Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1921-10-26 / 247. szám

A meghiúsult Karlista-puccs és a politikai pártok. BUDAPEST, október 25. (Sajtó­­tudósító, iktó’.) A nemzetgyűlési pártok közül a keresz­tény nemzeti egyesülés pártja foglalkozott először annak a helyzetnek a megítélésé­vel, amelyet a legutóbbi események terem­tettek a belpo inkában. Az érdeklődést, amely a nemzeti egyesülés páriának ma esti értekezlete iránt politikai körökben megnyilvánul, nem csökkentette le a ki­rály őrizetbevételének híre sem. Az érte­kezleten Bernlák Nándor, Hegyeshalmy Lajos és Vass József minisztereken kívül részt vett a pártnak majdnem valamennyi tagja. Maga az értekezlet rendkívül izgalmas volt és a te­jes bomlásra enged következ­tetni az ott uralkodó hangulat. így volt lehetséges, hogy a párt mai értekezletén egy öt­ pontból álló határozati javaslatot fogadott el, amelyet később megtoldott egy hatodikkal. Az öt pontból álló határozati javaslatot már el is fogadták, de azért a szavazás után is még újabb vitát indítot­tak meg róla. Ennek során Bernolák Nán­dor javasolta, hogy a párt zárja ki tagjai sorából azokat, akik a puccskísérletben, vagy keresztülvitelében részt vettek. Az in­dítványt Kontra Aladár és Crieger Miklós pártolták felszólalásukban. Hosszabb vita után a párt azonban csak abban állapo­dott meg, hogy az elfogadott javaslatot megtoldja egy hatodik ponttal, amely sze­rint elítélik azokat, akik az akció kezde­ményezésében és végrehajtásában részt­­ vettek. Amikor a párt ezt a pontot elfogadta, Bernolák Nándor a kizárási indítványt visszavonta. A határozat a teljes szövegé­ben a következő: A párt megállapítja, hogy: 1. Arról az akcióról, amely a mostani súlyos helyzetet és a kétségkívül sajnála­tos és szomorú eseményeket maga után vonta, előzően semmi tudomással nem bírt és ezért semmi tekintetben nem vállalja a felelősséget. 2. A leghatározottabban tiltakozik a párt a külső hatalmaknak azon lépése ellen, amelyekkel ismételten beavatkoztak az or­szág belügyeibe, ami ellenkezik a trianoni békeszerződésekben is biztosított nemzeti függetlenségükkel. 3. A párt a legmélységesebben sajnálja, hogy magyar vér omlott. 4 Kifogásolja a párt azt a tenort és hangot, amely egyes testületek és tényezők által használtatott az akció folyamán, mert azt a királyság eszméjére ártalmasnak tartja. Ennek az eszmének sárbarántását pedig bárhonnan jöjjön az, a leghatározot­tabban károsnak tartja. 5. A konfliktus elintézése tekintetében a párt elvárja a kormánytól, hogy az ország érdeke és a király méltósága figyelembe vétessék. 6. A párt elítsli azokat, akik az akció végrehajtásában tevékenyen részt vettek A később megjelent képviselők a leg­nagyobb ö­römmel tárgyalták a kormány intézkedéseit, amellyel az országot egy nagy veszedelemtől mentették n­eg ÜTA kisgazdapártban megjelentek nagyatádi Szabó István, Mayer János, Gaál Gaszton, Könyves Lajos, Lipták Pál, Barla-Szabó és még számos képviselő, továbbá Eck­hardt Tibor sajtófőnök, Kozma Miklós a M­T. 1. főnöke és még számosan. A kép­viselők különösen azt hangoztatták, hogy a legutóbbi három nap eseményei teljes mértékben igazolták azt a politikát, ame­lyet a párt annyi támadás ellenére is foly­tatott a királykérdésben. A pártkörben megjelent Gömbös Gyulát a párt tagjai percekig ünnepelték és nagy ovációval fogadták A nemzeti középpártban nagyszámban megjelent tagok, köztük a magyar politi­kai élet számos értékes tényezője, teljes határozottsággal ítélték el azt a lázadás­számba menő kalandorvállalkozást, amely azt tűzte ki céljául, hogy a királyi hata­lom gyakorlását a Magyarországon ez idő­szerin­ egyedül felelős tényezők mellőzé­sével fegyveres erőszakkal állítsák helyre akkor, amikor ez az országra végvesze­delmet zúdít és amely a királyi tekintély lejáratására is vezettek. A nemzeti középpárt tagjai a legtelje­sebb megelégedéssel látják gróf Bethlen István miniszterelnök gyors és erélyes fel­lépését a kritikus helyzetben és bizalom­mal várják a kormányintézkedéseket arra­­nézve, hogy a lázadás bűnszerzőjével és intézőjével szemben megfelelő megtorlás alkalmaztassák, hogy hasonló puccs lehe­tősége a jövőben kizárt legyen. Gróf Hadik János a mai helyzetről a következőket mondotta: — Az 1920. évi I. t.