Szeged, 1925. március (6. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

Szerkesztőség: Deák Perenc­­utca 2 (Főreá iskolával szem­ben). Telefon 13­33. Kiadó­hivatal, kölcsönkönyvtár és jegyiroda: Dugonics­ tér 11. Telefon 306. Nyomda: Petőfi Sándor- sugárút 1. Telefon 16­34. Előfizetési árak: Egy h­óna­pra helyben 40000, Buda­­p­esten és vidéken 4S000 kor. Egyes szám ára 3000 korona Hirdetési árak: Félhasábon 1 mm. 500, t hasábon 1000 kor. Szövegközt 50 százalékkal drágább. Apróhirdetés tíz szóig 2000, jeligés 3000 kor Szövegközti közlemények soronként 10.000, családi érte­sítés 50.000. Nyilttér és gyász jelentés 1000/h-al drágább. VI. évfolyam, Szeged, 1925 március 1. VASÁRNAP. 49-ik szám. A magyar nagybankok helyiérdekű vasutakat vásároltak meg a jóvátételi bizottságtól. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Az a bankszindikátus, amely a Hitelbankból, a Ke­reskedelmi Bankból, a Pesti Hazai Takarék­­pénztárból és a Magyar Vasútforgalmiból ala­kult, megszerezte azoknak a magyar helyiérdekű vasúti részvényeknek nagy részét, amelyeket most bocsátott árverésre Páriában a jóvátételi bizottság. A békeszerződések értelmében tudva­levőleg Németország köteles volt a német tu­lajdonban levő kü­földi vasúti részvényeket a jóvátételi bizottságnak kiszolgálta, s igy ke­rültek a magyar helyiérdekű vasúti részvények a jóvátételi bizottság kezeibe, miután a háború előtt a német bankok és magán bankházak igen élénk részt vettek a magyar vicinális vasutak építésében. Pontosan 2197 kilométer hosszú vasúti háló­zatról volt szó s igen nagy érdek fűződött , ahhoz, hogy ez a hatalmas hálózat magyar cirokba jusson. A megalakult magyar szindi­kátus összeköttetésbe lépett egy belga pénz­­csoporttal, amelynek szintén voltak háború előtti érdekeltségei magyar vicinális vasutaknál, hogy közösen szerezzék meg az árverés alá kerülő részvényeket és a vasúti hálózat egységes kezelésére Belgiumban Holding-társaságot ala­pítsanak. Az árverésen ez a magyar-belga csoport, amelyhez német tőkések is csat­lakoztak, összesen 1592 kilométer hosszú vas­úti hálózatot tudott megszerezni, míg a többi 605 kilométerből az arad—Csanádi vasutat a románok ,s a győr—sopron—ebenfurti vasutat az osztrákok vásárolták meg. Az árverés ered­ményét a jóvátételi bizottság tegnap hirdette ki és a vásárlókkal a szerződést már alá is írta. dóbai-kiállítás. Egy kicsit talán túlzás is kiállításnak ne­vezni, hogy a kultúrpalota igazgatósága néhány üvegtárlóba elnyűtt régi könyveket je költ ki, a­melyek közt van olyan is, amit ezelőtt több mint hetven esztendővel nyomtattak ki a Jókai Mór nevével és régi újságokat, amelyek meg­haltak és csak a szerkesztő neve él, amely homlokuk diadémja volt. De amint Shakespeare mondja, „nem kicsinylendő semmi áldozat, ha térdeplő síiv nyújtja s hódolat.“ Szeged város közgyűjteményei szerény kincsekkel, de tiszta síivvel hódolnak a magyar zseninek, akinek centenáruma ismét népe felé fordította a világ figye­mét abban az elhagyatott kősivatagban, ahová azt végzete lökte és ahol saját tévelygő vezéreinek tehetetlensége hatodik esztendeje fogva tartja. Nincsenek itt kirakva ereklye­­számba menő ritkaságok, de ta^n megérte néhány nap fáradságát e kis gyűjtemény ös­­­szeválogatása és talán megér egy negyedórás á­ldogálást a megtekintése. Hiszen e gyűjte­mény minden darabja kínálkozik v látni tanul­sággal ; nemcsak az elfogyott e­ső Jókai-kiadá­sok, amelyek száz, meg száz el portolt újak mosolyát őrzik s amelyekre ugyanannyi