Délmagyarország, 1925. szeptember (1. évfolyam, 82-106. szám)

1925-09-01 / 82. szám

1925 szeptember 1. Perelj Uram, perlőimmel. Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral. Nem pöröltem. Félre álltam, letöröltem. Pénzért ívok? Bizony, nem ingyen. Valamikor a szent szegénység fogadalmára készültem, egé­szen fiatalon. A fogadalmat nem tettem le, de mindig megtartottam. Éhbérért tanítottam több mint egy évtizeden át Isten háta mögött és ami­kor megrokkantam a vesződségben, a magyar állam minden nyugdíj nélkül elengedett. Engem költőnek küldött e földre a végzet és azóta az írás kenyerem is, nem csupán hivatásom. Nincs csere­­pes tanyám Domaszéken, a kis házunkat is el kellett adnia az édesanyámnak és ha holnap a toll kiesik a kezemből, az irgalom kenyerén és ágyán pusztulhatok el. Egy nagy bűnöm van, hogy Petőfi eljövendő országáról álmodom. Hogy sze­retem a magyar dolgozókat, hogy szolidaritást vállaltam a munkássággal és a szolidaritást állot­tam is azóta mindig, az üldözés és szenvedés, a megalázás és bántalmazás napjaiban is. „Futni hagytak“ és én nem futottam, hanem tovább hir­dettem igazaimat. És hirdetni fogom, amíg élek ! 2. Kis névtelenek és ismeretlenek, akik biztonság­ban érzik magukat névtelenül és ismeretlenül, megint a magyarságomban kételkednek és a ma­gyarságot féltik tőlem, a szerencsétlenek. A saját tehetségtelenségük és jelentéktelenségük fájdalmas tudatában jönnek nekem sunyi vádjaikkal, mert nekik a tehetség és érték személyes ellenségük. A Tehetségtelen Irigyek Nemzeti Szövetségét sze­retnék ezért megalakítani, de ezzel már elkéstek, jámbor tőlecskák és sváb ócskák, magyarkodó jö­vevények, akik közül az egyiket Göndör Ferenc­nek kellett kioktatnia, hogy mi a haza, ezek akar­ják Juhász Gyulát magyarságra tanítani ! 3. — Pénzért ír hazafias verseket a Magyarság­nak! — mondotta rólam a bíróság előtt a Nikoláj szerzője. Pardon, én nem irok hazafias verseket ! Hazafias verseket irt Hazafi Veray János és ima a Nikoláj szerzője, én magyar verseket irok, mint ahogy magyar verseket irt Ady Endre, akit halálba hajszoltak az idegen érdekek háborújában meg­vadult és elvakult gyászmagyarok. És oda írok, ahova nekem tetszik, nem ahova ők parancsolják. 4. Nem is felelek azokra a támadásokra, ame­lyeket a névtelenség és ismeretlenség bozótjából intéznek ellenem. Hat verskönyvem­ ott forog száz­ezer magyarok kezében és ott él százezer ma­gyarok lelkében. A megszállott területek magyar­sága éppen úgy merít belőlük vigasztalást és gyönyörűséget, mint a csonka országé. A jövendő elé pedig különösen nyugodt öntudattal és önér­zettel állok. A szegénység kincsét adtam egész életemben és magam koldus maradtam. Isten és emberek előtt vallom, hogy nem hiába éltem és nem hiába énekeltem. És ha vádolnak és bánta­nak, eszembe jut egy régi versem: DÉLMAGYARORSZAQ 8 És gondolok... sok dölyfös paraszt Tekintetére, aki mi gőggel Nézett le, mint valami idegent Engem, ki nyirkos és sötét ködökben Világokat gyújtottam s hiteket. És megyek tovább, lángolva és dalolva, gazdag szegénységem mindenét elosztva a dolgozók és szenvedők között, megyek tovább az örök csilla­gok felé. Juhász Gyula. Megkezdték a jogi szakértők a biztonsági kérdés megvitatását. Franciaország nem ragaszkodik a Porils, augusztus 31. A jogi szakértők kon­ferenciája ma, augusztus 31 én kezdődött Lon­donban. A Reuter-iroda jelentése szerint a jogi szak­értők egyelőre nemhivatalos konferencián kicse­rélik eszméiket a létesítendő biztonsági paktum formájáról. Döntést nem hoznak, mert munká­juk tulajdonképp csak előkészítése annak a konferenciának, melyeken a külü­gyminiszterek vesznek majd részt, a német külügyminiszter bevonásával. London, augusztus 31. A Daily Telegraph jelentése szerint a jogi szakértők ma a külügyi hivatalban összeülnek a biztonsági kérdés vitás részeiről való eszmecserére. Noha eredetileg az volt a helyzet, hogy a tanácskozáson csak egy német, angol és francia szakértő vesz részt, teg­nap késő este az olasz nagykövet közölte azt a Rómából érkező Instrukciót, hogy a tanácskozá­sokon Olaszország is képviseltetni kívánja magát és erre a célra