Szeged, 1924. április (5. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-18 / 91. szám

1 SZEGED _______________________1924 április 18. kontrol mellett juthatunk mi kölcsönhöz. Ezeknek a körö­ményeknek okát azután a fel­szólalók nagyon sok helyütt keresték, egyik rész helyesen megtalálta a külpolitikai hely­zetben, azon nemzetközi viszonylatban, ame­lyek ma Európában általánosan uralkodnak, a másik rész természetesen mindenütt csak a kormány tehetetlenségét látta és nem vette észre, s nem is akarta észrevenni ezt a külpolitikai helyzetet. Mintha ez nem is léteznék, mindenütt csak a kormányt okolják és nem veszik figye­lembe azokat a körülményeket, amelyekre az imént rámutattam. Én csak az objektiv kriti­kával akarok foglalkozni. (Helyeslés a jobb­oldalon és a középen.) Csak az objektiv kritikára válaszol. — Azt hiszem nem lehet hivatásunk, hogy egymásnak veséjét vizsgáljuk, egymásnak inten­cióit bíráljuk és egymásnak becsületes intenciói­ban kételkedjünk. Végre is a magyar politikában legalább­is ezen a téren kell, hogy az e­lenzék és a kormánypárt között egy bizonyos érzésnek lehetősége fennmaradjon. Én tehát nem tartanám helyesnek, ha olyan hangok merülnének fel, amelyek akár az ellenzéknek, akár a kormánynak becsületes intencióiban kételkednének és nem lehet hivatásom sem, hogy ilyen kritkával szemben kifejtsem a magam álláspontját. Ahol objektív kritikával állok szemben, a magam nézetét meg kell mondanom és hivatkoznom kell azokra az okokra, amelyek egyik-másik cselekményt irá­nyították, de ahol azt látom, hogy az objektív kritika mellett egészen más szándékok érvé­nyesülnek és ahol azt látom, hogy mindenáron gyanúsítanak és az arra való törekvés vezet egyeseket, hogy hazafias meggyőződésünket kétségbe vonják, ott nézetem szerint megszűnt a nyilatkozás lehetősége (Igaz, ugyvan, jobb­­felől) és ha nem szűnt is meg a nyilatkozat­tétel lehetősége, de a kormány egyszerűen tekintélyét adná fel, ha ilyen fajta kijelentésekre a maga részéről válaszolna. (Igaz, ugyvan, jobbfelől. A külpolitikai helyzet. ) Ami most már külpolitikai helyzetünket illeti, úgy legjobban fejezte ki azt az én meg­győződésem szerint gróf Apponyi Albert akkor, amikor azt mondta, hogy ő a mai helyzetet és eseményeket, valamint akciónk ezen gyümölcsét, a szanálási törvényjavaslatokat két erőforrás eredőinek tekinti. Az egyik a hatalmaknak az a törekvése, hogy Középeurópában új konszoli­dációt alakítsanak, hogy helyreállítsák a gazda­sági és pénzügyi ellensúlyt és ezáltal a repa­­rációk kérdésének fokozatos lélretolásával Euró­pának újabb békét adjanak. Ezzel szemben áll azoknak a törekvése, akik nem tudván meg­feledkezni a múltról, a maguk résziről egoisz­­tikus törekvéseiket tovább folytatják és mindent elkövetnek, hogy Középeurópában a reparáció kérdését napirenden tartsák és ennek segélyé­vel a helyzet szanálását lehetetlenné tegyék. Gróf Andrássy Gyula ezt úgy fejezte ki, hogy mi egy nagy bizalmatlansággal állunk szem­ben az egész vonalon és ezen bizalmatlanság következménye az az eredmény, amellyel ön­maga részéről nincsen megelégedve. Én azt hiszem, hogy minden hazafias embernek köte­lessége a mai körülmények között a nemzet előtt felfogását kifejteni ezekről a kérdésekről és mindenek előtt kötelessége ez a kormány­nak akkor, amikor rá kell mutatnia arra, hogy tényleg kontrol nélkül nem tudunk és nem vagyunk képesek kölcsönt szerezni. Rossz tanácsadója 32 a nemzetnek, aki a külpoliti­káról azt vallja, hogy a nemzet ma is azokon az utakon járhat, amelyeken azelőtt, akkor, amikor nagy hatalomnak volt részese. S azt, hogy ha ném­ey képviselő urak olyan politikát folytatnak, mint mondjuk az a tönkrement magyar ember akinek nincs meg a lelki­va ° ísága ahho­z, hogy saját tönkrementét bevallja, aminek természe és következménye csak az lehet, hogy amikor az utolsó garasa is elfogyott, egy golyóval vesse­n véget életének, ezt megteheti az egyes ember, de egy nem­zetet ilyen útra vezetni lelkiismertlenség. (Helyes­lés jobbfelől) Nemcsak lelkiisme­etlenség, ha­nem teljes félreismerése azon kötelességnek amellyel a kormány és a