Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)
1925-09-01 / 82. szám
1925 szeptember 1. Perelj Uram, perlőimmel. Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral. Nem pöröltem. Félre álltam, letöröltem. Pénzért ívok? Bizony, nem ingyen. Valamikor a szent szegénység fogadalmára készültem, egészen fiatalon. A fogadalmat nem tettem le, de mindig megtartottam. Éhbérért tanítottam több mint egy évtizeden át Isten háta mögött és amikor megrokkantam a vesződségben, a magyar állam minden nyugdíj nélkül elengedett. Engem költőnek küldött e földre a végzet és azóta az írás kenyerem is, nem csupán hivatásom. Nincs cserepes tanyám Domaszéken, a kis házunkat is el kellett adnia az édesanyámnak és ha holnap a toll kiesik a kezemből, az irgalom kenyerén és ágyán pusztulhatok el. Egy nagy bűnöm van, hogy Petőfi eljövendő országáról álmodom. Hogy szeretem a magyar dolgozókat, hogy szolidaritást vállaltam a munkássággal és a szolidaritást állottam is azóta mindig, az üldözés és szenvedés, a megalázás és bántalmazás napjaiban is. „Futni hagytak“ és én nem futottam, hanem tovább hirdettem igazaimat. És hirdetni fogom, amíg élek ! 2. Kis névtelenek és ismeretlenek, akik biztonságban érzik magukat névtelenül és ismeretlenül, megint a magyarságomban kételkednek és a magyarságot féltik tőlem, a szerencsétlenek. A saját tehetségtelenségük és jelentéktelenségük fájdalmas tudatában jönnek nekem sunyi vádjaikkal, mert nekik a tehetség és érték személyes ellenségük. A Tehetségtelen Irigyek Nemzeti Szövetségét szeretnék ezért megalakítani, de ezzel már elkéstek, jámbor tőlecskák és sváb ócskák, magyarkodó jövevények, akik közül az egyiket Göndör Ferencnek kellett kioktatnia, hogy mi a haza, ezek akarják Juhász Gyulát magyarságra tanítani ! 3. — Pénzért ír hazafias verseket a Magyarságnak! — mondotta rólam a bíróság előtt a Nikoláj szerzője. Pardon, én nem irok hazafias verseket ! Hazafias verseket irt Hazafi Veray János és ima a Nikoláj szerzője, én magyar verseket irok, mint ahogy magyar verseket irt Ady Endre, akit halálba hajszoltak az idegen érdekek háborújában megvadult és elvakult gyászmagyarok. És oda írok, ahova nekem tetszik, nem ahova ők parancsolják. 4. Nem is felelek azokra a támadásokra, amelyeket a névtelenség és ismeretlenség bozótjából intéznek ellenem. Hat verskönyvem ott forog százezer magyarok kezében és ott él százezer magyarok lelkében. A megszállott területek magyarsága éppen úgy merít belőlük vigasztalást és gyönyörűséget, mint a csonka országé. A jövendő elé pedig különösen nyugodt öntudattal és önérzettel állok. A szegénység kincsét adtam egész életemben és magam koldus maradtam. Isten és emberek előtt vallom, hogy nem hiába éltem és nem hiába énekeltem. És ha vádolnak és bántanak, eszembe jut egy régi versem: DÉLMAGYARORSZAQ 8 És gondolok... sok dölyfös paraszt Tekintetére, aki mi gőggel Nézett le, mint valami idegent Engem, ki nyirkos és sötét ködökben Világokat gyújtottam s hiteket. És megyek tovább, lángolva és dalolva, gazdag szegénységem mindenét elosztva a dolgozók és szenvedők között, megyek tovább az örök csillagok felé. Juhász Gyula. Megkezdték a jogi szakértők a biztonsági kérdés megvitatását. Franciaország nem ragaszkodik a Porils, augusztus 31. A jogi szakértők konferenciája ma, augusztus 31 én kezdődött Londonban. A Reuter-iroda jelentése szerint a jogi szakértők egyelőre nemhivatalos konferencián kicserélik eszméiket a létesítendő biztonsági paktum formájáról. Döntést nem hoznak, mert munkájuk tulajdonképp csak előkészítése annak a konferenciának, melyeken a külügyminiszterek vesznek majd részt, a német külügyminiszter bevonásával. London, augusztus 31. A Daily Telegraph jelentése szerint a jogi szakértők ma a külügyi hivatalban összeülnek a biztonsági kérdés vitás részeiről való eszmecserére. Noha eredetileg az volt a helyzet, hogy a tanácskozáson csak egy német, angol és francia szakértő vesz részt, tegnap késő este az olasz nagykövet közölte azt a Rómából érkező Instrukciót, hogy a tanácskozásokon Olaszország is képviseltetni kívánja magát és erre a célra Pilotti