Szeged, 1924. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
4 — Az élet odakinn Svédországban — mondotta kérdéseinkre — egészen más, mint idehaza. Az ottani viszonyokat még békebeli viszonyoknak sem nevezhetem, mert a svédek életnívója jóval magasabb, mint a mi életnívónk volt a háború előtt. A teljes politikai és gazdasági nyugalom biztosítja ezt a konszolidált életet. A munkanélküliség ugyan ott sem ismeretlen fogalom, a háborúszülte gazdasági fölfordulás hatása ebben az egyben mutatkozik, de a séd kormány a munkanélküli segélyek folyósításával csírájában elfojt minden elégedetlenséget. A munkanélküli segélyekből nyugodtan megélhet az önhibáján kívül kenyér nélkül maradt svéd munkás. Nyomorgó embert nem láttam. A megélhetés könnyűnek nevezhető, mert úgyszólván mindenki megtalálja a helyét. A fizetési átlag meghaladja a heti száz svéd koronát, hetven koronából pedig kényelmesen megélhet mindenki. — Külföldi forgalma Svédországnak alig van. Az oroszokat, akármilyen politikai párthoz tartoznak, nem engedik be a határon. Stokhelmban mindössze tizennégy magyar él. Magyarországot nem nagyon ismerik a svédek, de a köztük élő magyarokat szeretik, becsülik. Általában nem törődnek nemzetiségi, faji, vagy felekezeti kérdésekkel, az értéket mindenkiben megbecsülik, minden mellékszempont nélkül. Ezután Svédország művészetéről beszélgettünk. Elmondotta Stróbl István, hogy az építészet és a szobrászat emelkedett az utóbbi időben magas nívóra, a festészet azonban visszamaradt. Kimagasló festőművészek most nincsenek. Ivar Arusenius, a tíz évvel ezelőtt elhunyt fiatal zseni volt az utolsó abszolút értékű svéd festőművész. Modern, szimbolikus képein, a társadalmat karakterizáló rajzain festményein erősen érzik ugyan Goja hatása, de azért mégis önállóak, eredetiek, újak. Legnagyobb szobrászuk Miiles, aki szintén teljesen modern irányban dolgozik. A svéd színházakban napról-napra nagyobb tért hódit a dekorativ elem. Ez legjobban az operettszínházakban érzik, ahol a darab maga teljesen elvész a díszletezésben, a kiállításban. Az operett-előadások rosszak, nívójukat a látványosság nívójára szállították le. A svédek általában szeretik a dekorációt és hihetetlen kultuszt űznek belőle. Zenekultúrájuk ellenben nem sokat ér, kölcsönkért jellege van. A stokholmi szimfonikus zenekar tagjainak kilencven százaléka idegen, még magyar is van köztük. A stokholmi operában nem igen akad svéd énekes, a koncerteken is idegen művészek szerepelnek. Vecsey és Kubelik nagyon népszerűek. Stokholmban jelenleg két teljes magyar cigánybanda játszik, a két Kócé. Nagyon szeretik őket, úgy élnek kinn, mint a hercegek. — A színházak drámai előadásai már értékesebbek. Nagy szerep jut ugyan itt is a dekorációnak, minden színháznak állandó építésze és tervezője van, de a díszlet nem szorítja háttérbe a darabot. Hauptmann, Shaw, Strindberg és az újabb svéd írók vannak a műsoron. Ibsent, aki túl zord, túl norvég a svédek számára, nem igen szeretik. A dánok vidámabbak, léhábbak, könnyelműbbek, mint a svédek, nagy ántantbarátok, különösen az angolokkal és a franciákkal szimpatizálnak. Svédország lakossága a németeket szereti jobban Kopenhága csodálatos város. Olyan, mint egy szép vitrin ízlésesen elrendezett belseje. Kopenhágában nincs csúnya nő, szinte megdöbben az ember a sok szépségtől, amikor először megy végig valamelyik utcáján. Uniformizáltak ugyan a dán szépségek kissé, de azért szépek. Néhány pillanatig elgondolkozott Stróbl István, majd csendesen mondta: — Januárban