nemzetgyűlés a nem­zettel szemben tartozik. Szó sincs róla, Magyar­­ország nincs olyan körülmények között, mint volt a régi Magyarország. Ennek az országnak sok restri­kciót kell önmagának szabni. A fel­hatalmazási javaslat folytán a nemzet bizonyos jogfosztással fog szembenállni. Az elkeseredés érzete ébredhetne fel a lelkemben. Azonban azt hiszem, hogy fel lehet emelkedni ebből a helyzetből, de csak akkor, ha képesek vagyunk más útra térni, ha képesek vagyunk egy becsületes munka útjára térve felismerni a reális viszonyokat és képesek vagyunk re­á­ poli­ikát folytatni. Nagy kishitűség ezzel szem­ben állást foglalni, sőt igazat ad gróf Andrássy Gyulának abban, hogy önérzetünket és lelki­­ismereti függetlenségünket biztosítani kell. Ezt meg is tesszük, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni és kikerülni a súlyos viszonyokat, amelyek tekintetbe vételével irányítottuk poli­tikánkat. Nem lehet könnyelmű poli­ikát foly­tatni és nem lehet illúziók miatt a nemzetet félrevezetni. Mikkel kellett megküzdeni a kormánynak, hogy a szanálási akció sikerre jusson? — összehasonlítások történtek itten Auszt­riával, Bulgáriával és Németországgal. Auszt­riával való összehasonlítás nagyon nehéz, mert Magyarország esélyei sokkal rosszabbak voltak e tekintetben, mint Ausztriáé. Mikor mi kimen­tünk, mindenekelőtt azzal az érveléssel állot­tunk szemben, hogy Magyarország gazdag nyerstermelő ország, más mint Ausztria. Mi képesek vagyunk önmagunkat ellátni, fizethe­tünk reparációt. Ha momentán kellemetlen helyzetben vagyunk is, keresztül fogunk ezen haladni és a tőlünk követelt jóvátételt meg­tudjuk fizetni. Ez a pénzügyi argumentum már igen sok nehézséget okozott, amikor méltányos­­ságot kérünk. Még nagyobb nehézségek mu­tatkoztak poli­tiai téren. Itt a legnagyobb bi­zalmatlansággal állottunk szemben, mert Ma­gyarországot külföldön ne­mze­t­érzéstől veze­tett államnak tekintették, ismerték Magyarország katonai és egyéb teljesítményét a háború ide­jén és annak következményeként sokkal na­gyobb bizalmatlanság támadt velünk szemben, mint Ausztriával szemben. Ezért természetesen más a politikai irány Magyarországgal szemben.­­ Egyik nehézsége a kölcsönnek Francia­­országnak az a félelme, hogy a magyar repa­ráció kérdésének ilyen, vagy olyan módon való elintézése prejudikációt jelenthetne a német kér­désben. Nem lehet ugyan Magyarország hely­zetét a reparác­ó tekin­etében azonosnak mon­dani a németekével, politikai szempontból fél­tek mégis az esetleges prejudikációtól. Ezelőtt egy évvel Magyarország a reparáció tekinteté­ben igen nagy veszélyben volt. A reparációs kommisszió komolyan foglalkozott a reparáció összegének megállapításával és bizonyos, hogy ha akkor a reparációs kommisszió a végleges összeget vetette volna ki az országra, akkor ma nem a külföldi kölcsönnél és a szanálás­nál tartanánk, hanem valószínűleg a reparációs összeg nemfizetésével kapcsolatos szankciók hatásait szenvednek, amelyeket a trianoni szer­ződés értelmében velünk szemben alkalmazhat­tak volna. Már pedig kétségtelen, ha kivetették volna a reparációs összeget, azt megfizetni nem lettünk volna képesek. (Zsilinszky: És Bulgá­ria?) Bulgária helyzete egészen más. Bulgária először ugrott ki a szövetségesek közül a há­borúból és meg tudott egyezni egy végleges összegben, ameyet éppen kiváltságos helyze­ténél fogva megfizethető összegre tudott le­alkudni.­­ De ha nekünk sikerül megállapodnunk tízmillió évi összegben húsz évre, ami összesen 179 milliót jelent, nem lehet felhozni Bulgária példáját, amely noha kisebb állam, nem 200, hanem 550 milliót fizet.