Szeged, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)
1923-03-28 / 71. szám
2 Beniczky jelölését az egész ellenzék alátámasztotta. Nem értem ezalatt csak a szociáldemokrata pártot és saját magamat. Kétségtelenül áldozatot kellett hoznunk ennek érdekében, mert hiszen Beniczky határozott egyénisége sohasem hagyott kétséget aziránt, hogy a közélet terén nem egy kérdésben velünk ellentétes nézetet vall. Mégis úgy éreztük, hogy Beniczkyt teljes erővel támogatnunk kell azzal a Klebelsberg Kunó gróffal szemben, aki a jelenlegi kormányzati rendszer egyik exponense és aki az elmúlt választásokat vezette. Egy pillanatig sem gondoltunk ara, hogy Beniczkyt épp a keresztény és legitimista pártok fogják cserbenhagyni, vagyis éppen azok, akiknek programját Beniczky a múltban képviselte és akiknek elveit hirdette a mostani választáson is. A választóközönségnek mégis azt kellett látnia, hogy Beniczky a választási küzdelem alatt a kereszténypárt részéről nem kap semmi támogatást, leszámítva, hogy Huszár Elemér és Grieger Miklós jelen voltak azon a múlt vasárnapi gyűlésen, amelyen Beniczky nem tudta elmondani programbeszédét. Hiába próbálkoztam személyesen is kapacitálni a keresztény ellenzék tagjait, hogy teljesítsék kötelességüket egy, az ő programjukat valló jelölttel szemben, minden ilyen irányú törekvésem eredménytelenül végződött. Grieger Miklóson és Huszár Eleméren kívül a keresztény ellenzék egyetlen tagját sem lehetett rábírni, hogy a Budapesttől két órányira fekvő Komáromba lemenjenek annak a Beniczkynek a támogatására, akivel az 1920-as választások alatt bizonyára sűrűbb érintkezést tartottak fenn. Most már megmondhatom, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy nem mentem le a választásra, mert nem akartam még kirívóbbá tenni, hogy a polgári ellenzék tagjai közül csak az én személyem az, aki a szociáldemokrata párt mellett nyíltan állást foglalt Beniczky érdekében. A komáromi választások eredménye után egyáltalán nem kétséges, hogy ha a keresztény ellenzék a legcsekélyebb mértékben is teljesítette volna kötelességét és nem hagyta volna a választóközönséget abban a tévedésben, hogy a keresztény ellenzék programját valló jelöltet csak a szociáldemokrata párt és mi támogatjuk, akkor Beniczky játszva meg tudta volna szerezni a mandátumot. A komáromi mandátum az ellenzék számára azért veszett el, mert a keresztény ellenzéki szavazók bizalma megingott akkor, amikor látták, hogy Beniczky a keresztény ellenzéki oldalról nem részesül támogatásban. Beniczky a választás eredménye következtében mindenesetre gazdagabb lett egy tapasztalattal. Most már lemérheti, hogy milyen értéket jelent számára egyrészt politikai ellenfeleinek fegyverbarátsága és milyen értéket jelent, másrészt politikai barátainak hűsége és áldozatkészsége. Mi pedig polgárok és a szociáldemokrata párt, akik nem tudtunk a politika ilyen előkelő magaslatára emelkedni, el fogjuk raktározni azt a tanulságot, hogy mennyit érhet nekünk a keresztény ellenzék támogatása az ellenzéki fronton való küzdelemben, ha ilyen szomorú tapasztalatokat kell tenni azoknak is, akikhez az elvi álláspont közössége fűzi. Azonban végeredményben nincs semmi baj. Közeledik április 9 ., a legitimista párt tagjai majd felőlük a redingott, felveszik a cilindert és elmennek Istenben boldogult IV. Károly király halálának évfordulóján tartott istentiszteletre. (A Szeged tudósítójától.) Ma délután hat órakor megszólalt a szerkesztőség telefonja és bemondták rajta, hogy Orbán Lajos, a népszerű kukac, a híres múltú mágnás cigány meghalt. A hír megdöbbentő volt, hiszen éppen az elmúlt napokban látogattuk meg Háló utca 7. szám alatti lakásán a gyógyulófélben levő cigányprímást. Akkor még remélt a 72 éves ősz bácsi, a jövő hétre ígérte, hogy meglátogatja a gőzfürdőt, mert a gőz biztosan használni fog forradozó lábacsontjának, amely hónapokkal ezelőtt törött el. Esej, hát mégis meghalt volna? Szinte