követségi tanácsost küldi ki. Noha Olaszország, mondja tovább az információ, még nem foglalt végig állást a biztonsági paktum mellett, Pilotti mégis már bizonyos konkrét javaslatokat is hoz magával. Úgy tudják, hogy Mussolini hajlandó a német francia határ garantálásában az olasz hadsereget mintegy az angol flotta kiegészítéseképen szerepel- lengyel határ feltétlen biztosításához tetni és ebben az irányban informálta a párisi, londoni és berlini olasz nagykövetet. Azt hiszik, hogy Olaszországnak ez a készsége lényegesen előbbre viszi a különben fölötte bonyodalmas jogi kérdéseket. Berlin, augusztus 31. Moszkvából jelentik: Az Izvesztia a biztonsági kérdést fejtegetve megállapítja, hogy Nagybritannia munkája ebben a kérdésben nem volt eredménytelen. Az angolok, úgy látszik, egyetlen dologra koncentrálják erejüket, tudniillik meglazítsák a még röviddel ezelőtt megingathatatlannak látszó francia-lengyel barátságot és tényleg elérték azt, hogy Franciaország nem ragaszkodik az eddigi mértékben a mostani német-lengyel határ biztosításához. Varsó, augusztus 31. A Kurier Polski nyilván sugalmazott cikkben foglalkozik a jogi szakértők ma kezdődő londoni tanácskozásaival a biztonsági kérdésről. A lap meg van győződve arról, hogy a szakértők munkája eredménnyel jár és a külügyminiszterek londoni tanácskozása létrejön, de megállapítja hogy Lengyelországra vonatkozó megállapodásokra a leendő lausannei konferencia nem terjeszkedhetik majd ki, ezeket Németország és Lengyelország csakis közvetlen diplomáciai tárgyalásokkal intézhetik el. minden anya egyformán szereti! A lány-asszonyok könnye is csak olyan tán, mint a többi asszonyoké? ... Az oktalan állatra gondolt, mely szintén megsirassa elvesztett fiát. Belenézett a lánya arcába. Egyszer az uraság erdejibe látott egy magányos őzet, az is így rírt . . . Két nagy meleg könnycsepp dagadt a szemébe. Nem tudta, mi csalta föl a könnyeket, csak azt érezte, hogy a lelke legmélyből való. Kisietett a pitárba. Valami odasúgta néki útközbe, hogy vétek volna ezt a beteg leány asszonyt most elhagyni. Nagy gyorsan tüzet élesztett és föltette a lábast. Titokban volt egy üvegben bora. Az ura elöl duggadta az ász alatt. A maradék bort beöntötte a lábasba. Mikorra a borleves elkészült, fölszáradt a könnye. Mintha csak megfürösztötték volna jó meleg kádba, tisztának, könnyűnek érezte magát. A szemei nevettek. Valami szokatlan jóság áradt ki ebből a két öreg szemből, amit mindenáron rákívánt sugározni valakire. Csak amint az urát megjönni látta, borult el egy pillanatra. Az ember érezhette a terjengő borszagot, de mert az orrában volt valami, nem szólt. Szó nélkül akart benyitni a házba. Az öregasszony elállta az útját: — Rossz szóval ne báncsa azt a lányt . . . — De nagyon is egy vagy vele. — mondta hetykén, miközben visszahúzta magát az ajtóról és leereszkedett a pitár küszöbére. — Mi van avval a lánnyal ? . . . szólt a feleségéhez. — Beteg. — A fija után bőg. Az öregasszony újra könyörgött: Ugyan ne báncsa mindig. Csak szánnyad . . . Ezen eldiskurálgattak félhangosan. (Bent az Eszti mégis ne hallja.) Az öregasszony alkalmat várt, hogy előálljon az uj tervvel, megmondhassa az urának, vegyék vissza a kicsit. Azt a nincsetlen kis senki fiát, akit hiába is . . . az Isten már csak nekik szánt . . . Ezen majdnem összevesztek, mert nehéz volt meggyőzni öreg Fernst. Nem akarta vállalni. Kifogásokkal élt. Azt hozta föl, hogy újabb nyűg lesz a háznál, akitől nem lehet még csak meg se mozdulni, aztán meg a kosztja is pénzbe kerül. De az öregasszonynak szerencséjére eszébe jutott, hogy az állam fizeti a tartást. Mire megruhádzott Ferus, mert úgy gondolkodott, nem utolsó az az öt pengőforint, amit havonkint a gyerekért fizetnek. Abból ruházkodni lehet. Az első hónapokban telik egy pár csizma, továbbá az asszonynak papucs, meg egy két rongydarab... Kendő az asszonynak, neki ünneplő kalap . . . a gyerek meg még kicsi, keveset eszik, azért belement a dologba. Azt mondta a feleségének, nem bánja. Mikorra Eszti fölkelt, az apja elszegődte az usztatói kasznárhoz. Ott jó helye lett