Szeged, 1923. július (4. évfolyam, 146-171. szám)

1923-07-01 / 146. szám

Szeged, 1923 julius 1 ____________ Találkoztam Kopiniccsel. Kopiniccsel az állomáson találkoztam, amint egy szögletből rámmosolygott fekete szemével, sőt rám kacagott gúnyosan, míg elmeredt szemem a zsongó tumultus tarkaságán. Ott állott mozdulatlan szúrós szemével — mint a rendőri jelentés mondta — és végignézett az állomáson, a hordárokon, a pénztárakon és a menyecskék ringó szoknyáján. Akkor közelebb léptem hozzá — hiszen nem hittem a sze­memnek —, szólni akartam hozzá, sőt már üdvözölni is akartam, mikor be­szélni kezdett, mint a némák, akik leírják agyuk viharzását valami kezükbe akadt rongy­papírra. Ott állott alatta kiragasztva egy meg­fakult nyomtatvány négy részre osztva. Ko­­pinics sok nyelven beszél, így most is négy nyelven szólt, így állt egymásután a négy rész négy kezdő sora: „Körözviny*, „Kurrende", „Mandat d’Arrai“, „Cirkuler Leiter". Aztán tovább beszélt: „A budapesti magyar királyi államrendőrség főkapitánysága“. fis U. 1923. 7962­. sz. A budapesti királyi büntető törvényszék vizsgálóbírója 9761/1923. és V­I. IX. 420/1923. sz. alatt elfogatási parancsot adott ki sik­kasztás büntette miatt Kopinics Jenő nagy­­kikindai születésű, 27 éves r. k., nőtlen orvos­­tanhallgató ellen, aki a m. kir. állampénztár tula­donát képező és határozott rendeltetéssel átvett 140 millió magyar koronát, mint reá nézve idegen ingó dolgot jogtalanul eltulaj­­donitott és azzal megszökött. Nevezett 176—78 cm. magas, szikár, hos­szúkás arcú, szakálla, bajusza beretvált, haja, szemöldöke fekete, orra hosszú, hajlota, he­gyes, arcbőre barna, felső fogsorában három arany fog. Beszél németül, angolul, franciául. Szökése előtt dr. Balázs nevet használta, esetleg tovább is ezen a néven szerepel. Ruházat a szürkésbarna öltöny, fekete fűzős cipő, fekete szalagos szürke kalap és szürke felöltő. Kisebb élénk sárga táskát vitt magá­val. Az eltulajdonított összeg 25 ezresek­ből áll. Megkeressük, hogy Kopinics Jenőt hatósága területén puh­aíolm, feltalálása esetén a nála talált értékeket biztosítani, nevezettet letartóz­tatni és erről értesítést küldeni szíveskedjék. Budapest, 1923 junius 19. Főkapitány. ‚s mellette volt még egy másik nyomtatvány is megsárgultan, amely azt mondta, hogy »Ko­pinics Jenő távozásakor kákszínű ruhát viselt. Katona főtanácsos, a bűnügyi osztály vezetője:“ Megint a szemébe néztem. A Kopinics neve­tett Egy régi fényképe lógott ott az állomás elfelejtett szögletén, egy fekete kép, valami rossz klisé után és a jobb sarkában ott virult egy körbélyegző is: „Pázmán Péter Tudomány Egyetem", vagy „Budapesti Közúti Vaspálya Társaság", vagy éppen ,4 rendőrségi besúgók ligája", talán csak úgy lakonikusan „A Kopintcs R. Z.“ Talán csak egy Enyves Ház volt, amit érettségi után csináltatott a Rákóczi-uton egy koronáért, mert a questura képet kért, vagy egy kislány akarta. Most bekerül az óceán­rengeteg „Bűnügyi nyilvántartóba" és a vidéki állomások piszkos falaira, lehetőleg olyan helyre, ahol senki sem látja, senki észre sem veszi, — hiszen minek is találkozni, vagy észrevenni Kopinicsot —, olyan mosolygós két szeme van, nem is szúrósak, nem is vadak, csak éppen úgy nem mondanak semmit, mint az a sok Enyves Ház a Rákóczi-úton a lámpák tüzében a Rókus-kórházzal éppen szemben. Elbúcsúztam Kopinicstól. Még mindig neve­tett. Vér György, falát — mert igy hívják azt magyarul — egé­szen szétomlasztja és málasztja az ecetfa-üget, amely sovány eledelét az öreg téglákból szívja. (S ebben hasonlítanak valamennyire a vadon nőtt templomfák a most való emberekhez.) Ha igaz, nincs is már messze az az idő, mi­kor templomszentelés lesz a palánkban, hiszen nagyon megmagasodtak már a falak s már a gerendaszerkezetet kezdik ácsolni s akkor el fog tűnni a fö­ld színéről