Szeged, 1923. március (4. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-28 / 71. szám

2 Beniczky jelölését az egész ellenzék alátámasz­totta. Nem értem ezalatt csak a szociáldemo­krata pártot és saját magamat. Kétségtelenül áldozatot kellett hoznunk ennek érdekében, mert hiszen Beniczky határozott egyénisége sohasem hagyott kétséget aziránt, hogy a közélet terén nem egy kérdésben velünk ellentétes nézetet vall. Mégis úgy éreztük, hogy Beniczkyt teljes erővel támogatnunk kell azzal a Klebelsberg Kunó gróffal szemben, aki a je­lenlegi kormányzati rendszer egyik exponense és aki az elmúlt választásokat vezette. Egy pillanatig sem gondoltunk ara, hogy Beniczkyt épp a keresztény és legitimista pártok fogják cserbenhagyni, vagyis éppen azok, akiknek pro­gramját Beniczky a múltban képviselte és akik­nek elveit hirdette a mostani választáson is. A választóközönségnek mégis azt kellett látnia, hogy Beniczky a választási küzdelem alatt a keresz­ténypárt részéről nem kap semmi támogatást, leszámítva, hogy Huszár Elemér és Grieger Miklós jelen voltak azon a múlt vasárnapi gyű­lésen, amelyen Beniczky nem tudta elmondani programbeszédét. Hiába próbálkoztam szemé­lyesen is kapacitálni a keresztény ellenzék tag­jait, hogy teljesítsék kötelességüket egy, az ő programjukat valló jelölttel szemben, minden ilyen irányú törekvésem eredménytelenül végző­dött. Grieger Miklóson és Huszár Eleméren kí­vül a keresztény ellenzék egyetlen tagját sem lehetett rábírni, hogy a Budapesttől két órá­nyira fekvő Komáromba lemenjenek annak a Beniczkynek a támogatására, akivel az 1920-as választások alatt bizonyára sűrűbb érintkezést tartottak fenn. Most már megmondhatom, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy nem mentem le a válasz­tásra, mert nem akartam még kirívóbbá tenni, hogy a polgári ellenzék tagjai közül csak az én sze­mélyem az, aki a szociáldemokrata párt mellett nyíltan állást foglalt Beniczky érdekében. A ko­máromi választások eredménye után egyáltalán nem kétséges, hogy ha a keresztény ellenzék a legcsekélyebb mértékben is teljesítette volna kö­telességét és nem hagyta volna a választókö­zönséget abban a tévedésben, hogy a keresztény ellenzék programját valló jelöltet csak a szociál­demokrata párt és mi támogatjuk, akkor Be­niczky játszva meg tudta volna szerezni a man­dátumot. A komáromi mandátum az ellenzék számára azért veszett el, mert a keresztény ellenzéki szavazók bizalma megingott akkor, amikor látták, hogy Beniczky a keresztény ellen­zéki oldalról nem részesül támogatásban. Beniczky a választás eredménye következté­ben mindenesetre gazdagabb lett egy tapaszta­lattal. Most már lemérheti, hogy milyen értéket jelent számára egyrészt politikai ellenfeleinek fegyverbarátsága és milyen értéket jelent, más­részt politikai barátainak hűsége és áldozat­­készsége. Mi pedig polgárok és a szociáldemok­rata párt, akik nem tudtunk a politika ilyen előkelő magaslatára emelkedni, el fogjuk rak­tározni azt a tanulságot, hogy mennyit érhet nekünk a keresztény ellenzék támogatása az ellenzéki fronton való küzdelemben, ha ilyen szomorú tapasztalatokat kell tenni azoknak is, akikhez az elvi álláspont közössége fűzi. Azonban végeredményben nincs semmi baj. Közeledik április 9 ., a legitimista párt tagjai majd felőlük a redingott, felveszik a cilindert és elmennek Istenben boldogult IV. Károly király halálának évfordulóján tartott istentiszte­letre. (A Szeged tudósítójától.) Ma délután hat óra­kor megszólalt a szerkesztőség telefonja és be­­mondták rajta, hogy Orbán Lajos, a népszerű kukac, a híres múltú mágnás cigány meghalt. A hír megdöbbentő volt, hiszen éppen az el­múlt napokban látogattuk meg Háló­ utca 7. szám alatti lakásán a gyógyulófélben levő cigányprímást. Akkor még remélt a 72 éves ősz bácsi, a jövő hétre ígérte, hogy meglátogatja a gőzfürdőt, mert a gőz biztosan használni fog forradozó lábacsontjának, amely hónapokkal ezelőtt törött el. Es­ej, hát mégis meghalt volna? Szinte