Szeged, 1922. november (3. évfolyam, 189-213. szám)

1922-11-01 / 189. szám

2 SZEGED Az ellenzék zászlóbontása. (A Szeged budapesti tudósítójától.) A politika teljesen elcsendesedett. A kormány egyik dél­utáni lapja ugyan naponkint igyekszik csemege­ként egy kis szenzációt feltálalni, de ellenzéki körökben ezeket a leleplezéseket mosolyogva fogadják. A közel­jövőben egyetlen politikai esemény kínálkozik, amelyről már számot ad­tunk és ez az ellenzék zászlóbontása. Az első megmozdulás Debrecenben Hegymegi Kiss Pál beszámolója lesz, amely után Rassay beszá­­­­molója következik a Tatteraalban. Politikai kö­rökben mindkét beszámoló elé nagy érdeklő­déssel tekintenek, mert az ellenzék ezeken a beszámolókon fogja dokumentálni először, hogy teljesen egységesen törekszik álláspontja védel­mére. Politikai körökben az a hír járja, hogy ezeken a beszámolókon a keresztény ellenzék is részt fog venni, hogy ezzel bizonyítsa a kor­mány elleni álláspontját. Ettől eltekintve az el­lenzék körében minden csendes, csak a nagy készülődés látható, de egyelőre minden érdek­lődésünk válasz nélkül maradt, mert a taktikai kérdésekkel csak a zászlóbontás után akarnak előjönni. Egy bizonyos, hogy az ellenzék erő­sen szervezkedik az őszi kampányra. Újból Indemnitást kér a kormány. A kormány körében is lázas munka folyik. Gróf Bethlen István miniszterelnököt ma fel­kereste gróf Klebelsberg Kuno kultusz- és Ra­­kovszky Iván belügyminiszter, aki elreferálta a miniszterelnöknek a vármegyei közigazgatás reformjáról szóló tervezetet, valamint bemutatta a kivételes hatalom megszűnése folytán szüksé­gessé váló új törvényjavaslatokat is. A nemzetgyűlés összehívásának időpontja, mint arról a „Világ” értesül, még bizonytalan. Minden­esetre a sürgős összehívást indokolja az a körülmény, hogy december 15-én lejár a kormány számára adott pénzügyi felhatalmazás. Nehogy az állam háztartása menetében fenn­akadás álljon be, a kormány újabb indemnitás útján kéri a maga számára a pénzügyi gazdál­kodásra a törvényes jogot. A politikai közvé­leményt nem érinti teljesen váratlanul a kor­mánynak ez az elhatározása, az ellenzék állásfog­­­­lalásáról azonban ma még nem sokat lehet tudni. Czernin levele. A 8 Órai Újság tegnap esti számában le­közölte gróf Czernin Ottokár volt külügyminisz­ternek Molnár Béla volt országgyűlési képvi­selőhöz intézett levelét, amelyben többek kö­zött azt írta Andrássy Gyuláról, hogy »Tiszá­val és velem szemben, akik azt az eszmét ápolták, hogy Károlyit le kellene fogatni, eré­lyesen ellenszegült, sőt Tiszával szemben Ká­rolyi politikai magatartásáért is kezeskedett. Őfelsége is állandóan fogadta őt (nyilvánvalóan azért, mert őt Andrássy mindig ajánlotta.)“ Erre vonatkozóan gróf Andrássy Gyula, aki jelenleg Tiszadobon tartózkodik, a következő nyilatkozatot tette: Cze­­nin Ottokárt nyilván tökéletesen cserbenhagyta emlékező tehetsége. Amiket a kérdéses levélben állít, sohasem történtek meg. Mindenesetre kényelmes dolog ma Tiszára hivatkozni, amikor ő már nincs az élők sorában. Abban az időben egyébként nem is voltam olyan jó viszonyban Tiszával, hogy ő állásfoglalásait az én jótállásomra építtette volna politikai dolgokban. De másrészt ki­állott volna jót érteni Tiszának, akiben ő nyilván­valóan ellenfelét látta. Azt hogy Tisza le akarja tartóztatni Károlyit, még pedig Czernin óhajára, aki pedig a legjobb viszonyban lát­szott lenni Károlyival, csak most hallom elő­ször. Károlyi ugyan egyszer mondotta nekem, hogy Czernin biztosan megerősítené pozícióját és megvédené igazát, ha erre őt megkérné. Természetesen nem felel meg a valóságnak az sem, hogy őfelségénél audienciát eszközöltem volna ki számára. Abban az időben erre mó­dom sem lett volna, mert én is csak nagy ritkán jutottam be őfelségéhez, még­pedig csupán valami nagyobb válság idejében, vagy hasonló alkalmakkor. Mindenesetre mély saj­nálatomat fejezem ki afölött, hogy Czernin eze­ket a leleplezéseket nem akkor tette, amikor