Délmagyarország, 1919. szeptember (8. évfolyam, 184-207. szám)
1919-09-02 / 184. szám
4 ismeretes, a Szegedre vezető vasútvonalakat és országutakat elzárták. Szegedre sehonnan sem engednek behozni semminemű élelmiszert és árut. A határzárlattal szemben a szegedi hatóság nem tett intézkedést arra, hogy az áruk kiszállítását megakadályozza. Az újszegedi közúti hídon át naponta szállítanak árukat Szegedről Csantavérre, Zentára, Adára, Óbecsére és Magyarkanizsára. Ha így megy tovább, Szegeden nem marad semmiféle áru. igy A Dugonics-Társaság Lázár-pályadíja. A Dugonics-Társaság Lázár-pályázatának bíráló bizottsága vasárnap délelőtt ülést tartott, amelyen felülbírálták a beérkezett pályázatokat. A pályadíjat a „Régi szótárak“ című Vers szerzőjének ítélték oda. A bizottság határozatáról Juhász Gyula tesz jelentést a Társaság igazgatótanácsának. — Amerikai cukor érkezik Szegedre. Balogh Károly tanácsnok, a közélelmezési hivatal vezetője, értesítést kapott egy szállítócégtől, hogy az amerikai cukor szeptember közepén Szegedre érkezik. Tizenöt vagon cukorhoz jut tehát rövidesen a lakosság, amelyből személyenként egy kiló jut havonként. A cukor ára kilónként 30 koronába kerül és a fogyasztóknak, annál a kereskedőnél kell igényüket bejelenteni, ahol rendszerint vásárolni szoktak. A cukor árát kékpénzben előre kell a kereskedőknél lefizetni. A kereskedők a jelentkezésekről jegyzéket kötelesek vezetni és azt a Beregicégnek, amely a ciukorkészletet kiosztja, átadni. Az esetben, ha a cukor ára kilónként nem kerülne 30 koronába, a kereskedők az esetleges különbözetet a közönségnek visszatérítik. — Vonatok közlekedése: Arad felé megindult a vonatközlekedés. Aradról egy személyvonat éjjel 11 óra 48 perckor (21 óra 48 perckor) érkezik Szegedre és innen Aradra indul hajnali 3 óra 6 perckor. A másik vonat. Aradról 12 óra 4 perckor délben érkezik Szegedre és innen délután 3 óra 17 perckor, vagyis 15 óra 17 perckor indul Aradra, Budapestre, egyelőre még nem közlekedik vonat, de remény van arra, hogy a közlekedés néhány nap múlva megindul. Bjudapestről Félegyházáig van vonatjárás, innen az utasok átgyalogolnak Szentkútra s egy román vonattal jöhetnek Szegedre. — Ostrorog ezredes parancsa. Ai Nemzetközi Élelmezési Bizottság elnöke, Ostrorog ezredes felhívta Balogh Károly tanácsnokot, a közélelmezési hivatal vezetőjét, hogy a tej és tejtermékek, valamint a zsír és szalonna irányárait állapítsa meg. A megállapítás már megtörtént és az árak, amelyek már életbe is léptek, a következők: Teljes tej literje 4 korona 20 fillér Tejfel literje 24 korona — fillér Tehéntúró kilója 10 korona — fillér Teavaj kilója 60 korona — fillér Ezek az árak a termelőkre, kereskedőkre és kofákra egyaránt kötelezők. Magasabb árakat fizetni, kérni vagy elfogadni szigorúan tilos és kötelessége a lakosságnak«minden irányú visszaélést azonnal bejelenteni. Hogy a tej ára 40 fillérrel magasabb lett, mint,,eddig volt,,annak a vasúti szállítási költségek 200 %-kal való emelkedése az oka. A zsír ára 40 koronában, a szalonnáé kilónként 34 koronában állapíttatott meg. A zsír- és szalonnakészletét minden szakmabeli iparos és kereskedő bejelenteni köteles, úgyszintén azok a magánosok is, akiknek birtokában az egyévi háztartási szükségletet meghaladó zsír- vagy