Szeged, 1922. június (3. évfolyam, 125-147. szám)
1922-06-01 / 125. szám
2 fölszabadítani óhajtja, azonban a gabonát csak liszt alakjában és a búzát csak nullásliszt alakjában lehet exportálni. A kivitti illetéket természetben fogják megállapítani, tehát vagy lisztet, vagy gabonát kell at exportőrnek beszolgáltatni az ellátatlanok javára. Egyénként a kivitet a közélelmezési minisztérium tervezete teljesen szabaddá tenné olyan értelemben, hogy maguk a termelők, továbbá a malmok és a legális kereskedelem jogosultságot nyerne a tényleges fölöslegek kiszállítására. A minisztertanács a közélelmezési minisztérium előterjesztését hozzászólás nélkül jóváhagyta. Miután így a tervezet az előzetes szankciót elnyerte, kiadása előtt részleteiben is kidolgozásra kerül. De még most sem alakult ki, hogy az idei gabonaforgalmat törvényben, vagy pedig rendeleti úton fogják-e szabályozni. Csupán az alapelveket vette jóváhatólag tudomásul a minisztertanács. Eredményesek lesznek a magyar-osztrák gazdasági tárgyalások Budapesti tudósítónk jelenti telefonon. A magyar-osztrák gazdasági tárgyalások néhány nap óta szünetelnek. Az a hír, hogy a magyar kormány küldőjei ma reggel Bécsbe érkeztek, hogy folytassák a félbenmaradt tárgyalásokat, nem felel meg a valóságnak. A magyar kormány arra kérte a német-osztrák kormányt, hogy a választásokra való tekintetel pünkösd utánra halasszák el a tárgyalásokat Az osztrák kormány teljesítette a magyar kormány kérelmét és a magyar delegátusok ennek értelmében kedden indulnak Budapestről Bécsbe, ahol szerdán kezdődnek újból az árucsere egyezményre vonatkozó tárgyalások, amelynek eredményéről a Aröve kező információkat adtak: • A magyar borexport ügyiben sikerült az osztrákokkal megállapodásra jutni A magyar kormány junktimot létesített a magyar állatkivitel enyhítése és a magyar bor vámjának fixírozása között. A tárgyalások alatt sikerült érvényt szerezni a magyar kormány álláspontjának, amennyiben az osztrák kormány elfog dta a magyar delegátusoknak azt az előterjesztését, hogy a jelenlegi borvámot nem fogják fölemelni és az osztrák kormány beleegyezett abba is, hogy korlátozás nélkül en-A bortermelés kedvező kilátásai és az osztrák valutáris viszonyok megkönnyítik a magyar bor exportját, a magas osztrák borvámok terhét. Kilátás lehet arra, hogy az idén jelentős bormennyiségeket szállítunk Ausztriába. Az állatkiviteli tilalom enyhítéséről a jövő héten tárgyalnak Bécsben és a magyar kormány hajlandó lesz a kivitel kontingentálása mellett enyhíteni az exporttilalmat. A magyr kormány kiküldöttei elhozták magukkal azoknak az ipari cikkeknek a listáját, amelyekre vonatkozóan az árucsere egyezményt megkötik. Ausztria nagyobb mennyiségű ipari cikket akar Magyarországba exportálni és a gazdasági memorandumokból most apróbálják ez osztrák kormánynak az árucsereegyezményre vonatkozó javaslatát és tárgyalják a kontingens mennyiségét és az exportálandó iparcikkek listáját. Bizonyosra veszik, hogy rövidesen sikerül majd az árucsere-egyezményt Ausztria és Magyarország között létrehozni, amely az eddiginél biztosabb alapokon lesz lebonyolítható. ___________SZE BD_______________________ Szeged, 1922 június 1. Erősen túlzott a kormány diadal reménye. Peidl nyilatkozik a megválasztatásáról. Budapesti tudósítónk telefonálja: A választások első napja látszatra a kormánypárt győzelmével végződön, amelyről a kormány félhivatalos kőnyomatosai egymásután adják ki a jelentéseket százalékos kimutatásban közölve, hogy melyik