Szeged, 1922. október (3. évfolyam, 181-188. szám)
1922-10-22 / 181. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey utca 6. (Prófétaszálló, I. emelet 6.) Telefon 13—33. A .Szeged megjelenik hétfő kivételével minden sep. Egyes szám ára 10 korona. Előfizetési árak: Egy hónapra Szegeden 240, Budapesten és vidéken 260 kor. Egyes szám ára 10 korona. Hirdetési árak: Félhasábon 1 mm. 4, egy hasábon 7, másfél hasábon 10*50, két hasábon 14 korona. Apróhirdetés 4 K, kövér betükkel 8 K. Szövegközti közlemények soronként 40 K. Nyíltiér, családi és orvosi hir 60 K. Többszöri feladásnál árengedmény. III. évfolyam, Szeged, 1922 október 22, VASÁRNAP, 181-ik szám. Első személyben ... Első személyben szólunk ma kivételesen, pedig első személyben újság nem igen szól olvasóihoz, de most, hogy két hónapi kényszerű szünet után újból megindul a Szeged, hogy a kezéből erőszakosan kiütött lobogót ismét magasra emelje, első személyben kell olvasóinkhoz szólanunk. Egyesesek nyilván azt remélték, hogy ez a kéthónapos némaság meg fogja változtatni irányunkat, megtanít arra, hogy keressük a hatalom kegyét és meghajtja derekunkat, de éppen az ellenkezőt érték el vele, mindez csak megerősíti hangunkat, megacélozza hitünket. A Szeged nem ismert eddig sem más parancsot, más utat, más irányt, mint amit meggyőződése ért elébe és csak erre fogunk hallgatni a jövőben is. Az események eddig is mindenben igazoltak minket és ha a gyűlölködés, a gyanú és a rágalom izzó atmoszféráját felváltja majd a hideg objektivitásé, úgy ki fog majd tűnni, hogy a Szeged minden mondata, minden szava csak a magyar jövő nagy érdekeit szolgálja, minden megalkuvás és mellékszempont nélkül. Mi sohasem kerestük a biztosabb mellékutakat, pedig utunk sokszor volt göröngyös és veszélyes és nem keressük ezeket a mellékutakat a jövőben sem, pedig helyzetünk ma talán még nehezebb, mint volt ez a múltban, mert egyedül, egészen magányosan, vesszük föl az elejtett zászlót, mert most egyetlen fegyvertárs sem kísér el minket a nehéz küzdelembe. Politikánkat nem kötjük le egyetlen párt mellé sem: előttünk csak a nagy cél lebeg: az integer, liberális és demokrata Magyarország megteremtése és ettől a célunktól semmi sem fog eltántorítani minket. Városi politikánkban tollunkat mindig csak a szeretet fogja vezetni, azon dolgozunk minden erőnkkel, hogy Szeged olyan stílusban és olyan tempóban fejlődjék továbbra is, mint az utolsó negyven évben, hiszen nagy feladatok várnak a jövőben erre a városra, mert Délmagyarországnak ugyan ez a természetes gócpontja, de ezt a vezető pozícióját munka — mégpedig alapos munka — nélkül nem tarthatja meg. Olvasóinknak jó és komoly újságot akarunk adni, komolyan megírt cikkeket, komoly emberek tollából, olyan újságot, amilyenek a régi szegedi lapok voltak, melyeknek hírük volt szerte az országban. A múltban Szeged volt az az őstelevény, melyből Mikszáth Kálmán, Sebők Zsigmond, Lipcsey Ádám, Kemecsey Jenő, Gárdonyi Géza, majd később Tömörkény István, Móra Ferenc és Juhász Gyula tehetsége virágba nyíllott és mi azt akarjuk, hogy Szeged megint azt jelentse a magyar irodalomban, amit régen jelentett, mi az újságírásban is Szeged renaissanceát várjuk . . Lövik Károly. Nem írjuk azoknak, akik hátrafelé akarják igazítani az idők óramutatóját, de nem írjuk azoknak se, akik oktalan gyerek módjára száz esztendőt akarnak lejáratni egy nap alatt. Nem írjuk azoknak, akik fejszévé akarják tető alá hozni a romokat és zöldjében akarják learatni a jövendő verését. Nem Írjuk azoknak, akik nem akarják elhagyni a gyűlölet sós pusztáit és mérget hintenek a maradék városok apadt kutjaiba. Nem Írjuk azoknak, akik a magyar sors elkerülhetetlen nyomorúságát egy lesüt polgárháború irgalmatlanságával tetőzik. Nem írjuk