból hallhatjuk a művésznőt. Gon­dosan megválasztott műsorán örömmel ol­vassuk a régen hallott Bizet és Leoncavallo áriákat. Az estélyre, mely április 7-én lesz a Tisza-szálló nagytermében, jegyek Várnay L. könyvkereskedésében kaphatók.

Next