Szeged, 1924. október (5. évfolyam, 225-251. szám)
1924-10-01 / 225. szám
2 SZEGED mozdítására szélgát, ebből személyi hitelt egyáltalán nem nyújtanak, sőt még az eredeti célt is éppen csak megközelítik, hiszen a jóhangzású milliárdok csak 1.290.000 aranykoronát jelentenek. Az iparosság terve az, hogy állami segítséggel nagy, országos hitelakciót szervez, amely a méltányos igényeknek legalább egyrészét ki tudja majd elégíteni. Ehhez természetesen a pénzügyi kormányzattól kérnek tőkét az iparosok, viszont a mai szerű t viszonyok között aligha kapják azt meg. Tanácskozás a Máv tarifamérsékléséről. A kereskedelmi minisztériumban kedden délelőtt beható tanácskozás folyt a vasúti tarifák mérséklése ügyében. Az értekezletet Totray Elemér helyettes államtitkár vezette és azon részt vettek az államvasutak ügyosztályainak vezetői, valamint a szakminiszterek képviselői is. A tanácskozás egyrészt a tarifamérsékléssel foglalkozott, másrészt általános jellegű tarifakérdések körül mozgott. E tanácskozással párhuzamosan Ripka Ferenc kormánybiztos és Dessewffy Aurél Keleti Dénessel, a Mtv elnökigazgatójával értekezletet tartott. A tanácskozások a kora délutáni órákig húzódtak el. Keleti Dénes, a Máv elnökigazgatója a következőket mondotta: „A tarifák leszállítására vonatkozóan a tárgyalások meglehetősen jól haladnak, holnap valószínűleg már döntés is lesz.“ Seypel cáfolja a dunai konföderáció tervet. Bécs, szeptember 30. Seypel szövetségi kancellár a nemzeti tanács keddi ülésén tartott fejtegetései során rátért a Benes cseh külügyminiszternek tulajdonított vámunió, vagy dunai konföderáció tervire. A szövetségi kancellár megállapította, hogy ő tudakozódott a dolog iránt s kiderült, hogy Beneshez semmi ilyen megbízást nem terjesztettek be és hogy ő — a kancellár — a maga részéről szintén nem foglalkozik ilyen természetű ügyekkel és hogy természetesen az a követelés, vagy szándék, hogy Ausztria lépjen be a kisantantba, vagy egyikmásik hatalmi csoportba, vagy pedig a dunai föderációt alakítsák meg, szóba sem került. Ami a gazdasági sorompó megszüntetését illeti — mondotta a kancellár —, mi természetesen a sorompóknak fokozatos megszüntetését óhajtjuk. 1924 október 1. Felújulnak a gázgyárral való egyezkedési tárgyalások. [A polgármester megsürgeti az egyezkedési tervezet elkészítését. Szeged, szeptember 30. (Saját tudósítónktól.) A gázgyár ügye, úgy látszik, ismét napirendre került a városházán. Nemrégen ismertettük azt a beadványt, amelyet a szegedi légszeszgyár központi igazgatósága intézett a gáz- és villanyegységárnak megállapítására kirendelt döntőbizottsághoz, illetve választott bírósághoz és azt kérte, hogy az eddig alkalmazott egységárképlet mellőzésével szeptember elsejétől kezdődőleg hat hónapi időre fix koronaösszegben állapítsa meg az egységárakat. Kérelme alátámasztása érdekében hivatkozott a korona árfolyamának tartós stabilizációjára, a szénárak fokozatos lemorzsolódását azonban nem vette figyelembe. Azt is kérte a gázgyár központi igazgatósága, hogy a döntőbizottság szüntesse meg a fogyasztás kategorizálását, szüntesse meg a közalkalmazottak eddigi kedvezményeit és járuljon hozzá ahhoz is, hogy a nem lakásjellegű helyiségek világítására elfogyasztott áramért ugyanannyit számlázhassanak, mint a rendes magánfogyasztásért. A gázgyár kérelmét észrevételezés végett leküldte a döntőbizottság elnöke, dr. Turóczy Mihály tiszti főügyésznek, aki már fel is küldte észrevételeit. Tiltakozik a gázgyár kérelme a fix egységárak bevezetése ellen, az egységárképp további fenntartását kívánja. Abban az esetben pedig, ha a döntőbizottság mégis teljesítené a