szem­porból hullott a könny félszáz esztendő alatt s amelyek a régi Szeged könyvtárainak hagya­tékai. Mindenkiben gondolatot fog ébreszteni Jókai lapjának az a száma, amely 1848 már­cius 17-én nyomatott a kétnapos szabadsajtón s amelynek pontokba szedett homlokcikke ezt az ismerős címet viseli: Mit kíván a magyar nemzet? Érdemes átfutni a Kossuth-kormány hivatalos lap­jának azt a cikkét is, amelyben azt írja a forrada­lom publicistája, hogy :irtózatos erő van a becsü­letességben, s hogy­­ veszthetünk csatákat, veszt­hetünk vezéreket, de a nemzetet nem“, mert­­ ha mi alászállunk, támadnak helyettünk job­bak és erősebbek, mint mi valónk“. S talán még azok a karikatúrák sincsenek tanulság nélkül, amelyekben a magyar firmammtum leg­ragyogóbb csillagát sárral dobálták meg a ma­gyar közéletnek olyan garasos faggyúmécsei, akik míg égtek, senki se vette észre, hogy vilá­gos van és mikor kialudtak, senki se vette észre, hogy sötét lett. Talán nincs tanulság nélkül, hogy a politikai demagógia hazaárulót látott még abban a Jókaiban is, akinek a ked­véért német, angol, francia szellemi előkelősé­gek tanultak meg magyarul, amit pedig az egész magyar hivatalos politika és diplomácia kedvéért a Burg egyetlen lakója se cselekedett meg. Mind emlékek már ezek, amelyekről fájdalom nélkül lehet beszélni, különösen, ha nem ácso­­rog sokáig az ember,annál, hogy mit kívánt a magyar nemzet negy­vennyolcban s hogy mennyi minden elsorvadt azóta az akkor teljesült kí­vánságokból. Ne gondoljunk a közteherviselésre, a jogegyenlőség­re, a szabad sajtó­ra, mint élő valóságra, hanem gondoljunk rájuk úgy, mint egy szép álomvilág meseképeire, amely elsül­­­lyedt a történelem mély geológiai rétegei közé, a fekete gyémántokat termő Sigillária-erdőkbe, amelyeknek holt tavain n­sztelenül siklik Berend Iván titokzatos csónaka. Nem szabad párhuza­mot vonni Maday Gyula költő közt, aki költé­szetével egységespárti mandátumot szerez és Jeney Kálmán kötő közt, aki azzal megy át a nyomorúság szalmavackából a halhatatlanságba, hogy :és mégis mozog a föld!“ Nem szabad összehasonlítani Kuna P. András urat Tsszes­­nyés urammal azon az alapon, hogy mind a­­ketten csizmadiák, sőt még Be­tlen Istvánt sem szabad összemérni Kossuth Lajossal, noha Genfben Bethlen István is a demokrácia hőse. És aki A janicsárok végnapjai­t látja, annak ne jussanak eszébe a magyar janicsárok, akik siettetik a haza végnapjait a maguk pi­áfos bográcsai mellett és se­m dialegrákat ne keressen senki a mai álarcos világban, se Márffy bandája ne tétessék egy mérlegre a márciusi fijakkal. Csöndes áhítattal kell járni ezek közül a ra­gyogó rom-emlékek közül, amelyek úgy emel­kednek ki a vízözön­ből, mint az elsüllyedt Óceániából az Azorok és a Kanári-szigetek és nem azt keresni bennük, ami fáj, hanem ami a fájást elzsibbasztja, nem azt, ami szétválaszt, hanem ami egyesít. Arra gondoljunk, hogy nem mindnyájunknak Berend Ivánok* gyanánt kell kimentenünk a múlt holt vizeiből, amit lehet és mindnyájunknak Tatrangi Dávidoknak kell lennünk, keresvén a fő támadás ichorját. A felsőházi javaslat. Intézkedik az esetleges kormányzóválasztásról is. Budapest, február 28. Az egységes párt már február 12-iki értekezletén külön bizottságot választott, amely a felsőházi javaslatot tár­gyalja és a kormány csak a bizottsági tárgya­lásos után nyújtja be a nemze gyűlésen a tör­vényjavaslatot. A javaslat szerint a felsőháznak lesznek méltóságuk, vagy hivataluk révén való, azután választott, végül kinevezett