Szeged, 1923. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1923-02-01 / 25. szám

■ Mrteail Sség­­> Vadóhl?«­•1. Kölczey-utca 6. (Próféta- Bxálló, I. emelet 6.) Telefon IS—S3. A .Szeged' megjele­lik hétló kivételétel minden Mg. Egyes szám éra lé ko­rona. Elíflzetés órák: Egy Manpra Szegeden 300, Buda­­•Mini és vidéken 320 kor. Hirdetési évek: Félhosében 1 mm. 9, egy hasábon 16, más­fél hasábon 25 K. Szövegkört 25 százalékkal drágább. Apró­­hirdetés 8, kövér betűkkel 16 K. Szövegközti közlemények soronként 100 K.Nyilttér, csa­ládi és orvosi hír 100 K. Több­szöri feladásnál árengedmény. IV. évfolyam, Szeged, 1923 február 1, CSÜTÖRTÖK. 25-ik szám. józanodás. Apponyi Albert mai nagy beszédében az erkölcsi erők döntő szerepéről szólván, azt mondta, bizonyosra veszi, hogy ezután minden kis és nagy nép kétszer is meg fogja gondolni, belekezdjen-e olyan vállalkozásba, amelyet az egész világ közvéleménye elítél. Ez körülbelül azt jelenti, hogy akármilyen sötéten gomolyog­nak is egy új háború felhői, a zivatar aligha fog kitörni. Mindenki készül rá, de befelé min­denki fél tőle, nyilván maga Franciaország is, amely pedig még mindig nem húzta ki a lábát Mars érc­csizmáiból. Minden ország kétszer is meggondolja ma, hogy szabadon eressze-e megint a démonokat, de attól félünk, nem morális aggályaik vannak azoknak, akiknek ez idős­erint hatalom adatott a háború fene­vadain­k oldására és kötésére. Ahhoz új korok, új eszmények kellenének, mondhatjuk, egy új emberiség kellene. Mi hiszünk benne,­­h­ogy el fog jönni az a kor és az az emberiség, amely épp oly ösztönösen fogja utálni a háborút, mint ahogy mi utáljuk az emberhús-evést, noha azt egykor épp oly természetesnek találták, mint ahogy Európa annak találta 1914-ben a háborút s az éppen olyan kegyes ceremóniák közt ment végbe, mint ahogy minden nemzet az isten áldását kér­i magára, amikor meg­indult a másik nemzet lemészárlására. Mi el­unjuk képzelni azt az időt, amikor minden nemzet testvéri közösségben fog élni egymás­sal, — de ehhez­­ az elképzeléshez be kell hunyni a szemünket és nagyon sokáig behunyva kell tartani. Mert ma még háborús mentalitás van az egész világon, amely legföljebb abban különbözik az 1914-ikitől, hogy ma az­ ellentét élesebb és a gyűlölet, amelyet akkor szíta­ni, sőt erős propagandával teremteni kellet , ma elevenebb, égőbb, élni készebb. És hogy nem robban ki, az nem azért van, mintha a politikusok emberséges érzése meg­növekedett volna, vagy mintha az erkölcsi fel­háborodástól félnének, vagy tisztában volnának vele, hogy az új háború a civilizáció végső pusztulását és a társadalom kőkorszakbeli atomizálását jelentené. Poincaré, vagy MUSftófíni, vagy Benes se nem mis­szionáriusok, se nem filozófusok és a legkevésbé sem pietisták és mindegyiknek a maga feje fáj az emberségé helyett. Ma minden nemzet egyformán elcsigá­zott, kifáradt, lelkileg lezüllött, egyiknél se fanatizálható a tömeglélek egy új háború rette­netességeinek a megkívánására, egyiknél se bolondítható el a régi frázisokkal, ellenben mindenütt belső veszedelmet jelenthetne a tömegek felfegyverzése. Európa sorsának intézői nem azért nem indítják el újra a háborút, mintha nem volna hozzá kedvük, hanem mert nincs hozzá bátorságuk. Nem lettek jobbak, csak okosabbak lettek. ----------------­Amit eddig mondottunk, azt inkább a győ­zőkre értettük, mint a legyőzőitekre, legkevésbé miránk magyarokra, akiknek az államférfiai abban a kivételes helyzetben vannak ma, hogy, sajnos, minden európai államférfinál őszintéb­ben mondhatják, hogy Magyarország csakugyan nem gondol háborúra. A tegnapi és a mai nemzetgyűlés fájdalmas bizonyság