Szeged, 1922. július (3. évfolyam, 148-174. szám)

1922-07-01 / 148. szám

2 SZEQBD Házat! Földeit Üzletet! Szabó Diaz doktoravatások következtek ezután. Amikor a rektor bejelentette, hogy József főherceg királyi herceget, akinek díszdoktorrá avatását még a háború alatt elhatá­rozta az egyetem tanácsa, de hatá­rozatát csak most hajtha­tó végre, az egybegyűltek óriási lelkesedéssel ünnepelték a főherceget Az egész közönség fölállt és percekig tapsol, és éljenzett. József főherceg felejthetetlen be­széddel köszönte meg a kitüntetést. Megemlékezett azokról a harcokról, amelyek Erdélyért, Kolozsvárért foly­tak, — ekkor úgy látszott— ered­ménnyel. Amikor befejezte beszédét, újólag fölzudott az éljenzés, a taps és a kormányzó együtt ünnepelte a közönséggel 3 díszdoktorrá avatott királyi herceget. Nagy lelkesedés kíséretében avatta díszdoktorrá az egyetemi tanács még gróf Bethlen István miniszterelnököt, dr. Somogyi Szilveszter polgármes­tert, dr. Tóth Lajos államtitkárt, Dohnányi Ernő zeneszerzőt és Schiff­­ler Alb­árt, akiknek a nevében a miniszterelnök mondott köszönetet. Dr. Menyhárt Gáspár ezután bezárta a jubileumi díszközgyűlést, amely a Himnusz akordjai mellett ért véget. Ünnepi ebéd A díszközgyűlés után a kormányzó és kísérete a Tisza szál­ába hajta­tott, hol az egyetem ünnepi ebédet adott tiszteletére. A banketten — amelyen megjelent József főherceg is, fiával József Ferenc főherceggel — dr. Menyhárt Gás­pár rektor mondott pohárköszöntőt a kormány­zóra. Fölköszöl­­őjében, amit lelkes éljenzéssel fogadtak a megjelentek — a szép, dicsőséggel teli múltról és a szomorú jelenről beszélt. A Horthy Miklós-internátus föl­avatása. A diszebéd után a kormányzó szűkebb körű kíséretével visszavo­nult a törvényszéki épületben be­rendezett lakosztályába, ahonnan öt órakor indult el a DMKE palotába. A DMKE előtt a kormányzót a rektor fogadta. A fölavatás az­­ 1. dolgozó terem“* ben történt. A DMKE nevében a polgármester ajánlotta föl az épültet az egyetem céljaira A rektor megköszönte az internátus átadását és engedélyt kért a kor­mányzótól, hogy az internátust az ő nevéről nevezhessék el.­­ Nagy örömmel járulok hozzá — válaszolta a kormányzó —, meg vagyok győződve, hogy az inter­­nátus itt Szegeden eredményes mű­ködést fog kifejteni. A rektor ezután átadt­a a most már­­ Horthy Miklós internátust Riegler Gusztáv egyetemi tanárnak, majd körülvezette a kormányzót és kíséretét az épületben. Félhat előtt indult el a kormányzó a Korcsolya­ téri katonai sporttelepre Katonai sportverseny: öt órára jelezték a Korc­­olya­­téri sp­ortpályár­a katonai sport­verseny kéz­letét, öt órakor Atyya ezredes kíséretében megjelent József főherceg fiával a .ersenyen. Félhat­kor érkezett rrc, a kormányzó fehér tenger­nagyi egyenruháéban és a részére fö­ltat­ott diszhelyet foglalta el Jobbján Józset f.­h .ceg, balján József Ferenc t .herceg ült.­­ magas verdegek érdeklődés­ei kísérték az egyes versenyszámok t és jel­zésük­­nek több*zör k­fejezést is adtak. .Amíg a kormányzó kíséretével a regatta ünnepé­­re hajtatott, a város­házán A regattaverseny. A katonai sportünnepélyről a kor­mányzó kíséretével, valamint a két királyi herceg a regattaversenyre ment. Amikor odaérkeztek és elfog­lalták a parton fölállított díszes emelvényen a helyüket, a verseny már javában folyt. A magas ven­dégek nagy érdeklődéssel néztek végig néhány versenyszámot, majd előbb József főherceg fiával és Álgya ezredessel, később a kor­mányzó is eltávozott a versenyről a közönség lelkes élj önzése közben. Hangverseny a színházban. Háromnegyed nyolc felé a