szent Demeter templomá­nak utolsó maradványa is. Nem nyom nél­ül persze, hiszen a múzeum sok képet őriz róla, régi fametszeteket, Nyikssy Sándor olajfestmé­nyét, Sebestyén Károly akvarel­jét és fotográfiá­kat is készíttettünk az ó­torony ecetfáiról. Mi lesz azonban magukkal az élő fákkal, amelyek gyökereikkel magukba szívták a téglákból az imádságok, a sóhajok, a fohászok, a zokogások lelkét, amelyek évek százain keresztül szárnyal­tak föl istenkereső u­rukban az arcus trium­­phalis-ig s a sugaras istenszemig ? Vétek volna, ha az úristen écetfái áldozatul esnének a gondatlanságnak, vagy a hagyományos szegedi fanyövés­nek, amely vagy húsz évvel ez­előtt azzal az indokolással irtotta ki a Gizella-tér terebély fáit, hogy Szegednek falusi képe van — a sok fa miatt az uj tem­plo­mnak bizonyosan lesz kertje , valaki csak akad, akin­k gondja lesz rá, hogy az isten ültette fák abba kerül­jenek. SZEGED 3 O*0+*+0***0***AA0+*110**Am9**A**0***0*0O*0OMV**0AOOfi0*0***A*0*0**M*****O Hivatalos jelentés a fypuccsok-ról. A budapesti főkapitányság a MOT útján a következő hivatalos közlést adta ki a Kovács­testvérek ügyében: A rendőrség hetek óta nyomozást folytat Ko­­vácsék és társaik ellen. A nyomozás azért fo­lyik, mert a rendőrség tudomására jutott, hogy a Kovács-test­vérek a Magyar Nemzeti Múltúnk kulturális társaságot azzal a célzattal alakították, hogy ennek révén különböző nagyarányú gyűj­téssel pénzhez jussanak. A társaságnak tagjai nem voltak, csak tisztikara volt, amely a Ko­­váchi-testvé­rből és azok közvetlen környezeté­ből került ki. A gyűjtés utján befolyt összeg meg­­ úi a kilenc miliőt. Ezek legnagyobb részére­ nincsen elszámolás s nyilvánvaló, hogy a tisztikar ezt az összeget a saját céljaira hasz­nálta fel. Díszelnöknek, társelnöknek közéletünk egyes kiváltságait sikerült megnyerniük. Ková­csék és társaik saját anyagi érdekük gyűjtés útján való előmozdításán kívül különféle fan­tasztikus tervekkel is foglalkoztak. E­sősorban a nagyváradi román állampénztárt akarták ki­fosztani. A kormány egyes tagjainak erőszakos eltávolítását is tervbe vették, így elsősorban Bethlen István gróf miniszterelnököt akarták erőszakos utcn helyéről eltávolítani. Közbe­jött nehézségek miatt nem tudták e ter­vüket végre­hajtani. Ugyancsak foglalkoztak a Dohány­­utcai zsinagógának az utcai csatornán keresz­tül való felrobbantásának tervével is, de midőn kiderült, hogy a főváros csatornahálózatának nagyészét elpusztítanák, elállanak tervüktől. Anyagi helyzetük javítása végett megkísérel­ték a szokolok hamisítását. Evégből Szalai Já­nos Üllői úti lakásán kliséket is készítettek. Ugyanez a bűnszövetkezet egyes, nekik nem tetsző politikus elnémításának, meggyilkolá­sának tervével is foglalkozott, e célból csukott autót és külvárosi házat akart vásárolni, hogy ide szállítsa és itt végez a szerinte ártalmas poli­tikusokkal. Egyes katonai személyek vétkes könnyelműsége folytán hozzájutott ez a szerve­zet 18 kg. ekrazithoz. A rendőrség az rkrazitot lefoglalta és megállapította, hogy a robbanó anyagból több már nem circulál. Ebben a bűn­ügyben a rendőrség az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. t.-c. első sza­kaszába ütköző bűncselekmé­nyek, továbbá sikkasztás büntette címén a kö­vetkezőket helyezte előzetes letartóztatásba: Kovács Kornél, Tivadar, Árpád, Becker István, Vas Thus, Szab­i János, Umlauf Siegfried lovag, Szobodecki Aladár, Barnovszki Pál, Mayer Osz­kár, Taho Xa­vér, Láng Ede, Kovrik Kálmán, Weinbeer Sándor, Czigány Sándor, Jób Fan­csali Győző és Márki József. Nevezetteket június 29-én adták át az ügyészségnek. fi sáskairtás (A Szeged tudósítójától.) A hajnali napsugár lágyan végig simogatja az út két oldalán el­­terülő vetéstáblákat és aranybibá­vá változtatja a Szegvár felé vezető országúton gyorsan tova­gördülő