Szeged, 1924. szeptember (5. évfolyam, 200-224. szám)

1924-09-02 / 200. szám

w uMm 4t< Ml FiraM-atca l (Fö­­r*< I >iM4val íiemtwnj »■>•. on 1 vnJUtaated* mgJel*­­■ «MM UvttoMvel Hindu u. tara iiia ára 2000 ka- IJU KiaiinUil tnki lo i tuMia helyben 40000, Inda* ><KJI tn rldákaa 45000 ta. Igya »«ám ára 2000 tww« ■irOetait tial i PtlhaMtxro I mm 400, eRj batóbon 800 mailéi hasábon 1200. Si­lveg­­köit 25 százalékkal drágább Apróhirdetés 10 azólg 6000 kor. Szövegközi közlemé­­nyek toronként 6000 korona. Családi értesítés :5000 kor V. évfolyam. Szeged, 1924 szeptember 2, KEDD, 200-ik szám. MMíMMIMMIMMMMIMMMMMMIMMMMMMMMMíMMMIMMMSMMMMMMMMM I Munkaalkalmak. Pénteken összeül a nemzetgyűlés hogy a munkanélküliség kérdésével foglalkozzék. Két­ségtelenül sokat fognak beszélni, feleresztik ötleteik színes luftballonját a honatyák, kitérnek a kritikákban olyasmikre is, ami nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de sem a kérdést nem ragadják meg gyökerében, sem a bajokat nem tárják fel úgy, amint azok rágódnak az életünk gyökerén. Lesz-e szó arról a rengeteg munkátlanról, akit B-listás mivolta címén bocsátottak el, ígérve a számukra az elhelyezést magánvállala­toknál, olyanoknál, amelyek szintén redukálják az alkalmazottjaik létszámát? Egyáltalán meg merik-e fogni egyszer azt a kérdést, hogy lis­tákba sorakoztatták az ország népét: ki dolgo­zik, ki nem? Mert idegre, gyomorra megy a átok, már nem csupán vérbe, ami itt folyik,­­iváó munkaerők válnak máról holnapra fog­­alkozásnélküliekké csak azért, mert az ő hiva­­alukra nagyobb elbocsátási kvótát róttak ki s magas fizetéssel lopja a napot, kínlódik üres idejének minél több tartalmatlanságával a má­sik, aki szerencsésebb csoportosításba jutott. A verejtékezve dolgozó embert szivén üti Smith főbiztos statisztikája arról, hogy a há­ború óta mennyivel szaporodott a közalkalma­zottak létszáma s hogyan nyargalnak sok szá­zan a hatodik, meg az ötödik fizetési osztály­ban olyanok, akik normális körülmények között a hetedikből vonulnának, szolgálati idejük ki­töltésekor, nyugalomba. Lehet eredménye a humorba fulladó szanálásnak, ha az igát vonó kezelőszemélyzetből történik az elbocsátás na­gyobb százaléka s a fogalmi körömfaragó, aki épp úgy tipol, mint a börziáner, csakhogy nem árut, hanem aktát, vad iramban rohan előre a hivatali ranglo­rán? Hiszen a régi Magyar­­ország kétszeresét el lehetne igazgatni azzal a személyzettel, amit most mutatnak ki, — ha­csak nem téved a minősítésben a statisztika készítője. Mert hogy hol van az a rengeteg hivatalnok, arra nem láttunk még választ, hiszen mi köztisztviselőnek csak azt vagyunk hajlan­dók elismerni, akit ennek ismer el az 1912. évi törvény. Ebbe a klasszisba nem lehet több embert besorozni, mint amennyi — a legros­­­szabb esetben is — akkor volna, ha régi terü­leteink határai között élnénk. Ne értsen bennünket félre senki, mi nem vagyunk ellenségei a tisztviselőosztálynak, hi­szen számos erős harcunk, szókimondásunk bizonyítja az ellenkezőjét. Éppen az ő érdekü­ket védjük, mikor azt kivárjuk, hogy jelenjen meg végre a tiszta, félreérthetetlen adatú tiszti címtár, amely szám szerint mutatja ki, hogy a minisztériumok, az állami hivatalok, a várme­gyék, a városok kötelékébe ki tartozik, azokat az állásokat töltik-e be, amelyek szervezését csak a törvény engedte meg, vagy vannak ki­magyarázható, ezeken kívül eső állások, amiket talán szükségessé tett ideig-óráig a háború s amik feledékenységből megmaradtak a mai napig is ? Nem beszélünk a levegőbe, de ma­gunk is ismerünk — nem is olyan messzire — hivatalt, amelynek tisztviselői létszáma is dup­lája a réginek, pedig az ország idetartozó terü­letéből jó rész elveszett azóta. Tiszti címtárt kérünk, mert csak így látunk tisztán. Zárszámadásokat kérünk az ország ki­adásairól, évekre visszamenőleg, mert akkor le­het majd nagyobb biztonsággal megállapítani, hogy mekkora a munkátlanok