párt hány mandátumot kapott. A választások ugyan nem mondhatók teljesen precíznek, mert még a kormánypárthoz, a kormányt feltételesen támogató ellenzéki jelölteket is hozzászámítják, hogy így följavítsák az arányszámokat. Az ellenzéki pártokat egy kicsit felületesen kezelik. A vasárnapi győzelem nem elégítette ki Bethlen pártját, mert politikailag avatatlan és kevésbé gyakorolt szem is fölfedezhette a két terminus köré csoportosított kerületek között levő különbséget. A vasárnapi terminusba osztotta be a kormány a pártja számára legfontosabb kerületeket, úgy hogy győzelmének az előre megejtett számítások alapján sokkal nagyobbnak és sokkal fölényesebbnek kellett volna lenni. A vasárnapi eredmények azért sem elégítik ki a kormánypártot, mert azt az arányszámot, amit vasárnap értek el, alig tarthatják meg csütörtökön is és tisztában vannak vele, hogy a csütörtöki választásokon, amelyeken a legtöbb teljes kerület is dönt a mandátum fölöt, elkeseredett küzdelmet kell folytatni, csak azért, nehogy az ellenzék kerüljön ki győztesként. Kétszáz egységes párti jelöltről beszéltek a kormánypártban a választási kampány megindulásakor és a 200 fokozatosan csökkent 190-re, 180-ra, míg eljutottak oda, hogy az optimisták, vagy lehet, hogy a helyesen látók 1553 mandátumra számítanak, így ez tehát a kormánypártnak 65 szótöbbséget jelentene az első napon, 65 főnyi többség pedig már magában véve sem mondható erősnek és igen kellemetlen helyzetbe hozhatja a kormányt, de valószínűnek látszik, hogy az egységespárti lobogó alatt megválasztott képviselők közül ^«egynéhány nem tart ki sokáig aobboldalon, ami a pártnak nagyon kellemetlen, esetleg katasztrofális apadását idézheti be. A csütörtöki választások. Budapestről jelenti az Az Est: Holnap, csütörtökön kezdődnek a választások a második turnusba tartozó kerületekben. Ezúttal Budapesttel együtt 104 mandátum sorsa dől el. Itt következnek azok a kerületek, amelyeknek döntését az ország közvéleményének fokozottabb érdeklődése kíséri. Ide tartozik elsősorban a három budapesti és a környékbeli kerület, továbbá Ózd, ahol Biró Pál gyárigazgató egységes párti jeölt áll szemben Vanczák János szociáldemokratával, Dorog, a jelöltek Peyer Károly szociáldemokrata, Söpkéz Sándor egységespárti, Győrszentmárton, Sokorópátkai Szabó István, Markos Gyula egységespárti, Szmrecsányi György keresztény ellenzéki Azt máris bizonyosra veszik, hogy Sokorópátkai megbukik. Az elkövetett atrocitásoknál fogva meglehetős hírhedtségre tett szert a rétsági kerület. Jelöltek: Huszár Elemér keresztény ellenzéki és ifjabb Mikszáth Kálmán egységespárti. Síiching : Jelölek Hencz Károly egységespárti és Rakovszky István keresztény ellenzéki. Körmend: Tamási Árpád egységespárti és gróf Sigray Antal keresztény ellenzéki. Kőszeg: Lingauer Albin keresztény ellenzéki és Rakovszky Iván egységespárti. Nehéz küzdelme van Szombathelyen Hegyeshalmy Lajos miniszternek gróf Cziráky József keresztény ellenzéki és Saly Endre szociáldemokrata jelöltekkel, hasonóképen Vasvárott Vas József miniszternek Haller Istvánnal, azután Mozsolics István pártonkívüli és Förszter Miklós ellenzéki jelöltekkel. Devecserben Rupert Rezsőnek három egységes pártival kell mérkőznie, míg a veszprém megyei Enyingen nagyon valószínűnek látszik Kovács J. István bukása. Veszprémben ugyancsak miniszter, Bernolák Nándor kerül választás alá Rainprecht Antal pártonkívülivel szemben. Bacsón és Kiskomáromban Drózdy Győző, hír szerint, igen jól áll, az előbbi