Délmagyarország, 1925. október (1. évfolyam, 107-131. szám)

1925-10-01 / 107. szám

Ára 2000 korona. ■mrkauttségt Deák Ferenc­ u. 2. Telefon 13-33. Kiadóhivatal, HlMfinkenyvtár ét jegyiroda: DURonics-tér 11. Telefon B06. Rrsadai Petőfi Sándor-sugárút 1. szám Telefonszám 10-34. Szeged, 1925 október 1. CSÜTÖRTÖK Előfizetési árak: Egy hónapra helyben 40.UOO kor, Budapesten és vidéken 453­00 kor. Egyes szám­ára hétköznap 2000 kor., vasár- és ünnepnap 1000 korona. L évfolyam, lvT. szám« ■tMMMMMMMMMfMMMMMfMMMMMMMMMAMIMMAMIMMWMNfMflMMAMMMmAfMia A parlamentárizmus válsága A legnagyobb politikai ajándék, amelyet az európai kontinens Angliától kapott, a parlamen­­tárizmus volt. Lényege ennek a parlamentáriz­­musnak az volt, hogy a kormányzottak bele­­sz­ól hasisnak sonuk intézésébe. No taxation without representation, — ne legyen adóztatás képviselet nélkül. Ezt a parlamentarizmust a tizenkilencedik század második felének libera­­lizmusa lej­esz­t­e naggyá. Története állandó felfelé emelkedésnek a vonalában haladt a vi­lágháborúig. A vi­ághábo­rú a parlamentarizmus fejlődését derékban törte ketté. Jöttek a parla­mentek megkérdezése nélkül kibocsájtott há­borús szükségrendeletek, a háború után pedig Európa szerte a burkolt és nyílt reakció. Orosz­országban a csecsemő korát élő parlamentet megölte a bolsevizmus. Olaszországban a né­hai szocialista­ vezérből diktátorrá emelkedett Mussolini új államelméletet hirdet, melynek sarkalatos pontja, hogy a magát túlélt képvise­leti rendszernek a fascizmus lép a helyébe. Ezeknek és más hasonló jelenségeknek láttára a népképviseleti rendszernek legőszintébb hívei is tépelődni kénytelenek, hogy vájjon a pária­m­­entárizmus tényleg nem élte-e már túl ön­magát. Ezek az aggodalmak mindenesetre túlzottak. A parlamentárizmus életképességét már sokszo­rosan bebizonyította és ha talán revízióra is szorul egyes vonatkozásaiban, semmiesetre sem jutott el oda, hogy a haláláról kelljen be­szélni. Mindenesetre azonban a válságnak, még­pedig általános válságnak a periódusát éljük. Ebből a válságból kell majd a jövő népképvi­seletének megisz­ult és az állami élet irányítá­sára alkalmas formában kiemelkedni. A parlamen­ árizmus válságának mindenfelé a legjellemzőbb tünete, hogy a parlamentek elvesztették a lehetőséget arra, hogy a nép akarat megnyilvánulásának igazi képviselői legyenek. Egyes államokban a kormányok a választási erőszak eszk­özeinek, vagy e ö­zakolt választási rendnek az alkalmazásával hoztak létre kezelhető többségeket, másutt a diktátorok közvetlenül a parlamenteket fenyegették meg a feloszlatással arra az esetre, ha nem hajlandók a diktatúra eszközéül odaadni magukat. A ha­­­­lom, sőt még a törvényalkotás hatalma is, a parlamentekről a kormá­yokra tolódott át. Formailag ma is a parlamentek hozzák a törvényeket, de törvén­yalkotási joguk tényleg merő formalitássá zsugorodot össze. Egész Európában soha annyi örvényt nem hoztak, mint mostanában. Ez a törvényalko­tsi düh, melyet a mindent megrendszabályozás áram­latának lehetne nevezni, olyannyira megy, hogy egyes államokban már törvény­egyeztető minisz­tériumokat kel­ett szervezni, hogy legalább kül­sőleg rendet teremtsenek az egymásnak ellent­mondó tör­vények között. De a törvények kilenc­­tizedrészben olyanok, hogy csak a kormányok­nak az omnipotenciáját növelik. A törvények nem intézkednek, hanem felhatalmazást adnak a kormányoknak az intézkedésre. A törvények