rá, hogy mindnyájan egyetértünk a békés szándékban, mert nem tehetünk mást. Ma már annyira vagyunk, hogy azon veszekszenek a nemzet­gyűlésen, ki a nagyobb békebarát. Peidl Gyula nagyon okos beszédben azt fejtegette, hogy megegyezést kell keresnünk a körülöttünk álló államokkal. Aki a múlt nemzetgyűlésen ilyent mondott volna, azt ököllel hallgattatták volna el, mint hazaárulót. De most ugyanezt mondta Apponyi Albert, ezt az álláspontot képviselte a kormány nevében Daruváry miniszter, sőt Lers Vilmos báró úr mérgesen összeszidta, a szocia­listákat, amiért a pacifizmust maguknak akarják kisajátítani. Sőt a báró úr még a múltba is visszatekintett és visszamenőleg tiltakozott az ellen, mintha annak idején csak a szocialisták ellenezték volna a háborút. Nem kérjük számon a báró úrtól azoknak a politikusoknak a nevét, akik a háború vajúdá­sának perceiben olyan nagy pacifisták voltak, pedig érdekes volna tudni, mert eddig nem hallottunk róluk. Nem kérjük számon azért se, mert nem vagyunk vele egészen tisztában, magasztalás, vagy kárhoztatás illeti-e őket, mert eddig az úgynevezett pacifizmusra ugyanazok a szálak fújták a hideget, amelyek most a meleget lehelik felé. Az Ítélet a történelem dolga lesz s az ítélni hivatott történelem még nagyon messze van. A mi dolgunk megmen­teni azt, amit még el nem prédáltunk s azt hisszük, ha a józanodás előbb kezdődött volna, többet meg lehetett volna menteni az értékek­ből és többet megtakarítani a fölösleges szen­vedésekből. Peidl Gyuláék a szocialista olda­lon, a liberálisok a polgári oldalon már két évvel ezelőtt is az okosság külpolitikáját hir­dették, amikor az uralkodó párt be nem fogta a szájukat. Mit ért el az uralkodó párt két év alatt azzal a tagadhatatlanul magyar motí­­vumú külpolitikájával, amelynek az volt a lényege, hogy „ideüss, ha mersz, a szentségit neki !“ ? Azt, hogy ide ütöttek s a hivatalos politika most kénytelen kormányprogrammá tenni azt a keserű józanság­­ot, amit két esz­tendővel ezelőtt kicenzuráztatott a liberális la­pokból. Ismét a házs: (A Szeged budapesti tudósítójától) A házsza­­bályrevízió gondolata az utóbbi időkben igen sűrűn merült fel igen komolyan kormánypárti részről, mert a kormánypárt tagjainak jó része olyan rés ezen van, hogy a parlamenti szólás­szabadság korlátozása mellett az egységes párt könnyebben intézheti el a politikai problémákat. Az egységes párt tegnapi értekezletén, értesü­lésünk szerint, újra szóba került a revízió ügye és a párt megbízta Nagy Emilt, hogy a revízió tervét készítse el, úgyhogy az 2—3 hét múlva a párt jogügyi bizottsága elé kerülhessen, majd rövidesen a Ház plénuma elé. A kormánypárt úgynevezett liberális elemei, akik minden alka­lommal hitet tesznek „liberális“ felfogásuk mel­lett, de cselekedetük kongruál a Gömbös­frakció tetteivel, mint máskor, úgy ma is kön­­­nyen találnak magyarázatot arra, hogy a libera­­lizmussal ellentétes cselekedeteiket a közvéle­mény szemében szépíthessék. Előre látható, hogy amiként eddig mindig melléje álltak azoknak a javaslatoknak, amelyeknek eredete a párt ügyvezető alelnöki szobája, most is támo­gatni fogják a házszabályrevízió tervét és ezt természetesen az eddig még mindig bevált párt­fegyelemmel magyarázzák, másrészt azzal, hogy a szónoklatok túláradását akarják megakadá­lyozni. „A revízió nem foszt meg senkit a jog­tól és hogy a házszabályok revíziójával az egy­séges pártot az ellenzékkel szemben semminemű animazitás nem vezeti . . .