szalonnakészlet van. A rendelet ellen akik vétenének, azoknak készletét elkobozzák, ezenfelül elzárásra és pénzbüntetésre ítéltetnek. A Nemzetközi Bizottság a rendelet betartását detektivekkel ellenőrizteti. IX* —. A dohányneműek új árainak megállapítása. A budapesti Reggeli Hírek írja: A pénzügyminiszter ma megjelent körrendeletében a dohánynemüek árát jelentékenyen leszállította. Az árleszállítás elsősorban az általános eladásban kapható dohány, szivar és szivarkanemüekre vonatkozik. A leginkább használatos dohánynemüek közül, a legfinomabb török dohány ára 100 korona, finom hercegovina 100 gram 25 korona, 25 gram 6 K 25 fill. Hazai pipadohány 100 gram 3 K 20 fill. A szivarok darabonként: Regalitas 2 K 80 fill., Trabuco 2 K 50 fill., Britannica 2 K, Cuba-Portorico 1 K, Portorico 64 fill., Rövidszivar 30 fill. Cigaretták 100 darabos csomagokban: Nilus 100 darab 130 korona, Sultán 100 drb. 50 kor., Memphis 400 drb. 80 kor., Király 100 drb. 40 kor., Hölgy 50 drb. 20 kor., Sport 100 drb. 24 kor., Duna 100 drb. 12 kor., Magyar 100 drb. ára 12 korona. — Halálozás: Schlesinger Hermann, ismert, régi szegedi polgár, vasárnap 94 éves korában elhunyt. A Schlesinger, Somló és Gál családok, gyermekei, unokái és dédunokái gyászolják. Temetése 2-án délelőtt 10 órakor megy végbe a Hétvezér utca 1. számú gyászházból. — Sombarobbanás. Vasárnap délután a Váradi utca 23. szám alatt bombarobbanás történt, amelynek öt sebesültje van. Kovács Tivadar lakatosinas a repülőtelepen elszórt hadianyagok között egy bombát és egy rézpumpát talált, azt hazavitte és otthon gyerektársai között a veszedelmes propelleres bombával játszani kezdtek. Az egyik gyerek a bombát a földre ejtette. Ez óriási dörejjel ekszplodált. A szerterepülő sziánkok Nagy Istvánt életveszélyesen, Kovács Tivadart, Kovács Margitot, Nyáry Jánost és Kovács Gizellát súlyosan megsebesítette. A sebesülteket a mentők a kórházba szállították. — A hadigondozó ülése. A törvényhatósági hadigondozó bizottság dr. Dobay Gyula kormánybiztos-főispán elnökletével ülést tartott. A bizottság elismeréssel vette tudomásul az igazgató jelentését, mely szerint a hivatal ez évben több mint száz családot juttatott állandó megélhetéshez, biztos keresethez. Kamatmentes kölcsönökre és segélyekre kiadott a hivatal 232.986 korona 53 fillért. A keresetképtelen és vagyontalan hadigondozottaknak teljesen díjtalanul, a keresőképeseknek csekély térítmény ellenében kiadott ruhaneműeknek értéke mintegy 200.000 korona. A rokkantak létszáma 1778, a hadiözvegyeké 1749. Elhatározta a bizottság, hogy az elmaradt nyugdijilletményeket megsürgeti. Célszerűségi és takarékossági indokokra hivatkozással a hadisegélyirodának a hadigondozó, a hadirokkant munkaközvetítőnek a that. munkásközvetitő hivatalba leendő beolvasztását javasolja. Végül számos segélyezési és egyéb folyóügyek elintézése után egyhangú helyesléssel elfogadta a bizottság és a kormány figyelmébe ajánlja dr. Pálfy József igazgatónak a hadigondozás országos szervezésére vonatkozó értékes memorandumát. — A Nemzetközi Élelmezési Bizottságnál a következő igazolványok vehetők át: Masic Szvetozár 1400 kg. bors, 300 kg. csokoládé, 300 kg. mazsola, 50 kg. fahéj, Jankó Tyósits 2 vagon méz, Klein József 20 vagon liszt és 30 vagon kukorica, Miodrag Szlavnits.1 