Szeged, 1923. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1923-06-08 / 127. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kölcsey utca 6. (Prófétaszálló, I. emelet 6.) Telefon 13-33. A „Szeged" megjelenik hétfő kivételével minden nap. Egyes szám ára 30 korona. Előfizetési árak: Egy hónapra Szegeden 800, Budapesten és vidéken 850 kor. Egyes m xévn éra 40 korona. Hirdetési árak: Pé hasábon 1 mm. 12, egy hasábon é»másfél hasábon 30 K. Szövegközt 25 százalékkal drágább. Apróhirdetés 10, kövér betűkkel 20 K. Szövegközti közlemények Botonként 150 K. Nyilttér, családi értesítés 210 K. Többszöri feladásnál ár engedmény IV. évfolyam. Szeged, 1923 június 8. PÉNTEK, 127-ik szám. A tisztviselőkérdés. Sokat beszéltek már pro is, kontra is a tisztviselőkérdésről, alaposan felépített és hevenyen rögtönzött beszédekben, hideg objktvitással és elvakult gyűlölettel, beszélt róla Utain Ferenc és beszélt róla Apponyi Albert is, de úgy érezzük mégis, hogy Szilágyi Lajos mai hatalmas beszéde új sációt jelent a tisztviselőkérdés törénetében. Hideg és objektív volt Szilágyi Lajos ott, ahol egyszerűen rá kellett mutatnia az álom részéről elkövetett számtalan hibára és méltánytlanságra, nem használta fel azt a gyujóanyagot, ami szinte önkéntelenül is kínálkozott a kormány helyzetének megnehezítésére, de meleg és szívhezszóló volt akkor, amikor a fix fizetésüek nehéz sorsának vázolására tért át. Többször is hangsúlyozta, hogy a nyomorokon e keseredést nem szabad egyetlen embernek, vagy pártnak sem felhasználnia agitációs célokra, de viszont ez mégsem lehet akadálya annk, hogy szóvá tehessék azt a rétenetes helyzetet, akiben a tomboló drágaság közepete vívja élet-halál harcát az, akit Isten azzal vert meg, hogy ma fix fizetéséből éljen meg. Pedig Szilágyi Lajost és képviselőtársait nem kötelezik a válaszási hac idején tett ígéreteik a fix fizetésüek ügyének felrolására, hiszen tudjuk jól, hogy tavaly májusában éppen a közsztviselők voltak az ellenzéki jelöltek leghevesbb ellenfelei és az ő aktív közbelépésük nélküla bizonnyal más lenne a parlament képe. Az ellenzéknek tehát meg lenne minden oka arra, hogy ha már nem is akar a tisztviselők ellen állást foglalni, legalábbis passzíve kezelje a kérdést, hiszen annak kedvező elintézését azoknak kellene szorgalmazzok, akik erre ígéretet tettek és akik éppen a tisztviselőszavazatokkal jutottak be a gyönyörű dunsprti palota padsoraiba, de akik, úgy látszik, a parlament bufftjében megivott első pohár borral rögtön meg is feledkeztek ígéreteikről. Hangsúlyozzuk, a tisztviselőkérdés megoldásával fglalkozó ellenzéki pártszövetséget nem kö elerik ígéretek, még csak elvbarátság sem fűzi őket a politikában tőlük messze eső ösvényen haladó tisztviselőkhöz és vaószinüleg a jövőben sem lesz sok okuk az ellenzéki képviselőknek dicsérni az örökké kormánypárti tisztviselőket, de Szilágyi Lajos és társai mégis határozott és erélyes támogatására siettek a rettenetes helyzetben lévő tisztviselőosztálynak, nm politikai célokból és nem önző haszonlesésből, hanem egyszerűen azért, mert ők — ha az arra kötelezettek nagyszerűen érzik is magukat semmittevésükben — nem tudják tovább tétlenül nézni, mint gyűri maga alá a drágaság ezerfejű sárkánya a segítségért hiába kiáltozó tisztviselőosztályt. Ez volt az ellenzék harcbalépésének egyik oka, míg a másik ok az volt, hogy ők tisztán látják, hogyha nem siet az állam azonnal és hathatósan a köztisztviselők segítségére, akkor az olyan bajoknak lehet okozója, melyek egyelőre még beláthatatlan következményeket