* A Rassay— Bogya-párbaj. A nemzetgyűlés egyik legutóbbi ülésén Bogya labályrevizió. János azt kiáltotta Rassay Károly felé: Maga szájhős ! Rassay ezért a közbeszólásért Fábián Béla és Pakots József nemzetgyűlési képvise­lők utján elégtételt kért Bogya Jánostól, aki Gömbös Gyulát és Bodó Jánost nevezte meg segédeiül. A segédek két napi tárgyalás után kardpárbajban állapodtak meg és a párbajt ma este 9 órára tűzték ki a Fodor-féle vívó­teremben. A párbaj ma este le is folyt. A pár­baj feltételei: könnyű olasz kard, teljes bandázs és harcképtelenség. Az első összecsapásnál Bogya János homlokán egy karcolást, ezzel szemben Rassay bal vállán és mellén vágást kapott. Az orvosok a harcképtelenséget meg­állapították, mire a segédek a párbajt beszün­tették. A felek a párbaj után kibékültek. Huszár Elemér mentelmi ügye. Ma tárgyalta a mentelmi bizottság Huszár Elemér ismeretes mentelmi ügyét. A kihallgatott tanúk között szerepelt az a rendőrtiszthelyettes is, aki azt vallotta, hogy ő Huszár Elemér érdekében vélt cselekedni, amikor az iparoskör tagjait szétoszlatta, mert a szociáldemokrata agresszivitástól féltette őket. A mentelmi bizott­ság az ügyet mna nem fejezte be, a legköze­lebbi ülésen kerül sor Huszár Elemér kihall­gatására, aki értesülésünk szerint, ki fogja jelenteni, hogy az ő őrizetbevétele és akadá­lyoztatása a csendőrség részéről felsőbb pa­rancsra történt és kérni fogja az egyes köz­­igazgatási tisztviselőknek a hivatalos titoktartás alól való felmentését és eskü alatt való ki­hallgatását. A német kormány a január 29-iki ülésével kapcsolatban a birodalmi közlekedésügyi mi­niszter utasította a nyugati vasútigazgatóságo­­kat, hogy szenet és fát ne szállítsanak be Fran­ciaországba, se Belgiumba, száz angol zónába. Megtiltotta azt is, hogy francia és belga csa­patokat és utánpótlásokat szállítsanak és hogy a német szakaszokon szolgálatban álló francia és angol vasúti személyzettel együtt­működje­nek. Kötelezi végül a vasútigazgatóságokat, hogy akadályozzák meg, hogy idegen személy­zet vezessen vonatot a német vasutak kezén lévő szakaszon. Düsseldorfból jelentik, hogy a megszállott területek munkássága a legközelebbi napokban új harcmódot fog alkalmazni a megszálló ható­ságok intézkedései ellen. Noha a munkásság a helyzet komolyságával teljesen tisztában van, a harci hangulat törhetetlen. Az új harcmód al­kalmazásakor figyelemmel lesznek arra, hogy az élelmezést és a gazdasági helyzetet a tulaj­­donképeni Ruhr-területen meg ne zavarják. A mainzi kerületben a vasutassztrájk teljes. A vasúti forgalom teljesen szünetel. A pályaud­varok meg vannak szállva. Német embernek­­ nem szabad azokba belépni. Sok ezren korlá­­t küzdelme­ hozva vannak a továbbutazásban. A letartózta­tások száma egyre nő. A franciák heves fenye­getései ellenére, hogy mindenkit, aki a szolgá­latot megtagadja, haditörvényszék elé állítanak, eddig egyetlen német vasúti tisztviselő, vagy munkás nem jelentkezett munkára. Németország megszállott területén a forgalmi állapotok megnehezültek. A franciák gyűrűje, amellyel a megszállott területet körülvonták, csaknem teljesen kész már. Essenből és Lud­­wigshafenből azt jelentik, hogy az ellenállásban már az alsó- és középfokú vasúti hivatalnokok is részt vettek. Wiesbadeni jelentés szerint a német rendőr­ség és a francia katonák­­ között verekedés tá­madt, melyek továbbfajulása csupán a német rendőrök magatartásán múlott. Trierben a hely­zet feszült. A színes francia katonákat utasítot­ták, hogy szükség esetén éles tölténnyel lőjje­­nek. Achenben súlyos összetűzések voltak a munkások és a belga őrjáratok között, amely­nek során több őrjáratot lefegyvereztek. A bel­gák erre egy-egy század erősségű osztaggal léptek fel. A városra szigorított ostromállapotot rendeltek el. Mint Dürnből jelentik, Rombach esseni ke-

Next