az illetők, akikre hivatkozik, még életben voltak. Ezek akkor egytől egyig megcáfolták volna kijelentéseit. Ezek közül ma már csupán Károlyi Mihály van az élők sorában, forduljunk tehát ő hozzá. A kommün rendőrkapitányát hivatalvesztésre ítélték. A közigazgatási bizottság fegyelmi választ­mánya dr. Aigner Károly elnöklete alatt tegnap délután hozott ítéletet dr. Szakáll József városi rendőrkapitány fegyelmi ügyében és a több mint három évig tartó fegyelmi vizsgálat után hivatalvesztésre ítélte. A fegyelmi ügy ismertetése után Turóczy­­ Mihály tiszti főügyész tette meg indítványát. Kéri a fegyelmi eljárás fenntartását és a tör­vény alkalmazását. Az indítvány indokolásában elmondja a főügyész, hogy dr. Szakáll Józsefet azért függesztették fel állásától, mert a proletár­diktatúra alatt államellenes magatartást tanú­sított. Mivel a kormánybiztos-főispán ténybeli vádakat nem sorolt, így a felmerült vádakat most sorozza pontokba. Az első vádpont szerint dr. Szakál József a proletárdiktatúra kikiáltásának a napján ma­gát helyeztette a szegedi rendőrség élére. A vizsgálat során azonban semmi terhelő adat nem merült fel erre a vádra vonatkozólag. Vallomását, amely szerint a rendőrség vezeté­sére Dettre János kormánybiztos egyenes uta­sítására vállalkozott, nem cáfolta meg senki, de mégis vádat kell ellene emelni, mert — ha fel­sőbb nyomásra is — elvállalta a rendőrség vezetését. A második vádpont szerint nem teljesítette hivatali kötelességét, amikor a polgármester ren­deletére ötven főből álló rendőrszakaszt kellett volna Felsőtanyára küldenie a vörösök garáz­dálkodásának megakadályozására. A harmadik vádpont szerint vádat emel Na­gel Manó és társainak őrizetbevétele körüli magatartása miatt. Az őrizetbevételt különben felsőbb parancsra rendelte el, de azért mégis vétkes, amiért a parancsteljesítést nem tagadta meg. A negyedik vádpont szerint Dreyer József rendőrkapitány levele alapján összehívta a rendőrtiszteket és a legénységet és arra akarta őket rábírni, hogy fegyveresen hagyják el a várost és álljanak a szovjet szolgálatába. Ebben az ügyben vádat ellene nem is emel a főügyész. Arra sincs bizonyíték, hogy levele­zett volna a felsőtanyai direktórium tagjaival. Ötödik és egyszersmind utolsó vádpontként azt lehetne felállítani, hogy — mint a rendőr­ség vezetője — itt a városban állandó össze­köttetésben volt a kommunistákkal. Védekezé­sét, mely szerint mint hivatalfőnök nem térhe­tett ki látogatói elöl, más terhelő adat hiányá­ban el kell fogadni, mert bizony abban az idő­ben bárki lett volna a rendőrség vezetője, más­ként nem cselekedhetett volna. Bizonyíték van arra is, hogy azért íratott be két újonnan föl­vett pótrendőrt a kommunista pártba, hogy azok a kommunisták terveit előre megismerjék. A vizsgálat adataiból nem látja a főügyész beigazolják, hogy Szakáll József dr. a dikta­túra alatt államellenes működést fejtett volna ki s igy magáévá teszi a törvényszék eljárást­­megszüntető végzésének indokolását. Nem ta­gadható, hogy Szakáll József dr. akkori maga­tartásából sokan azt következtethették, hogy kommunista érzelmű volt, ilyen látszatra azon­ban terhelő adat hiányában vádat emelni nem lehet. Ügyének elbírálásánál súlyosbító körülmény, hogy a felszínre került rétegekkel szemben nem tanúsított elég erélyt. Hivatalvesztést azért nem indítványozott, mert a vizsgálat adatai szerint nem abban vétkes, amivel vádolták. Véleménye szerint ő csak olyan fegyelmi vétséget követett el, amelynek megtorlására a másodfokú pénz­­büntetés is éppen elegendő. A vádirat ismertetése után a fegyelmi vá­lasztmány tanácskozásra vonult vissza és rövid tanácskozás után meghozta ítéletét, amely sze­rint Szakács József dr. nemcsak a vádiratban konkretizált vádakban vétkes, hanem mindazok a vádak is terhelik, amelyeket az ügyész bizo­nyíték hiányában elejtett. A fegyelmi választ­mány így kimondotta a hivatalvesztést. Szeged, 1922 november 1. Levél a múltból. Az alábbi levél pontosan