Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)

1923-07-01 / 146. szám

■zírkesztőség és kiadóhiva­­tal: Kölcsey­ utca 6. (Próféta­málló, I. emelet 6.) Telelom lí-33. A „Szeged“ megjele­nik hétfő kivételével minden nap. Egyes szám ára 50 ko­rona. Előfizetési árak: Egy hónapra Szegeden 1000,Buda­pesten és vidéken 1050 kor. IV. évfolyam. Egybe szállt ára 50 korona Hirdetési árak: Félhasábon 1 ,nm.14,egy hasábon 24,más­­fél­ hasábon 38 K. Szü­vegközt 76 százalékkal diigál!) Apró­­hirdetés 12, kövér betűkkel 24 K. Szövegkürti közlemények soronként­. :50"k­igyiittér, csa­ládi értesítés 250 K. Több­szöri feladásnál árengedmény 146-ik szám. A korona kilenc éve. — Van-e benne Zürich ? — Van, hogyne ! — No hogy mondja ? — Nulla-nulla-hat-háromnegyed. — A fene rágja ki. De sok benne a nulla. — Lesz pedig ez még nullább is. — Hát nem akar labilizálódni a valuta. A villamoson folyt ma reggel ez a párbeszéd egy vasúti munkás, meg egy parasztgazda közt. A munkás újságot nézegetett, a gazda érdeklő­dött, ő sajnálta, hogy a korona nem akar labi­lizálódni. Egy uffále, tisztviselő lehetett, mert szivar nélkül szívta a saulykos papírszipkát, közbeszólt, hogy inkább nagyon is labilizál a korona, hanem a bácsi bizonyosan stabilizálást akart mondani. — Azt, azt, a fene rágja ki, — hagyta rá a gazda, amely szívbéli kívánsághoz minden ellenvélemény nélkül hozzájárult a vasutas is, meg az útfélé is. S körülbelül az egész beszélgetésben a fene volt az egyetlen fogalom, amely a régi jó idők­ből maradt meg. A többit ez a korszak hozt­a, amelyet a világháboru nyitott meg történelmi égzengéssel s amely uj magasságokba és uj mélységekbe dobta az egész világot. Uj szavak, uj fogalmak keveredtek az életünkbe uj mérgek gyanánt s uj gondok, amelyek azelőtt nem vol­tak a világon. Nemcsak a villamoson, hanem a piacon, a borbélynál a hivatalszobákban, a klubokban, a műhelyekben s az úgynevezett családi szentélyben is olyan nyelven beszélnek az emberek, amit valami új esperantónak, vagy valami bolond halandsa nyelvnek gondolhatna, aki először hallaná, de már nincs olyan senki Ma talán már az óvodai vizsgákon is ezt az uj nyelvet beszélik a kisdedek, amely csupa számjegyekből ál s amely tulajdonk­épen hadi­nyelv. Annak a gyötrelmes háborúnak a nyelve, amelyet a pénz kicsorbult fegyvereivel vívunk kenyérrel, hússal, szénnel, krumplival, ruhaszövet­tel, cipőtalppal, telefonnal, bérkocsival, adóval, ci­garettával, vasattal, bélyeggel, vízvezetékkel, vil­lannyal, gázzal, mindennel, ami az életünkhöz hoz­zátartozik. Öldöklő háború, amelyben az életnek minden frontját láthatatlan ágyuk tartják pergő­tűz alatt s amelyben, sajnos, minden defetizmus igazolva van, mert még eddig minden csatát elvesztettünk. 1014 januárjában a korona közép­­árfolyama volt 105 03. A háború első hónapjá­ban leesett 103.92-re s augusztusban már le­ment a 100 alá, 92-re. A háborús évforduló­kat nézve, az első évfordulón jegyezték a ko­ronánkat 80­50-nel, a másodikon 65­65 tel, a harmadikon 4075-tel, a negyediken, 1818-ban 38-cal, ami októberben felment 42-re s a kom­­mün kitöréséig lecsúszott 23 ra. A kommün bukásakor állt a koronánk 13-on, a rá követ­kező szeptemberben lement 8-n», december végén már csak 3.15 volt, 1920 decemberében 1.15, 1921 szeptemberében csúszott először az 1 alá, szeptember 21-én 0.95 re, 1922 decem­ber végére leolvadt 0.21‘/«-re. Hogy az idei Szil­veszter­kor hol fogja végezni, azt nem tudja és nem is tudhatja a magyar pénzügyminiszter se, aminthogy nincs ember, aki megmérhetné, hol vagyunk még a drágaság fenekétől. Kiszámíthatatlan, hogy meddig tart a zuha­nás és hol lesz a megállás, mindaddig, amíg