Szeged, 1923. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1923-11-01 / 249. szám

ttor?kml £*tE és ban6hi*a­hh Deák Ferenc­ utca 2. (Fi­re» iskolával szemben.) Téte­lűn 13-33.A,Szeged‘ megyei«­­■tt fefeUe kivitelivel minden s*p. Egyes szám ára 300 ko­­r*oa. Előfizetési irak: Egy •insprs Szegeden 6000,Buda­­peist is vidéken 6500 kor. Egyes Szám ára 300 korona. Hirdeti«: irak: Félhasábon 1 mm.75,egy hasábon 150, más­­fél hasábon 22; K. Szövegközi 25 százalékkal drágább. Apró­hirdetés 150,kövér betűvel 300 K. Szövegközti közlemények soronként 1200. Nyilttér, csa­ládi értesítés 24» K. Több­szöri feladásnál árengedmény IV. évfolyam» Szeged, 1923 november 1. CSÜTÖRTÖK, 249-ik szám. Az elfelejtett halottak. Mikor az élők városa az utolsó őszi nap­­ragyogásban virágerdőt visz a halottak váro­sába, — mi azokra a halottakra gondolunk, akiknek nem jut virág, nem jut talán köny sem, hiszen sokuknak még parcella sem jutott a holtak városában, amelyet Isten kertjének ne­vez az elmúlással megbékélő szelíd kegyelet. Nekünk a temetők ünnepén az jut eszünkbe, hogy egész Európán keresztül kietlen sötétség­­ben domborodnak halommá az idegen földek göröngyei, smelyek magyar katonák porló tete­meit takarják. Ember föl nem keresi őket, virág nem termett számukra, hanem csak a gazdát­lanság tüskebokra. Nekünk a kivilágított ünneplő temetők ezeket a tö­rt halmokat juttatják eszünkbe vadon bérceken, sivó pusztákon, li­dérces ingoványokban. Gazdátlan sírokban ík.k rég megbékélve alusznak, hány van azok közt, aki a maga sorsa és a maga külön rendeltesse szerint is a föd alá költözött volna már? Hiszen vala­mennyit a maga gyermekének szánta az élet, munkát, gyarapodást, egészséget, szerelmet szánt nekik és jövendő generációk alapítását. A haza és világ magasabb érdeke, a nemzet és az emberiség magasabbrendü éle igénye tiporta ti őket, — igy tanították ezt az iskolákban és a templomok szószékein a háború alatt a hadi­­árváknak és az özvegyeknek. Lehet, hogy ezek csak puszta szavak, lehet, hogyha van őrködő szem a világ felett, az emberi sors intézőinek szivébe látó­— pedig kell egy láthatatlan szem­nek virrasztani túl a csillagokon az emberi nyomorúságok felett — ha van ilyen szem, az bizonyosan máskép ítélte meg a viadilt, amely a legnagyobb volt, m­áta ez a föld föld és a leggonoszabb és a legértelmetlenebb is. Mindegy, ezen a napon, amely évfordulója a­­ háborút likvidáló októberi forra­dalomnak is, ne feszegessük a henye kérdést: kiért, miért kel­lett meghalniuk a magyar nép legvirágzóbb testű fáinak és őszbe vegyült fejű fér­fiaknak, akikre csöndes és boldog napádozat várt? Ők úgy tudták, mert azzal vitték őket a halálba, hogy a szebb jövőért és jobb jövőért ad­ák oda életüket és vérükkel azokat váltják m­eg a szen­vedésektől, akik szívüknek legkedvesebb. Hi­deg mellükön a tömegsírban az az egyetlen gon­dolat volt h kiérdek­,kereszt, hogy mindnyájunk halottjai lesznek, mert mindnyájunkért meghal­tak, akiknek é­ltét vak szerencse, vagy emberi ügyeskedés megkímélte. Az a hit melegítette őket, hogy nem halnak hiába és a nemzet megmaradt miliői nem lesznek hálátlanok: minden özvegy, minden árva érezni fogja fején i a nemzet simogató kezét. Fejüket azzal a meg­­­­nyugvással hajtották a hal l ölébe, hogy sírjuk­­ mindnyájunknak szent lesz, akár márványobe­­r­liszk födje, akár isten nevelte vadvirágok alatt , süppedjen be. Mert a katonai hi­rarchia ismer­hetett különbséget katona és katona közt: a háború komor és gonosz fönsége eltörölt min­­­­den rangbeli megk­ülönböztetés*. A csatákban, amelyek megtöltötték a tömegsírokat, nem vol­­t­­ák tisztek és kö­­emberek, csak mártírok vol­­t tak, akiknek csontjait szentté ava­tt­a nemzeti s hála: ezt kellett hinniök, mert csak ez a hit­­ tehette őket