zúdíthatnak amúgy is eleget szenvedett országunkra. Tény és való, hogy a tisztviselőosztály valóban nem igen volt a múltban tudottan forradalmár, de az üres gyomor nagyon rossz tanácsadó és ilyenkor szívesen dönt meg még régi „igazságokkal is, ha ezeknek az „igazságok”nak megdöntésével kenyérhez juthat. Igaza van Szilágyi Lajosnak, ezeket az indulatokat le kell vezetni, mégpedig normális úton törvényhozásiig, mert ezek a le nem vezetett indulatok mindig újabb és újabb tápot kapnak egyes lelkiismeretlen politikusok részéről, akik túllicitálnak mindenkin ígéret dolgában. Hogy ezek az ígéretek beválthatók-e vagy sem, azzal persze ezek a lelkiismeretlen agitátorok nem igen törődnek, nekik egyedül az a fontos, hogy azt a politikai erőt a maguk részére meg tudják nyerni, amit a köztisztviselők tábora jelent. Ezek ellen egyetlen védekezés van, az ország színe előtt letárgyalni az egész kérdés komplxumát, hogy mindenki előtt tisztán álljon, mi az a minimum, ami ha nem is teszi mindjárt gondtalanná a fix fizetésüek életét, de legalább lehetővé teszi a puszta létet. A parlamenti vita folyamán mindenki kifejtheti érveit és ellenérveit, megvilágíthatják a tisztviselőnyomort minden szemszögből és leszögezheti a pénzügyminiszter is, hogy mit bír el az államháztartás egyensúlya és hol billen át a mérleg hirtelen. Szilágyi Lajos nem kereste beszédében a színe kínálkozó alkalmakat a kormány kíméletlen ostorozására, csak konstatálta az elhibázott és elégtelen intézkedéseket, objektíven mérlegelte az állam fizetési képességeit és mindjárt tovább is ment egy lépéssel, rámutatott arra, hogy ha páratlanul nehéz is a mai szomorú pénzügyi visznyok között a magyar állam helyzete alkalmazottaival szemben, azért van még mód a segítésre, csak komolyan és erősen kell akarni. Nagy körvonalakban meg is rajzolt Szlágyi Lajos a módot, hogyan lehetne az emberi megélhetést lehetővé tenni az állam cselédein k, anélkül, hogy a gazda tönkremenne bele és ez reményt nyújt a jövőre, mert hisszük és reméljük, hogy a mai beszéd nem marad a pusztába kiáltott szó. Rövidesen kiújul az „egységes“ párt válsága. (A Szeged budapesti tudósítójától.) Az indemnitás vitája során, hir szerint, felszínre vetik az egységes párt most elhalasztott belső válságának ügyét is A kormány körein belül is az a felfogás, hogy az indemnitási vita során elhangzó felzlalások és az erre adandó miniszteri válaszok előreláthatólag még jobban felkeltik a párt szélsőjobboldali elemeinek bizalmatlanságát a kormány iránt, úgy hogy ekkor önmagától adódik majd a helyzet, amely a szélsőjobbldal kiválását vonja maga után. A kormány szigorúan kitart kormányzati programja mellett és ez a kiartás teszi más amúgy is lehehetetlenné az egységes párt fronderjeinek bennmaradását a pártban. Különben taktikai okből azért lehetett most ehhez a feyverhez nyúlni, mert még mindig elintézetlen a földreform kérdése. Azt v an Behlen miniszterelnök, aki már folytatott tanácskozásokat erre nézve, a minisztertanácson fixírozza a maga programját a kívánságok dolgában és a minisztertanács állásfoglalása alapján egészen bizonyos, hogy nagyatádi Szabó Istvánnal a kérdés meritumára nézve meg fog egyezni. A Rassay—Benárd párbaj. A parlament tegnapi ülésén keletkezett affért ma párbajjal intézi el Benárd Ágoson és Rassay Karoy. A párbaj délután négy órakor folyt le a Fodor féle vívóteremben. Először Rassay támadott és már az első összecsapásnál éles vágást mért Benárd fejére, aki négy centiméter mély sebet kapott koponyájára. Rassay bal fülét is horzsolás érte. Benárd