utazom vissza. A legbájosabb és legszebb filmcsillag (A Szeged tudósítójától.) A krónikás, mikor az esztendő végén seregszemlét tart az ismerősei fölött, elborulva látja, mennyire megszaporodtak azok — a túlvilágon. Púposabbá tették a föld hátát, amely tizedik esztendeje úgyis eleget nyög az emberek dübörgése alatt, — oh, a földanya szintén tud szenvedni s mohón fogadja vissza magába a tőle elszármazottakat. — Csituljatok el végre, most mér én gondoskodom rólatok. A természet mindenben rendszert tart, az emberi elme kifürkészi azt és törvénybe sorakoztatja. De annyira véges és gyámoltalan ez az elme, hogy csak az elején jár mindennek s nem tudja, miért viszi el a halál éppen azokat, akiket elvisz, mi szüksége van a reménységgel biztató ifjúságra s miért hagyja itt azt, aki elaggottan, elfáradtan maga is elkívánkoznék ? Egyetlen esztendő temetőjárása is példátlanul változatos statisztikával szolgál, hát még egy évtizede. Elmaradnak ismerős helyek ismerős alakjai, a korzó, a kávéház, a hivatalok utait, helyeit mások töltik be, az ember pedig — a teremtés legönzőbb remeke — felejt. Megszokja az uj arcokat, az uj alakulatokat s legföljebb halottak napján, vagy évfordulókon aggatja magára a fájdalom illúziópántlikáját, — talán még őszinte könnyet is sír azon az őszi alkonyon, amikor gyenge apró gyertyákon próbálja ki erejét a szél. Az 1923. esztendő szegedi halottjai épp olyan veszteséget jelentenek, mint a más évbeliek, számszerint véve még sincsenek olyan feltűnő sokan, mint máskor. Ami első tekintetre meglepő, a túlvilági bíró a földi igazságszolgáltatás soraiban végzett szokatlan aratást. Márciusban két kúriai bíró is meghalt, Gerhauser József és Polgár Ármin. Ki ne emlékeznék a tipikusan hivatalnok külsejű, szelíd jó Gerhauserra, akit aktacsomó nélkül sosem lehetett az utcán látni. Vitte haza, otthon dolgozott a legtöbbet a mélyre ható, elképzelhetlen finomságokat meglátó jogász alaposságával. Törvényszéki bíró korában volt három-négy olyan ügye, amiken egész évig dolgozott, de elintézte. Azokat az ügyeket előtte hosszú esztendőkön át kínozták mások, mennyiség tekintetében mázsákra szaporodtak, laikus embernek súlyos büntetés lett volna pusztán az elolvasásuk is. Gerhauser azonban tudta, hogy a nyolcvanadik, vagy a szász harmincadik kiló tájékán hol van döntő bizonyíték. Mégis akadt, aki azt mondta rá: — Eh, csak négy aktaszámot intézett el az egész évben. Március halottja Kertész József, az öreg szegedi fiskális, nagyon régi idők tanúja, továbbá Vadász Lajos tanyai kapitány, hajdani paraszthálak réme. Amekkora nagy darab ember, épp akkora puhaság és jóság szívében, aki egymaga fékezte meg Balástyában a táncos csapatot, ha túlságosan sok grádos borok teremtek. Mintha az ő korával együtt a verekedések is elmaradtak volna. Singerné Horovitz Katalint a pedagógia gyászolja, anyányi sok tanítványa kegyelettel jár hozzá vissza a múltba emlékért. Jung Péter állategészségügyi főfelügyelő rég pihenőben volt, mikor meghalt. Az ő kora és működése Darányi Ignácnak, a legnagyobb magyar földmivelésügyi miniszternek idejére esik, amikor politikát — sokban talán végzeteset jelentettek az állatbetegségek is. Jung Pétert pedig leküldték a határra , vagy beeresztette a sertéseket, vagy nem. Ahogy a magyar agrárérdekek parancsolták. Április elviszi Berger Mór főorvost, akihez olyan szívesen kötötték az emberek a szórakozottságra vonatkozó anekdotákat, mint ahogy a szarka is egy helyre hordja a csillogó tárgyakat. Csak akkor nem volt Berger szórakozott, ha