tagjai. Ér­dekes, hogy tényleges katona is lehet felső­házi tag. Méltóság, vagy hivatal alapján bekerülnek az ország zászlósai, a két koronaőr, a Kúria el­nöke és másodelnöke, a közigazgatási bíróság­nak, továbbá a DFB-nak elnöke és másod­elnöke, a budapesti itélőtábla elnöke, a ko­­ronaügyész, a honvédség főparancsnoka, a Nemzeti Bank elnöke, továbbá a vallásfeleke­zetek egyháznagyjai úgy, amint azt a régi tör­­vény szabályozza. Választás alapján tagjai lesznek a felsőház­nak 1. az örökös főrend­házi tagság jogával felruházott hercegi, grófi és bárói családok jo­gosult tagjai által megválasztottak, 2. akiket a törvényhatóságok választanak, 3. a mezőgazda­ságnak, iparnak, keres­ke­delemnek, tudomány­nak, művészetnek és közművelődésnek és álta­lában a különböző élethivatásoknak bizonyos szervezetei és intézetei megválasztanak. A vá­lasztás az országgyűlés tartamára történik. A választás titkos. Örökös jogon tagok a Habsburg-háznak a 65. évet betöltött Magyarországon lakó, magyar állampolgár tagjai, a főrendiházi tagsággal felruházott főnemesi családok maguk közül választanak felannyi tagot, mint a törvényható­ságok. Ezek közül azok választók, akik egye­nes földadóban legalább évi 3000 aranykoro­nát fizettek. A törvényhatóságok közgyűléseiken választják meg a felsőházi tagokat. A törvényhatóságok legkevesebb 1, legfeljebb 4 tagot választhatnak aszerint, hogy hány országgyűlési képvise­lőjük van. Választ még az Országos Mezőgazdasági Kamara 6, a kereskedelmi és k­amarák 6, ügy­védi kamarák 2, közjegyzői kamarák 1, mér­nöki kamarák 2, tudományos akadémia 3, a budapesti egyetem minden kara 1, a közgaz­dasági egyetem 1, a többi egyetemek egyen­ként 1—1, a József műegyetem 2, a bányászati főiskola 1, állatorvosi főiskola 1, gazdasági akadémiák összesen 1, a képzőművészeti fő­iskola 1, a Zeneakadémia 1, a tőzsde 1 tagot. A kormányzó élethosszig, vagy a hiányzó ta­gok pótlására nevezhet ki tagokat. Élethosszig­lan legfeljebb 40 tagot nevezhet ki, de figye­lemmel kell lennie arra, hogy a felső házban nem képviselt élethivatások és vallásfelekezetek legalább egy taggal képviselve legyenek. A felsőház jogköre ugyanaz, mint a főrendi házé volt. A tagok díjazást nem kapnak, csak a vidékiek kétségeit térítik meg. Ugyanazt az esküt teszik le, amelyet a választójogi javaslat a képviselőkkel akar létesíteni. A javaslat érinti a kormányzó jogkörét is. Kimondja, hogy a felsőházat a kormányzó majd csak akkor hívha­ja össze, ha már az új törvényhatóságok megalakultak. A továbbiak­ban a következőket mondja: Ameddig az államfői tennivalókat a törvény értelmében a kormányzó látja el, az országgyű­lés a nemzetgyűlés jogállását tölti be és a kormányzó jogköre az országgyűléssel szemben ugyanaz marad, mint amely őt az 1920. évi I. és XVII. f.c. értelmében a nemzetgyűléssel szemben megilleti. Ha a kormányzói tiszt az államfői hatalom gyakorlásának végleges ren­dezése előtt üresedik meg, a kormányzót a magyar állampolgárok közül az országgyűlés két háza titkos szavazással együttes ülésben választja meg. Az evégre szükséges intézkedé­seket haladéktalanul meg kell tenni. Amíg az új kormányzó az esküt le nem tette, a halasztha­tatlan államfői tennivalókat az 1920.1. t.-c. 13. szakaszának ko­rlátai között a minisztertanács látja el. Végül a javaslat arról intézkedik, ha a kép­­viselőház elha­­rozta a kormányzó felelősségre vonását, akkor a bíráskodást a felsőházból az 1848. III. t.-c. 34. §-a szerint szervezett bíró­ság gyakorolja.

Next