-c. megállapítja, hogy a királyi jatalom gyakorlása 1918 november 13 án megszűnt és ugyancsak a törvény és a nemzetgyűlés feladatává teszi az államfői hatalom gyakorlása mikéntjé­nek végleges rendezés­ét. Megfoghatatlan, hogy voltak akik ezt a törvényt megsza­vazták és a királykérdés kikapcsolásának szükségességét hangoztatták, ahelyett, hogy megszavazott álláspontjukat új törvénnyel igyekeztek volna érvényesíteni, a királyt rábírták arra, hogy az országba jöjjön. Megdöbbentő játék ez a nemzet legszen­tebb dolgaival. Tudniok kellett, hogy ezzel az országot soha jóvá nem tehető katasz­trófáko o­ndori A 1/ eV Iskola CIPÓT férfi és női cuői, legjobb minőségű­f UOOLCSÓBBaN vÁsáROlhotT ROBITSEKNÉ& md rcKCTesns-aTcn i«. Brilliáns és arany ék-Qyprplípt ezüst arany P’inzpket 57.CI CnLly a legmagasabb napi Mü'ho'fer ékszerész, Kárá­z­ u. 2. EGYETEMI TANKÖNYVEír é jegyzetelt neu­te be 1103 Schwarcz Jenő könyvkeresk dísében SZEGED *f»@M»h******** ****************************** Felemelték a kávéházi árakat. — Az árvizsgáló bizottság ülése. — SZEGED, október 25. (Saját tudósítónktól.) Az árvizsgáló-bizottság rendes hét­fői ülésén elsősorban a burgonya rohamosan emelkedő árával foglal­kozott és elhatároz­a, hogy tekintet­tel az ingadozó árakra és arra, hogy Szegeden a burgonyával eddig ár­drágító visszaéléseket nem tapasz­taltak, egyelőre nem állapít meg maximális árat. A vendéglői árakkal csak a jövő heti ülésén foglalkozik a bizottság, ármegállapításokat eszközöltek azon­ban a kávéházi árak tekintetében. A szegedi kávésok beadványt intéz­tek ugyanis az árvizsgáló-bizottság­hoz, amelyben a következő árak megáll­apítását kérték: Hab nélkül: reggeli kávé 8, dél­utáni 10, külön hab A korona. Fe­ketekávé 7, tea 10 korona. A tojás árának tekintetében szabadkezet kér­tek. E­zzel szemben az árvizsgáló­bizottság az alábbiak szerint szabá­lyozta a kávéházi árakat: Teljes fölözetlen tejből és első­rangú babkávéból készült reggeli kávé hab nélkül 8, délutáni 8 ko­rona. A külön bab luxusfogyasztás, tehát a bizottság ,szabadkezet en­ged a kávésoknak e tekinte­bben. Elsőrangú babkávéból készült fekete­kávé 6 korona. Tea rummal, vagy citrommal 8 korona, csak cukorral 6, minden nélkül 3 korona. A tojás ára tekintetében szabadkezet enged a bizott ág. A polgármesterhez leirat érkezett a keres­kedelmi minisztertől, amely­­************************ ben az árvizsgáló bizottság létszá­mát az elnökök és helyettesén kívül 18 rendes és 6 póttagban állapítja meg. A bizottság a leiratot tudo­más! vette. Átiratot intézett a pol­gármesterhez a Kereskedelmi és Iparkamara is, amelyben az árvizs­­gáló-bizottság hibáival foglalkozik. A kamara szerint nagy baj az, hogy az árvizsgáló-bizottság csak az ipari és kereskedelmi ci­­kék árait álla­pítja meg, a mezőgazdasági termé­kek árai felől azonban csak „véle­ményét“ nyilvánítja. Az átiratot ki­adják Kátay Ferdinánd gazdasági titkárnak javaslattétel végett. Az árvizsgáló-bizottság tegnapi ülésén tehát „eredményes“ munkát végeztek a közönség hivatásos „vé­delmezői“. Felemelték a kávé árát és ezzel ismét tanúságot tettek arra nézve, ho­gy Sweden a hatóságnak* semmi szándék:’ nincs sem a sze­­génysorsú egyetemi hallgatók, sem a kávéházra utalt tisztviselők érdeké­ben kedvezményeket biztosítani. Százával vannak Szegeden, akik kávét reggeliznek és vacsoráznak, de ez a tény, úgy látszik, az árvizsgáló­bizottság tapasztalati körén kívü­l esik. Példa gyanánt szolgálhatna erre a főváros, ahol bámulatosan olcsó tejivó csarnokokat tart fenn a ható­ság a nyomorgók érdekében. Amíg Szeged városa ezt a jótékony intéz­ményt meg nem valósítja, — sok más áldatlan ötlet helyett —, addig az árvizsgáló-bizottságnak sem sza­badna előljárni a nyomor növe­lésében. Nem lesz téli menetrend. November elsejétől fűtik a vonatokat.