Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)

1919-08-01 / 159. szám

Szerkesztőség : SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A szerkesztőség telefonja: 305. Szeged, 1919 egész félévre ELŐFIZETÉSI ÁRA: évre 91i.— K negyedévre 24.— K . 48.— K egy hónapra 8.— K Egyes szám­ára 40 fillér. __ VII. évfolyam 159. szám Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal telefonja : 305. Péntek, augusztus 1. % Kezdjük meg a béketárgyalásokat. írta : Dr. Rózsa Andor. A magyar politikai válság elérte forrpontját. A szövetségesek jegyzéket intéztek Kun Bélá­hoz. A jegyzék szerint a kibontakozás csak oly, kormánnyal lehetséges, mely az egész magyar népet­­ képviseli. A jegyzékben őszinte és igaz békevágy nyilvánul meg: a szövetséges és egyesült hatalmak békét óhajtanak kötni a magyar néppel. Iránya komoly és határozott: a szövetséges kormányok dolga továbbá saját fe­lelősségükre oly intézkedésekhez folyamodni, amilyeneket ennek a kérdésnek különlegessége megkíván. Magyarország sorsdöntő órák előtt áll. Cse­lekednünk kell. Két irányzat közül kell válasz­tanunk. Az egyik a szomszédos kis népek se­gítségével fegyveres beavatkozással és vérálld­o­­zat árán akarja letörni a bolsevizmust, a má­sik irányzat a bolsevizmust mélyebb okokból eredő társadalmi tünetnek ítéli meg, melynek csak egy országa van: az alkotó, a pozitív pacifizmus. Tárgyalni a budapesti kormánnyal, megkötni a megegyezésen alapuló, erőszak nél­küli, belső szociális békét, konszolidálni a mun­kások, a parasztok és haladó polgárok erejéből az új, a dolgozó magyar köztársaságot. Oly kormányt adni Magyarországnak, mely bírja,az egész népnek a bizalmát és ereje lesz ahhoz, hogy a győző nemzetek előtt Magyarországot a­­ béketárgyalásokon képviselje­ . A fegyveres beavatkozás mellett sok becsü­letes, jóhiszemű, hazáját féltő magyar ember van, kik azonban nem ismerik a társadalom fejlődési törvényeit és igy sem megérteni, sem megbocsátani nem tudnak. Van azonban köz­tük a világháború előidézésében bűnös kaiser­­izmus politikájának is hívei. Befelé, kifelé há­borút akarnak és a régi rendszert fel akarják támasztani. Ugyanők Szerbiára öt évvel ezelőtt halálos csapást akartak mérni, Tirpitzcel együtt küldték tengerfenékre az ártatlan emberek ezreit, h­a a parancsukra feldúlt Szerbiától várják a segítséget s m­ig ajkuk az antant dicséretétől zeng, szívük fölött a német császár titkos amu­lettjét őrzik. Magyarországot az elmaradt bal­káni kultúrába akarják visszasülyeszteni, ami politikájuknak jobban megfelel, mint a világ­háború vérében megnemesült és újjászülető nyugati világdemokrácia. A másik tábor a békeszerető magyar nép. A maradék magyarság: proletáriátus, progresszív polgárság és parasztság. Mindenki vágyva­­vágyja a háború befejezését, a blokád meg­szüntetését és a termelő munka megindulását. A magyar nép nem­­ óhajt újabb háborút, nem óhajt oly titkos szerződéseket, amelyek a forradalom által újraszületett Magyarországot a szociális válságok előtt álló s elmaradt bal­káni imperializmus rabszolgájává teszik. Aki az idők felét megérti, aki hisz a társadalom fejlő­dési törvényeiben, az látja, hogy Magyarország egy új, egy szebb, egy nemesebb megváltás felé halad. Felszabadítja a fejlődésben elmaradt és a közeljövőben szociálisan újjászülető Bal­kán-imperializmust. Bármiként határozzon is a párisi békekonfe­rencia, a francia és a magyar nép sorsát egy szebb jövő összekötötte. Kormányok jönnek, kormányok mennek, a forrongó élet és a népek hatalmasabbak minden titkos szerződésnél. Magyarország, az új, a megváltó, a szociális lendület felé tartó Páris felé néz. A francia és a magyar népet magasabb kulturális végző­­­k fogják egymáshoz hozni testvéri közelségbe. Magyarország lesz a nyugati kultúrának szilárd pontja a forrongó Balkán szomszédságában, egyszersmint elszánt őre és védelmezője a világbékének, a népek önrendelkezési jogának,­­ a csak lappangó, végleg el nem nyomott bol­­­­sevizmus és minden imperializmus világuralmi törekvéseivel szemben. Az út világos. Az idő sürget. A szegedi és a­­ budapesti kormány adja át helyét az egész nép bizalmát bíró, az antanttal szemben kötelezett­ségeket vállalni tudó, jeles és önzetlen férfiak­­­­ból álló országos kormánynak. Kezdjük meg a­­ béketárgyalásokat Budapesttel! A magyar nép­­ Bern fele tekint, várja az új