száma, ki fekszik neki bivaly­ mellel a dolognak s ki páváskodik agyonterheltségét felpanaszolva, mikor csakis egyféleképpen terhelt, azzal, hogy mindig irtó­zott a munkától. Nagyon rossz bőrben vagyunk, e fölött nem lehet vita, de az is kétségtelen, hogy csak egy új Messiás vezethetné ki az emberiséget a boldogulás szárazföldjére ebből a hínáros vízből, amelybe beleverődött. Munkaalkalmakat adjon a kormány? Miből? Hogyan ? Az emberek elszoktak a dologtól, évek óta a szerencsét kergeti itt mindenki s ha kimerült az egyik konjunktúraágazat, mindig jött helyébe újabb. A tavalyi hossz volt a leg­utolsó, akkor derült ki, hogy a mindennapi kenyerének felét kosztba adta a középosztály is, lókötő vállalatok lókötő vezetőinek rongy rész­vényeit vásárolta halomra, amit pedig menteni lehetett volna, azt elvitték az elszaporodott vállalatok. Tavaly óta csak lefelé mozdul a helyéből minden, a bankocskákat (sokszor gaz­­dás­ul) bezárták, a magántisztviselői pálya a réginél is rosszabb lett s munkaalkalomnak körülbelül csak azt tekintjük, hogy felmászik a létrára néhány kőműves s vakarni kezdi a falat, ötlet, koncepció, lendület, az orron túl való látás, valami közjót is eredményező kezdés, ahol sürgő forgó hangyabolyként sok ezren he­­lyezkedhe­tének el,­­ az nincs. Csak hivatalt adjon az Isten, csak fixet, akármilyen kevés legyen, majd kiordítjuk a feljavítását, ilyenkor áll elő az a helyzet, hogy amikor a kevés szolgálattal rendelkezőt elbocsátják, aztán ke­resnek neki valami új állást, használhatatlannak bizonyul. A magáncégnél azt hiszi, hogy igaz­gatni fog, azaz tudás, hozzáértés nélkül paran­csol, a gazdaságban pedig mindig csak lovagolna. Mielőtt a munkaalkalmakat megszereznék, előbb dolgozni kellene megtanítani a mai generációt. De ne azok az idősebbek legyenek a mestereik, akik ma is raffinált ötletekkel variálják után­­útfélen, kávéházban, korcsmában a semmittevést. Péntekre hívják össze a nemzetgyűlést. Budapest, szeptember 1. Hétfőn küldöttség járt a nemzetgyűlés alelnökénél, Zsitvay Tibor­nál s átad­a neki a nemzetgyűlést össztívó kérelmet. Szocialista és liberális képviselők voltak a kérvény aláírói és átadói. A nemzet­gyűlés összehívásának célja elsősorban­ a munka­nélküliség ellen teendő intézkedések sür­getése. A kormány ugyanis alig tett valamit ebben a n­agy fontosságú, égetően sürgős kér­désben. Zsitvay Tibor átvette a kérelmet s aztán Vlass József helyettes miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. A tanácskozás ered­­ménye az, hogy a nemzetgyűlést péntekre hív­ják össze. Az összehívást Peyer Károly, a szo­ciáldemokrata párt szónoka fogja pénteken meg­indokolni. Peyer a munkanélküliségről, a for­­galmi adó előlegek behajtásáról és a vagyonváltság földek árát és haszonbérét megállapító pénzügymi­niszteri rendelet igazságtalanságairól fog beszélni és felszólalásának első részére Vlass helyettes­­ miniszterelnök, második és harmadik részére pedig Bod János tárca nélküli pénzügyminiszter fog a kormány nevében reflektálni. A miniszterek fel­szólalása után kerül sor a következő ülés napi­rendjének megállapítására. A Ház elnöke azt fogja javasolni, hogy a Ház legközelebbi ülését október 1 én tartsa meg és javaslata mellett szólal majd fel a kormánypártnak két tagja. Az ellenzéki képviselők részéről a forgalmi adó­előlegek behajtásának ügyét ismertető Sándor Pál és Drózdy Győző a nemzetgyűlés együtt tartását fogja indítványozni, bár ké­ségtelen, hogy a többség ezt az indítványt le fogja sza­vazni. Drózdy Győző kijelentette, hogy ha a szociáldemokrata párt szónoka nem teszi szóvá az Esküit-ügyet és az Erzberger-ügyet, akkor ezekre a kérdésekre 5 fog felszólalásában ki­terjeszkedni. Valószínű, hogy ez a felszólalás vihart fog előidézni. Nagyatádi Szabó nem je­lenik meg az ülésen, nehogy replikája elmér­­gesítse a nemzetgyűlés hangulatát. Az elnökség indítványa az lesz, hogy október 4-ig napolják el a