hősökké mint ahogy a keresztény­­­­ség vértanúit csak a túlvilágba való hit tette ké­­­­pessé tűzzel, pólóssal, bestiákkal, kínok halá­­­­lával való szent dicolásra. A háborúban mindenki megcsalódott, — de­­ senki úgy, mint a hősi halottak százezrei. Pe­­­­dig ha valaki nem hibás abban, hogy a há­­­­borút elvesztettük, ugy ők bizonyosan nem azok. Hiszen a háborút nem azok vesztették el, akik maguk elvesztek benne, hanem azok, akik túlélték. Hogy az e­csetiek özvegyeinek milyen kenye­ret ad a nemzet kenyérkeresőik helyett és hogy az árváikat, hogy fogadja a maga gyerekeinek, • arról nem beszélünk. A nemzet maga is özvegy, aki a föld alá temette ezeréves szerencséjét, a nemzet maga is árva, akit az örökösök kifor­gattak házából, földjéből, minden vagyonából, a nemzet maga is koldus, aki a világ irgal­mára van szorulva. De mi akadálya van annak, hogy én nem bírjuk gondját viselni azoknak, a­kiket ránk bíz­tak a halotaink, legalább becsüljük meg a halottunk emlékét? Hiszen még a koldus is­ lép egy marokkai ha­lot­tak napján az árokpart^ kései p­illérvirágából és ráhajítja azt a másik­­ koldus sírjára: hadd legyen az álma szebb, hal megérzi, hogy még nem feledték el ideföntt egészen. Vajjon a magyar nemzet sorsának intézői gondoltak-e arra, hogy a lengyel fenyére­­ken, a Drina szakadékai közt, a doberdói mész­köveken, mindenütt, ahol magyar katonateme­­tők vannak, hirdesse legalább egy cserkoszorú, hogy egy nép ezeket a névtelen Halottakat is­­ szentnek tartja és legalább egy szál gyertya fénye sugározza le nekik az örök éjszakába az­­ örömet, hogy nincsenek még végkép elfelejtve idetönt? Hiszen ennyire talán még futná annak a Magyarországnak, amely nem szokta a millió­kat olvasni, ha élőknek kell parádét rendezni. És talán az elenséges népek se gördítenének e sze­rény kegyeletes aktus elé akadályt, mikor olyan jóban vagyunk már egymással, hogy Magyar­­ország külügyminisztere udvariasságból elmegy arra az örömlakomára, amelyet a csehek ren­deznek az ő októberi forradalmuk évfordulóján Magyarország fővárosában. Az embert megborzongatja a szégyen, mikor arra gondol, hogy az egykori csatamező­kön halottak napján mécsesekkel, virágokkal jönnek­­mennek olaszok, lengyelek, mindenféle idegenek és mikor sötét halmokat látnak, amelyeken nem sír senki, amelyekre virágot, mécset nem helye­zett senki, akkor az idegenek azt mondják egymásnak: — Hja, itt magyar katonák vannak eltemetve! . .. Vigyázzunk, átok veri azt meg, aki a halottakat megcsalja ! Nagy Emil marad. (A Szeged budapesti tudósítójától.) A nemzet­­gyűlés tegnapi ülése alatt — mint ismeretes — kellemetlen incidensnek volt hőse Nagy Emil igazságügy-miniszter, akit akkor kivételesen nem a kormánypárt, hanem az ellenzéki fajvédők tapsoltak. A kellemetlen incidens után Nagy Emil e­lhagyta az üléstermet, bevonult szobá­jába és levelet írt a kormányelnöknek, amely­ben bejelentette lemondását. Politikai körök teg­nap élénken kommen­álták Nagy Emil lemon­dását, azonban már éjszaka kialakult ez a véle­mény, hogy a miniszterelnök nem fogja el­fogadni igazságügyminiszterének lemondását. Ma délután azután Bethlen ezt az elhatározását közölte Nagy Emilré­, akit nem kellett sokáig kapacitálni, hogy vonja vissza lemondá­sát. Eszerint a válság elsimult, Nagy Emil továbbra is igazságügyminiszter marad. Egyébként ma éjszaka Nagy Emil ebben az ügyben hosszasan nyilatkozik a MTI­-nak, amelyben részletesen ismerteti egész miniszteri működését, majd ezeket mondja: — Tegnap délután a miniszterelnök kijelen­tette, hogy lemondásomat semmi szín alatt sem fogadja el. Hogy ezenkívül még mit be­széltünk, azt mint bizalmi dolgot nyilvánosság elé nem vihetem. Ma reggel Urbanics Kálmán képviselőtársam felkeresett Bessenyei megbí­zásából év szóbeli