­ SZEGED, október 25. (Saját tudósítónktól.) A politikai helyzet, de másrészt a szigorúra forduló időjárás következ­tében igen sokat kombinálnak Sze­geden az emberek a vasúti közleke­dés korlátozásáról, új menetrendről és sok más hasonló rosszról. Mun­kaársunk felkereste hivatalában a MÁV üzletvezetősége forgalmi osz­tályának vezetőjét, akitől mindenkép­pen megnyugtató választ kaptunk. Eszerint a szegedieket érdeklő vo­natok beszüntetéséről nem volt és bizonyára nem is lesz szó. A Sze­gedre érkező, vagy innen induló vonatok tudvalevőleg a nyugati pálya­udvarról indulnak Budapestről és oda futnak be. Ezzel szemben csu­­pán olyan vonatjáratok beszüntetését látták szükségeseknek, melyek a Keleti pályaudvar felé mennek. Az sem felel meg a va­lóságnak, hogy november 1-é­ ei kezdődőié? általá­nos menetrendváltoztatást léptettek el.“b­e. Újabban tu nem csinálnak t •d.m nem toztatások ban tszkr --------**t**6 **************** Érdeklődtünk a vonatok fűtése iránt is és azt a megnyugtató vá­laszt kaptuk, hogy november 1-étől az összes vonatokat fűteni fogják. Belvárosi Mozi Telefon­ Igazgatóság 258. Pénztár 582. Ma, kedden utoljára két nagyszabású film ül az óceán remetéje. Amerikai dráma­­i felvonásban. — Főszereplők:­­ la, Aliim és Harold Looch. Azonkívül: A csodababa. Burleszk-vígjáték 3 felvonásban. Szerdán és csütörtökön közkívánatra Boleyn Anna. Történelmi dráma 6 felvonásban. •Főszereplő: MidNNV PORTEN. Azonkoül: Seff, az uj Steinach. k fél 5, fél 7 és fel 9 órakor. S­eged,­1921 október 26. Rehabilitáló a Tabódy-pbritélete Dr. Elsner Manó védő nyilatkozata. SZEGED, október 35. iT-uat tuacstionxtou A Tabódy—Dettre ügyben tegnap kihirdetett ítélet élénk szenzációt költött és még ma is, a válságos kü­lpoli­tkai helyzet közepette, széles körök érdeklődését köti le. Érdekes­­nek tartottuk megkérdezni dr. Eisner Manó ügyvédet Dettre Béla vádlott védőjét, aki a nagy perben hatalmas és eredményes munkát végzett, ho­gyan vélekedik az ítéletről s a bűn­­per további fejleményeiről. Dr. Eis­ner a következőkben volt szíves kérdéseinkre válaszolni: — A véde­lem­ ma se­m titko­ja, hogy teljesen­ te­mető i é­etet remélt, mert csupán a teljesen felmentő ítélet vonta volna le szigo­r következe­tességgel a főtárgyalási bizonyítás eredményének következmél­yeit Azon­ban a katonai törvényszék ítélete így is kibékítő és megnyugtató, mert a felségárulás vádját úgy a tények, mint pedig a j­ogi és erkölcsi meg­fontolások tekintetében, íbs­olut ha­tározottságga­ elutasítja, a vádlottak­kal szemben úgyszólván történelmi igazságot szolgáltat és nem a bíró­ságon, hanem a törvény merev sza­vain múlott, hogy a vád­o­tak azon­nal nem helyezhetőek szabadlábra.­­ Az ítélet nemcsak hogy nem diffamáló, hanem egyenesen rehabili­táló, mert abban a részében is, amelyben bűnösséget mond ki, meg­állapítja a vádlottak intencióinak tisztaságát, szándékainak vétlenségét s éppen ezért jogási szempontból vitatható, hogy az ítéletben m­egfor­­mulázott marasztalás megállhat-e? — Az illetékes parancsnok úr őméltósága még nem döntött a vizsgálati fogság fentartása felől, mert az ítélet kihirdetésének be­fejezéséig még nem is értesült az ítéletről s egyelőre csak az ügyészi perorvoslat-bejelentés állotta útját a vádlottak szabadon bocsáttatásának. (Törlés.) — Dr. Baránczky Gyula védőtár­sammal együtt sürgős kérvényt ter­jesztettünk elő Janky Kocsárd tábor­nok ur őméltóságánál a vizsgálati fogság megszüntetése iránt és biza­lommal várjuk az ő döntését Az ítélet ellen egyébként, ha a vádló semmiségi panaszát fentartja, minden­esetre mi is, védők, bejelentjük per­orvoslatainkat. — Ki akarom végül emelni, hogy a katonai törvényszék hatalmas és példás munkát végzett. Az ítélet nemcsak igen nagy terjedelmű, hetven­két gépíráso­ oldal, de minden ré­szében kiváló tudással felépített mű, amely méltán állítható a polgári büntető bíróságok több hasonló nagy ügyben hozott legjobb­ ítéletei mellé. A Belvárosi Most a nagy érdeklődésre való tekintettel BOLEYN ANNA című társadalmi drámának bemutatását Henry Portennel a főszerepben szerdán és csütörtökön megismétli! Tessék elolvasni. alubíly. KaL'iHik festésit, in­jácsinálását sz.ias.ci­­cu, legolcsóbban készíti felelősség mellett. P.EMCZ KAROLT menekült kalapos. Női fi­, és veluc kalapok is szépen készülnek. .Mars-tér 8. szám, kórház során.

Next