kerületben Bartos János Ernszt-párti, az utóbbiban Matorffy György egységespárti az ellenjelöltje. A Drózdy ellen kivezényelt két ébredő újságíró az ajánlásokig sem tudott eljutni. A jelek szerint nem kerül vissza a parlamentbe dr. Hegedűs György ébredő alelnök, akinek Letenyén Terbócz Imre egységes párti az ellenjelöltje. Heves mérkőzés lesz csütörtökön Nagykanizsán Kállay Tibor pénzügyminiszter és Rassay Károly között. Rassay kilátásait igen jónak mondják. Ugyancsak holnap kerül választás alá Zalaegerszegen Friedrich István egy Rassay-párti és egy pártonkivülivel szemben. Peidl Gyula nyilatkozata megválasztatásáról. (Budapesti tudósitónk telefon jelentése.) Peidl Gyula, Szeged II. kerületének megválasztott képviselője, budapesti tudósítónk előtt a következő nyilatkozatot tette: — Örömmel és megelégedéssel vettem tudomásul a szegedi megválasztásomról szóló hírt. Egyéni szempontból jelenti azt, hogy a tiszamenti metropolis intelligens pólgársága és munkássága visszautasítja azokat az alantas vádakat és rágalmakat, amelyekkel a bolsevizmus bukási után szereplésemmel kapcsolatosan politikai brávók elhalmozták személyemet. Tárgyi szempontból viszont az előbbinél is nyomósabban jelenti annak a kevés kívánalomnak részbeni megvalósulását, amit mint miniszterelnök is a magaménak vallottam, hogy tudniilik a munkásság, a dolgozó polgárság is a parasztság fogjon becsületesen össze és alkossa azt a hármas pillért, amelyre a múlt könnyelmű és lelkiismeretlen politkája következtében szétrombolt hazánkat újra építhetjük. Azt kívánom hangsúlyozni és azt szeretném minden munkásnak, dolgozó polgárnak, iparosnak, kereskedőnek, tisztviselőnek és földmivesnek szívébe zárni, hogy Magyarország régi fényét nem faji, vagy felekezeti uszítással lehet visszaszerezni, hanem becsületes összedolgozással, amelynek viszont a demokrácia is a munka az alapja. A szegedi munkásság és polgárság ezt már megértette és ha a példát a tizenkettedik órában az ország közvéleménye is követi, akkor válik Szeged igazában a második honfoglalás kiindulási pontjává. Belvárosi Mozi Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Csütörtökön utoljára A német filmgyártás versenyen kivül álló alkotása : SappiLo. Alphons Daudet világhírű regénye 5 felv. Főszerepben: Pola Negri és Johannes Riemaco. Rendezte: Dimitri Bschouelzkil, a Danton* zseniális rendezője. Azonkívül: A kis gondviselés. Filmjáték 3 felvonásban. Főszereplő: MARY OSBORNE. Eladás:ITTIT^r 9 órakor kezdőditek! Pénteken és szombaton A két bimbó. Énekes-táncos moziszkeccs 6 felv.-ban. Főszereplők: Virágh Jenő Sanbadoe Sándor Sándor Stefi Lázár Illy Azonkívül: Megszöktetik a menyasszonyt és a dicsőség bajjal jár. Kitűnő amerikai burleszk vigj., játsza .0* Új cseh-jugoszláv-román szövetség, LONDON, május 31. Budapesti tudósítónk jelenti: Kitűnő forrásra hivatkozva közli a Morning Post, hogy a legrövidebb időn belül formális szerződést köt Csehszlovákia Jugoszláviával, amely a két államnak eddigi kapcsolatát szoros egységbe alakítja át. Románia előreláthatóan rövid időn belül csatlakozik a szövetséghez és ezzel az új hármas szövetség átveszi a kantánt és Lengyelország minden politikai kötelezettségét, hogy a középeurópai béke és a békeszerződésben megállapító határok őre legyen. KÉT BIMBÓ Sándor Stell és Virágh Jenő pénteken és szombaton a BCCVIIROS1 WOZIBflH. x Aranyat, ékszert magas árban vásárol Szegeden Kun Jenő ékszerész. Fölhívjuk olvasóink szíves figyelmét mai lapunkban megjelent hirdetésére.