Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-27 / 21. szám

4 DELMAG­Y­ARORSZ­AQ keresztüi­ átázni és árukat szállítani Bajbra, a Dunántúl déli részére s Fiuméig a tengerre, ami nagy késedelemmel s költséggel járna. Ezt a fenyegető veszedelmet kívánja elhárítani a szegedi Kereskedelmi és Iparkamara a­­ magyar békedelegációhoz intézendő részletes felterjesztésében, amelyben felhívja a delegáció figyelmét a szeged—Szabadka-bajai vonal elvesztésének rendkívül káros következményeire. Értesülésünk szerint a felterjesztést a város hatósága is nyomatékos szavával fogja támo­gatni . A spanyol betegség Budapesten. A Nap jelenti: A főorvosi hivatal közlése szerint tegnap összesen 15S új spanyol beteget jelen­tettek meg, a halálo­­sok szám pedig 9 volt Ma összesen 433 spanyol beteg részesü­lt ható­sági ápolásban.­­ Figyelmet kel­t egy buda­pesti orvosi vélemény, h­ogy a spanyolnátha fellépését a betegek csuklása árulta el. — Az élesztőmonopólium ügye. Megír­tuk, hogy a polgármester végzést hozott, amelyben az élesztőárusítás kizárólagos jogát a Városi Központi Tejcsarnokra ruházza. A Hétfői Rend­kívüli Újság megcáfolta a polgármester e ha­tározatát azzal, hogy dr. Somogyi Szilveszter ilyen végzést nem írt alá. Az élesztő-ügyben, amely nagy felháborodást okozott a kereskedő­­világban, a polgármester nyilatkozott munka­társunknak és a következőket mondotta: — Tekintettel a nagy visszaélésekre, amelyek az élesztőárak körül voltak tapasztalhatók, az árvizsgáló-bizottság javaslatára a szóban forgó két kereskedőnek tényleg küldtem oly értelmi végzést, amellyel, az élesztőárusítás jogát a Központi Tejcsarnokra ruházom át, ez azonban még nem jelenti azt, hogy az élesztő monopo­lizálva lesz, mert az ügyet még egyszer az árvizsgáló-bizottság elé terjesztetem, hogy a nyugtalanságot okozó kérdés tiztáztassék. Ha a bizottság úgy találja, hogy a visszaélések más­kép meg nem akadályozhatók, akkor persze a végzésnek a közönség érdekéből érvényben kell maradnia. Az ügy tisztázása végett a Kereskedők Szövetsége is lépéseket tett. A nagyban való elárusítással megbízott két kereskedőt a keres­kedők zsűrije elé állítják annak a megállapítása végett, hogy részesei voltak-e ők is az élesztő­árak felhajtásának. Az ügy kimenetelét nagy érdeklődéssel kísérik. — Ke­­­skedelmi továbbképző tanfolyam. Az utóbbi időben számos felszólítás érkezett a Kereskedelmi és Iparkamarához, hogy egyrészt a háborús évek folyamán olyan ifjak hagyták el a kereskedelmi iskolákat, akiknek kiképzése a háborús viszonyok kö­vetkeztében teljesnek nem tekinthető, másrészt pedig egyes ifjak, akik a szovjet uralom idejé­ben szabálytalan érettségi bizonyitványt kap­ak, tanidejüket még tulajdonképen nem fejezték be. E bajokon segítendő, a Keres­kedelmi és Iparkamara elhatározta hogy az igen fiatalemberek, de egyúttal oly kereske­delmi pályán működő egyének részére is, akik magukat a kereskedelmi szaktárgyakban tökéletesíteni akarják, négy hónapra terjedő szaktanfolyamot rendez. E szaktanfolyamok tárgyai: teljes könyvelés, kereskedelmi leve­lezés, kereskedelmi számtan, politikai számtan, azonkívül azok számára, akik érettségi vizs­gálatra készülnek, jogi és közgazdasági isme­retek, magyar, német, francia nyelv, vegytan és áruismeret. A tanfolyamra a Kereskedelmi és Iparkamarában lehet jelentkezni január­­ 1-ig, amely a jelentkezők számához képest fogja az összes hallgatókkal történt megálla­podás alapján a fizetendő tandíjat megállapítani. A h­armincmillós csőd, kétszáz hitelező. Bécsből jelentik: A Zuckermann tőzsde­bizo­mányos cég, amelynek tulajdonosa Kohn Adolf, még péntekem fizetésképtelenséget jelentett be a bécsi tőzsdén és passziváit 30 millió koro­nára becsülik. Eddig 200 hitelező jelentkezett. — A Tisza-gyilkosság szabadlábra helye­zett vádlottjai. Budapestről jelentik: Dr. Mar­­galits Ede vizsgálóbíró a mai napon végzést hozott, amelyben a Tisza-gyilkosság során elő­zetes letartóztatásba, illetve vizsgálati fogságba helyezett vádlottak közül többeket szabadlábra helyezett. A végzés szerint Estepélnyi Jenő, Hoffmann György, Gazda Jenő, Iolnosi Andor, Pásztor Béla, Szabó Ferenc és Cxenner Zoltán vizsgálati fogságát a Bp. 157. §-a szerint meg­szünteti és őket szabadlábra helyezi. A tényle­ges szolgálatban levő Estepányi Jenő századost és Hoffmann György hadnagyot a további hatá­rozathozatalra illetékes budapesti katonai ügyész­séghez átkísérteti. Gazda Jenőre vonatkozó­ag a most hozott szabadlábra helyező végzést a kapos­vári ügyészséggel közli a vizsgálóbíró. A vizsgáló­­bírónak szabadlábra helyező végzését az ügyész­ség