sebét bekellett varrni. A feek nem békültek ki. Benárd megsebesülése folytán a Sándor Pállal való párbaját, mely ma délután 6 órára volt kitü.ve, el kelett halasztani. Egyébként Bogya János a Pallavcini- Batthyány- ügy nemzetgyűlési tárgyalása alatt őt ért „személyes inzultus“ miatt Próray Pál alezredes és Kolleh Tibor báró utján provokálta Rupert Rezsőt és Sándor Pált. A pártonkívüliek vacsorája. A pártonkívüli képviselők csoportja ma este nyolc órakor a városligeti Ou^del fée étteremben vacsorát tartottak, melyen Apponyi Albert gróf, Paupere Ferenc, továbbá Huszár Károly és Almássy László nemzetgyűlési alelnökök is megjelenek. A vacsora során, mely teljesen baráti jellegű volt, ez alkalommal Ugron Gábor köszöntötte fel a vendégeket. A felszólalásra Apponyi Albert gróf és Almássy László válaszoltak. A felszólalások után élénk politikai eszmecsere indult meg. A társaság a legjobb hangulatban a késő éjjeli órákig maradt együtt. Rubinek István lett az eleki közélet hivatalos kormánypárti jelöltje. Ma délután az eleki választókerület 50 tagú küldöttsége járt a miniszterelnöknél. A küldöttség szónokai kifejtették, hogy Bethlen politikájának feltétlen hívei, éppen ezért hozzá fordulnak, hogy a megüresedett mandátumra új jelöltet ajánljon. Bethlen István gróf válaszában kijelentette, hogyha az ő politikájának hívei akarnak lenni, akkor a megüresedett kerületbe Rubinek Istvánt jelölték, így a kerület hivatalos jelöltje Rubinek István lett. Levették a kényszerépítkezési javaslatot a napirendről. A kormány a nemzetgyűlés elé terjesztette az építkezésről szóló törvényjavaslatot, de amint értesülünk, nem fogja tárgyalni s máris levették a napirendről, mert Vass József népjóléti miniszter a GyOSZ, a TÉBE és a Bankárszövetség képviselőivel megegyezett olyan kompromisszumban, amely egyrészt biztosítja a kislakások építését, másrészt pedig egyelőre feleslegessé teszi az építkezési törvényjavaslatot. Szilágyi Lajos nagy beszéde a fix fizetésüek helyzetéről. (A Szeged budapesti tudósítójától) A nemzetgyűlés mai ülését egynegyed 12 óra előtt nyitotta meg Scitovszky Béla elnök. Usetty Ferenc, a gazdasági bizottság előadója beterjeszti a bizottság jelentését a nemzetgyűlési képviselők részére megállapított jelenléti díjak felemelése tárgyában. A fixfizetésüek helyzete. Ezután áttérnek a napirendre. Szilágyi Lajos megokolja indítványát. Tulajdonképen nem is annyira a tisztviselőkérdésről kíván beszélni, mint inkább a fixfizetésüek helyzetéről. Érti ezalatt a közalkalmazottakat, magánalkalmazottakat, nyugdíjokat, nyugbéreseket, nyugdíjas özvegyeket és árvákat. S élni kíván továbbá a hadirokkantakról, árvákról és özvegyekről, akik nem taroznak a szorosan vett kategóriába, de akikről gondoskodni az állam kötelessége. Annak a mozgalomnak, amit a fix fizetésnek érdekében megindítottak, nincs más célja, mint a bajok megelőzésére való törekvés. A mozgalom eszközei a normális parlamenti út, a tárgyalás és megegyezés fegyverei. A mozgalom rokonszenvet keltett a nyomorgók között és ellenszeret azok között, akikre a fix fizetésüek nyomorának megoldása újabb terheket ró. A nyomor enyhítése nem lehet párt kérdés. Nagy örömmel vette a kormány és nőknek eljárásán hogy megtette javaslatát a kérdés napirendre tűzésére. A nyomor okozta elkeseredést becsületes ember, vagy becsületes párt nem használja ki agitációra. Akiken segíteni akarnak, nem tartoznak az ő táborukba, sőt a választások alatt a legtöbben ellenük dolgoztak. (Kiss Menyhért: De utasításra). Szilágyi: Ki akarják mondatni a kormánnyal,