Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)

1921-11-01 / 252. szám

S­Z­B­O B­P Több mint ezer embernek főz­nek a városi szegényházban. SZEGED, október 31. (Saját tudósítónkul.) A Berlini­ körút 11. számú házban működik Szeged városnak egyik leg­humánusabb intézménye, a Szegény­ház. Alig-alig tudnak a létezéséről és alig-alig tudják, hogy a szegény­ház falain belül milyen áldásos munka folyik. Pedig ez az intéz­mény már 1882 óta fennáll, a sze­gények istápolásában mindig aktív részt biztosított magának, sőt a há­ború alatt több mint kétezer ember­nek adott ingyenes ellátást. A szegényháznak Herbich Lajos városi ellenőr a vezetője, de nagy segítségére van a szegényház ellátott­jainak és bentlakó betegeinek a tizenhárom Szent Vince-rendi nővér és közöttük is elsősorban Kandida nővér. A velük folytatott beszélgeté­seinkből tudtuk meg az alábbiakat: Az intézményt a város tartja fenn és a polgármester utalja be azokat, akik teljesen ellátatlanok, vagy bete­gek. Ezekből most 136 egyén van a szegényházban, edénnyel bejár 800 szegény, 36 tanuló és ehhez jön a személyzet ellátása is, úgy, hogy jelenleg 1000—1100 személyre főz­nek. A városnak a szegényház havi 250—300 ezer koronájába kerül. A szegények reggel és este rántott­levest kapnak, délben pedig főzelé­ket és valamilyen húsételt. A 136 bentlakóval kisebb házi munkákat is végeztetnek, egy részük azonban ál­landóan ágyban fekvő beteg, vagy aggkori elmegyengeségben szenvedő, akiket munkára egyáltalán nem lehet felhasználni. A szegényházban beteg­szobák, hálószobák és külön étkező helyiségek is vannak. A konyha mel­lett nagy előcsarnok van, ahol reggel, délben és este, mint katonáéknál, porciónként sorba veszik át a ki­osztott ételt. A 136 szegénynek a szobáikba viszik az ételt. A város ingyenes ellátást ad 30 ipariskolai diáknak, van 10—12 diák, akik 15 koronáért kapnak itt kosztot és innen élelmezik azt a hat szegény­­sorsú egyetemi hallgatót is, akiknek ellátását a város vállalta magára. Ezek és a 136 szegény délben levest és főzeléket hússal és este is főze­léket hússal kapnak. A diákok a szegényházban kapott élelmüket egy szomszédos kis korcsmába viszik, ahol mégis csak terített asztal mel­lett fogyasztják el az ebédet. Nagy türelem és kitartás kell ehhez a munkához, melynek leg­­nezebb része a megrokkant szegé­nyek ápolása, a Szent Vince-rendi nővérek gondossága a szegényházat mégis a város leghasznosabb és legszociálisabb intézményévé teszi.­­ Aranyért, britliinaért magas árat fizet Fischer ékszerész Korzó-kávéház mellett SZEGED, október 31. (Saját tudósítónktól.) Már csak órák választanak el ben­nünket a soha vissza nem térőkről való megemlékezésnek szomorú nap­jától: a halottak napjától. Vasárnap délután van. Három órát jóval el­harangozták, mikor a Dugonics­ téren, a csúf szeles időjárás elöl menekülve, felültem a temetői villamosra. A villamos zsúfolásig megtelt. Gyász­ruhás asszonyok, leányok kis gr­eb­­lyékkel, ásókkal és öntöző kannák­kal felszerelve a temetőig váltottak jegyet Én is odamentem. A villa­moson velem szemben egy mélyen lefátyolozott gyászruhás úri leány ült. Bánatteli szemekkel maga elé nézett és csak időnként adott választ a mellette ülő barátnőjének, aki száz kérdéssel ostromolta és Hallani akarta. Zaj volt a villamoson,­így csak szó­töredékeket bírtam felfogni a két leány beszélgetéséből és csak azt vettem ki tisztán, amint halk, nehez­telő hangon fedte a gyászruhás leányt a barátnője. — Már megint és itt kezded. Rossz­ vagy. Kétségbeejtesz engem is. Többet nem is hallottam. Csak egy csüggedő, könnytelt, szomorú szempár tükrözte vissza a mindent szerteromboló vihar képét: a gyász­ruha­­ leány két fekete szeme. A másik szempár szinte segítséget­­kérően tekintett szét a zsúfolt villa­mosban, majd barátnőjének halvány­piros arcán megakadt. Kiértünk a temetőbe. A temető bejáratánál kol­dusasszonyok alamizsnáért nyújtották reszkető kezüket és síró hangon Jézus nevével üdvözölték a temető kapuját átlépőket. Előttem ment a gyászruhás leány és barátnője. Utánuk szegőd­tem. Egymásba karolva szaporították léptüket, majd a főútról egy kis