hihetetlen, hiszen olyan egészségre hajló volt az arca, mikor legutóbb nála jártam, olyan kedves-öregesen tudott nevetni és borotváltban átlát simogatva úgy örült az ablaka körül ólál­kodó tavaszi napfénynek. És még tervezgetett, számolgatott a drágasággal és még mondta, hogy bele kell pusztulni a nyomorúságba. Ta­lán csak nem végzett vele ilyen hamar a nyo­morúság ? Félbehagytam a készülő tavaszi riportot és felpattantam a szerkesztőségi asztal mellől. Ki az utcára, a városba, hogy hamarosan kerítsek egy cigányt. Mintha mindenki összeesküdött volna ellenem: sehol egy ci­ány. (Máskor min­dig az ember sarkában ólálkodnak.) Pedig út­közben mások is mondták: meghalt a Kukac ! Kollégák mondták, újságírók, akik mégis csak tudhatnak valamit. De belül motoszkált az utolsó látogatás emléke, amely azt diktálta, hogy meg kell bizonyosodnom a halálhírről. A cigány­­negyedből ömlöttek a lakóarcú muzsikusok befelé a városba. Mindegyik hallott valamit, de bizonyosat egyik se tudott mondani. H— Már tegnap délután hallottuk, hogy meg­halt az öreg — mesélték a cigányok —•, de nem bizonyosodott még meg semmi. Szalad­gáltunk, kérdezősködtünk, a rokonaihoz is men­tünk, de azok is csak annyit tudtak, mint mi. így verték ki belőlem a kávéházi hegedűsök az optimizmusomat. Mert nem zö­rg a haraszt, ha a szél nem fújja. Mégis csak kell lenni vala­minek a dologban. Az utolsó napsugarakat emésztette az Urbán Lajosék utcája. A Hajó­­utca hétre ráült a gyászos félhomály. Csend, csend mindenütt, sehol egy lélek, sehol egy hang a házban. Hátul az udvarban a szük­­aj­ajú kis lakás ablakából is ijesztget a rémü­­letes, néma sötétség. Gyász, gyász, gyász, kong­tak bennem a mélyszarú harangok. Fájd a más tépelődés után nyitotta­m be az ajtót. Az üres konyha szürke falai csöndben köszöntöttek. Egy pillanatra megálltam itt, várn­om kellett, mert ez a halal előcsarnoka és odabent díszük fenségesen a halott. Hirtelen kinyílt a szobaajtó. Egy szomorú női alak bontakozott ki a szürkeségből szurok­feketén és halkan mondta : — Jó estét. — Ez a nő a halott testvére, ő is szomorú, hát már bizonyosan igaz minden. Szegény, sze­gény, Lajos bácsi. Lá ujjhegyen, reszkető inaim roggy másával léptem be a szobába. Balról ke­servesen nyög valaki az ágyon. Ez itt az el­hunyt anyja. Két éve fekszik, ugyancsak azért, mert eltört a lába csontja. A 86 éves csont pe­dig már nem akar összeforrni. Amott az aszta­lon feküdt az árván maradt hegedű fekete tokja. A kályha pi­sákozva szuttyogott, sírt, vonított. Mellette ült egy ember, mint valami virrasztó halottkém. — Tényleg, ez a halottkém — gondoltam és tétován nyújtottam a kezem a testvérasszony felé. Sok néma részvét volt ebben a mozdu­latban és sírni szerettem volna. Kalimpáltak bennem a gyászharangok. Egyszerre megszó­lalt a halottkém. — Jó estét, szerkesztő úr. Nini, ez a hang ! ? Ez a hang ... Hiszen, hiszen ... — Drága Lajos bácsit Rávetettem magam az öreg Kukac fáradt csontjaira és megcsókoltam az arcát, mintha az édes, jó apám lett volna. — Dehogy haltam meg — mondogatta az öreg. — Még csak az kéne. A Vadász Lajos halt meg ebben a házban. Ma délután te­mették. Persze, persze, a Vadász kapitány volt a ha­lott. Hát innen eredt a tévedés. No, de most már jobban vagyok. Kukac nem halt meg. Kukac még sokáig élni fog. (p. t) Egy halálhír . . . Sikorszky miniszterelnök, miután hivatalos értesítést kapott a Zieplak érsek és a többi lengyel katolikus pap ügyében hozott halálos ítéletről, magához kérette Obo­­lenszkij orosz követet és kijelentette, hogy ezt a példátlan eljárást felháborodással ítéli el és az ítélet végrehajtásáért való felelősséget kizáró­lag és teljesen a szovjet­ kormányra hárítja. A miniszterelnök megkérte a követet, hogy ezt a kijelentését azonnal hozza a szovjet­ kormány tudomására. Az írországi harcok ellanyhulóban vannak. A felkelők mozgalma alábbhagyott. Már alig fordulnak elő zavargá­sok, amelyek ezelőtt napirenden voltak. A kö­zönség úgy vélekedik, hogy