közön­ség, a város társadalmának színe­­java, tömegesen igyekezett a szín­házba, amelynek nézőtere teljesen ki volt világítva. Pont nyolc órakor érkezett a kormányzó kíséretével és amikor a díszpáholyban helyet fog­lalt (József főherceg a fiával és Álgya ezredes szárnysegéddel a jobboldali I-ső emeleti sarokpáholyban foglalt helyet), kevés vártáiva megkezdődött a hangverseny. A kárpit szétcsapó­dott és a színpadon elhelyezkedett filharmonikus zenekar játékba kez­dett. Erkel: Hunyadi László-jának nyitányát adták elő, Fichtner Sándor lendületes vezénylete mellett. Taps jutalmazta a szép előadást. Majd Palágyi Lajos lépett a kárpit elé és az é zés füzével szavalta el a­­ Mi nem fe­­dhetünk! című költeményt. Tetszés kísérte a hazafias gondola­toktól átitatott verset és az elmon­­dását is. A dalárda női- és férfikara Fichtner Sándor:­­Szeptember végén* című szerzeményét énekelte a filhar­monikus zenekar kísérete és a szerző vezénylete mellett. Ennek a szám­nak is bőven jutott az elismerésből, nemkülönben Szentmihályi Tibor énekének, aki Carmen-ből Dun lose románcát adta elő hatásosan. Zon­gorán Bárányi János pompásan kí­sérte. Ezután következett a hang­verseny fénypontja: Dohndnyi zon­gorajátéka. A mester, aki a konti­nensen és kontinensen túl, koroná­zás nélkül is fejedelme a zongorá­nak, két szerzeményét adta elő a művészet csodás tisztaságával és abszolút tökéllyel. Nem is ünneplés volt az, amiben részesítenék, hanem a teljes hódolat nyilvánítása, valami a büszkeség érzetéből, hogy a magyarság magáénak mondhatja Dohnányit, a zongorának megköze­­litletlen szuverénjét. Végül a dalárda egyesített kara, a mester zongora­­kisérete és vezénylete mellett elő­adta a Dohnányi féle Hiszekegy-et, amelyet a kormányzóval együtt állva hallgatott végig a közönség. Amint az ének után elcsendesült a Doh­­nányit ünneplő taps, öt perccel n­egyedt­z előtt a kormányzó lelkes éljenzés közben kíséretével­­ gyűlt a színházból eltávozott és a hang­verseny véget ért. Díszvacsora. A jubiláló egyetem ünneplése a Kassban rendezett díszvacsorával ért véget. A díszvacsorán, amelyen a város volt a házigazda, a kor­mányzót dr Somogyi Szilveszter polgármester köszöntötte föl. Föl­­köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar nemzetet csak a katonai fegyelem és a magas kultúra ment­heti meg. Az éljenzéssel fogadott beszéd után közvetlen hangulatban folyt tovább a díszvacsora és el­tartott egészen féltizenkettőig, amikor a kormányzó kíséretével együtt vissza­tért a Szeged-állomáson tartózkodó különvonatára, hogy reggel öt óra­kor tovább folytassa alföldi szemle­­útját. Korzó-Mozi Telefon­ Igazgatóság 455. Pénztár 1185. Szombaton és vasárnap mmn csínt gér nhnoi ------ As Alberttal-csoport legnagyobb Hlasz pozíciójaT ingatlan iroda által Takaréktár­ utca 3. Telefonszám: 10—54 Szolid és a legmeg­bízhatóbb^—Állandó nagy előjegyzés házak, ffilmak és üzletek eladására, ra az Egyetem Barátai Egyesüle­t tartotta meg alakuló közgyűlését. Dr. Menyhárt rektor beszédében az egyesület megalakulásának szüksé­gességére mutatott rá, majd dr. Kolozsváry Bálint egyetemi tanár tartott beszédet. Ezután egy­hangú fölkiáltással az egyesület elnökéül gróf Bethlen István miniszterelnököt, ügyvezető elnökül dr. Menyhárt Gás­pár rektort, főtitkárrá dr. Schmidt Henrik egyetemi tanárt választották meg. Ravasz László református püspök mondta az ünnepi beszédet, amelyet a hallgatóság szűnni nem­­ akaró tapssal honorált. Dr. Somogyi Szil­veszter polgármester üdvözlése és ama kijelentése után, hogy Szeged városa 200.000 koronával belépett az