azoknak, akik égési sebeket tűzzel akarnak gyógyítani és azt hiszik, hogy amit földrengések elpusztítottak, azt fü> és iszapvulkánok kirobbanása fölépítheti. Nem írjuk azoknak, akik karajt akarnak szegni, mikor kenyerünk sincs, de nem írjuk azoknak sem, akik verejtékes munka helyett ördögöt idéznek a keresztúton. Hát kinek írjuk ? Kimondjuk világosan: nem politikai pár embereknek, hanem a rettentő förgetegek után szivárványt, békét, rendet kívánó, dolgozó embereknek, akik minden embert emberi értéke és munkája szerint becsülnek és tudatosan, vagy ösztönszerűleg egy politikai programot követnek, amelyiknek ez a foglalata: távoltartani a magyarságtól minden elkerülhető szenvedést és egymás támogatásával elviselhetőbbé tenni azt a marliiiumot, ami bálvégzetből, ellenségek gonoszságából és a magunk botlásából ránk méretett; összefogni e föld minden fiának minden erejét, hogy vezekelvén a bűnökért, amelyektől senki se mentes a ma élő nemzedékben, minden áldozat meghozásával megmentsük a magyar régökből, ami még megmaradt belőlük és ébren tartsuk bennük ezt a gravitációs erőt, amely a természet törvényével fogja visszakényszeríteni a világkatasztrófa orkánjában elszakadt részeket. Ez a mi liberalizmusunk, nem mint politikai pártprogram, hanem mint nemzeti élet príncipium, mint a maradék Magyarország egyetlen életlehetősége. Lesznek, akiknek ez sok és lesznek, akiknek ez kevés, — azoknak ez az újság nem készül. Ez annak a szegedi polgárságnak készül és ahhoz szól — nem a hang erejével, hanem a szó súlyával, nem a szenvedélyek legyezgetésére, hanem nyugodt és józan tájékoztatásra, amely szobrot emelt Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak, Deák Ferencnek és a Tiszák egyikének. Négy nemzedék négy reprezentáns államférfia, négy külön világ érc- és márványmonumentumai, de valamennyinek egy sarkcsillaga van, az a liberalizmus, amelyet mi mint eszmét szolgálni kívánunk, nem agresszív harci fegyverekkel, hanem érvek és ellenérvek tárgyilagos fölsorakoztatásával, amit nemcsak az okosság, de belső meggyőződésünk is diktál. Mégse lehet olyan világmérce az a liberalizmus, amelynek angliai győzelméről Bethlen István miniszterelnök a kinpadra vont magyarság szenvedéseinek enyhülését és helyzetének méltányosába megítélését várja. Mégse lehet a nemzet ellen való bűn az a liberalizmus, amely Mező- Szegedből európai metropolist csinált s mégse lehet, hogy az az eszme, amelyet a város szívében ércbe öntött és kőbe faragott nemzeti bálványok képviselnek, a szívekben kihalt volna, ugyanazokban a szivekben, amelyek emelték ezeket a szobrokat és hitvallást tettek előttük. Mi, amikor ezt az újságot íruk, senki másnak a diktandójára nem hallgatunk, mint azéra a négy szellemére, akiket utolsó század t történelmével géniuszainak tett meg a város s azt hisszük, sokan lesznek ebben a városban, akik azt mondják erre: „ezt magunk is így gondoljuk“. Aki nem ért egyet velünk, azzal szívesen bocsátkozunk eszmei párviadalra, amelyben jó■hiszeműség áll ki jóhiszeműséggel és elvek vitáznak ezekkel. Aki félreért, — mert félre akar érteni bennünket — annak ezt mondjuk: bennünket, az eszme gyönge munkásait, akiknek tollunknál nincs egyebünk, félreállíthattok, elnémíthattok, megbéníthattok, de míg le nem döntitek azt a négy szobrot, az ércbe és kőbe örökített eszmét, addig nem győzhettek! Kinek ínjuk a lapot? Ezt a kérdést Mkszáth Kálmánnak adták föl húsz esztendővel ezelőtt, mikor annak a nagy pesti újságnak, amely az ő nevét hordozta a címerén, a megindulása ingerelte a fantáziákat. Kik írják? Milyen szándékkal? Ki van a háta mögött? Kit szolgál? Kinek írják? Százféle százféleképen találgatták az országban, amely már akkor is tudott izgulni a sajtó miatt. Pedig még akkor nem volt divat az árvízzel