nemsokára teljes békesség fog beállni, még­pedig nem formális békekötés alapján, hanem úgy, hogy a harcot mindkét részről beszüntetik. SZEGED Szeged, 1923 március 28 Áramfogyasztók a döntőbizottság előtt. (A Szeged tudósítójától.) A villamosáram egységárainak megállapítására kirendelt döntő­­bizottság kedden délután tartotta meg második tárgyalását Farkas Kálmán miniszteri tanácsos elnökletével Szegeden, a városháza tanácster­mében. Amikor Farkas Kálmán meg­titotta a tárgyalást, bejelentette, hogy a döntő tanács az eddigi szokástól eltérően azért tárgyal Szege­den, mert közvetlenül akarja meghallgatni az egyes érdekeltségek kívánságait. Dr. Turóczy Mihály tiszti főügyész hívta meg tárgyalásra az érdekeltségek képviselőit, akik oly szép szám­ban jelentek mg, hogy a tanácstermet teljesen megtöltötték és számos figyelemreméltó észre­vételt tettek a gázgyár egységáremelési kérel­mére, amit az elnök kívánságára Pongrácz Albert gázgyárigazgató ismertetett röviden a megjelentekkel. Utána dr. Turóczy Mihály, mint a város tanácsának képviselője, ellenészrevéte­leit terjesztette elő. Véleménye szerint a válla­latnak nincs joga arra, hogy az új beruházá­sokra megrendelt, de még be nem épített gé­pek árának amortizáci­óát belekalkulálhassa az egységárakba, sem pedig a vállalatra kivetett vagyonváltságot nem háríthatja át jogosan a fogyasztóközönségre. A polgármester erre vo­natkozólag kiegészíti a főügyész megjeggyzését azzal, hogy az ingatlan vagyonváltságról szóló törvény értelmében a városi kezelés alatt álló világítási művek mentesek a vagyo­nváltság alól. A törvény tendenciája tehát világos. Ha a vá­rosé lenne már a gyár, nem kellene érte va­­gyonváltságot fizetni. Sajnos, a megváltási jo­gért indított per kúriai tárgyalása egyre késik, pedig kimondták a soronkívüliséget rá. Való­színű, hogy valami hatalmi szó... Dr. Pásztor Egon (a gázgyár ügyésze): A bíró­ságnál nincs hatalmi szó. A polgármester: Ez ellen a beállítás ellen tiltakozom, én vagyok az, aki legkevésbé sért­hetem meg a független magyar bíróságot. A hatalmi szó alatt külföldi diplomáciai kény­szerre gondoltam, amilyennel már egy másik vállalat ügyében volt dolgunk. A gázgyár rész­vényeinek nagy része is angol kezekben van. Majd elmondja a polgármester, hogy a város nem fejlesztheti tovább a közvilágítást, mert ez nem áll anyagi módjában. A külvárosi utcák nagy része teljesen világítás nélkül van, a város háromszázhatvan utcája közül kétszázhúsz sötét. Kéri a döntő tanácsot, hogy határozatával kö­telezze a vállalatot a vezetékek kiterjesztésére, hozzájárul ahhoz, h­ogy a lefektetendő új veze­tékek tulajdonjoga 1936 után is, amikor a gáz­gyár a város tulajdonába megy át, a gázgyáré maradjon. Dr. Kovács József köztörvényhatósági bizott­sági t­s a fogyasztóközönség érdekében szólalt fel. Hosszabb beszéd keretében kifejtette, hogy a fo­gyasztókat milyen súlyosan érinti az egység­árak visszamenőleges felemelése. Sokan, ha­ tudnák, hogy drágább áramot fogyasztanak, mint amennyit fizettek érte, jobban takarékos­kodnának. A gáz sokkal gyengébb nyomású, a dilágító ereje sokkal gyengébb, mint amilyent a szerz­­és előír. A vezetékek rosszak, a vesz­tesége­t szintén a közönségre hárítja át a válla­lat, pedig az ő hibája, hogy nem javíttatja a vezetékeket. Véleménye szerint a gáztermelés na­gyon hasznot hajtó foglakozás, mert a mellék­­termékek­et olyan nagy árért értékesítheti a vál­lalat, hogy maga a gáz al­á kerül valamibe. Elmondja, hogy nemrégen meglátogatott egy iparvállalatot, ahol házilag fejlesztett árammal dolgoznak és megtudta, hogy így egy év alatt sem kerül annyiba az áram, mint amennyibe egy hónap alatt kerülne akkor, ha a gyártól vennék az áramot. Dr. Tonelli Sándor iparkamarai főtitkár a kö­vetkező felszólaló. Dr. Kovács utolsó tételét egészíti ki azzal, hogy a gázgyárnak csupán üzleti szempontból van szüksége arra, hogy a nagyipari áramot olcsóbban adja, mint a kis­iparit. Attól fél ugyanis, hogy a nagyipari vál-

Next