­­ Akkor, amikor a jóvátételi bizottság a jóvátétel kérdésével foglalkozott, bizonyos határ­vagy hogy lemondtunk a trianoni szerződésben számunkra biztosított jogokról. Nemcsak, hogy nem mondtunk le, hanem érdekeinket igyekez­tünk úgy, mint eddig is, m­egót­ni. — Andrássy Gyula azt mondja, hogy még ha sikerült is most a kérdéseket elintézni a kisín­ámtal, a jövőben épp ezért mindig rá leszünk utalva a kitánt&útra. A kölcsön­­ elvé­t­e és azok a bírásságos egyezségek, amelyekre rámutattam, helyze­tüket semmksstre sem fog­incidensek következtében majdnem háborúba sodródtunk. Minthogy a két jelenség között esetleg bizonyos összefüggés volt konstatálható, úgy látszott, hogy veszteni való időnk nincs, a reparáció kérdésében eddig követett politikánk nem volt folytatható, mert félő volt, hogy Ma­gyarország terhére kirovandó összegnek igen magas megállapítása fog következni és be fog­nak következni a szankciók is, ha ezt nem tel­jesítjük. — Külpolitikai akciónkkal egyfelől elintéztük a jóvátétel kérdését húsz évre, másfelől szereztünk 250 millió aranykorona kölcsönt, nem mi vetettük fel a reparáció kér­dését azáltal, hogy kölcsönt kértünk, hanem ellenkezőleg, mi tereltük a már felmerült repa­rációs kérdést a kölcsön irányába. Aki ismerte az akkori barátnélküli, súlyos nemzetközi hely­zetei és aki egy súlyos középeurópai Ruhr­­politikától félt, annak más útja nem maradt volna hátra, és könnyelműség is lett volna meg nem indítani egy ilyen akciót. (Zsilinszky: Olaszország nem engedte volna a megszállást.) Bethlen István gróf: Politikai téren bizonyos tekintetben számíthatunk Olaszországra, a repa­­ráció terén azonban Magyarországnak legna­gyobb hitelezője éppen Olaszország. Neki tehát pénzügyi érdeke, hogy a jóvátételi összeget ki­vessék ránk. — Az a kérdés tehát, hogy ezt az akciót, amelyet a kényszerítő körülmények folytán in­dítottunk meg, helyesen vittük-e keresztül és nem adtuk-e fel a nemzet jogos önérzetét. — Andrássy Gyula gróf azzal vádol, hogy ezzel az akcióval megalázkodtunk, mert felad­tuk önérzetünket és lelkiismeretünk független­ségét. Ott kértünk, ahol nem lett volna szabad kérni. Arra hivatkoznak, hogy a jóvátételi bi­zottság első határozata kedvezőtlen volt reánk nézve és utána olyan időpont jött, amelyben az antanthatalmak utasították a magyar kor­mányt, hogy most már a kisantanttal tárgyal­jon és intézze el az ügyét, ahogy tudja, mert különben a magyar ügyet nem fogják rendez­hetni. Ez a beállítás nem felel meg a tények­nek, sőt homlokegyenest ellentétben áll velük. Soha ilyen felszólítást nem kaptunk. Ellenkező­leg, a hatalmak az első határozatban nemcsak a magyar ügy vereségét látták, hanem saját felfogásuk és akciójuk vereségét is. Nemcsak hogy nem hagyták abba a magyar ügy támo­gatását, hanem sokkal nagyobb erővel léptek fel érdekünkben.­­ Amire Andrássy Gyula célzott, az egészen más volt. A nagyhatalmak azt mondták, hogy az akció nem vezethet végleges sikerre abban az esetben, ha a trianoni szerződéssel kap­csolatos és közöttünk fennálló differenciák és ütközőpontok valami módon elintézést nem nyernek. Ezekről a kérdésekről tárgyaltunk mi a kisantánttal Genfben, Londonban és Párisban. Mi tehát nem a kisantántnál kértünk és kunye­­ráltunk abból a célból, hogy kölcsönt kapjunk — a kölcsön kérdésében a kisantánt nem is direkte mivelünk tárgyal —, hanem a nagy­hatalmak genfi képviselőivel. Továbbá tárgyal­tunk a Népszövetséggel és mi a kisantánttal csak a létesítendő megegyezést tárgyaltuk. Ezeknek a tárgyalásoknak létjogosultsága pedig akkor is van, ha a kölcsönről nem lett volna szó és ezek a tárgyalások végeredményben egy kedvező atmoszférát teremtettek a szomszéd államokkal, amelyre mindnyájunknak szüksége van Közép-Európa gazdasági helyzetének biz­tosítására. (Helyeslős jobbra­.) Különben azt is válaszolhatnám Andrássy vádjaival szemben, hogy forduljon az ellenzék másik oldalához, amely viszont eddig mindig azt vetette szememre, hogy ják ilyen irányban befolyásolni. Merem állítani, hogy a réginél jobb helyzetbe jutott­unk, mert hiszen épp a legsúlyosabb kérdés: a reparáció húsz évre elintézést nyert. De elintéződtek azok a függő kérdések, amelyek közöttünk és a kis­antánt között súrlódási­­ élűiésül szolgáltak. Sokkal jobb a helyzet, mint akkor volna, h­a el nem intéztük volna. Andrássy Gyula nem állít­­hatja azt komolyan, hogy a reparációk kérdését jobb lett volna elintézni másként, mint a kör- miért nem a felsántánthoz fordultam közvetlenül a kölcsön érdekében. Nem áll az, hogy önérzetünk és lelkiismeretünk függetlensége bárkivel szemben is csorbát szenvedett volna,

Next