Pilotti követségi tanácsost küldi ki. Noha Olaszország, mondja tovább az infor­máció, még nem foglalt vég­ig állást a bizton­sági paktum mellett, Pilotti mégis már bizonyos konkrét javaslatokat is hoz magával. Úgy tud­ják, hogy Mussolini hajlandó a német francia határ garantálásában az olasz hadsereget mint­egy az angol flotta kiegészítéseképen szerepel- lengyel határ feltétlen biztosításához­ tetni és ebben az irányban informálta a párisi, londoni és berlini olasz nagykövetet. Azt hiszik, hogy Olaszországnak ez a készsége lényegesen előbbre viszi a különben fölötte bonyodalmas jogi kérdéseket. Berlin, augusztus 31. Moszkvából jelentik: Az Izvesztia a biztonsági kérdést fejtegetve megállapítja, hogy Nagybritannia munkája ebben a kérdésben nem volt eredménytelen. Az angolok, úgy látszik, egyetlen dologra koncentrálják ere­jüket, tudniillik meglazítsák a még röviddel ezelőtt megingathatatlannak látszó francia-lengyel barátságot és tényleg elérték azt, hogy Francia­­ország nem ragaszkodik az eddigi mértékben a mostani német-lengyel határ biztosításához. Varsó, augusztus 31. A Kurier Polski nyil­ván sugalmazott cikkben foglalkozik a jogi szakértők ma kezdődő londoni tanácskozásaival a biztonsági kérdésről. A lap meg van győ­ződve arról, hogy a szakértők munkája ered­ménnyel jár és a külügyminiszterek londoni tanácskozása létrejön, de megállapítja hogy Lengyelországra vonatkozó megállapodásokra a leendő lausannei konferencia nem terjeszked­­hetik majd ki, ezeket Németország és Lengyel­­ország csakis közvetlen diplomáciai tárgyaláso­­k­kal intézhetik el. minden anya egyformán szereti! A lány-asszonyok könnye is csak olyan tán, mint a többi asszo­nyoké? ... Az oktalan állatra gondolt, mely szintén megsirassa elvesztett fiát. Belenézett a lánya arcába. Egyszer az uraság erdejibe látott egy magányos őzet, az is így rírt . . . Két nagy meleg könnycsepp dagadt a szemébe. Nem tudta, mi csalta föl a könnyeket, csak azt érezte, hogy a lelke legmélyb­ől való. Kisietett a pitárba. Valami odasúgta néki útközbe, hogy vétek volna ezt a beteg leány­ asszonyt most elhagyni. Nagy gyorsan tüzet élesztett és föltette a lábast. Titokban volt egy üvegben bora. Az ura elöl duggadta az ász alatt. A maradék bort beön­­tötte a lábasba. Mikorra a borleves elkészült, fölszáradt a könnye. Mintha csak megfürösztötték volna jó meleg kádba, tisztának, könnyűnek érezte magát. A szemei nevettek. Valami szokatlan jóság áradt ki ebből a két öreg szemből, am­it mindenáron rá­­kívánt sugározni valakire. Csak amint az urát megjönni látta, borult el egy pillanatra. Az ember érezhette a terjengő borszagot, de mert az orrá­ban volt valami, nem szólt. Szó nélkül akart benyitni a házba. Az öregasszony elállta az útját: — Rossz szóval ne báncsa azt a lányt . . . — De nagyon is egy vagy vele. — mondta hetykén, miközben visszahúzta magát az ajtóról és leereszkedett a pitár küszöbére. — Mi van avval a lánnyal ? . . . szólt a fele­ségéhez. — Beteg. — A fija után bőg. Az öregasszony újra könyörgött: Ugyan ne báncsa mindig. Csak szánnyad . . . Ezen eldiskurálgattak félhangosan. (Bent az Eszti mégis ne hallja.) Az öregasszony alkalmat várt, hogy előálljon az uj tervvel, megmondhassa az urának, vegyék vissza a kicsit. Azt a nincsetlen kis senki fiát, akit hiába is . . . az Isten már csak nekik szánt . . . Ezen majdnem összevesz­tek, mert nehéz volt meggyőzni öreg Fernst. Nem akarta vállalni. Kifogásokkal élt. Azt hozta föl, hogy újabb nyűg lesz a háznál, akitől nem lehet még csak meg se mozdulni, aztán meg a kosztja is pénzbe kerül. De az öregasszonynak szeren­­cséjére eszébe jutott, hogy az állam fizeti a tartást. Mire megruhádzott Ferus, mert úgy gondolkodott, nem utolsó az az öt pengőforint, amit havonkint a gyerekért fizetnek. Abból ruházkodni lehet. Az első hónapokban telik egy pár csizma, továbbá az asszonynak papucs, meg egy két rongydarab... Kendő az asszonynak, neki ünneplő kalap . . . a gyerek meg még kicsi, keveset eszik, azért bele­ment a dologba. Azt mondta a feleségének, nem bánja. Mikorra Eszti fölkelt, az apja elszegődte az usztatói kasznárhoz. Ott jó helye lett neki, még