neki, még a gyerekit is odavehette. Eszti lopva befőtteket küdözgetett az anyjának, aki a nagy télbe betegeskedett. A befőttet az anyja megosztotta az apjával. Amikor szagos barack ropogott az öreg Ferus szájába, vagy illatos levet hörpintett föl az üvegfenékről, mindig megbocsájtott a lányának. Hanem az előre megálmodt ötforintokat nem tudta felejteni. Sokat sajgott érte a „szive. Amint a lábára nézett, elkedvetlenedett. Ünneplő csizmája még ma sincs, pedig már farsang van ... Hétköznap, ünnepnap mindig egy járja. De ennek már nagyon fölpördült az orra. Az oldalán is hiába a fót, csak csicsog ... hogy kihúzza-e tavaszig ebbe az éktelen sárba, mi még az őszön nyakukba szakadt és azóta tart — sokszor fontolgatta. Kovács Péter kárpitos élete és halála. Kovács Péter Szegeden született, husz évvel a világháború kitörése előtt. A legkatonakötelesebb korban érte tehát a hadüzenet, így mi sem természetesebb, mint hogy hamarosan besorozták. 0ven hónapot töltött a harctéren, járt Szerbiában, Oroszországban. 18-ban hazakommandiroztak a gépfegyverosztaghoz kiképző altisztnek. A Károlyi-forradalom kitörése uár a nemzeti tanács Rókus-pályaudvarra rendelte ki, ahol fogadta a hazaérkezett katonákat, akiket figyelmeztetett, hogy senkit és senkiét nem szabad bántani. 19 januárjában leszerelt Kovács Péter, akiről bizonyossággal még annyit sikerült megállapítanunk, hogy tagja volt a munkástanácsnak. Juttattak neki valami szerepet a kommunizmus kitörése után is. Nagy szerep ez nem lehetett. Hiszen nem emlékszünk a nevére azoknak a nevei között, akik döntő faktorok voltak abban az időben. Ennél sokkal nagyobb baleset érte Kovács Pétert. A megszálló francia csapatokkal támadt konfliktusa. Letartóztatták és azon a címen, hogy vétett a francia hadsereg ellen, 19 májusában elitélték öt évi kényszermunkára. Amikor a büntetéséből kitöltött négy és fél évet, a franciák ahelyett, hogy hazaengedték volna, internálták egy afrikai gyarmatra. Azóta ott sínylődött szegény Kovács Péter, aki közel félév előtt irt legutoljára az apjának és akkor azt írta, hogy szabadítsák ki, mert az ottani levegőben el kell pusztulnia. * Kovács Péter, az idősb, 65 éves, cipész és Szatymaz ucca 5 alatt lakik. Ő maga járt el mindenhol a szegedi hatóságoknál, amikor megérkezett a fia levele a franciák egyik messzi afrikai gyarmatáról. Beszerzett a szegény öreg minden okmányt, születési, katonai, erkölcsi bizonyítványt, hogy minél jobban támogassa külügyminisztériumunknál azt a kérelmét, mely szerint eszközöljék ki fiának a francia gyarmatról való mielőbbi hazabocsájtását. A kérvény elment. Válasz máig sem jött rá. Idősb Kovács Péter ma se tudja, hogy tettek-e valamit ifjú Kovács Péter kiszabadítása érdekében. Ellenben szombaton levelet kapott. Német ember írta. A neve August Schlichter. Állítólag kenyeres pajtása a balsorsban és szenvedésben ifjú Kovács Péternek. A levél, terjedelmes és valamennyire intelligens írás, közli, hogy ifjú Kovács Péter, ki született Szegeden 1894-ben, 1925 június 30-án meghalt a franciák egyik afrikai gyarmatán. * A Délmagyarország augusztus 27-iki számában a következő hivatalosnak tekinthető, mert a rendőrségtől s lármázó költemény jelent meg: — Felhívás: A ti., cia megszálló csapatok haditörvényszékei által annak idején elitélt és deportált magyar állampolgárok kiszabadítása érdekében a szegedi rendőrkapitányság sürgősen megállapítani óhajtja, hogy a megszállás idejében Szeged város területén a francia haditörvényszék kiket mi okból ítélt el és hogy azok jelenleg hol töltik büntetésüket. Az érdekeltek folyó évi szeptember hó 5-ig dr. Schön Károly rendőrkapitánynál (városháza, földszint 3.) jelentkezzenek. A deportáltak sorsát pedig August Schlichternek idősb Kovács Péterhez intézett levele a többi között így ecseteli: “ Péter egy görögnél lakott, ahol mindenféle cselédmunkát végzett és ezért a puszta földön áthatott és hitvány eledelt kapott, amitől egészsége még jobban leromlott. Márciusban mind a ketten bementünk a kórházba. Ne tessék azonban a kórház alatt olyan gyógyintézetet érteni, amilyenek például Németországban