tudomásul vette, úgy hogy a felsoroltak ma kikerülnek a fogházból. . . A fényezési adó elengedését kérik a cukrászok. A Hszffeldolgozó iparosok cukrá­szati szakosztálya beadvánnyal fordult a város tanácsához, amelyben a süteményekre kivetett fényűzési adó elengedését kérik. Indokolásu­kat, hogy a sütemények árusítása nem bírja el a magas adót, a tanács nem találta el­fogadhatónak s ezért kérelmeket elutasította. Mindössze annyit engedett nekik a város, hogy az ötszázalékos behozatali vám helyett ezentúl csak egy százalékot kell fizetniük. — A Szegedi Leányegylet folyó h­ó 26-án, szerdán délután 4 órakor, Margit­ utca 20. szám alatt tartja évi rendes közgyűlését, melyre tagjait ezúton hívja meg. — A közúti vaspálya fentartása. A város tanácsa a villamosvasút igazgatóságát felhívta, hogy a vaspálya fentartási kötelezettségének 15 napon belü­l tegyen eleget, mert ellenkező esetben a város mérnöki hivatala fogja a javításokat eszközölni, de a villamosvasút számlájára. • Szerdán tárgyalják a légszeszgyár ár­emelési kérelmét A légszeszgyár és villany­telep áremelési kérelmét szerdán délután négy órakor tárgyalja le a város tanácsa. A kérelem indokainak felülvizsgálására kiküldött bizott­ság ugyanis befejezte működését s a vizsgálat eredményéről hétfőn adta be jelentését a tanácsnak. A jelentés szerint 15.000 koronás faárak és 9000 koronás szénárak mellett ok­tób­er, november és december hónapban a váll­lat a légszeszen 3S7.655 koronát vesztett, a villanyon pedig 11.475 koronát nyert A vég­eredményben tehát 346.17v korona veszteség­gel do­gozott. A légszesz és villanyárak fel­eml­ése ezért indokoltnak látszik. A veszte­ségek kiküszöbölését 6 koronás köbméteren­kénti lég­szesz és 1 korona 18 filléres hekto­­wattonkénti villanyárakkal lehet elérni. A szerdai tanácskozáson a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke vesznek részt a közönség képviseletében.­­ — Legújabb kész női kabátok, blousok, aljak, ruhák, férfi és női gyapjúszövetek, sely­mek stb. mérsékelt árban. Reményiné divatháza Szeged, Széchenyi­ tér 2. (fejjoata mellett) — A kórházi ápolási költségek felemelése. A városi közkórház néhány héttel ezelőtt kérte a minisztertől az ápolási kö­tségek 15 koronáról 24 koronára való felemelését A kérvényre még válasz sem érkezett, de a kórház már ismét emelést kér, napi 40 koro­nára. A város tanácsa a kérelmet a miniszter­hez terjeszti fel . A kereskedelmi pálya túlzsúfoltsága. A Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalma­zottak szegedi egyesülete arra kérte a szegedi Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy szakértői­ üz­­letet hívjon össze, abból a célból, hogy az a kereskedelmi pálya túlzsúfoltsága ügyével és a kereskedelmi alkalmazottak általános helyzetével foglalkozzék. Ez az értekezlet egyúttal a keres­kedelmi szakoktatás kérdéseivel is foglalkozni kíván. A Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Egyesületének a javaslata ugyanis az, hogy az egyéves női kereskedelmi tanfolya­mokat, amelyek kellő képzettség nélküli egyé­neket szabadítanak az üzleti pályákra, szün­tessék be. Az értekezlet e hó 27-én, kedden délután 3 órakor lesz a Kereskedelmi és Ipar­kamarában. , , Egyetlen hely, ahol meglepő olcsón és jól vásárolhat bútort: a Deutsch Lajos Dugonics­­bútoráruházában, Dugonics­ tér 11., Forbith­­palota. Szeged, 1920 január 27, Ékszermunkát aí rajz vagy minta szerint Ízléses ki­vitelben bárkinél olcsóbban készítekt óra és éknerjavító műhely I * GÄSFÄR FERENC, KÖLCSEY-UTCH 2. URÁNIA^^oV" Kedden, január 27-én. WANDA TREUMANN, a népszerű film­művésznő felléptével Egy könnyelmű leány élete. Dráma 4 felvonásban. A ki­válóan ismert művésznő leg­újabb tökéletes alakítása.­­ Előadások 0. u. V« 5, •/» 7 és */« 9 órakor. Óra, ékszer, gramofonlemez, tblámpa, öngyújtó a legolcsóbb árakon. l­égi arany és ezü­stpénzt és tört aranyat legmaga­ IRÁsh TÁtfof öris­vabb áron vesz lüUl JDZS61 Mester Kölesej I­ntca 7. sz . óra- éa ékssarjavítás jótállás mellett. jjj Ruhakelmék, báli toalettek, crep­­dechinek, zephirek, vásznak leg­­­ olcsóbban beszerezhetők cSS) Qerő és Tabár cégnél É­rtesítem nagyérdemű páciensei­met, hogy fogászati működésemet, amelyet anyaghiány miatt kénytelen voltam szüneteltetni, újból megkezdtem. BARTA ÁGOSTON POGMOTERMe 305 KIOYÓ­ UTCA I. 6 TELEFON 1344. ***************** Ha szüksége van nyomtatványra telefonáljon om alá Aranyat veszek grammonként 30—38 körönéért Régi arany pénzekért 50 K-t fizetek gr.­­ként Régi ezüst pénzeket, órákat és bril­­liáns ékszert legmagasabb árban vásárolok GÁSPÁR FERENC Kölcsey*utca 2.

Next