a gyerekit is odavehette. Eszti lopva befőtteket küdözgetett az anyjának, aki a nagy télbe beteges­kedett. A befőttet az anyja megosztotta az apjával. Amikor szagos barack ropogott az öreg Ferus szájába, vagy illatos levet hörpintett föl az üveg­fenékről, mindig megbocsájtott a lányának. Hanem az előre megálmodt ötforintokat nem tudta felej­teni. Sokat sajgott érte a „szive. Amint a lábára nézett, elkedvetlenedett. Ünneplő csizmája még ma sincs, pedig már farsang van ... Hétköznap, ünnepnap mindig egy járja. De ennek már nagyon fölpördült az orra. Az oldalán is hiába a fót, csak csicsog ... hogy kihúzza-e tavaszig ebbe az ékte­len sárba, mi még az őszön nyakukba szakadt és­­ azóta tart — sokszor fontolgatta. Kovács Péter kárpitos élete és halála. Kovács Péter Szegeden született, husz évvel a világháború kitörése előtt. A legkatonaköte­lesebb korban érte tehát a hadüzenet, így mi sem természetesebb, mint hogy hamarosan be­sorozták. 0­ven hónapot töltött a harctéren, járt Szerbiában, Oroszországban. 18-ban haza­­kommandiroztak a gépfegyverosztaghoz kiképző altisztnek. A Károlyi-forradalom kitörése uár a nemzeti tanács Rókus-pályaudvarra rendelte ki, ahol fogadta a hazaérkezett katonákat, akiket figyelmeztetett, hogy senkit és senkiét nem sza­bad bántani. 19 januárjában leszerelt Kovács Péter, akiről bizonyossággal még annyit sike­rült megállapítanunk, hogy tagja volt a munkás­tanácsnak. Juttattak neki valami szerepet a kommunizmus kitörése után is. Nagy szerep ez nem lehetett. Hiszen nem emlékszünk a nevére azoknak a nevei között, akik döntő faktorok voltak abban az időben. Ennél sokkal nagyobb baleset érte Kovács Pétert. A megszálló francia csapatokkal támadt konfliktusa. Letartóztatták és azon a címen, hogy vétett a francia hadsereg ellen, 19 má­jusában elitélték öt évi kényszermunkára. Ami­kor a büntetéséből kitöltött négy és fél évet, a franciák ahelyett, hogy hazaengedték volna, internálták egy afrikai gyarmatra. Azóta ott sínylődött szegény Kovács Péter, aki közel félév előtt irt legutoljára az apjának és akkor azt írta, hogy szabadítsák ki, mert az ottani levegőben el kell pusztulnia. * Kovács Péter, az idősb, 65 éves, cipész és Szatymaz ucca 5 alatt lakik. Ő maga járt el mindenhol a szegedi hatóságoknál, amikor meg­érkezett a fia levele a franciák egyik messzi afrikai gyarmatáról. Beszerzett a szegény öreg minden okmányt, születési, katonai, erkölcsi bi­zonyítványt, hogy minél jobban támogassa kül­ügyminisztériumunknál azt a kérelmét, mely sze­rint eszközöljék ki fiának a francia gyar­matról való mielőbbi hazabocsájtását. A kérvény elment. Válasz máig sem jött rá. Idősb Kovács Péter ma se tudja, hogy tettek-e valamit ifjú Kovács Péter kiszabadítása érdekében. Ellenben szombaton levelet kapott. Német ember írta. A neve August Schlichter. Állítólag kenyeres paj­tása a balsorsban és szenvedésben ifjú Kovács Péternek. A levél, terjedelmes és valamennyire intelligens írás, közli, hogy ifjú Kovács Péter, ki született Szegeden 1894-ben, 1925 június 30-án meghalt a franciák egyik afrikai gyarmatán. * A Délmagy­ar­ország augusztus 27-iki számá­ban a következő hivatalosnak tekinthető, mert a rendőrségtől s lármázó költemény jelent meg: — Felhívás: A ti., cia megszálló csapatok haditör­vényszékei által annak idején elitélt és deportált ma­gyar állampolgárok kiszabadítása érdekében a szegedi rendőrkapitányság sürgősen megállapítani óhajtja, hogy a megszállás idejében Szeged város területén a francia haditörvényszék kiket mi okból ítélt el és hogy azok jelenleg hol töltik büntetésüket. Az érdekeltek folyó évi szeptember hó 5-ig dr. Schön Károly rendőrkapi­tánynál (városháza, földszint 3.) jelentkezzenek. A deportáltak sorsát pedig August Schlichter­­nek idősb Kovács Péterhez intézett levele a többi között így ecseteli: “ Péter egy görögnél lakott, ahol mindenféle cseléd­­munkát végzett és ezért a puszta földön áthatott és hitvány eledelt kapott, amitől egészsége még jobban leromlott. Márciusban mind a ketten bementünk a kór­házba. Ne tessék azonban a kórház alatt olyan gyógy­intézetet érteni, amilyenek például Németországban

Next