vagon sajt, Puljevits és Szekulits 15.000 kg. rizs, Adolf Szakovits 25 sertés, August Pavisits 2 vagon kávé és rizs, Jura Miatov 1 vagon sertés és 20 vagon kukorica, Sima Radovanovits 3 vagon kukorica és 20 drb sertés, Boguslav Mihajlovics 5 vagon kukorica és 15 drb sertés, Milan Todoxovits 6 vagon kukorica és 20 drb sertés, Lázár Stójánovits 2000 kg. rizs, 1000 kg. szilva, 5000 kg. .csokoládé, 2000 kg. zsír, 1000 kg. mandula, 1000 kg. mazsola és 1000 kg. kávé, Ladislav Pality 50 vagon kukorica, ló vagon.makaroni, 2 vagon zsir, George Grurty 1 vagon sajt. Az alant nevezettek kérvényeit a szerb közélelmezési miniszter visszautasította: Szegedi Gazdasági Szövetkezet, Szegedi Hús- és Vásárénztár, Engelsmann és Adler (a város megírásából), Czinner és Társa (2 kérvény), Bittó Antal, Geldgruber Antal és Fiai, Muntean Péter (a város megbízásából), Zimonyi István, Milkó Vilmos Fiai, Spira Cervar, Bosnyakovits Milán (Schwarz E. és Fiai részv.), Hattyasy Sándor, Szekeres Zoltán (a város részére), Bálint Jenő, Damján Maglits, Vilhelm Kostantih, Szegedi Hentesek Nagy vágó T.-ga, Szántó Aladár, Dragisa Matejic, Folger, Gassner, Pollák Z. és Flöp (a város részére), Klein József (2 kérvény), Weisz Izidor, Kenderfonógyár, Bankegyesület, Holzer és Társa, Mander Róza. A transit-kérvények mind engedélyezve lettek és az irodában átvehetők. Az alant felsoroltak hiányzó adatok kiegészítése végett jelentkezzenek: Kelemen Dezső, Szegő Aitmd, Schuller Vilmos, Kotlár és Hajdú, Giacomo Kajom, Hirth János, Rosner Zsigmond, Patzauer (2 kérvény), Polák Sándor, Schwarz és Fiai, Eisenstädter és Tsa, Rostás Lajos, Milan Michal, Govíc Adolf, Izakovits és Ladislav Palic. — Iskolai értesítések. A szegedi állami kisegítő iskolában a beiratások szeptember hó 4-én és 5-én lesznek megtartva délelőtt 8-* 12-ig. A szegedi református egyházközség hatosztályú fiú- és leány-népiskolájába a beiratásokat szeptember 1-én és 2-án (hétfőn és kedden) délelőtt 8 órától 12 óráig és délután 3 órától 5 óráig tartják az iskola Kálviniéa helyiségeiben. A tanítás ingyenes, minden beiratkozó növendék azonban 50 fillér könyvtárdíjat tartozik fizetni. A A Békemühely ülése. A Békeműhely kedden délután 5 órakor Vár utca 7. szám alatti helyiségében ülést tart. Értesítés: A Korzó-mozi igazgatósága értesíti a közönséget, hogy az előadások mától kezdve öt, hét és kilenc órakor kezdődnek. Nagy változások lesznek már a legközelebbi jövőben a bútorok árában, mert Juhász József és Társa asztalosmesterek meglepő olcsó árai megváltoztatják az eddigi helyzetet. Minta-terem Dugonics tér 11. 286 Összes JOGI vizsgákra államszámviteti, államvizsgára,, tanári pedagógiai vizsgára elismerten legsikeresebben készít elő Szontagh-szeminárium Budapest, IV., Váci u. 51. Az intézet * egész nap működik. Jegyzetkölcsönzése Egyedül készülteknek rekapitulálás. 2262 DÉLMAGYARORSZAG Szeged, 1919 szeptember 2. Ékszermunkát készítek megrendelésre ízlésesen rajz vagy minta szerint. Tört aranyat, brilliáns ékszert legmagasabb áron veszek. Gáspár (Grosz) Ferenc: Kölcsey u 2. Nagy órajavító műhely. Bejárat közvetlen Gottschall hölgyfodrász mellett. 294 JUHÁSZ GYULA UJ KÖNYVE EZ AZ ÉN VÉREM amely a költő hetvennél több uj versét tartalmazza ^---V — MINDEN KÖNYVÁRUSNÁL KAPHATÓ. -*-*• ÁRA 6 KOR.