gázgyár kérelmét, inkább az alapszerződés egységárait állapítsa meg aranyértékben, de helyezze érvénybe a szerződés minden más pontját is. A döntőbizottság még nem döntött az észrevételezett előterjesztés fölött, sőt a tárgyalás napját sem tűzte ki, egyelőre tehát bizonytalan, hogy milyen álláspontra helyezkedik. Ettől függetlenül más formában mégis fölmerült ismét a gázgyár ügye a városházán: a jelek szerint felújulnak azok a tárgyalások, amelyek a gázgyár is a város között felmerült megváltási per likvidálását célozzák. Néhány hónappal ezelőtt — mint ismeretes — a közgyűlés kemény harcok és viták után a tanács, helyesebben a polgármester javaslatára elhatározta, hogy a gázgyár ellen indított megváltási perét — melynek elvi részét a város javára jogerősen eldöntötte már a királyi Kúria — szünetelteti és a gázgyár központi igazgatóságával megkezdi az egyezkedő tárgyalásokat annak az alternatív ajánlatnak az alapján, amelyet a polgármester kapott a központi igazgatóságtól. A közgyűlés akkor megjelölte azokat a feltételeket és módokat is, amelyek mellett hajlandó a kiegyezésre, így kimondotta, hogy legszívesebben a részvénytársasági forma efogadásához járul hozzá. Eszerint a gázgyár és a város közös részvénytársaságot alakítanak, a város lemond megváltási jogáról, az új részvénytársaságban pedig azé a fél lesz a majoritás, aki több alapítási értéket visz a vállalatba. A város tanácsa a közgyűlés határozata alapján felhívta a gázgyár központi igazgatóságát, hogy a részvénytársaság részletes tervezetét sürgősen dolgozza ki és azt küldje le a város tanácsának. A polgármester erre levelet kapott a központi igazgatóságtól, amely arról értesítette, hogy a részletes tervezet szeptember elsejéig Szegeden lesz. Szeptember elsejére azonban csak egy vázlatos tervezetet kapott a tanács, a vállalat elnöke ugyanis, aki irányította az egyezkedést, súlyosan megbetegedett és nem vehetett részt a tanácskozásokon. A tanács pedig úgy határozott, hogy a gázgyár ajánlatával egyelőre nem foglalkozik, hanem megvárja vele a polgármester hazaérkezését. Azóta a kérdés szóba sem került a városházán. A gázgyár központi igazgatósága a részletes tervezetért nem küldte el, a tanács sem foglalkozott az üggyel. Most azonban mégis napirendre kerül a gázgyárral való kiegyezés ügye ismét. A polgármester most a részletes tervezeteket megsürgeti a gázgyár központi igazgatóságát, mert ő érkezettnek látja az időt arra, hogy a kérdést véglegesen lezárják a városházán Az Emberi Jogok Ligájának propagandája Francia- is Németországban. Páris, szeptember 30. Az emberi jogok franciaországi és németországi ligája, mint az Ere Neuvelle írja, elhatározta, hogy október folyamán propagandamozgalmat indít. Francia tekintélyek Németországban, német tekintélyek pedig Franciaországban mondanak beszédeket. A francia liga részéről Bosch egyetemi tanár, Verraux tábornok és Buissen lesznek a szónokok. Német részről Kessler, Kutschevszky, Hellmuth von Gerlach és Gumbel tart előadást Franciaországban. ___________ ly”’á Sill B szombat október 4’ fél 9 EuP U Ilii SS slifi órakor a Belvárosi Moziban Furcsa népség. Irta: Réti Ödön. (12) Másnap hozzáfogott Oliva arcképéhez. A kis földszintes udvari szoba egyetlen ablakán gyéren szűrődött be a világosság, az átellenes fal piszkos sárga reflexe megfeküdte a levegőt és lehetetlenné torzított minden színt. Olíva arckifejezése gyakran változott. Fiúsan pajkos volt, kihívó, kacér, máskor lágyság ömlött el vonásain, gyermekded ártatlanság. Kapolcsy szemérmetesnek, könnyen pirulónak, szentnek szerette volna Olivát s ilyennek akarta megfesteni. Minden tudását, szeretetét