való locsolkodás és a tűzvésszel való melegítés. A szerkesztőség nevében Mikszáth adta meg a feleletet az új lap hasábjain ilyenféleképen: — Ezt az újságot öreg Pálfy Ferencnek írtuk, a szegedi polgármesternek. Józan itéretű, világos, tisztes gondolkozásu magyar koponya. Mindig őt látjuk magunk előtt, mikor a tollat megfogjuk s mindig keressük azt a leghelyesebb fölfogást, amire ő rácólint a fehér fejével: „nono, ezt magam is így gondoltam“. Amikor ez a lap hónapok kényszerű hallgatása után új lap gyanánt hallatja megint a szavát, jogosult a kérdés fölvetése: kikhez akar szólni ? Mi azzal felelünk rá, hogy megmondjuk, kinek nem írjuk ezt az újságot. Lloyd George öröké ■ ■ . Franciaország és Anglia megegyezése a közelkeleti kérdésben és Lloyd George bukása váratlanul gyorsan hozta meg gyümölcseit, mert ha nyilvánvaló is volt, hogy a Quai d’ Orsay török politikájában csak azért tanúsított engedékenységet, mert ezért Angliától jelentős engedményeket kapott cserébe a német jóvátételi kérdésben, aminek egyébként biztos előjele volt a német márka folytonos áresése is. Kétségtelen volt az is, hogy Lloyd George bukása — amit a franciák valóságos örömmámorra fogadtak —, csak siettetni fogja az ellenszámla benyújtását, de hogy ez ilyen hamar következzék be, mégsem volt várható. Valószínű, hogy Poincaré minél hamarább akarja perfektuálni az egyezséget, már csak azért is, mert azt reméli, hogy a kormányválság okozta zavart kihasználva, könnyen keresztül forszírozható az új konzervatív angol kormánynál Lloyd George terhes örökének végrehajtását. Angiában egyébként már most is óriási a fölzúdulás a lehetetlen francia föltételek miatt, melyek magukkal hozzák természetesen a márka további zuhanását is. A francia memorandum, amit Barshou ma délután nyújtott át a jóvátételi bizottságban, a következőket mondja: “ Bradbury javaslatával szemben a francia küldöttség semmi előnyét nem látja annak, hogy elébe vágjanak Németország moratóriumkérésének az 1923/24. esztendőkre és azt fölidézzék. A moratóriumot megfelelő zálog biztosíték nélkül különben sem lehet engedéyezni. A francia emlékirat hangsúlyoz meglepő ellentéteket, amely a birodalom pénzügyi összeomlása és az ipari felvirágzás között mutatkozik. Az ipari nyereséget külföldön helyezik el és azáltal csak növelik az állam elszegényedését és működési kiterjeszkedésében kihasználják a márka árfolyam zuhanását. A fizetési haladékkal való kísérletezés negatív eredménnyel végződött, hacsak azt a tanulságot nem vonják le belőle, hogy lehetetlenség Németország jóakaratára támaszkodni és végrehajtani az elengedhetetlen szanálást. A francia küldöttség ezért a következőket javasolja : 1. A garancia-bizottság szigorú intézkedések végrehajtására kötelezheti a német kormányt. 2. A garancia-bizottságot Berlinbe helyezzék át, ahol azonnal megfelelő intézkedéseket foganatosítsanak a működés hatékonyságának biztosítására. 3. A bevételek és kiadások ellenőrzésére való tőke menekülésének megakadályozására vonatkozó intézkedéseket teljes mértékben és haladéktalanul akalmazni kell. 4. Az ellenőrző szervezetnek kötelessége és joga lesz, hogy betekintsen a német birodalom pénzügyi rendszerének rendezésébe. Joga lesz, hogy megtiltsa a céltalan kiadásokat, ha a német kormány az ellenőrző szervezet parancsait nem teljesítené. 5. Németország kölcsöneit az ellenőrző szervezetnek jóvá kell hagyni. A kincstári jegyeknek a birodalmi bankba való elhelyezése szigorúan tilos. Németország pénzügyi helyzetének javulása és a jóvátételi kérdés megoldása tehát inkább mint valaha, a német kormány lojalitásától és szilárd akaratától függ. A francia küldöttség ezért a következőket indítványozza: 1. A német állam pénzügyeit haladéktalanul Németország hitelezőinek ellen-