megváltót: üa­­­­vanii Ernő hazaérkezését. A miniszterelnök és a külügy­miniszter beszéde a főiskolai hallgatók gyűlésén. •­­ x . . ., I (Saját tudósítónktól.) A Magyar Főiskolai Hallgatók Nemzeti Szövetsége csütörtökön dél­után díszgyűlést tartott a városháza nagy­termében. A gyűlésen, amelyen Ábrahám­ Dezső miniszterelnök és gróf Teleki Pál külügymi­niszter is beszéltek, nagyszámú közönség jelent meg. Hölgyek igen sokan vettek részt s figye­lemmel hallgatták a beszédeket. Molnár Miklós, a szövetség elnöke mondott megnyitót s egyet­értésre, összetartásra buzdított. Hasonló szel­lemben beszélt Antal István, a következő szó­nok is. Mindkét beszédet nagy tetszéssel fo­gadták. Ezután P. Ábrahám Dezső miniszter­elnök szólt az ifjúsághoz. A miniszterelnök beszéde. Úgy látom, mondotta a miniszterelnök, hogy a szenvedése­: acélozzák és tisztítják az emberi lelkeket és jellemet. Az ötéves háborúnak szenvedései a magyar ifjúságból kiváltották az önfeláldozó, becsületes munkakészséget, törhe­tetlen hazaszeretetek Mintha megváltoztak volna az idők, egészen más gondolatvilágot látok itt, mint amilyent csak nemrégen is láttam. A há­ború előtt mintha eltűnt volna a fiatalság nagy, magasztos lelkivilága, gondolkodása. Különböző felekezeti körök alakultak — Szentimre-kor, Galilei-kör — s az ifjúság politikai és társa­dalmi tevékenysége abban­ merült ki, hogy melyik tud a másikon nagyobbat ütni, melyik tud nagyobb villongást és hecceket támasztani. Emlékszem még arra, hogy miként beszéltek a márciusi fiatalok, tudom, hogy amikor egy-egy nemzeti gondolat került a közélet terére, mint pld. a véderővita, a fiatalság volt az, amely utcára vitte a nagy nemzeti politikát és lendü­letet adott azoknak a férfiaknak, akiknek hiva­tása és kötelessége volt azzal foglalkozni. Nem azt mondom ezzel, hogy a fiatalság politizáljon, mert nem politika az, amikor a nemzeti gondolatok ébrentartásával foglalkozik, de igenis megállapítom, hogy a fiatalság az utóbbi időben megfeledkezett arról a nagy,­ magasztos politikai ideálról, amely kell, hogy minden nagy n­ejyzet fiatalságát hevítse. A magyar fiatalság „a háború utolsó éveiben nem töltötte be azt a szerepet, amelyet tőle mindenki joggal elvárhatott.“ Úgy látom, hogy most újra elfoglalja azt a pozíciót, amelyre őt egy nemzet élethivatása kell, hogy emelje. Azt látom­, hogy a fiatalságban is megvan a biza­lom és reménység, amely kormányunknak is alappillére. Ez a bizalom és reménység az, amely a nemzetet évezredeken keresztül oly sok nehéz napon keresztül segítette. (A pálya megválasztása.) Vigyázzatok a pálya megválasztására. A magyarság a humanitárius eszmék és pályák iránt nagy előszeretettel viseltetett, de tudjuk, hogy az újabb kor mindinkább a realitások felé törekszik. Igyekezzék tehát a magyar ifjúság a reálisabb életpályák felé törekedni, mert ez teszi erőssé nemcsak őket, hanem egyszersmind gazdaggá, kulturálttá a magyar nemzetet is. Nektek magasabb átlagművelt­­séget kell elsajátítanotok, mint bárkinek a világon, mert ti nemcsak idehaza kell, hogy apostolok legyetek, hanem ki kell mennetek a külföldre, még nélkülözések árán is és hirdetnetek kell ennek a nemzetnek jogosult­ságát, hogy visszanyerje azt az alakulatot, amelyet ezer éven keresztül megtartott. Ne­künk jogunk és kötelességünk hirdetni azt, hogy egyedül a magyarság hivatott ezen a területen egységes államot alakítani. (Éljenzés.) (A vezető szerep.) Tanuljatok, de egyúttal tanítsatok is. Tanít­sátok, vezessétek azt az elemet, amely — fáj­dalom — kisiklott a magyar intelligenciának ke­zéből. Ti legyetek azok a vezérek, akik ezeket a szerencsétlen embereket a nemzetköziség ta­lajáról visszavezetitek az ős-magyar nemzeti talajhoz. (Éljenzés.) A magyar intelligenciának nagy adóssága van a nemzettel szemben a múltban és még nagyobb adóssága a jövőre nézve A ti kötelességtek törleszteni ezt a nagy adósságot: a nemzet kulturális színvonalának emelését. Ragadjátok ki az illetéktelen vezetők kezéből a hatalmat, akik visszaélnek ezzel a hatalommal, mely őket soha meg nem illette. Most csak egyetlen célunk van és lehet. Te­gyünk félre minden nézeteltérést, küszöböljünk ki minden keserűséget egymással szemben, hó­dítsuk meg a mi gondolatunknak azokat is, akik azt hiszik, hogy okosabbak és bölcsebbek nálunk, amikor a nemzetközi elveket hirdetik.

Next