egyesület alapító tagjainak so­rába, a rektor a közgyűlést bezárta. Az atlétakirály Kalandorregény 2 részben és 10 felvb. A címszerepben: Laden« Alberttal. I. rész : Pakli, a valótl­. I. tv. Árminyou kéz. 11. . A kis Beppo Ili . Néma ajkak »V. . A bujdosó. V. . Bosazu a bonzu eile». Mieékét rész benetetásra ! Bainiíüilil I tv. Váratlan­ fordulat I. . Amire senki nem számított III. . Küzdelem halálra. IV. V. egyszerre kerül Ezenkívül: Fattyi mint portásfiú Kitünő amerikai burleszk 2 felvonásban. StKROC* NKVK­aMKI Előadások szombaton 6 és 9 órakor, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. A 9 órai előadás a nyári helyiségben lesz. A halál után. A bunkódra. AWkMMOMMMMgMMOMMWMbMWMIIWbWIWIMWIMOMIMIb mznNyiteZusT­oruk VÉTELE isEm­OOSR Kárász Utca Szeged, 1922 luHus 1 Belvárosi Most Telefon: Igazgatóság 258. Pénztár 582. Szombaton és vasárnap A francia Pathe-sjyár világeseménye: A három testár I. réssé Id. Dumas világhírű regénye 8 felvonásban. Főszereplő: SIMON GERARD, a Comedie France tagja. Azonkívül: A balga ember. Ludwig Fulda nagysikerű regénye nyo­mán dráma 6 felvonásban. Főszereplő: P­HEIDEMANN. Előadások kezdete, tekintettel a hosszú műsorra fél 5, 7 és fél 10 órakor. Vasárnap A francia Pathé-gyár világeseménye­ A három testőr I. része 8 felvonásban, id. Dumas világ­hírű regénye nyomán. Főszereplő: SIMON G­E­R­A­R­D, a Comedie France tagja. Azonkívül: A Pathé-gyár újdonsága­ fl szerelem újoncai Drámai vígjáték 3 felvonásban. Előadások 3, fél 6. 8 és fél 10 órakor. A DMKE igazgatósági ülése. Ajánlások a tisztikari állásokra. A Délmagyarországi Közművelő­dési Egyesület önkormányzatának visszaállítása óta pénteken este 6 órakor tartotta első igazgatósági ülé­sét, amelyen dr. Somogyi Szilveszter polgármester elnökölt. A polgármes­ter ismertette dr. Herczeg Ferenc­nek üdvözlő táviratát, majd Klug Péter ügyvezető alelnök az újonnan jelentkezett tagok neveit olvasta fel, akiknek belépésére az igazgatóság beleegyezett. A polgármester azután az internátusnak az egyetem részére való átadásáról számolt be és beje­lentette, hogy az elnökség a részle­tek megbeszélése végett érintkezésbe lép a kultuszminiszterrel és az egye­­­tem rektorával.­­ Klug Péter alelnök előterjesztette az­­ igazgatóságnak, hogy Gallovich peré­nek elintézéséig az egyesület főtitkára. " Ezért azt ajánlja, hogy dr. Polvó j Ferencet, aki a kormánybiztos mellett­­ működött, bízzák meg ideiglenesen a­­ főtitkári teendők ellátásával. Titkár­­á­nak dr. Csaba Jenő kegyesrendi­­ tanárt ajánlotta. A pénztárnoki állásra­­ Dobó József banktisztviselőt, az ellen­őri állásra pedig Madár Imre tiszt­viselőt ajánlotta Az előterjesztést az igazgatóság egyhangúlag tudomásul vette. A főszámvevői teendők ideig­­­­lenes ellátásával az eddigi főszám­­­­vevőt, Zsíros Mihályt bízták meg. Az­­ elnökség támogatására ezután egy­­ húsztagú elnöki tanácsot válasz­­­­tottak. Majd dr. Dobay Gyula elnöklésé­­­­vel Gallovich Jenő ügyének kivizs­gálására öttagú fegyelmi bizottságot küldtek ki. Klug Péter alelnök indít­ványára az igazgatóság elhatározta, hogy a DMKE 5000 koronával be­lép az Egyetemi Barátok Egyesüle­tének alapító tagjai sorába. Élénk tetszés közben jelentette be ezután dr. Somogyi polgármester, hogy az egyesület elnöke az ősz folyamán tartandó gyűlésre lejön Szegedre, amikor is kifejti a DMKE jövő programját. Végül az igazgató­­­­ság elhatározta, hogy július 15-ére­­ rendkívüli közgyűlést hívnak egybe,­­ amikor Gallovich ügyében végleges­­ határozatot hoznak. - Kállay dr. jogi szemináriuma Pallaviciii­ u. 3. alatt fogad egész nap.

Next