hihetetlen, hiszen olyan egészségre hajló volt az arca, mikor legutóbb nála jártam, olyan kedves-öregesen tudott nevetni és borotváltban átlát simogatva úgy örült az ablaka körül ólálkodó tavaszi napfénynek. És még tervezgetett, számolgatott a drágasággal és még mondta, hogy bele kell pusztulni a nyomorúságba. Talán csak nem végzett vele ilyen hamar a nyomorúság ? Félbehagytam a készülő tavaszi riportot és felpattantam a szerkesztőségi asztal mellől. Ki az utcára, a városba, hogy hamarosan kerítsek egy cigányt. Mintha mindenki összeesküdött volna ellenem: sehol egy ciány. (Máskor mindig az ember sarkában ólálkodnak.) Pedig útközben mások is mondták: meghalt a Kukac ! Kollégák mondták, újságírók, akik mégis csak tudhatnak valamit. De belül motoszkált az utolsó látogatás emléke, amely azt diktálta, hogy meg kell bizonyosodnom a halálhírről. A cigánynegyedből ömlöttek a lakóarcú muzsikusok befelé a városba. Mindegyik hallott valamit, de bizonyosat egyik se tudott mondani. H— Már tegnap délután hallottuk, hogy meghalt az öreg — mesélték a cigányok —•, de nem bizonyosodott még meg semmi. Szaladgáltunk, kérdezősködtünk, a rokonaihoz is mentünk, de azok is csak annyit tudtak, mint mi. így verték ki belőlem a kávéházi hegedűsök az optimizmusomat. Mert nem zörg a haraszt, ha a szél nem fújja. Mégis csak kell lenni valaminek a dologban. Az utolsó napsugarakat emésztette az Urbán Lajosék utcája. A Hajóutca hétre ráült a gyászos félhomály. Csend, csend mindenütt, sehol egy lélek, sehol egy hang a házban. Hátul az udvarban a szükajajú kis lakás ablakából is ijesztget a rémületes, néma sötétség. Gyász, gyász, gyász, kongtak bennem a mélyszarú harangok. Fájd a más tépelődés után nyitottam be az ajtót. Az üres konyha szürke falai csöndben köszöntöttek. Egy pillanatra megálltam itt, várnom kellett, mert ez a halal előcsarnoka és odabent díszük fenségesen a halott. Hirtelen kinyílt a szobaajtó. Egy szomorú női alak bontakozott ki a szürkeségből szurokfeketén és halkan mondta : — Jó estét. — Ez a nő a halott testvére, ő is szomorú, hát már bizonyosan igaz minden. Szegény, szegény, Lajos bácsi. Lá ujjhegyen, reszkető inaim roggy másával léptem be a szobába. Balról keservesen nyög valaki az ágyon. Ez itt az elhunyt anyja. Két éve fekszik, ugyancsak azért, mert eltört a lába csontja. A 86 éves csont pedig már nem akar összeforrni. Amott az asztalon feküdt az árván maradt hegedű fekete tokja. A kályha pisákozva szuttyogott, sírt, vonított. Mellette ült egy ember, mint valami virrasztó halottkém. — Tényleg, ez a halottkém — gondoltam és tétován nyújtottam a kezem a testvérasszony felé. Sok néma részvét volt ebben a mozdulatban és sírni szerettem volna. Kalimpáltak bennem a gyászharangok. Egyszerre megszólalt a halottkém. — Jó estét, szerkesztő úr. Nini, ez a hang ! ? Ez a hang ... Hiszen, hiszen ... — Drága Lajos bácsit Rávetettem magam az öreg Kukac fáradt csontjaira és megcsókoltam az arcát, mintha az édes, jó apám lett volna. — Dehogy haltam meg — mondogatta az öreg. — Még csak az kéne. A Vadász Lajos halt meg ebben a házban. Ma délután temették. Persze, persze, a Vadász kapitány volt a halott. Hát innen eredt a tévedés. No, de most már jobban vagyok. Kukac nem halt meg. Kukac még sokáig élni fog. (p. t) Egy halálhír . . . Sikorszky miniszterelnök, miután hivatalos értesítést kapott a Zieplak érsek és a többi lengyel katolikus pap ügyében hozott halálos ítéletről, magához kérette Obolenszkij orosz követet és kijelentette, hogy ezt a példátlan eljárást felháborodással ítéli el és az ítélet végrehajtásáért való felelősséget kizárólag és teljesen a szovjet kormányra hárítja. A miniszterelnök megkérte a követet, hogy ezt a kijelentését azonnal hozza a szovjet kormány tudomására. Az írországi harcok ellanyhulóban vannak. A felkelők mozgalma alábbhagyott. Már alig fordulnak elő zavargások, amelyek ezelőtt napirenden voltak. A közönség úgy vélekedik, hogy