mellékösvényre térve, egy hant mellett megállották. Hangtávolságnyira tőlük, de úgy, hogy az arcukat is kivehet­tem, én is megállottam és figyelni kezdtem. Egyszerre felcsukló zokogás tört fel a gyászruhás leány kebléből, aki átkarolta a fehér márvány sír­emléket. Barátnője simogatta, majd anyáskodó hangon csillotgatni kezdte: — Nyugodj meg kedvesem. Okos lány vagy. Tudod, hogy a­ jó Isten rendelte így. Hallgass rám kedvesem. — Igen, a jó Isten rendelte igy — válaszolt a másik zokogó hangon —, ezt mondjátok mindig, de arra feleljetek egyszer, hogy miért azt veszi el, aki a legjobb, akit legjob­ban szeretünk és aki nekem min­denem volt. Erre aztán egymásra borultak és mind a ketten sírtak. Jöttek-mentek az emberek. Futó pillantást vetettek a két leányra. Én is tovább men­tem. Zsebkendőmmel megtöröltem ivottak napja előtt szemeimet, mert úgy éreztem, hogy megteltek könnyel. Sorbajártam a temető minden apró zugát. Sokan voltak a temető­ben. Szülői, testvéri, rokoni kezek rendezgették az elköltözött kedvesek sirhantját. Kevés sirás, Csak csupa bánatos arc, fájó tekintet. Sok siron friss virág pompázik, de sok sir van virág nélkül is. Olvasgattam a sírkereszteket. Itt is, amott is ismerős névre bukka­nok. Volt iskolám szerelm sírjánál elébem idézem a halottnak emlékét, a szavajárását és egy röpke pilla­natra visszatérek a kedves iskolába. Látom, amint bejött az osztályba, hallom, amint kis könyvében la­pozva nevemet szólítja, ágaskodva a harmadik padból látom, amint beírja az érdemjegyemet . . ., aztán kiment . . ., mig egyszer vissza sem jött . . . Sirhantjánál állok és oly jól esik emlékezni. Tovább menve kiérek a hősök temetőjébe. Katonás vonalban egy­más mellett a ák­ok. Sokan vannak itt eltemetve. Szegedi, vidéki és sok ismeretlen. A temető végén francia katonák nyugszanak. Francia kato­nák, távol hazájuktól, a szülőjüktől, hitvesüktől, talán a még meg sem csókolt, soha nem is látott édes gyermeküktől és pihenik örök ál­mukat. Megálltam és végigtekintettem a sok-sok sirhantva Alkonyulóra járt már. Tekintetem a felhős égre meredt. Az­ emlékezések színes ködébe bur­­kolództam. Ott jártam Doberdo sík­ján, a Piave mentén. Láttam Gorlicét és a Karszt gránit szikláit. Hallani véltem ezer ágyútorok dübörgését, ezer haldokló jajgatását. Láttam a sebeket, melyeket golyók ütöttek. Süvít a srapnel­, halast szór a gép­fegyver. Tomboló harcban arat a kaszás és viszi el tőlünk, akik közel állanak hozzánk. A gyászos emlékezésnek fájó könnyét hullatom tiérettetek, jó test­vérek. Tiérettetek, kik a hazáért estetek el. Szegények, ugye érzitek, mert meg kell éreznetek, hogy hiába festette véretek bíborrá a hótakarót. Magyar nemzetünk megcsonkítva, idegen járom alatt nyög. Véretek hiába áldoztátok testvéreitekért. Én hiszem, hogy ti meghalljátok a rab­­magyarok buzgó imádságát és Rákóczi kurucaival, tomboló paripái­tokon, ott lesztek majd a nagy fel­támadásnál, amikor a nemzet ismét nagy lesz és szabad a magyar ... Visszafelé indultam. A két leány már elment. Odamentem a sírhoz. Sötét volt már, alig tudtam elolvasni a sírfeliratot ... Fiú név, élt 24 évet, meghalt 1920 október 30. si­ratja özvegy édesanyja és bánatos menyasszonya. Istenem, mily kegyet­len is tud lenni a sors. Itt fekszik a vőlegény, amott a szülő és messze, távol, jeltelen sírokban nyugszanak ők, az apák, a vőlegények, akiket talán még ma is rendületlen hű­séggel visszavár reménykedő kis menyasszonyuk. Üres a temető. A kapujához érek. Sötét van. A csillagok egymásután gyulnak ki az ég kárpitján. Mind­­megannyi elköltözött testvér emléke­zetének lángja. A temetőcsősz bezárja a temető kapuját és utánam szól: Nyugodalmas jó éjszakát! nyilatkozatot tett dr. Bonta. Rakovszky István védője egy újságíró előtt s a kö­vetkezőket mondotta: “ Először a vádat kell ismernem. Ki­jelentem, én még a vádat sem ismerem és csak annyit tudok, amennyit ma délben Rakovszky közölt és ez az, hogy az ő első kihallgatása megtörtént. Értesültem továbbá arról is, hogy a vizsgálatvezető Szilassy Pál főügyészhelyettes kihallgatta már Andrássyt és Sigrayt. Az egész bűn­­ü­gy egyébként még olyan stádiumban