kocsik nyomán támadt porfellegeket. A szőkén hullámzó búzatenger fölött néhány konvencionális pacsirta madár zengi haja-li himnuszát és a csattogó madárdal szelíd rit­musokká tagolja a valahol messze, talán ott a kis jegenyeerdő mögött ébredező tehenek melan­­kólikusan elnyújtott bőgését. A fűszálakon gyémánt szemek csillognak, mintha a június végi éjszaka mélytüzü csillagai csókolták volna tele a földet. A keresztútnál feszület, a feszület lábán hírvadt vadvirág-koszorú és előtte pöttön legénytre álldogál. Széles, fekete kalapja alól közömbösen bámul a korai kocsi után, a szája széle alig észrevehe­ően mozdul a dicsértessék­ it. Később kis munkáscsapattal találkozunk, barna arcú legények, lányok dalos csapatával. Nótájuk vinan csengi tele zenével a káprázatos reggelt. A kifent kaszákt pengéje éhesen csillog a legények széles válla fölö­t. A rozsot már vágják, itt ott a széles búzatáblák között látunk már néhány rozs­kereszttel tarki ö­t tarló-darabot. Most hatalmas búzatábla mellett szalad el kocsink. A kövér kalászok busán hajtják fejü­ket az útra. — Nagyon szép az idei termés — dörmögi Miska bácsi, a bakon — oszt mégis hi sráz a kenyér a vámosban. Jó a termés csudálatosan jó, mintha a föld kárpótolni akarná az elmúlt évek ki­­­szenve­déséért az embert. Kincseket izzad minden talpala­nyi része. És m­égis hatszáz koronáért merik a­­ tenyeret és közel negyvenötezer ko­rona a bőven termő búza ára. Az okok is okozatok­ö­­zé keverednek teljesen, így ne­m is csuda, hogy Miska bácsi logikája ne­m tud meg­birkózni az önkénytelenül fimerülő „miért“-tel. Később azután meg akar­uk vigasztalni, de hiába bizonyítgattuk, hogy híres köz- és nem­­zetgazdászok és még hitesebb politikusok sem­, találtak elfogadható feleletet arra , Mnniér­“-re. Miska bácsi rozszaszalag csóválta a fejét, hozon­­tos bajusza alól némi elharapott koromkodá­ h­ad­szi­l­terén, sokat hasított és mérgesen pattantott egyet az ostorral — amitől meg a lovak iramodtak sebe­sebben neki az útnak. Aztán a jegenyésig nem szóltunk egy szót se, mindenki ma gondolt, amire akart, aki pedig nem akart egyáltalán gondolatokkal bajlódni, az a környéket nézte. Nézni való akadt elég. Az élet lassan megelevenedett mindenfelé. Fürge parasztkocsik kocogtak velünk szembe, mentek a városba, vitték a piaci drágaságokat, tejet, salátát, ujburgonyát, csirkét, meggyet, zöld­babot s mi szem-szájnak kellemes. A kanya­rodónál találkoztunk a disznó csordával. Voltak vagy ezren, kocák, süldők, malacok vegyest. Ijedt röfögéssel tértek ki a trappoló lovak elöl. Tiszte­letünkre a pásztorgyerek nagyot csördített rafiás ostorával. Akkorát szólt, mint egy ágyú. A kis jegenyés mögött elértük a majort. A fehérre meszelt gazdasági épületek szélesen te­rültek el az árnyékvető jegenyék alatt. Vendég­látó gazdánk, a kétezer holdas, mint a gazda­ság intézője a major kapujában várt már reánk. — Kissé megkéstek az urak — mondotta mosolyogva — az első szakasz már elindult, de azért marad idő még egy kis erőgyűjtőre — a második szakasz indulásáig. Kiadós früssök és megfelelő adagolású papra­­morgók után mi is beálltunk a második sza­kaszba. Ott sorakoztak már a gyerekek az ud­varon, a tisztádéi lakás elő­t, megfelelő módon fölfegyverkezve seprűvel, gallyal meg valami lepke!­­gó-féle alkalmatossággal. Lehettek vagy harmincan, fiuk, lányok vegyesen, tíz-tizennégy évesek. — Dicsértessék a Jézus Krisztus — zengett a kórus, amint közéjük értünk. — Indulhatunk gyerekek, mondta a házigaz­dánk és a szakasz vidáman indult a kiskapu felé. Útközben elmondott az intéző úr minden tudni­valót. — Az olasz sáska veszedelmes portéka, ha tömegí­­en lepi el a földeket. Különösen a húsosabb növényzetet szereti: a­­ ueernát és á,«fában az alacsonyabb növf>a fűféléket. Hir­telen ián «dt é esu« álkor ismertük fel «

Next