nemzetgyűlést. A miniszterelnök Genfbe utazott. Bethlen István gróf miniszterelnök tegnap délelőtt tíz órakor Daruváry Géza külügy­miniszterrel, Khuen Héderváry Sándor gróf kö­vetségi tanácsos és Qajzágó László min. ta­nácsos kíséretében Genfbe utazott. Aztán a céljáról ezeket mondta: — Rendkívül fontosnak tartom, hogy meg­ismerkedjek és érintkezésbe lépjek az ántant u] kormány elnökeivel. Magán a tanácskozáson hivatalosan nem veszek részt, mert azon Magyar­­­­országot Apponyi Albert gróf, Korányi Frigyes­­ báróval együtt képviseli s ők már részt is­­­ vettek a Népszövetség tanácsának nyílt ülésén.­­ Ugyan én is részt veszek majd az üléseken, de hangsúlyozom, nem mint hivatalos delegátus. Különben mi a genfi tanácskozástól semmi különösebbet nem várunk, ellenben az ország érdekében valónak tartom, hogy az új minisz­terelnökökkel, kik időközben kerültek külön­böző ántant-kormány élére, megismerkedjem és velük megbeszélést folytassak. Három ellenzéki beszámoló Debrecenben. Debrecenből jelentik: Háromhónapi késlekedés és készülődés után vasárnap végre választóik elé állhattak Debrecen város képviselői, hogy beszámoljanak az aktuális kérdésekről. Debre­cen és az egész ország ellenzéki polgársága nagy érdeklődéssel várta a beszámolókat. Vasár­nap délelőtt az érdeklődő polgárok tömege telje­sen megtöltötte a Hatvany­ utca 60. számú ház hatalmas udvarát. Elsőnek Hegymegi Kiss Pál be­szélt. Mi — mondotta — a béke és szeretet ural­mát akarjuk megvalósítani. Jóllehet, egyeseknek nem tetszik, hogy mi demokratikus irányzatot kí­vánunk és ennek megfelelő szociális politikát kö­vetelünk, mert az elkövetkező demokratikus átala­kulás az osztályuralom megdöntését jelentené. Azt akarjuk, hogy ne csak a birtok, hanem a munka jogai is biztosítva legyenek. — Györki Imre be­szédében az Eskütt-üggyel is foglalkozott. Mint védő, legjobban meg tudja mondani, hogyan húz­ták el három évig ezt az ügyet. Ő a tizedik védő, aki ebbe az ügybe belekeveredett, mert a többi védőt sikerült különbözőképen terrorizálni. Három vizsgálóbírót emésztett el ez az ügy és most már a második ügyésztől akarják elvenni a vádat. Amikor ennyi előzmény után mégis bíróság elé került az Eskütt-ügy, a miniszterelnök váratlanul szolidaritást vállal az Eskütt által súlyosan vádolt miniszterrel és ő önkényesen szolgáltat elégtételt minisztertársának és ezáltal befolyásolja a bírósá­got. — Nagy Vince előbb a gazdasági és pénz­ügyi visszásságokat tette szóvá, majd a londoni konferencia hatásáról és Magyarország külpoliti­kai orientációjáról beszélt. Csakis a kormánynak demokratizálásával szerezhető meg Európa békéje és Magyarország is csak abban az esetben fog­lalhat helyet a kulturállamok sorában, ha a jelen­legi rezsimet igazi demokratikus kormány váltja föl. Nem sikerült volna londoni egyezmény, ha azt nem az angol munkáspárt vezére, Ramsay Macdonald és a francia demokrácia legelső kép­viselője, Herriot alkották volna meg a német de­mokrácia képviselőivel, akiket valamennyiüket a békülékenység szelleme hatott át. A mai kor­mányzati rendszerrel hiába megy a miniszterelnök Genfbe érintkezést keresni a nyugati államférfiak­kal. Ilyen rendszer mellett Magyarország nem fog helyet kapni a nyugati demokratikus államok kö­zösségében. A gyűlés végeztével üdvözlő táviratot küldtek Herriot francia és Macdonald angol miniszter­­elnöknek Vasárnapi tanácskozás a belügymi­nisztériumban a városok szanálásáról. Vasárnap délelőtt Ladik Gusztáv belügyi államtitkárnál hosszas tanácskozás folyt, ame­lyen a belügyminisztérium és a pénzügyminisz­térium szakreferensei vettek részt. A tanácsko­záson a belügyminiszter által már a legköze­lebbi napokban kibocsátandó három rendeletet vitattak meg, amelyek a városok, vármegyék és községek háztartásának szanálására vonatkoz­nak. A három rendelet­el kapcso­l­ban, ame­lyeket a városok szanálásával kapcsolatban a belügyminiszter még e­bben szándékszik ki-

Next