rugalmasak. Feljogosítják például a kormányt, hogy x összegtől y összegig terjedhető díjakat állapítson meg valamely jogosítványnak az engedélyezésének. Hatalmat adnak a kormány­nak, hogy a sajtószabadságot és gyülekezési jogot tetszése szerint kezelhesse, hogy belátása szerint elrendelhesse a kivételes állapotot. És ha ezt nem is törnék meg a törvények, a kor­mányok szempontjából az sem volna baj, hiszen a legutolsó esztendők tapasztalatai min­denütt megmutatták, hogy a törvényeken leg­könnyebben a kormányok tehetik túl magukat. De nemcsak a Mussolinik, Kemál pasák, Primo de Riverák, Leninek és a burkolt abszo­lutizmus módszereivel dolgozó kormányok a parlamentarizmus veszedelmei, hanem a vesze­delem a parlamenteknek az összegek­ben is rej­ik. Tagadhatatlan, hogy az összes parlamen­tiknek a nívója a háború óta végzetes módon leszállt. A régi parlamenti életnek tiszteletre­méltó alakjai mindenütt egy letűnni látszó po­litikai korszaknak utolsó mohikár­jai gyanánt állanak annak a tömegnek közepette, mely bent ül ugyan a parlamentekben, de magától a népképviseleti eszmétől idegen és az állami élet organikus felfogásának a magaslatára fel­emelkedni nem tud. A régi parlamentarizmus­nak e visszamaradt nrgyjaiból mindenütt bár Tényeket csináltak, hogy megfosszák őket néhai politikai súlyúknak érvényesítésétől. Kétségtelen, hogy a háború után egy reakciós hullám söpört végig egész Európán. Tünetei ennek az agresszív és a más nyelvet beszélők legelemibb jogait is elkobozni a­karó türelmet­len nacionalizmus, egyik oldalon a fegyverke­zés és másik oldalon az önvédelem jogának megtagadása, a felekezet türelmetlenség és numerus clausus, az oktatás szabadságának béklyóba lövése, az egyetemek lealacsonyítása egy politikai rendszer aszályhordozóivá, a jog­szolgáltatás és közigazgatás megfertőzése, ami ellen a Népszövetség nem nyújt orvoslást a kiseb­bségek panaszaira, a kormány-abszolutiz­musnak kiterjedése a városokra és egyéb ön­­kormányzati testületekre. Ma ezeknek a testü­leteknek az önkormányzata is paródiává ala­csonyodon. Ahogy a kabinetek öreg madarai énekelnek, éppen úgy csipognak a közgyűlések helyiérdekű fiókái. Mindezek a jelenségek egy általános politikai tételnek a megállapítására és igazolására al­kalmasak. A reakcióvá elfajult konzervativizmus nem tud megfelelő légkört teremteni a par­la­­metarizmus számára. Meghamisítja a népkép­viseletnek tartalmát és lealacs­onyítja a színvo­nalát. A parlamentek csak a liberalizmusnak és szabadságnak levegőjében tudnak élni, virá­gozni és tudják feladatukat betölteni. A reakció a polgári jogegyenlőségnek és szabadságnak el­lensége, polgári j­gegyenlőség és szabadság nélkül pedig nincsen igazi népképviselet és parlamentar­izmus. Az út a meghamisított al­kotmányos élet helyreállításához és az igazi parlamentarizmus megteremtéséhez egész Euró­pában a mai reakciónak letörésén keresztül vezet. Coolidge elnök veszi kezébe a francia-amerikai tárgyalások vezetését. (Budapesti tudósítónk telefon­jelentése) Washingtonból jelentik: Winston ma délelőtt a francia­­amerikai adósságrendező­ bizottság ülése u­ ótn kijelentette, hogy bár a tárgyalások már több pozitív eredményre vezettek, azonban megegyezésről még szó sem lehet. Ehhez a nyilatkozathoz Caülaux hozzátette, hogy véleménye szerint a teljes megegyezés rövid időn belül sikerülni fog. Newyorki pénzügyi körökben számolnak azzal, hogy Coolidge elnök személyesen veszi