belevitte munkájába, de a kép nem lett Oliva arcképe. Kapolcsy látta ezt s a gyötrelmet, melyet e fölött érzett, csak növelték Oliva megjegyzései. — Ez ki ez ? Én ? No már azt kikérem magamnak. Ilyen mamlasz vagyok én ? . .. Ni, hisz ez a Prunyik Marcsa, aki varrótűket szeretett enni... Máskor ártatlan arccal megszólalt: Mondd te, ugye ez a fancsali feszület ? ... Nem is tudtam, hogy az én arcom csokoládéból van. Kinyújtotta nyelvét, ahogy csak tudta s nyalogatta ajkát, arcát. Kapolcsyban felvillant ezekben a pillanatokban, hogy milyen bölcs dolog lenne a vásznat darabokra hasítani, a leányt kidobni, visszatérni a régi élethez, a fiúkhoz, )ucsa nénihez, de ehelyett a hiúságán és művészi önérzetén ejtett sebek fájdalmát mosolygó arca mögé temette. — Értse meg Olíva, a kép még nincsen készen, ez még csak vázlat, ez még csak aláfestés, ez még nem az igazi, várjunk, s türelem kis hercegnőm ... — és festett és gyötrődött tovább. Végre is azonban elé kellett állnia az igazsággal. Készen a festmény, s az ülések befejeződtek. Oliva összecsapta a kezeit. — Kész ? Ez ? Különben hála Istennek. Csakhogy . . . Inkább ülnék Illaván ugyanennyi esztendeig ... No de most aztán vigye és adja el ezt a majomkirálynőt. — Ez is volt szándékom, — felelt csüggedten Kapolcsy s felvilágosította Olivát, hogy ez nem is akart arkép lenni, hanem tanultmányfej akart lenni s mint ilyen, Pinkert úrinál biztosan vevőre talál, s Megérkezett a válasz hazulról. Annyi pénzt nem küldhetek, írta a mostohaapja. Ífosziszasan értekezett a szárazságról, takarmányhiányról, sertésvészről s végül kijelentette, hogy ezúttal kivételesen és egyszersmindenkorra harminc forintot küld. — Pipaember — morogta Kapolcsy — a pipaember. Oliva az orrát fintorgatta. — Harminc bükk ... nesze neked Velence. Egy fogamra is kevés. Úgy látszik — mondta aztán kicsinylőleg, — maga még kérni sem tud. Miért nem írta, hogy öngyilkos lesz, ha nem kapja meg a pénzt. Van egy unokatestvérem a 39-eseknél, ez minduntalan ír haza, hogy eltörölt a puskája, húsz forintba kerül az összeforrasztása, különben öngyilkos lesz. Az öregek eszük nélkül küldik a húsz bükköket. Kapolcsy mosolygott. — Édes kis csirkefogóm! — Engem nem is fizettek volna ki aprópénzzel, — tüzelt Oliva — különben harminc forint... az is jobb a semminél.. . harminc forintból ... ! Elhallgatott, komoly, bánatos arcot vágott. Kapolcsy azt hitte, belát a lelkébe, Velence fáj neki... — Hagyjon engem a maga ostoba Velencéjével, — tört ki hirtelen haraggal Olíva — úgyis tudtam előre, hogy nem lesz belőle semmi. Kapolcsy sóhajtott és elővette hegedűjét. A hegedű megértette őt. A hangok rezgő hullámai szárnyukra emelték s az ábrándok boldog országába vitték. Ezüstös patak csőr bőgőtt, virágos réten munkások daloltak, erdős szélen zörrenve nyílt ki egy ablak, mintha szeme volna egy kicsi háznak, benéz s szelíd, kedves tekintet tűz vissza szemébe ... Egy leányka .. . madonnás arccal s ő ott áll mellette, fekete bársonykabátban, megszépült arccal s gyönyörködik benne ... különös hangok ... különös színek ... olajszínek... Olíva ... — s a hegedű sírt, zokogodt. Oliva duzzogott s vörösre dörzsölte szemeit. — Milyen jókedve van magának. — Nekem ? — Igen, magának. Vagy talán én muzsikálok a nagy jókedvembe? ! — Miért olyan bánatos az én kis hercegnőm ? Olivának felragyogott a szeme. — Szeretnék valamit mondani. Ha nem haragszik ... Egy fehér ruhára volna szükségem. — Tehát ez ? ... — gondolta Kapolcsy — S elég lesz harminc forint? ! — Édes, édes — kacagott Oliva — mintha csak ki lett volna számítva — és megcsé I kotta Kapolcsy orra hegyét. (Folytatjuk.) Í