nyolc esztendővel ezelőtt, egy dermesztően hideg délután h­ó­­do­l a lövészárokban, valahol a galiciai-orosz határon. A levélíró még él; a címzett eltette a levelet és nyolc esztendő múltával vissza­juttatta hozzá, hogy lássa, miként vélekedett a háborúról, mikor benne volt a kellős kö­zepében. A levél nem a nyilvánosságnak szánt harctéri írások közé tartozott, melyek­nek túlnyomó része messze a fronttól és távol a veszedelmektől készült, épen azért a hangja őszintébb és természetesebb. A megírása óta csak nyolc esztendő telt el, de a hangja úgy hat, mintha valahonnan a messze távolból, s múlt idők ködös homályából csengene felénk. Változtatás nélkül csupán a legszemélyesebb vonatkozások elhagyásával közöljük, halottak napja előtt megemlékezésül. A levél a kö­vetkező : Kedves és nagyságos asszonyom, — ez a levél nemcsak magának, de Pisti bácsinak is szól. Azonkívül arra kérem, hogy mutassa meg a feleségemnek is. Neki ugyan már körülbelül mindent megírtam, de talán mégis talál benne valamit, ami érdekli. Ismeri a régi viccet a Móricról, aki büszke arra, hogy zsidó, mert ha nem volna büszke, akkor is zsidó volna. Nos tehát mi is így va­gyunk ezzel a háborúval. Jó képet vágunk hozzá, mert ha nem vágunk jó képet, akkor is háború volna. Hanem én azt hiszem az emberek túlnyomó része másként képzelte el a háborút, mint amilyen. Lobogó zászlók, szép rohamok, vág­tató huszárok és miegymás. Ehelyett higgje el, hogy közvetlen közelről ütközetben mindössze három muszkát láttam két hónap alatt, a többit legfeljebb messzelátón. Most már itt vagyunk két hete egymással szemben, egy kis folyó választ el bennünket egymástól, a távolság szinte hihetetlen ! Mindössze 200 méter és nem látjuk egymást. Mélyen be vagyunk ásva a föld alá és ásóval, kapával, csákánnyal haladunk a folyó partjához. Mindennap elesik itt is, ott is egy-két ember, akit lesből leterítenek, meg­sebesül öt-tíz, — ez az egész. Hogy tulajdon­képen mit csináltunk, azt rendesen egy hét múlva tudjuk meg az újságokból. Nappal a föld alatt vagyunk, mert ha valaki kidugja a fejét, lesből rögtön rája lőnek. Csak éjel megyünk ki a Dockungból enni, inni és egyéb privát ügyeket elintézni. A mulatság éjei se valami ragyogó, mert akkor pokoli lövöldözés van, hogy egyik a másikat a kosz­tolásban megzavarja. Ha ilyenkor egy lövés talál, arra azt mondják, hogy Zufallstreffer. A Deckung egy hosszú árok, amelyből oldalt annyi lyuk megy a föld alá, ahány embere van a századnak. Én a kapitányommal most már palotában lakom. A mi­­ érmünk két méter hosszú és két méter széles. A teteje fenyő­fával, földdel és gyeptéglával van fedve, a feneke szénával kibélelve. Magassága 93 centi­méter. Oldalában lyukak hamunak, gyertyának és spirituszfőzőnek. Éjjelre — délután négy órától reggel hatig — az elejét Lefüggönyöz­zük, hogy a világosság ne szűrődjék ki rajta. A mi lakásunk a meleg paloták közé tarto­zik. Jäger­ing, gyapjú mellény, zubbony, téli kabát, kézmelegítő, lábszárvédő, hósipka és dupla takaró van rajtunk, viszonylag jól lehet aludni. Hanem annál kellemetlenebb kimenni szolgálatban a sivító hideg orosz szélbe. Mert itt mindi­g fúj a jéghideg szél Oroszország felöl és már erősen benne vagyunk a télben. Így élünk itt mostanában. Az élelmezés elég jó, de a hústól már kezdünk megcsömörleni. Tésztát és főzeléket szeretnénk, ami nincs. Momentán cigarettánk ví­­n bőven, de volt idő, mikor gyufa nem volt h­azája. Kérdezze meg Berti bácsit, hogy ez milyen élvezet lehet. Egyebeket akkor mondok el a háborúról, ha hazakerülök. Berti bácsi írta, hogy a lányok készítenek meleg holmit és hihetőleg nekem is jut belőle. Teljes köszönet, de az én ruhatáram már tel­jes. Részint az elesett, részint a beteg kollegák holmiját elárvereztük és beszereztem darabon­ként mindent, amire szükségem van. Különben is az 57. számú tábori postára megint nem lehet csomagot feladni. Három héten át, Jaros­­lavtól Tarnovig nem volt postánk egyáltalán,

Next