be nem látjuk azt, hogy a drágaság csak oko­zat s azon tüneti kezeléssel segíteni nem lehet addig, amíg csak kifelé keressük az okokat s nem szaggatjuk ki a bajoknak azokat a haj­szálgyökereit, amelyek a mai magyar élet leg­mélyébe nyúlnak le. A magyar élet mélységé­ben kell egészségessé és tisztává tenni a min­den erőt fakasztó humuszt: a nemzeti együtt­érzést. Politikai pártoknak, társadalmi osztá­lyoknak és felekezetn­ek egymás ellen való harcát­ól keletkezett a rothadás miazmája, amely megdöglesztette a föltünéstől, a háborútól ki­kezdett pénzünket s a gyógyulás csak annak a belátásával kezdődhet, hogy ennek a földnek minden fia testvér, mert sorsuk ezekhez a rö­gökhöz keli őket. Csak a nemzeti együttélés indíthatja meg a termelő munkát s csak a ter­melő munka csökkentheti lassankint és idővel a drágaságot, mert a gyógyulás mindig lassúbb folyamat a pusztulásnál. (A Szeged budapesti tudósitójától.) A hivata­los lap holnapi száma a következő kormányzói kéziratot közli: A m. kir. miniszterelnök előterjesztésére Belitska Sándor altábornagyot saját kérelmére m. kir. honvédelmi miniszteri állásától felmen­tem és kőrösszegi és adorjáni Csáky Zsigmond gróf szolgálaton kívüli viszonyban lévő m. kir. tábornokot m. kir. honvédelmi miniszterré kine­­nevezem. Az illetőkhöz intézett kéziratot ide­­zártan megküdöm. Kelt Gödöllőn, 1923 junius 28. Horthy s. k. Bethlen gróf s. k. Kedves Ben­fska! Sajnálattal értesültem, hogy megrendült egészségi állapota miatt a minisz­teri állástól megválni kénytelen. Amidőn Önt ennélfogva a m. kir. miniszterelnök előterjesz­tésére a m. kir. honvédelmi miniszteri állástól saját kérelmére ezennel felmentem, fáradhatatlan buzgalommal és odaadással teljesített kiváló szolgálataiért teljes elismerésemet és köszöne­­temet fejezem ki. Kelt Gödöllőn, 1923 junius 28 Horthy s. k., Bethlen István gróf s. k. Addig pedig minden ankéfezé­, minden „le­­törési“ fogadkozás csak kuruzslás, amely meg mélyebbre viszi a rothadást. Koronánk kilenc éves története iá a bizonyság, hogy azt a se­bet, amit a háború ütött a valutánkon, sokkal könnyebben ki lehetett volna heverni, mint azokat a kuruzsló szereket, amelyekkel a pro­­letárd kiatura és a kurzus kezelték. Kedves gróf Csáky tábornok! A m. kir. miniszterelnök előterjesztésére Önt m. kir. hon­védelmi miniszterré kinevezem. Gödöllő, 1923. évi junius hó 28. napján. Horthy s. k., Bethlen s. k. Az uj honvédelmi miniszter, Csáky Zsigmond gróf ez időszerint a honvédelmi minisztérium elnöki osztályát vezeti és egy ideig a csendőr­ség főparancsnoka volt. Beli­skának távozási szándéka nem mai keletű, már régebben fog­­lalkozott ezzel a gondolattal, csak ismételt fel­kérésekre maradt eddig. Végleg az aránylag nyugodtabb politikai atmoszférát alkalmasnak találta arra­, hogy elhagyja helyét. Elhatározá­sába semmiféle politikai ok nem játszott közre. A kiszemelt új honvédelmi miniszter személyi­sége sem ismeretlen a közönség előtt. Mint mon­dottuk, egy ideig a csendőrség főparancsnoka volt és hogy ez az intézmény a forradalmak után oly megbízhatóvá vált, nagyrészt az ő érdeme. Működése elé nagy reménységgel nés a politikai közvélemény és az egész társadalom. Belitska lemondott. Ruhr-vita a francia szenátusban. A francia szenátus tegnap délutáni ülésén Poincaré miniszterelnök terjedelmes beszédben ajánlotta elfogadásra a ruhr vidéki költségek póthiteléről szóló előterjesztését. Azzal kezdte, hogy a Ruhr-akció körül tett intézkedéseket a külföld, úgy a világi hatalmak, mint az egyház rosszul ítélték meg. A német birodalmi kancellár a franciákat és belgákat ellenségeinek nevezte. A német ellenállás nem maradt meg