Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)
1919-08-01 / 159. szám
Szerkesztőség : SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A szerkesztőség telefonja: 305. Szeged, 1919 egész félévre ELŐFIZETÉSI ÁRA: évre 91i.— K negyedévre 24.— K . 48.— K egy hónapra 8.— K Egyes számára 40 fillér. __ VII. évfolyam 159. szám Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal telefonja : 305. Péntek, augusztus 1. % Kezdjük meg a béketárgyalásokat. írta : Dr. Rózsa Andor. A magyar politikai válság elérte forrpontját. A szövetségesek jegyzéket intéztek Kun Bélához. A jegyzék szerint a kibontakozás csak oly, kormánnyal lehetséges, mely az egész magyar népet képviseli. A jegyzékben őszinte és igaz békevágy nyilvánul meg: a szövetséges és egyesült hatalmak békét óhajtanak kötni a magyar néppel. Iránya komoly és határozott: a szövetséges kormányok dolga továbbá saját felelősségükre oly intézkedésekhez folyamodni, amilyeneket ennek a kérdésnek különlegessége megkíván. Magyarország sorsdöntő órák előtt áll. Cselekednünk kell. Két irányzat közül kell választanunk. Az egyik a szomszédos kis népek segítségével fegyveres beavatkozással és vérálldozat árán akarja letörni a bolsevizmust, a másik irányzat a bolsevizmust mélyebb okokból eredő társadalmi tünetnek ítéli meg, melynek csak egy országa van: az alkotó, a pozitív pacifizmus. Tárgyalni a budapesti kormánnyal, megkötni a megegyezésen alapuló, erőszak nélküli, belső szociális békét, konszolidálni a munkások, a parasztok és haladó polgárok erejéből az új, a dolgozó magyar köztársaságot. Oly kormányt adni Magyarországnak, mely bírja,az egész népnek a bizalmát és ereje lesz ahhoz, hogy a győző nemzetek előtt Magyarországot a béketárgyalásokon képviselje . A fegyveres beavatkozás mellett sok becsületes, jóhiszemű, hazáját féltő magyar ember van, kik azonban nem ismerik a társadalom fejlődési törvényeit és igy sem megérteni, sem megbocsátani nem tudnak. Van azonban köztük a világháború előidézésében bűnös kaiserizmus politikájának is hívei. Befelé, kifelé háborút akarnak és a régi rendszert fel akarják támasztani. Ugyanők Szerbiára öt évvel ezelőtt halálos csapást akartak mérni, Tirpitzcel együtt küldték tengerfenékre az ártatlan emberek ezreit, ha a parancsukra feldúlt Szerbiától várják a segítséget s mig ajkuk az antant dicséretétől zeng, szívük fölött a német császár titkos amulettjét őrzik. Magyarországot az elmaradt balkáni kultúrába akarják visszasülyeszteni, ami politikájuknak jobban megfelel, mint a világháború vérében megnemesült és újjászülető nyugati világdemokrácia. A másik tábor a békeszerető magyar nép. A maradék magyarság: proletáriátus, progresszív polgárság és parasztság. Mindenki vágyvavágyja a háború befejezését, a blokád megszüntetését és a termelő munka megindulását. A magyar nép nem óhajt újabb háborút, nem óhajt oly titkos szerződéseket, amelyek a forradalom által újraszületett Magyarországot a szociális válságok előtt álló s elmaradt balkáni imperializmus rabszolgájává teszik. Aki az idők felét megérti, aki hisz a társadalom fejlődési törvényeiben, az látja, hogy Magyarország egy új, egy szebb, egy nemesebb megváltás felé halad. Felszabadítja a fejlődésben elmaradt és a közeljövőben szociálisan újjászülető Balkán-imperializmust. Bármiként határozzon is a párisi békekonferencia, a francia és a magyar nép sorsát egy szebb jövő összekötötte. Kormányok jönnek, kormányok mennek, a forrongó élet és a népek hatalmasabbak minden titkos szerződésnél. Magyarország, az új, a megváltó, a szociális lendület felé tartó Páris felé néz. A francia és a magyar népet magasabb kulturális végzők fogják egymáshoz hozni testvéri közelségbe. Magyarország lesz a nyugati kultúrának szilárd pontja a forrongó Balkán szomszédságában, egyszersmint elszánt őre és védelmezője a világbékének, a népek önrendelkezési jogának, a csak lappangó, végleg el nem nyomott bolsevizmus és minden imperializmus világuralmi törekvéseivel szemben. Az út világos. Az idő sürget. A szegedi és a budapesti kormány adja át helyét az egész nép bizalmát bíró, az antanttal szemben kötelezettségeket vállalni tudó, jeles és önzetlen férfiakból álló országos kormánynak. Kezdjük meg a béketárgyalásokat Budapesttel! A magyar nép Bern fele tekint, várja az új megváltót: üavanii Ernő hazaérkezését. A miniszterelnök és a külügyminiszter beszéde a főiskolai hallgatók gyűlésén. • x . . ., I (Saját tudósítónktól.) A Magyar Főiskolai Hallgatók Nemzeti Szövetsége csütörtökön délután díszgyűlést tartott a városháza nagytermében. A gyűlésen, amelyen Ábrahám Dezső miniszterelnök és gróf Teleki Pál külügyminiszter is beszéltek, nagyszámú közönség jelent meg. Hölgyek igen sokan vettek részt s figyelemmel hallgatták a beszédeket. Molnár Miklós, a szövetség elnöke mondott megnyitót s egyetértésre, összetartásra buzdított. Hasonló szellemben beszélt Antal István, a következő szónok is. Mindkét beszédet nagy tetszéssel fogadták. Ezután P. Ábrahám Dezső miniszterelnök szólt az ifjúsághoz. A miniszterelnök beszéde. Úgy látom, mondotta a miniszterelnök, hogy a szenvedése: acélozzák és tisztítják az emberi lelkeket és jellemet. Az ötéves háborúnak szenvedései a magyar ifjúságból kiváltották az önfeláldozó, becsületes munkakészséget, törhetetlen hazaszeretetek Mintha megváltoztak volna az idők, egészen más gondolatvilágot látok itt, mint amilyent csak nemrégen is láttam. A háború előtt mintha eltűnt volna a fiatalság nagy, magasztos lelkivilága, gondolkodása. Különböző felekezeti körök alakultak — Szentimre-kor, Galilei-kör — s az ifjúság politikai és társadalmi tevékenysége abban merült ki, hogy melyik tud a másikon nagyobbat ütni, melyik tud nagyobb villongást és hecceket támasztani. Emlékszem még arra, hogy miként beszéltek a márciusi fiatalok, tudom, hogy amikor egy-egy nemzeti gondolat került a közélet terére, mint pld. a véderővita, a fiatalság volt az, amely utcára vitte a nagy nemzeti politikát és lendületet adott azoknak a férfiaknak, akiknek hivatása és kötelessége volt azzal foglalkozni. Nem azt mondom ezzel, hogy a fiatalság politizáljon, mert nem politika az, amikor a nemzeti gondolatok ébrentartásával foglalkozik, de igenis megállapítom, hogy a fiatalság az utóbbi időben megfeledkezett arról a nagy, magasztos politikai ideálról, amely kell, hogy minden nagy nejyzet fiatalságát hevítse. A magyar fiatalság „a háború utolsó éveiben nem töltötte be azt a szerepet, amelyet tőle mindenki joggal elvárhatott.“ Úgy látom, hogy most újra elfoglalja azt a pozíciót, amelyre őt egy nemzet élethivatása kell, hogy emelje. Azt látom, hogy a fiatalságban is megvan a bizalom és reménység, amely kormányunknak is alappillére. Ez a bizalom és reménység az, amely a nemzetet évezredeken keresztül oly sok nehéz napon keresztül segítette. (A pálya megválasztása.) Vigyázzatok a pálya megválasztására. A magyarság a humanitárius eszmék és pályák iránt nagy előszeretettel viseltetett, de tudjuk, hogy az újabb kor mindinkább a realitások felé törekszik. Igyekezzék tehát a magyar ifjúság a reálisabb életpályák felé törekedni, mert ez teszi erőssé nemcsak őket, hanem egyszersmind gazdaggá, kulturálttá a magyar nemzetet is. Nektek magasabb átlagműveltséget kell elsajátítanotok, mint bárkinek a világon, mert ti nemcsak idehaza kell, hogy apostolok legyetek, hanem ki kell mennetek a külföldre, még nélkülözések árán is és hirdetnetek kell ennek a nemzetnek jogosultságát, hogy visszanyerje azt az alakulatot, amelyet ezer éven keresztül megtartott. Nekünk jogunk és kötelességünk hirdetni azt, hogy egyedül a magyarság hivatott ezen a területen egységes államot alakítani. (Éljenzés.) (A vezető szerep.) Tanuljatok, de egyúttal tanítsatok is. Tanítsátok, vezessétek azt az elemet, amely — fájdalom — kisiklott a magyar intelligenciának kezéből. Ti legyetek azok a vezérek, akik ezeket a szerencsétlen embereket a nemzetköziség talajáról visszavezetitek az ős-magyar nemzeti talajhoz. (Éljenzés.) A magyar intelligenciának nagy adóssága van a nemzettel szemben a múltban és még nagyobb adóssága a jövőre nézve A ti kötelességtek törleszteni ezt a nagy adósságot: a nemzet kulturális színvonalának emelését. Ragadjátok ki az illetéktelen vezetők kezéből a hatalmat, akik visszaélnek ezzel a hatalommal, mely őket soha meg nem illette. Most csak egyetlen célunk van és lehet. Tegyünk félre minden nézeteltérést, küszöböljünk ki minden keserűséget egymással szemben, hódítsuk meg a mi gondolatunknak azokat is, akik azt hiszik, hogy okosabbak és bölcsebbek nálunk, amikor a nemzetközi elveket hirdetik.