a betegeit kezelte. Meaner János, a magába mélyedt zenetanár, a régi derék muzsikus és Paulovics Márton, a vasegészségesnek hitt városi h. főszámvevő hamarosan követik. Májusban meghal Erlitz János kerületi tiszti orvos, akiről mindig az volt a hitünk, hogy nem érzi jól magát a városban s lelkileg ott él Felsőtanyán, Tömörkény susogó jegenyéi között, végtelen hómezőin. Szétess Eleknek, a jellegzetes figurájú táblabírónak özvegye is megszűnik a Somogyi-könyvtár legbuzgóbb látogatója lenni, pedig annyi, de annyi könyv van még hátra. Május halottja Bach Antal, aki megnyitja az idei sort, hogy hamarosan kövesse a finom szellemű felesége, majd Jenő bátyja, a legértékesebb egyéniségek egyike. Néha a végzet tömegesen nehezedik egyik-másik családra, de a Bachék sorozatos tragédiája ebben is ritkaság. Alig lehet elképzelni Szeged arculatát a tengernyi jótékonyságot gyakorló, tiszta és praktikus elméjű, magyarázni komolyan szerető, de a jóízű humorban felolvadó Bach Jenő nélkül. Ennek a hónapnak halottjai közé tartozik még Tóvölgyi Béla, Tóvölgyi Margit édesatyja, ez a szép fehérhajú öregúr, aki a Stefánia padján merengett régi színpadi dicsőségekről, amiknek díszletei épp úgy megkopnak akár az emberek. Júniusban Müller Miksa műépítész hagy itt bennünket, de emléke hosszú időkig megmarad az általa épített, stílusos, szép paloták révén. Lészay László rendőrfelügyelőt ideges, természete, végzete rántja a tragédiába amely tipikusan magyar sors. Rengetegen megsiratják, ahogy hosszú sor gyászolója van Gldnzer Mórnak, a népszerű öreg doktornak is. Júliusban Szűcs József ügyvéd fejezi be hosszas betegeskedését, csendes életét csendesen és a másvilágra megy igazságot keresni az érdekes, különös, magyar excentritásokkal teli Somlyódy István. Forró augusztus elviszi Rósa Izsó özvegyét és Rosenberg Nándor öreg tanítót, akiben a tragikus sorsú Rosenberg János, hajdani bankigazgató nem csak bátyját veszíti el, de legjobb barátját is. Szeptemberben Kanyó Lajos bácsival leszünk kevesebben, az ő derűs, szép tekintete nem simogatja többé a várost, és váratlanul hal meg hirtelen Sümegi Gyula piaristatanár, a lelkes muzsikus, az igazi, hivatott népnevelő. Októberben Schulhof Emil ügyvédet váltja meg sok szenvedéstől a halál, november nevezetes halottja Piukovich Ödön nyugalmazott kúriai bíró, továbbá Csengery János egyetemi tanár hűséges élettársa, decemberé pedig a Munkácsy-fejű Szűcs Mihály. Olyan furcsa volt szokás nélkül látni a ravatalon a szép öreg urat, s odaát most már aligha tévesztik össze a legnagyobb magyar piktorral. Emlékezzünk még meg azokról, akik a leghosszabb élet után távoztak el. özv. Grünfeld Adolfné Neumann Erzsébet 96 éves volt. Az anyakönyvben a szülei ismeretlenekként vannak feltüntetve. Nem volt aki ismerte volna őket. Kristó Sándor ószentiváni földbirtokos és Fogas Péter háziszegény 94 éves korukban haltak meg. Csodálatos játéka ez is a sorsnak, ahogy egyformán hosszú életet ad annak is, akinek megvannak hozzá az eszközei és annak is, aki a szegényházban végzi. Azért mindketten ragaszkodnak az élethez. ÚJÉVRE Az 1923. év halottai. HENNY PORTEN a Velencei kalmárban a Belvárosiban SZEGED Szeged, 1924 január 1. kellemes meglepetés egy jegy a Belvárosiba a Velencei kalmárhoz Harry Liedtke Henny Porten és Werner Krauss-al Az újévre megérkeztek létező legeslegfinomabb dessertek, bonbonnierek, tea-sütemények, uborkák az ország elsőrendű gyáraiból, szerencsemalacok stb. — érem az újonnan berendezett kakataim megtekintését. — J02SS ©*«