passzívnak, hanem aktív lett. A küt földön, különösen a Vati­kánban, amely szintén tévedhet, nem akarják meglátni, hogy a német nagyipar és a né­met kormány szítja ezt az ellenállást. Francia­­ország szívesen elállott volna Schlageter ki­végzésétől, de kénytelen volt a végső esz­közhöz nyúlni. Beszédének későbbi folya­mán Poincaré ismertette a francia és belga katonai akció fejleményeit, majd így folytatta: A német kormány, úgy látszik, csodában remény­kedik, hogy kilábaljon mostani helyzetéből. Nem múlik el nap, hogy egyik vagy másik német nagyiparos ne próbálkozna francia nagyiparos­hoz vagy politikushoz közeledni, de a francia kormány minden közeledést megakadályoz. Azt akarjuk, hogy észretérítsük Németo­rszágot és a német köztársaságot eltért­sük a tévelygések útjá­­ból. A ruhrvidéki megszállás költségeit három szö­vetséges hatalom valamennyi többi szövetséges érdekében viseli. Még egyszer meg akarom mu­tatni a külföldnek, a világi és egyházi hatal­maknak, mennyire igazoltak voltak azok az in­tézkedések, amelyeket tettünk és amelyeket szük­ség esetén még tenni fogunk. Ha politikai és katonai célokat követtünk volna, akkor meg­szálltuk volna a Rajna völgyét hogy német­­országot két dar­bra osszuk, de mi csak hatá­sosabb gazdasági pressziót akartunk kifejteni, ezért szálltuk meg a Ruhr-v dékzt, a marcacs­­kodó adós kincseskamráját, vagy mint Bonar­d w mondja, azért szá­llottuk le Németország ütőerét. Nagy hatása volt Poincaré beszédén­ek, mely u­án a k!d­ikális párt képvi­elője szólalt f­i, majd következett a szavazás. Elberfoldből jelentik: Az angolok ált­l meg­szűnt terü­ e;en tegnap éjjel két embert tartóz­tattak le, akiknél két mázsa dinamitot találtak. A letartóztatottak eleinte minden felvilágosítást megtagadtak, később azonban bevallották, hogy Münchenből jöttek és egy Düsseldorf melletti városba akartak eljutni. A Daily Chronicle közli brüsszeli tudósítójá­nak tegnapi táviratát, amelyben hírül adja, hogy Codley tájcornokot, a Rajna mentén álló angol csapatok főparancsnokát vasárnapról hétfőre virradó éjjel, amikor Kölnből Londonba utazott, Achenben súlyos sérelem érte. Mihelyt a vonat az ach­eni állomásra berobogott, vámhivatalnokok szállottak fel. Az angol tábornokot, aki a háló­kocsiban aludt, felszólították, hogy hagyja el a fülkét, mert át kell kutatni podgyászát. A Daily Chronicle brüsszeli tudósítója megjegyzi jelen­téséhez, hogy a belgák abban a hiszemben voltak, hogy Godley tábornok magával viszi azoknak az angol kiküldötteknek jelentéseit, akik a Ruhr-területen uralkodó viszonyokat mentek tanulmányozni a helyszínére. Elbeszéli továbbá a tudósító, hogy Brüsszelben tiltakozást jelentettek be a belga határőrök eljárása ellen. Londoni illetékes helyre tegnap, péntek délig nem érkezett hivatalos jelentés arról a zakla­tásról, amely Godleyt, az angol rajnai had­sereg főparancsnokát a belga vámtisztviselők részéről érte. A mainzi hadbíróság hét szabotált egyént halálra, egyet pedig életfogytig tartó kényszer­­munkára ítélt. A vádlottak bűne az, hogy a weisbadeni expresszvonatat ki akarták siklatni. A berlini lapok verduni jelentése szerint a hadbíróság gondatlanságból okozott emberölé­sért egy évi fogházra ítélte azt a francia kato­nát, aki az esseni főpálya­udvaron Schmidt nevű bajtársit agyonlőtte. Schmidt agyonlővén­ miatt annak idején a franciák pénzbírósággá­ sújtották Essen városát, mert akkoriban azt ál­lították, hogy német ember volt a tettes. Az olasz kormány megtagadta a Londonba szóló útlevelet két szocialista képviselőtől, akire ott részt akartak venni a szocialista alsóházi c­s­portoknak a Ruhr-vidék kérdésében tartandó értekezleten.

Next