kezébe az insciatívát és a tárgyalásokat eredménye vezeti. A belügyminisztériumban uj választásokra készülődnek. A kisgazdák elégedetlensége miatt a kormány kész a h­ázat feloszlatni és uj választásokat kiirni. — Meskó és a csizmások végleg leszámolnak az egységes párttal. — Megerősítik a Bethlen külügyminiszterségéről szóló hírt. kormánypártban ugyan bíznak abban, hogy Mayer János földmivelésügyi miniszternek most ia, mint már többször, sikerülni fog a kisgaz­dák leszerelése, ezzel szemben Meskó Zoltán, aki tegnap váratlanul Budapestre érkezett, abban bízik és ezen véleményének kifejezést is adott, hogy ez alkalommal végleg sikerül majd a kisgazdákat a kormánypárttól elide­geníteni. A politikai helyzet ma meglehetősen zavaros és azt a kormány szempontjából is kritikusnak ítélik meg, mert a nemzetgyűlésen a kormány nemcsak az ellenzékkel, hanem pártjának egyes frakcióival is szembe fogja magát találni. Teljesen komoly helyről, ahol a helyzetet minden k dissza mögötti vonatkozásával együtt aaaposan ismerik, munkatársunkat úgy informál­ták, hogy amennyiben a kormány a nemzet­gyűlés összeillésének első idejében olyan ne­hézségekkel találná magát szemben, amelyeket elveinek sértetlensége mellett áthidalni nem tudna, az esetben nem riadna vissza a nemzet­gyűlés feloszlatásának gondolatától sem és az újév első napjaira új választásokat írna ki. Bár munkatársunk informátorunk elött rá­mutatott arra a körülményre, hogy az ország mai hangulata erősen a kormány ellen nyilvá­nul meg, tehát a kormány szempontjából nem volna racionális a választások elrendelése, infor­mátorunk mégis fenntartotta ezen értesülését és kijelentette, hogy a belügyminisztériumban máris történt intézkedés arra az esetre, ha a válasz­tások kiírásának szüksége bekövetkeznék. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése éjjel 2 órakor.) Ma félhivatalosan kö­zölték a sajtóval, hogy Bethlen István gróf miniszterelnök a közel­jövőben átveszi a külügyminisztérium vezetésit. (Budapesti tudósítónk telefon­jelentése.) Beth­len István gróf miniszterelnök hivatalba lépése és az a körülmény, hogy a Budapesten lakó képviselők nagy része már hazaérkezett, a poli­tikai élet meglehetősen mozgalmassá vált. Klub­élet ugyan még nem alakult ki, azonban a képviselők, különösen az ellenzékiek, élénk megbeszéléseket folytatnak azokról az eshető­ségekről, amelyeket a politikai élet most meg­induló kampánya hozhat. Változatlanul tarja magát az a hír — amely­ről az elsők közt számolt be a Délmagyar­­ország —, hogy rövid időn beül sor kérdi a kabinet rekonstrukciójára és különösen az az értesülésünk találkozik a legnagyobb érdeklő­déssel, amit különben ma a kormány filhivatalos lapja is megerősített, hogy a külügyi tárcát Bethlen miniszterelnök veszi át. Ma már a kormánypárti körökben sem ta­gadják, hogy a szélső politikai elemek meg­lehetős pozíciót nyertek, amihez természetesen nagymértékben hozzájárul az a körülmény, hogy a kisgazdák egyes pénzügyi intézkedések miatt ismét elégedetlenkednek, sőt újból azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a kormánnyal szemben elfoglalt álláspontjukat revízió alá ve­gyék. Ezen akciót elsősorban a Meskó- csoport is a kisgazdák úgynevezett csizmás csoportja kezdte meg. Az elégedetlenkedő képvise­ők még a nem­­zetgyűlés összeülése előtt összejönnek Buda­pesten és nincs kizárv­, hogy a kormánypárt­tól való kilépésük mellett fognak dönteni. A

Next