sincs, hogy az összes szereplők védőiket meg­választhatták volna. Andrássy még nem nevezhette m­eg védőjét és Beniczky Ödön­nek is csak tegnap volt alkalma védőjét megnevezni Forrai Miklós személyében. Gróf Sigrayt dr. Debreczeni Sándor védi, Friedrich István védőjé dr. Polónyi Dezső. Gróf Andrássy Gyulát ma a felesége is meglátogatta, aki hosszasan időzött nála. Andrássyék előtt tegnap délben hirdette ki Szilassy főügyészh­elyettes a letartózta­tást elrendelő végzést. • A királypuccsal kapcsolatban letartózta­tott gróf Andrássy Gyula, Rakovszky Ist­ván, Friedrich István és Beniczky Ödön ügyében vasárnap érdemleges fordulat nem történt. A politikusok meglehetős nyuga­lommal tűrik a rájuk nézve szokatlan fog­ságot. Sokat tárgyalnak a mentelmi jog kérdéséről a jogászok, akik azt a felfogást képviselik, hogy most, amidőn a nemzet­gyűlés nincs együtt, a hatóság a bűntények esetében nem várhatja a nemzetgyűlés összehívását és az az álláspontjuk, hogy az eddigi eljárás törvényszerű. • A tegnapi lapjelentések szerint az angol kormány útnak indította a Fekete tenger torkolatánál horgonyzó dunai flottilát Buda­pest felé, hogy a fedélzetén őrizetbe vegye Károly királyt és Zita királynét. Ezzel szemben a Magyar Távirati Iroda ma este a Havas-ügynökségnek párisi táviratát közli, amely szerint az az ágyúnaszád, amely el­fogja szállítani Károly királyt Caisban várja be a nagyköveti konferencia döntését. A francia sajtó kezd nyugtalankodni azok miatt a riasztó hírek mia­t, amelyek a kisantant ultimátumáról érkeznek. A Petit Bleu éles hangon támadja a kis­antántot. A kisantánthoz — írja — jó­részt olyan népek tartoznak, amelyek a háború előtt nem éltek önálló államéletet és amelyek a háború folyamán Ausztria­­ oldalán harcoltak. Ezek az államok most egyszerre fejükbe vették, hogy megsem­misítik Magyarországot. Nemcsak Francia­­ország érdekei, de a józanság legelemibb követelménye parancsolja, hogy Magyar­­országot pártfogásunkba vegyük és füg­getlenségét megmentsük. Ha a magyarok a kisantánt elnyomása alá kerülnének, akkor az egymásra utaltság kényszere alatt hamarosan csatlakoznának egymáshoz az osztrákok, a magyarok és a bolgárok és hároman együttesen előbb-utóbb engedné­nek Németország vonzásának. Franciaor­szágnak idejében el kell hárítania ezt a veszedelmet és nem szabad megtűrnie olyan természetű nyilatkozatokat, aminőkre ma a kisantánt ragadtatja magát. Andre Payer a Presse hasábjain azt írja, hogy a csehek és szerbek vissza akarják csinálni a velencei egyezményt Nem sza­bad elfeledni — írja —, hogy a magyar kormány milyen tökéletesen korrekt maga­tartást tanúsított és milyen gyorsan intéz­kedett abban az irányban, hogy a res­taurációs kísérletet meghiúsítsa. A nagy­hatalmaknak közbe kell lépniök és meg kell akadályozniok, hogy a kisantánt be­lekössön Magyarországba. Ha Károly ki­rály nem akarna lemondani, akkor ám proklamálják trónfosztását a magyarok, de a nagyhatalmak legyenek rajta, hogy ez az incidens késedelem nélkül elintézést nyerjen. A Matin hasábjain Sauerwein ismerteti a budapesti helyzetet és azt írja, hogy a kisantánt beavatkozása az egész magyar nemzetet egy csatasorba állítja. A Petit Journal levelezője beszélgetést folytatott werkmann századossal, az ex­ király bizalmi emberével, aki kijelentette, hogy a pucc­ot Andrássy, Rakovszky, Oratz és Öster­burg készítették elő. •­­ A kiviteli panamával kapcsolatban letar­tóztatott Esküdt Lajos a fogházban súlyo­san megbetegedett. Tegnap nem lehetett kihallgatni, mert Esküdt magas lázat ka­­pott és a fogházorvos jelentése szerint őt kihallgatni ezidő szerint lehetetlen. A halottak birodalmában. Séta a temetőben halottak előtt Párisi Nagy Áruház Baba-Klinikája mindennemű babajavítást november végéig elvállal. “*• Óriási választék: celluloid, porcellán babafejekben, valamint parókákban. ______­­_____________________________­_ ______________ BRIL­LANS arany, ezüst ékszereket, régi pénzeket rendkívül­­ magas * árban megvételre keresünk jt­ iscDo.ex Testvérek: ékszerészek 1101 Szeged, 1921 november TEGNAP 3Sáj?áusz--va.tost IQ- sz.i »lEuüull as Ifa MWI [TgÄa.1“^1,,8;

Next