üzenetek kapcsán átadott egy levelet. Ezek után lemondásom tudomásul­­ véve nem lett és ezzel kapcsolatban szilárdan eltökéltem, hogy pénzügyi politikával semmiféle módon sem foglalkozom, még fejbólintás alak­jában sem. Hatodikán érkeznek a fővárosba a Népszövetség kiküldöttei. A magyar kölcsön ügyében a Népszövetség titkársága részéről Avend­ főtitkár-helyettes sir Arthur Salter, a politikai ügyosztály vezetője és Stösni kiküldött november 6-án reggel érkezik Budapestre. Az októbristák megünnepelték az őszi­rózsás forradalom ötödik évfordulóját. Ma este a Royal- szálló nagytermében ünnepi vacsorát tartottak az októbristák az október 31-iki őszirózsás forradalom ötödik évfordulója alkalmából. A népes vacsorán az októbristákon kívül megjelen­ek a szoc­áldemokraták és a köztársaságiak is. Számos felszólalás hangzott el, amelyek közül különösen Nagy Vince, gróf Batthyány Tivadar, Farkas István, Vámbéry Rusztem és Veér Imre beszédei tűntek ki. Mind­annyian hangoztatták az októberi program meg­valósításának szükségességét, igazolták az őszi­rózsás forradalmat és kijelentették, hogy Magyar­­ország megmentését demokrácia nélkül nem lehet elképzelni Batthyány Tivadar éles beszéd­ben támadta a Bethlen-kormányt. Az ünneplők a késő éjszakai órákig maradtak együtt. Hiteléét Szászország ellesz akar vonulni. (A Szeged tudósítójától.) A berlini bajor követ ma délután nyújtotta át kormánya jegyzékét, amely­ben a leghatározottabban visszautasítja a birodalmi kormány követeléseit, miután a tegnap esti bajor minisztertanácsban teljes egyetértés volt abban a tekintetben, hogy a bajorországi védőrség főpa­­rancsnoki állásában történő változás nem volna elviselhető. Egyébként a thüringiai határról érkező jelenté­sek szerint ott nehéz­tüzérséget összpontosítottak, miután félő, hogy Hit­lerék Szászország ellen akarnak vonulni. Thüringiai hivatalosan­ tájékozott részről erre vonatkozólag megállapítják, hogy a bajor-thürin­­giai határon nyolc nap óta jobboldali radikális harci szervezetek tényleges felvonulása észlelhető. A szökésben lévő Erhardt kapitány ez idő szerint Coburgban tartózkodik, hir szerint a parancsnoka egy alakulatnak és az a szándéka, hogy előnyo­mul Tü­ringiába, sőt esetleg tovább is. A thürin­giai országos rendőrség fokozott riadó készenlétben van. A határőrséget jelentékenyen megerősítették. A határon állandó lövöldözés hallható. A Hittler­­csapatok ágyukkal és gépfegyverekkel lövöldöznek. A thüringiai kormány a birodalmi elnökhöz, a bi­rodalmi kancellárhoz és a birodalmi belügyminisz­terhez, táviratokat intézett, amelyekben követeli, hogy Észak-Bajorországban állítsák helyre az alkot­mányos állapotokat. Drezdában tegnap ete lü órakor ült össze a szászországi nemzetgyűlés, amelyen éjfél után egy órakor 76 szavazattal Follisch szociáldemokrata képviselőt választották miniszterelnökké. A német néppárti Kaiser 18 szavazatot kapott és 71-en tartózkodtak a szavazástól. Follisch kormánya ezek szerint kisebbségi kormány és így valószínű­leg csak átmeneti szerepet fog betölteni. A szászországi események miatt egyébként a birodalmi kommunista párt vezetősége ultimátumot terjesztett a szociáldemokrata párt elé, amelyben azt kérdezi, hogy a szocialisták hajlandóak-e a kommunistákkal közös frontot alkotni ? A szociál­demokrata párt válasza, tekintettel a hamburgi és szászországi eseményekre, tagadó volt. A birodalmi gyűlés demokrata frakciója beható vita után arra az eredményre jutott, hogy a szász kérdés megoldottnak tekinthető, minthogy az eddigi szász kormány alkalmazkodott a birodalmi kancel­lár amak utasításához, hogy mondjon le hivatalá­ról. A bajor kérdésben az elnökség azt az állás­pontot foglalta el, hogy a birodalmi kormánynak a konfliktus gyors megoldása érdekében világos

Next