nemsokára teljes békesség fog beállni, mégpedig nem formális békekötés alapján, hanem úgy, hogy a harcot mindkét részről beszüntetik. SZEGED Szeged, 1923 március 28 Áramfogyasztók a döntőbizottság előtt. (A Szeged tudósítójától.) A villamosáram egységárainak megállapítására kirendelt döntőbizottság kedden délután tartotta meg második tárgyalását Farkas Kálmán miniszteri tanácsos elnökletével Szegeden, a városháza tanácstermében. Amikor Farkas Kálmán megtitotta a tárgyalást, bejelentette, hogy a döntő tanács az eddigi szokástól eltérően azért tárgyal Szegeden, mert közvetlenül akarja meghallgatni az egyes érdekeltségek kívánságait. Dr. Turóczy Mihály tiszti főügyész hívta meg tárgyalásra az érdekeltségek képviselőit, akik oly szép számban jelentek mg, hogy a tanácstermet teljesen megtöltötték és számos figyelemreméltó észrevételt tettek a gázgyár egységáremelési kérelmére, amit az elnök kívánságára Pongrácz Albert gázgyárigazgató ismertetett röviden a megjelentekkel. Utána dr. Turóczy Mihály, mint a város tanácsának képviselője, ellenészrevételeit terjesztette elő. Véleménye szerint a vállalatnak nincs joga arra, hogy az új beruházásokra megrendelt, de még be nem épített gépek árának amortizációát belekalkulálhassa az egységárakba, sem pedig a vállalatra kivetett vagyonváltságot nem háríthatja át jogosan a fogyasztóközönségre. A polgármester erre vonatkozólag kiegészíti a főügyész megjeggyzését azzal, hogy az ingatlan vagyonváltságról szóló törvény értelmében a városi kezelés alatt álló világítási művek mentesek a vagyonváltság alól. A törvény tendenciája tehát világos. Ha a városé lenne már a gyár, nem kellene érte vagyonváltságot fizetni. Sajnos, a megváltási jogért indított per kúriai tárgyalása egyre késik, pedig kimondták a soronkívüliséget rá. Valószínű, hogy valami hatalmi szó... Dr. Pásztor Egon (a gázgyár ügyésze): A bíróságnál nincs hatalmi szó. A polgármester: Ez ellen a beállítás ellen tiltakozom, én vagyok az, aki legkevésbé sérthetem meg a független magyar bíróságot. A hatalmi szó alatt külföldi diplomáciai kényszerre gondoltam, amilyennel már egy másik vállalat ügyében volt dolgunk. A gázgyár részvényeinek nagy része is angol kezekben van. Majd elmondja a polgármester, hogy a város nem fejlesztheti tovább a közvilágítást, mert ez nem áll anyagi módjában. A külvárosi utcák nagy része teljesen világítás nélkül van, a város háromszázhatvan utcája közül kétszázhúsz sötét. Kéri a döntő tanácsot, hogy határozatával kötelezze a vállalatot a vezetékek kiterjesztésére, hozzájárul ahhoz, hogy a lefektetendő új vezetékek tulajdonjoga 1936 után is, amikor a gázgyár a város tulajdonába megy át, a gázgyáré maradjon. Dr. Kovács József köztörvényhatósági bizottsági ts a fogyasztóközönség érdekében szólalt fel. Hosszabb beszéd keretében kifejtette, hogy a fogyasztókat milyen súlyosan érinti az egységárak visszamenőleges felemelése. Sokan, ha tudnák, hogy drágább áramot fogyasztanak, mint amennyit fizettek érte, jobban takarékoskodnának. A gáz sokkal gyengébb nyomású, a dilágító ereje sokkal gyengébb, mint amilyent a szerzés előír. A vezetékek rosszak, a veszteséget szintén a közönségre hárítja át a vállalat, pedig az ő hibája, hogy nem javíttatja a vezetékeket. Véleménye szerint a gáztermelés nagyon hasznot hajtó foglakozás, mert a melléktermékeket olyan nagy árért értékesítheti a vállalat, hogy maga a gáz alá kerül valamibe. Elmondja, hogy nemrégen meglátogatott egy iparvállalatot, ahol házilag fejlesztett árammal dolgoznak és megtudta, hogy így egy év alatt sem kerül annyiba az áram, mint amennyibe egy hónap alatt kerülne akkor, ha a gyártól vennék az áramot. Dr. Tonelli Sándor iparkamarai főtitkár a következő felszólaló. Dr. Kovács utolsó tételét egészíti ki azzal, hogy a gázgyárnak csupán üzleti szempontból van szüksége arra, hogy a nagyipari áramot olcsóbban adja, mint a kisiparit. Attól fél ugyanis, hogy a nagyipari vál-